Hazai Tudósítások, 1975 (12. évfolyam, 1-23. szám)

1975-02-15 / 4. szám

1975. XIL évf. 4. sz Hazai Tudósítások 9. Később, a századfordulón, a különböző népek fiai mellett, akik a gyarmati elnyomás ellen harcoltak, ismét voltak magyarok is. Közülük az egyik legjelentősebb személy Ziskay Antal volt, aki Antonio Vicente Zißkay néven irta be nevét Kuba történetébe. Ziskay 1886-ban, fiatalon került Kubába. Az 1896-98-as felszabadító harcokban közlegényként vett részt s a hadjáratok befejezésekor már őrnagy volt. A háború után ezredesi rendfokozattal vált meg a hadseregtől és a kubai pénzügyminisztériumban dolgozott, mint Havanna "főkincstárnoka". Ziskay Antal matuzsálemi kort megérve, 1943. november 20-án halt meg. Halálával az amerikai magyarság egyik legromantikusabb sorsú egyénisége szállt sirba. Hamvai a Kolumbusz nevét viselő havannai temetőben, a felszabadító harc veteránjainak a panteonjában pihennek. Az 1919-es magyar proletárforradalom eltiprása után több tízezer magyar kényszerült hazáját elhagyni, politikai és gazdasági inditóokok miatt. Sokan, mintegy ezren, Kuba földjén próbáltak uj életet kezdeni. Az itt élő emigránsok helyzete a második világháború alatt mind nehezebb lett, mivel Magyarország a hitleri Németország szövetségeseként az antifasiszta koalíció ellen harcolt. Ezért, hogy szimpátiát keltsenek a magyar nép iránt, - akit akarata ellenére sodortak, kényszeritettek a háborúba a történelmi múlthoz fordultak. Kutatták, keres­ték Kossuth Lajos és Prágay János kubai vonatkozású emlékeit és ápolták azokat. 1940-től, végig a háború folyamán, egyszerű kubai-magyar kisgazdák, földművesek, munkások, iparosok és értelmiségiek adományaiból havonta megjelentették a SZABAD MAGYAR SZEMLÉ-t, a független,magyar, antifasiszta lapot és ezzel egy időben a háború egész ideje alatt működött Havannában a "PRO LIBERTATE" rádió magyar nyelvű hír­szolgálata az óhaza számára. H*»*«*», 1945 ©tcauősö 20-4»t PofcCAjr |AMO» tt-M «VI» AJ fcUMMMACM&l A második világháborús évek kubai magyar emigránsai közül többen vissza­tértek hazájukba, szülőföldjükre. Néhányan azonban még ma is ott élnek - második hazájukban - Amerika szabad földjén, Kubában. Legtöbbjük - kiknek ereje és egészsége engedte - aktivan, tevékenyen részt vett a szocializmus építésében, ma pedig megérdemelt pihenését, nyugdiját élvezi Kuba forradalmi kormányától.

Next

/
Oldalképek
Tartalom