Hazai Tudósítások, 1976 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1976-01-01 / 1. szám

197«. XIII. évf. 1. sz. Hazai Tudósitások 12. A kortársak emlékezete szerint művészete mindvégig töretlen erővel sugár­zott, lényének, előadásmódjának vonzóereje akkor sem csökkent, amikor már az idő elhaladt fölötte. Mi sem jelzi ezt jobban, minthogy a világvárossá növekedő Budapest egyik legforgalma­sabb terét (a Rákóczi ut középső szakaszán) - még életében - róla nevezték el. A Rákóczi ut és a Nagykörút sarkán egy bérház emeletén lakott. Meghitt otthonának ablakából nézte, amikor a hajdani Népszínházát övező házak falára - 1920 márciusában - felkerült a tábla: Blaha Lujza tér. NEMZETI PARK LESZ AZ AGGTELEKI ALSOHEGYI FENNSÍK Egyelőre tájvédelmi körzet, később nemzeti park kialakítását tervezik az aggteleki karsztvidéken, a mintegy 70 négyzetkilométernyi Alsóhegy fennsíkján. A Közép- Európában egyedülálló karsztvidék geológiai különlegességei körülbelül 180 millió évvel ezelőtt alakultak ki. A ritka karsztmorfológiai képződmények szükségképpen vetették fel a természeti értékek megóvását, ugyanakkor azt is, hogy később, a nemzeti park létrehozásával mindjobban bekapcsolhassák a vidéket az idegenforgalomba is. A különböző társadalmi és tudományos szervek - köztük a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat -, természetbarátok és turisták az elmúlt években már feltárták az Aggtelek-környéki karsztvidék víznyelőit, barlangjait és zsombolyait. Tekintve, hogy Alsóhegy területének egy része Csehszlovákiához tartozik, a kutatásokat cseh és magyar szakemberek együttesen végezték. A magyar területen eddig több mint száz barlangot, víznyelőt és zsombolyt kutattak fel. E munka révén vált ismertté a 240 méter mélységű becsenbtíkki zsomboly, amely jellegzetes karsztképződmény, függőleges, tölcsér alakú nyílással, s a hegyben vízszintesen húzódó barlangot köti össze a felszínnel. A becsenbükki zsomboly egyébként Európában a máso­dik legmélyebb ilyen képződmény, ugyanakkor Magyarország legmélyebb barlangja. A tájvédelmi körzet kialakításához, majd a Nemzeti Park létrehozásához az előkészítő munkákat már megkezdték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom