Hazai Tudósítások, 1978 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1978-01-15 / 2. szám
1978. XV. évf. 2. sz. Hazai Tudósítások 5. nem elismerése azoknak az eredményeknek is, amelyeket Magyarország az utóbbi évtizedekben elért. A korona átvételénél megjelent magyar személyiségek - társadalmi vezetők, Írók, művészek, egyházi férfiak stb. - összetételében is kifejezésre jutott az a nemzeti egység, amely az ország életét minden területen jellemzi. A francia hírügynökség céloz rá, hogy a "hidegháborús erőknek semmiféle jogi hivatkozással sem sikerült megakadályozniuk a korona visszajuttatását." Ezzel kapcsolatosan idézhetjük Szent-Györgyi Albert, Nobel-dijas professzort, aki az amerikai delegáció tagja volt, s tudományos munkásságáról röviden nyilatkozott az egyik budapesti napilapnak. Ebben érintette a reakciós mesterkedéseket is, s - mint mondotta - "Ezeket kezdettől fogva ostoba tevékenységnek tartottam." - Az UPI hírügynökség Matthew Nimetz-et időzte, aki ugyancsak tagja volt a küldöttségnek. "Carter elnök - mondotta Nimetz - figyelembe vette azt a kedvező hatást, melyet a korona visszaadása a magyar-amerikai kapcsolatokban jelenthet." - Ted Weiss, amerikai képviselő is kijelentette: "A korona mindig a magyaroké volt, Magyarországon kell lennie." Steven Shelley, aki 1956-ban hagyta el az országot, és most ugyancsak résztvett a küldöttségben, igy fogalmazott: "A korona ide tartozik, mint a Dunán átívelő hidak is ide tartoznak. Magyarországon a helye." Hosszasan lehetne még idézni a nemzetközi visszhangot, a különféle elemzéseket, magyarázatokat. A legtömörebben talán az a tudósitó foglalta össze az egységbe forrt magyar nép érzéseit, aki azt irta: "... lehetetlen volt észre nem venni, hogy a népet öröm és megelégedettség töltötte el saját történelmi kincse, I. István koronájának visszatérte alkalmából." A korona és a jelvények immár a Nemzeti Múzeumban vannak, a ma és a jövő Magyarországának építésében szorgalmas munkára vállalkozó, szép és okos tettekre, a haza hűséges szolgálatára hivatott népünk szeme előtt. CARTER ELNÖK LEVELE Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke a korona és a koronázási jelvények átadását követően fogadta Cyrus Vance-t, az Amerikai Egyesült Államok elnökének személyes képviselőjét, külügyminisztert, az amerikai delegáció vezetőjét. A találkozón Cyrus Vance átadta Losonczi Pálnak James Carter, az Amerikai Egyesült Államok elnökének levelét. Ebben az elnök méltatja a korona és a koronázási jelvények visszaadásának jelentőségét, s a két ország kapcsolatairól szólva megállapítja: őszintén remélem, hogy ezeket a kapcsolatokat - népeink kölcsönös előnyére - a jövőben is épiteni fogjuk. Mindketten érdekeltek vagyunk az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányában lefektetett célok teljes megvalósításában. Bizom benne, hogy kétoldalú kapcsolataink erősítése és az országaink közötti együttműködés területeinek a szélesítése hozzájárul a békéhez és népeink jólétéhez. - Losonczi Pál megköszönte és viszonozta az USA elnökének jőkivánatait.