Hazai Tudósítások, 1983 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1983-03-01 / 4. szám
1983.XX.évf.4.sz. Hazai Tudósítások 3 Vasvári, Jókai, Irinyi, Bulyovszky, s más, később a "márciusi ifjak" néven emlegetett fiatalemberek szoktak gyülekezni. Itt dőlt el, hogy másnap, március 15-én, annál is inkább, mert Pesten országos vásárt tartanak, a 12 pontot városszerte proklamálni kell. /A pontokat már korábban megfogalmazták, mert eredetileg arról volt szó, hogy március 19-én, vasárnap nagy szabadtéri bankettet rendezzenek a Rákos mezején, s ott ismertessék a pontokat, és gyűjtsenek rá aláirásokat. De ugyanerre az alkalomra irta - március 13-án, tehát hétfőn - Petőfi a Talpra magyar!-t, a később Nemzeti dal cimet kapott gyújtó hatású, s 15-én oly igen fontos szerepet betöltő versét/. A Pilvax-beli vita közben érkezett meg egy fiatal jurátus, egyenesen Pozsonyból az esti hajóval, s közölte: március 13-án Bécsben kitört a forradalom, Metternich, a gyűlölt kancellár megbukott, s a bécsi nép barrikádokat emel és fegyverkezik. Nem volt tehát vesztegetni való idő: elhatározták, hogy másnap, 15-én reggel 8 órakor a Pilvaxban gyülekeznek, s onnan indulnak fellelkesiteni az egyetemek ifjúságát. Petőfi a márciusi napokról irt naplójában azt jegyzi fel, hogy maga nem volt jelen a Pilvaxban 14-én este, de Jókai - aki Petőfiék albérlője volt a Dohány utca és a Sip utca sarkán állott /azóta rég lebontott/ úgynevezett Schiller-ház első emeletén lévő háromszobás lakásban - mindent elmondott neki az ott történtekről. Tehát március 15-e, kora reggel. Kövessük az eseményeket Hatvány Lajos hatalmas munkája, az így élt Petőfi lapjain adott kronológiája szerint. Szakad a hideg havaseső, s nem is áll el egész nap. Petőfi már jóval nyolc óra előtt a Pilvaxba indul a Dohány utcából a Hatvani /ma Kossuth Lajos/ utcán át. Itt Vasvári Pállal találkozik, akit visszaküld a Dohány utcába, mondván: ott fogalmazzák majd meg a 12 pont végleges szövegét. A Pilvaxból hazaviszi magával Jókait - aki nyilván még korábban odament már - és Bulyovszky Gyulát. Otthon rendbeteszik a 12 pont szövegét, s visszamennek a Pilvaxba. Nyolc óra. Összesen hat ifjú darvadozik a tegnapi óriási lelkesedés után... Várnak egy ideig, majd Jókai felolvassa a 12 pontot, Petőfi elszavalja a Nemzeti dalt. 9 óra előtt átmennek a kávéházból a