Hazai Tudósítások, 1974 (11. évfolyam, 2-24. szám)
1974-10-15 / 20. szám
1974. XI. évf. 20. sz, Hazai Tudósítások 12. BÁBÁK, JAVASOK, FÜVESEK Kiállítás Veszprémben a népi gyógyításról A népi gyógyítás tárgyi és Írott emlékeit Magyarországon először Veszprémben mutatják be. Az országos jelentőségű kiállításra Szentestől Keszthelyig és Bajától Nyíregyházáig 18 muzeum küldött anyagot régi és legfrissebb kutatásainak eredményeiből. így folyamatában szemlélhetőek az elmúlt századok orvos nélküli világában használt és generációkról generációkra öröklődve gyarapodott szokások, eljárások, eszközök. Sok népi gyógyászati ismeret finnugor, török eredetét mutatták ki a kutatók, s bizonyították közép- és nyugat-európai népek tapasztalatainak hatását is. Később hatottak a XVI-XVIII. századi kéziratos és nyomtatott orvosi és füvészkönyvek, amelyeket külföldön tanuló diákok hoztak be. A hazai müvek közül legjelentősebb Méliusz Juhász Péter 1578-as Herbáriuma, majd Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisa. Igen sok faluban működött gyógyító ember; tudó tudós, javas. Egy bábaasszony hagyatékából maradt meg a frászkarika a nagykőrösi múzeumban. Ezen a kelesztetlen tésztából sütött nagy perecen bujtatták át a frászos, azaz az ijedős gyereket. Daganatokat, keléseket, apró, rongyból készült babákkal simogattak meg-, egy keresztutnál eldobták e rontóbábukat. Sokszor a gyógyulás reményében keresték föl a bucsujáróhelyeket is. Jelentős hatást tulajdonítottak a színeknek is. Piros szalagot kötöttek a csecsemő csuklójára szemmel verés ellen, piros rongyot szögeztek a küszöbre, ajtófélfára. A sárgaságban szenvedőt sárga viaszpohárból vagy aranygyűrűből itatták meg. A néphit szerint az égből hullott le, tehát gyógyít a ménkű, vagy nyilakő, azaz mennykő, ami nem volt más, mint kőkorszakból származó kőbalta. Honfoglaláskori emlékanyagok közt ismernek a kutatók kagylós nyakláncot, ezt is rontás ellen viselték. Számos betegséget próbáltak orvosolni a Szent György-nap előtt fogott békával, kígyóval is. Régészeti leletek tanúsítják, hogy a honfoglaló magyarok ismerték a koponyalékelést. A juhászok a kergebirkát a közelmúltig is koponyalékeléssel gyógyították. A népi állatgyógyászatban az érvágással és a köpölyözéssel a betegséget okozó rossz vért engedték ki. A legidősebbek még emlékeznek a falusi foghuzókra, akik fogtörővei járták az országot. A népi gyógyászat egyes eljárásai és eszközei megújulva tovább élnek a modern orvostudományban. Különösen a vadon termő és termesztett növényeket hasznosítják ma is. Alapvető szerepüket a népi gyógyászatban nem kisebbítik a rájuk tapadt babonák. A gyógynövényeket főleg teának, köhögés ellen köptetőnek használták. A veszprémi piac füveseiről fénykép is készült. Régen a pestis és kolera idején borókafenyő magvaival, ágaival füstöltek. A fájós fogakat maszlag és beléndek magvaival füstölték meg. Fokhagymát gyomor-, bélbántalmak esetén és magas vérnyomásra etettek a beteggel, de vele kenték meg - rontás ellen - a küszöböt, bölcsőt. Fájós fülbe kövirózsa kifacsart levét csorgatták, ezért hívták ezt a növényt sok helyen fülfünek. Sebeket, vágásokat, keléseket farkasalma levével és lapulevéllel kezeltek. A tanulságos veszprémi vállalkozás nagy értékű ismeretanyagot ad a népi
