Hazai Tudósítások, 1980 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1980-04-15 / 8. szám

1980.XVII.évf.8.sz Hazai Tudósítások 10- Pontositsunk. Költő vagyok, és katolikus. Véleményem szerint a katolicizmus tulajdonképpen nem más, mint elfogadása annak, hogy az ember menthetetlenül térben és időben él. Azt, hogy "katolikus költő" vagyok, nem hiszem, ügy gondolom, Assisi Szent Ferenc az utolsó katolikus költő. Mert a költészet sokkal inkább gyónás, mint prédikáció... De szeretnék katolikus költő lenni, - a szónak abban az értelmében, hogy katolikus annyit tesz, mint egyetemes. Sokat gondolok Jézusra, bár mint minden igaz hivő, eretnek is vagyok. Mert aki nem hisz, csak az nem eretnek. Úgy vagyok Jézussal, hogy öt-hat tanába belekapaszkodom. A többi homályban marad. Különben a mai biblia­kutatások pontosan látják, hogy a propagandisták hol mit Írtak bele, mi az, amit Jézus nem mondhatott, mert arámi nyelven nem lehetett kifejezni.- A költőnek - a kötetek tanúsága szerint -, döntő inspirációt a háború kataklizmája adott. Azóta mintha megállt volna számára a történe­lem. Nem védekezés ez? Felvállalni Auschwitzot, hogy utána ne kelljen tudo­másul venni Vietnamot; vagy a később történteket?- Igen fontos kérdés. De mondanék egy analógiát. A keresztre­­feszitéssel a kereszténység története nem zárult le, hanem megkezdődött. A görög tragédiák megszületésével a görög kultúra nem ért véget, hanem meg­­ujhodott. Auschwitz után igenis lehet verset Írni, és kell is. Auschwitz példája fekete Napként maga köré vonja, megvilágítja, elrendezi a történ­teket. Iszonyú tapasztalatainak hátat fordítani nem szabad.- Azt Írja egy helyütt, hogy rövidesen a szeretet lesz a művé­szet és az irodalom legfőbb tárgya és problematikája. Persze, az a kérdés, mit ért szereteten?- Kicsit félek a szótól. A szentimentalista értelmezéstől. A szeretet nevében eddig már több millió embert pusztítottak el, mig a gonosz nevében csak néhány tízezret. Őszintén megmondom: boldogan lennék humanista, csakhogy a humanizmus nem elég. Kosztolányinak igaza van, a humanizmus olyan, mintha földrengéssel szemben egy memorandumot olvasnának fel. Én a szere­tetnek pedagógiai változatában nem hiszek. A szeretet több mint vérségi kö­telék /Krisztus nem véletlenül robbantja fel a családot./ A szeretet a má­sik gyengeségeinek felismerése. Amiért a magam energiáit mozgósítani tudom, még akkor is, ha önmagamat sem érzem különösképpen erősnek. A szeretet ön­magunk meghaladása a másik ember érdekében. Valóban úgy gondolom, hogy a művészet képes ezt a fajta szeretetet a saját eszközeivel megjeleníteni. És nem a tudomány. Nagynéném apáca főnöknő volt, mit több, ő alapította a Szervita-rendet. Köréje gyűlt nyolc-tiz apáca, úgy 1926-27 táján, amikor is kaptak az államtól egy házat Rákospalotán. Voltaképpen leány javító-intézet volt ez. Én akkor hatéves lehettem. Kastély, liget, halastó, primitiv, Írás­tudatlan apácáik és fiatal prostituáltak. A lányok időnként lázongtak, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom