Hazai Tudósítások, 1982 (19. évfolyam, 1-24. szám)

1982-05-01 / 8. szám

1982.XIX.évf.8.sz. Hazai Tudósítások 15 1932-ben és a következő esztendőkben - hogy meddig, azt ma még senki sem látja előre - a kutatás tovább folyik. Es már nemcsak azért, hogy teljes egészében feltárják és helyreállítsák az első magyar egyete4- met. Közben ugyanis előkerültek itt egy korai románkori épület alapjai. Előkerült egy ICrisztus-fej is, valamint egy aksnthusz-leveles, palmettás oszlopfő. Könnyen lehet tehát, hogy újabb szenzáció születik majd itt, annyi azonban már most bizonyos, hogy a.z ásatást és a történelmi források kutatását fokozott erővel folytatni kell.- o -A TÖRÖK ÁFIUM SZIGETVÁRON Az erdélyi Marosvásárhelyen 1790-ben kiadott Török áfium cimü Zrinyi-mü egyik példánya került Szigetvárra. A várbaráti kör több mint két évtizede gyűjti a Szivetvárral, illetve a Zrínyiekkel kapcsolatos tárgyi és Írásos emlékeket, s ennek eredményeként gazdag történeti gyűj­temény alakult ki. A költő és hadvezér Zrinyi Miklós 1660 táján irta a Török áfium ellen való orvosság cimü röpiratát, amely mai értékelésünk szerint is publicisztikai remekmű. A XVII. században kézzel Írott má­solatban terjedt a mű, majd a Rálcóczi-szabadságharc idején - 1705-ben - kinyomtatták Bártfán. A Szivetvárra került példány ennek a második ki­adásából való. Érdekessége a könyvritkaságnak, hogy tartalmazza azt az utóiratot, amelyet még a XVII. században csatolt a Török áfiumhoz az egyik ismeretlen másoló. A latin és magyar nyelvű epigramma tehetséges, gyakorlott verseiére vall, mondanivalója: a "vitéz magyar bán", azaz Zrinyi Miklós cselekvő hazafiságának példamutatása.- o -KATOLIKUS FŐPAPOK ESKÜTÉTELE Az újonnan kinevezett katolikus főpapok - dr.Paskai László kalocsai koadjutor érsek, dr.Szakos Gyula székesfehérvári megyés püs­pök, dr.Szendi József c.püspök, veszprémi apostoli kormányzó, dr.Póka György szombathelyi segédpüspök és dr.Belon Gellért pécsi segédpüspök - április 22-én Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt esküt tettek a Magyar Népköztársaság alkotmányára. Az eskütételen jelen volt Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és dr.Lékai László hihoros, esztergomi érsek, a magyar katolikus püspöki kar elnöke. o

Next

/
Oldalképek
Tartalom