Hazai Tudósítások, 1978 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1978-10-01 / 19. szám

1978. XV. évf. 19. sz. Hazai Tudósítások 16. A "magyar" helikopter jubileuma Szeptemberben múlt 50 éve, hogy először emelkedett repülőgép a le­vegőbe. Az első gyakorlatilag bevált helikoptert magyar mérnök, Asbóth Oszkár tervezte, építette. Még az első világháború idején beszéltek arról a katonai szakértők, hogy az akkor megfigyelésre használt kötött léggömböket helyből felszálló repülőgépekkel kellene helyettesíteni, a léggömbök ugyanis túlságosan jó célpontnak bizonyultak. A gondolat sok más előnyt is ígért: a helikopter nem igényelt repülőtereket, városok tereiről, sőt udvarokról, tetőkről is felemelkedhetett. A magyar hadmérnökök és repülők azonban nem tudtak megbirkózni a helikopter felemelkedését, stabilitását, s főleg egyhelyben lebegését biztositó műszaki megoldás nehézségeivel. Ezért Asbóth Oszkárt a fischamendi légcsavargyár vezetőjét bízták meg a fő problé­mát jelentő légcsavar tervezésével. Asbóth sikeresen oldotta meg a rábízott feladatot. Két év alatt több mint 1500 kísérleti légcsavart készitett, s végül sikerült kialakítania az első nagyobb méretű, hatalmas húzóerővel biró helikopter-légcsavart. Négy helikoptert készitett AH 1-4. jelzéssel. Az AH 1. 1928. szep­tember 9-én Budapest határában, a Kispest melletti dombos területen, bel- és külföldi szakértők jelenlétében sikeres felszállást hajtott végre. Bebizonyosodott, az Asbóth-félelégcsavar fel tudja emelni a helikoptertestet, s kormányfelületei biztosítják az eddig nélkülözött stabilitást is. A kisérleti repülésekkel kapcsolatban a göttingeni aerodinamikai intézet például megállapította: "Asbóth helikoptere volt az első , amely pilótával nemcsak függélyesen felszállt, hanem huzamosabb ideig, nagyobb magasságban egy helyben, stabilan lebegett is". Ugyanakkor vízszintes irányban is tudott repülni. Az Asbóth-helikopterekkel csaknem kétszáz eredményes repülést hajtottak végre az időrekord 53 perc volt, a legnagyobb magasságú lebegés 30 méter, a berepült távolság pedig megha­ladta a 3 kilométert. Az Asbóth tervezte, merev forgó szárnyakkal repülő helikopter­­típust uj konstrukciók váltották fel. Az egyik Asbóth-féle műszaki megoldás azonban érdekes módon ma éli reneszánszát. Asbóth gépén hat függélyes elrendezésű kormánysik volt, amely a gépet auto­matikusan egyensúlyban tartotta. Ezzel a megoldással sikerült - elsőnek a világon - a helikopterek stabilitását megoldania. A kormánysikokat a pilóta tetszése szerint kibillenthette és igy a helikopter könnyű kormányzása is megvalósult. Ezt a kormánysikrendszert a modern helikoptereken csak most kezdik alkalmazni. Százéves a Magyar Régészeti Társulat Száz évvel ezelőtt alakították meg a Magyar Régészeti és Művészet­történeti Társulatot. A jubileum alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián tudományos ülésszakot rendeztek. Az ünnepi ülésen Entz Géza, a társulat elnöke jubileumi megemlékezésében méltatta a magyar tudományos élet egyik legrégibb társulatának működését. Hangsúlyozta: céljuk a két szak tu­dományos eredményeinek minél szélesebb körű ismertetése, kultúrtörténeti fejlesztése. A kétnapos ülésszakon hazai és külföldi régészek előadásokat tar­tottak a közép-európai régészet és a művészettörténet feladatairól, a nemzetközi együttműködés lehetőségeiről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom