Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1981-02-15 / 3. szám
Hazai Tudósítások 7 10ól. AvIII .évi. 3. sz. NEHRU-ARANYDÍJ INDIÁBÓL A szoba falait festett tányérok, bekeretezett batikok, tüzzománcfalikepék, rajzok és festmények boritják. Szinte alig álcád tenyérnyi hely szabadon, üresen. Ebben a környezetben, ebben a sajátos és lenyűgöző miliőben él Dobák Anita, Mosolygós arcú, halk szavú, szerény kislány, még tizenöt esztendős sincs, nevet azonban milliók hallhatták a rádióban. Amikor százhalombattai lakásukon felkerestük, már világgá szállt a hir: az indiai Shankar nemzetközi gyermekrajzályázaton Dobák Anita Nehru aranyérmet nyert egyik alkotásával. A dijat a napokban Indira Gandhi nyújtotta át Vértes János magyar nagykövetnek.- Már szeptemberben hirt kaptam róla - mondja Anita s egy levelet mutat. - De ebből nem derült ki, hogy melyik képemmel nyertem a dijat. Meg voltam győződve róla, hogy a Kőmives Kelemenné cimü batikommal, de tegnap hallottam, illetve tudtam meg, hogy a Magyar tánc cimü festményemet dijazták. A díjnyertes alkotást egy diaképen nézegetjük. Aztán még több dia kerül elő, mind-mind egy-egy sikeres pályamű reprodukciója.- Ezzel például az HDK-ban nyertem - magyarázza Anita, ez pedig a Bóbita, amit a Lengyelországban megrendezett nemzetközi gyermeklcönyv-illusztráció versenyre készítettem.- Végül is hány dijat nyert Anita mind ez ideig? - kérdeztük az édesanyát, Dobák Józsefnét.- Összesen? Három nemzetközit és több országosat. Az elsőt még óvodás korában. A siker tehát igen korán szegődött a kislány mellé. Persze, ebben nem a szerencse, hanem a tehetség játszott főszerepet, melynek kibontásához nagyon sok munkára volt szükség. Az édesanya vállalta magára ezt a feladatot, a rajztanár, akinek szigorúsága következetességgel párosult.- Együtt dolgoztunk, együtt próbáltunk ki mindent - meséli Dobák Józsefné -, megtanítottam neki mindazt, amit én tudtam, de soha nem néztem el egyetlen hibáját sem. Az iskolában is én voltam a rajztanára, s azt hiszem, hozzá voltam a legkeményebb. Igaz, Anita?- Nem szerettem anyunál tanulni az iskolában - mosolyodik el a kislány. - Sokszor sirtam az óráján. Hányszor eldobálta velem, amit csináltam!- És most?- Most már ritkábban...
