Hazai Tudósítások, 1981 (18. évfolyam, 1-24. szám)

1981-01-15 / 1. szám

1981.XVIII.évf.l.sz Hazai Tudósítások 12 KULTURÁLIS PANORÁMA ISMÉT SZÍNRE KERÜL BUDAPESTEN AZ EMBER TRAGÉDIÁJA A Madách Szinház mostani évadjának legjelentősebb vállal­kozása Az ember tragédiája bemutatója. A társulat január 10-én vitte szin­­re Madách Imre drámai költeményét. A több hónapos művészi munka eredménye­ként - hosszú évek után - újból találkozhat a fővárosi közönség nemzeti drámairodalmunk kiemelkedő alkotásával. A Tragédiát az elmúlt évszázadban számos alkalommal mutat­ták be Magyarországon, de az utóbbi időben hiányzott a hazai színházak műsorából. Madách Imre müve 1862-ben jelent meg először nyomtatásban. Az ősbemutatóra jóval a szerző halála után, 1883-ban került sor. A drámát akkor a Nemzeti Szinház keltette életre, Paulay Ede rendezésében. Azóta mintegy 1300 előadást ért meg a darab. Legtöbbször a Nemzeti művészei is­mertették meg a közönséggel.Utoljára 1964-ben vitték szinre Budapesté,Major Tamás rendezését az 1970-es évek elejéig tartotta műsorán a szinház. Az emberi lét végső kérdéseit vizsgáló mű mondanivalója a ma embere számára sem veszitett érvényéből. Miként Lengyel György rendező elmondotta, a darab megformálásakor e frisseséget is kivánták bizonyítani, gyekezvén elkerülni az előadás lehetséges veszélyeit: a leszűkítést éppen úgy, mint az egyes filozófiai gondolatok elvonatkoztatását, vagy túlhang­súlyozását. A dráma gondolatgazdagságát, sokarcuságát tükrözni kivánó művészi koncepció része az is, hogy a szereplőgárda fiatalokból áll: a főszerepek közül Évát Almási Éva, Ádámot Juhász Jácint, Lucifert Huszti Péter személyesíti meg. XXX BEMUTATTÁK AZ ELSŐ MAGYAR-FINN KOPRODUKCIÓBAN KÉSZÜLT FILMET Bemutatták a Vámmentes házasság cimü uj filmet, az első magyar-finn koprodukcióban készült alkotást. A Zsombolyai János rendezte vigjáték nemzetközi történetet jelenit meg. A filmet Helsinkiben és Buda­pesten forgatták. A főhős egy finn fiúval köt házasságot, az ezer tó or­szágában elkiséri két barátnője is. Finnországban számos vidám bonyoda­lom várja mindannyiűkat. A film főszerepeit Ragályi Elemér kamerája előtt Kiss Mari, illetve Esztergályos Cecilia és Margittay Ági játssza, a férfi főszerepet finn szinész, Tom Wenzel alakitja. A Vámmentes házasságot nemrégiben nagy sikerrel mutatták be Helsinkiben. Most a magyar közönség is megtekintheti a hazai mozihálózat műsorán. A diszbemutatóra finn filmművész-küldöttség érkezett Budapestre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom