Hazai Tudósítások, 1971 (8. évfolyam, 5-24. szám)

1971-06-15 / 12. szám

1971. Vili. évf, 12. sz. Hazai Tudósítások 8. É rtékeink 100 ÉVES A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI FŐISKOLA "Tervezet, melyet alulírott Hesz János Mihály, mint hazai művész, egy nemzeti képzőművészeti akadémiának Magyarországon való felállítása végett igazi hazaszeretet­ből, a nádor főherczeg királyi Fenségének és a nagyméltóságu helytartótanácsnak tisztelettel föl­terjeszt .,. Alulírott késznek nyilatkozik arra, hogy ezt az intézetet a legfőbb elöljáróságok en­­gedelmével és a főnemesség támogatása mellett kevés költséggel, a bécsi akadémia mintájára szervezni fogja Magyarország egyik fővárosában, Budán vagy Pesten ..." Érdekes, hogy Hesz ezt a tervét 1820-ban, még Széchenyinek az Akadémi­ára felajánlott nagyszerű adománya előtt irta, tehát a gondolat mentes minden példától, tisztán saját kezdeményezéséből és lelkesedéséből tette. Sürgető felismerésének megvalósítása több mint fél évszázadig váratott magára, Eötvös József báró, a magyar irodalom egyik kiválósága, mint művelődésügyi miniszter, adott végül megbizást Kelety Gusztáv festőművésznek, a főiskola megalapítására. A Magyar Királyi Országos Minta rajztanoda és Rajztanárképezde 1871-ben, a Rumbach Sebestyén utca 6 számú ház­ban bérelt helyiségeket, s itt kezdte meg működését. Az intézmény nevében is hordozta jellegét, művészi diplomát sem adott. A növendéklétszám az első évben 53, főleg rajztanár jelöltek és iparosok, akik "a művészies iparban óhajtották magukat továbbképezni", A növendékek száma egyre emelkedett, az iskola a bérelt helyiségeket kinőtte. Rauscher Lajos tervei alapján épitették fel a Főiskola jelenlegi központi épületét, melyben 1876-ban kezdték meg a tanitást. A kor nagy művészeinek külföldi sikerei - Zichy Mihály, Madarász Viktor és Munkácsy Mihály eredményei-a közvéleményt arra ösztönözték, hogy elkezdődjék végre a művészképzés is, s hogy ne kelljen a hazai tehetségeknek külföldi akadémiákra zarándokolniuk. 1882-ben, a Bajza utcai un. Epreskertben megindították a mesteriskolát. A festészeti osztályt a Münchenből hazahívott Benczúr Gyula, a szobrászati szakot Strobl Alajos vezette. Később bekapcsolódott a munkába Lotz Károly, aki falfestést tanitott. 1885-ben megnyílt a női festőiskola, Mészöly Géza vezetésével. Az intézmény első 30 évét a Magyarországon uralkodó akadémizmus jelle­mezte. Mesterek és növendékek egyaránt az országos ezeréves fennállását ünneplő kiállításokra készülődtek. De Hollósy Simon szabadiskolájában már gyülekeztek az akadémizmussal elégedetlen­kedő fiatalok. Az uj természetfestő irányzat képviselői felfedezték Szinyei Merse Pált, aki 1873- ban megfestette egyedülálló remekét a "Majális"-t, és megalapította a modem magyar művészet műhelyét a Nagybányai Müvésztelepen. A főiskola azonban csak lassan vett tudomást az uj művészi felfogásról. Az átalakulás azzal kezdődött, hogy Szinyeit 1905-ben kinevezték a Főiskola főigazgatójává. Szinyei magával hozta a nagybányaiak legkiválóbb művészét, Ferenczy Károlyt. Ilyen előzmények után Lyka Károlynak az ismert és méltán népszerű művészettörténésznek 1920-tól már sikerült egy autonóm, korát meghaladó, korszerű intézményt létrehoznia. Reformjának lényege: a természet után való murim. A második világháború rián is ezt a nagyszerű reformot finomították, fejlesz­tették tovább. A főiskolák között elsőként itt indult meg a tanítás, a törött-ablaku hideg tantermek­ben. Ismét megújult a Főiskola, mint a 100 év alatt annyiszor. Végre kinevezték ide azokat a kivá­ló művészeket - Berényi Róbert, Bemáth Aurél, Ferenczy Béni, Pátzai Pál, Konecsnyi György - akiknek müvészpedagógiai munkásságát az intézmény már régebben is igényelte. Az uj periódus­nak az eredményeit ma fiatal művészein hazai és külföldi sikerei bizonyítják. Itt nevelkedtek az eu­rópai hirü magyar grafikusművészet kiváló képviselői; Kass János, Lakner László, Szántó Piroska, Gross Arnold - hogy csak néhányat említsünk. A Főiskola, s a magyar képzőművészet utolsó száz éve, kölcsönös nagy alakitó erővel hatottak egymásra. Az iskola bölcsője és melegágya volt a kiviruló magyar művészet­nek, amely viszont megújító erőt kölcsönzött a Főiskolának - ezért tudott mindkettő megmaradni korszerűnek, európainak, ugyanakkor magyarnak. Teljesítette és teljesiti az Eötvös-féle gondo­latot: a képzőművészet kultúrát teremt, és nevel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom