Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)
1981-10-15 / 19. szám
1981.XVIII.évf.19.sz.Hazai Tudósítások 5 A gazdaságpolitika az időről időre jelentkező, 1960-tól úgyszólván állandósuló gazdasági feszültségek feloldására törekedve - éles ellentétben az ötvenes évek gyakorlatával -, mindig a reálbérek és a lakosság fogyasztásának elsődlegességét érvényesítette. Ez ugyan olykor heves doktriner támadásokat, vitákat váltott ki / gondoljunk csak a 60-as évek elejének "fridzsider-szocializmus", vagy a 70-es évek első felének "kispolgáriság" vitáira./ De ennek ellenére negyedszázad alatt a reáljövedelmek és a fogyasztás csaknem megháromszorozódásával emelte ki az országot -, a lakosság túlnyom többségét - abból a mindenféle /szellemi, életmódbeli/ nyomorúságból, ami helyzetünket korábban jellemezte. S az életszínvonalnak és fogyasztásnak abból a teljes stagnálásából, ami nem csupán a megelőző néhány év, hanem két emberöltő, fél évszázad jellegzetessége volt. A gazdaságpolitika másik, feltehetően legsikeresebb megújulási területe az agrárpolitika volt. Az ipari és agrárfejlődés kedvezőbb arányainak kialakítása a termelésőfejlesztés és a szövetkezeti átalakítás "kettős feladatának" követése, a nagy- és kisüzem, a mezőgazdasági és ipari tevékenység újszerű kombinációja, az érdekeltség és ösztönzés megfelelő formáinak kibontakoztatása, a gazdaságpolitika történelmi horderejű átalakulását jelzi. /A gazdaságpolitikához kizárólag a mezőgazdaság esetében társult tervezési-irányítási mechanizmus gyökeres átalakítása is; a kötelező beszolgáltatás és vetéstervek direkt irányítási formáit a felvásárlás piaci kapcsolatai, és az ennek megfelelő árrendszer irányába történő állandó-fokozatos d.őrehaladás váltotta fel./ Az életszinvonal-politika és agrárpolitika átalakulásával kapcsolódott össze a gazdaságfejlesztésben felülkerekedő józan realitásérzék is. Ha ugyanis a lakosság jövedelmének állandó emelése, ellátásának fokozatos javítása központi céllá és gyakorlattá vált, a mezőgazdaság belső felhalmozási lehetőségeinek garantálása és a megfelelő beruházási részesedés fenntartása ugyancsak sérthetetlen alapelvként érvényesül, akkor a felhalmozás, beruházás- és növekedési ütem bálványa - a korábbi gazdaságpolitika e jellegzetessége - már önmagában ettől megingott. Nem arról volt csupán szó, hogy a gazdaságvezetési szemlélet átalakul-e - megszünik-e a magas felhalmozási-növekedési ráták azonositása a szocializmussal -, hanem arról is, hogy a gazdaság egész működési mechanizmusában fennmaradt a felhalmozás, és a minél gyorsabb növekedés preferenciája. Amig a működés módja az ösztönzés és az érdek ez irányba húzott, addig nehéz volt megszüntetni elsőrendű értékként kezelését, és nehéz volt megküzdeni a fel-feltörő feszitett ütemorientációval. Ez csak 1957-58-ban volt magától értetődő a politika szükségességeiből és gazdasági lehetőségeiből következően. Ezt követően azonban ismét és ismét előtérbe nyomakodott ez a tendencia. Az iparositási politika változási törekvései ellenére ezen a téren
