Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1981-03-01 / 4. szám
1981„XVIII.évf.4.sz. Hazai Tudósítások 7 EGYMILLIÓ DOLLÁROS EXPORT PATIENTIÁBÓL A Patientia hajregeneráló-szer már nemcsak Európában, hanem világszerte ismert. A KONSUMEX lényegében egy év óta .foglalkozik külföldi értékesitésével /az exportjogot 1979 júliusában vette át a CHEMOLIMPEX- től, s abban az évben egy négyezer dolláros szerződést kötött csak/. 1980-ban közel 100 ezer dollár értékű Patientiát adott el, s erre az évre a már megkötött és az aláírás előtt álló szerződések alapján minimum 500 ezer-1 millió dolláros forgalomra számit. Belföldön 1978 óta árusítják a Patientiát, miután a FERROKÉMIA ipari szövetkezet megállapodott a gyártásban a feltalálóval, Nedeczky Jenőnével. A szabadalom átruházási szerződése / vagyis a szabadalom egyösszegben való megvétele/ azonban csak most február 3-án jött létre. A FERROKÉMIA 3,5 millió forintot fizetett Nedeczky Jenőnének a Patientiáért. A gyártási lehetőségekről a FERROKÉMIA elnökével, dr.Szabó Péterrel, a külföldi értékesítési lehetőségekről pedig dr.Péter Jánossal, a KONSUMEX kereskedelmi igazgatójával beszélgettünk. A szövetkezet és a külkereskedelmi vállalat egyébként a feltalálóval megkötött szabadalomátruházási szerződéssel egyidejűleg társulási szerződést irt alá, amelynek értelmében közös kockázatot vállalnak a forgalmazásra, a csomagolóanyag beszerzésére, a reklámtevékenységre és a készletezésre. Ez az utóbbi különösen fontos pontja a szerződésnek, az egyre növekvő érdeklődés ugyanis sokszor azonnali szállításra szóló szerződést követel meg a KONSUMEX-tői, s ebben a pillanatban még csak a 3-5 hét alatti szállítási határidőre vállalkozhat. Ha a készletezési gondokat is megoldják, ezt a határidőt egy hétre csökkenthetik. Mennyire győzik a kereslet növekedését kapacitással? - kérdeztük dr.Szabó Pétertől, aki szerint ha a piaci szükséglet növekedése ezt indokolttá teszi, inkább más, kevésbé gazdaságos termék gyártásával állnak le, a Patientia ugyanis jól jövedelmező terméknek bizonyult. Kapacitásgond tehát nem lesz. Ezt igazolja az eddigi forgalom is, hiszen két év alatt mintegy 2 millió hajregeneráló-szert adtak el Magyarországon és külföldön és már felkészültek a Patientia-sampon gyártására is. Ez a sampon egyébként önmagában is segíti a haj regenerálódását, de természetesen a várt hatást magával a Patientia hajelixirrel / ahogy külföldön hivják/ lehet csak elérni.