Hazai Tudósítások, 1970 (7. évfolyam, 16-25. szám)

1970-12-01 / 23. szám

1970. VII. évf. 23. sz.

Hazai Tudósitások

2.

Benjámin László:

EMLÉKNÉL TÖBBEK

Mind többet gondolok hajdani mestereimre, az elcsöndesedett férfiakra, akik ifjúságom fölé magasodnak megviselten és méltóságosan, akár a százados fák.

, Nem hősök, nem vértanuk, nem vezérek,

egyszerű lelkek voltak, a szegénység uniformisát viselők, mesterségek fogásainak, anyagok természetének ismerői, dolgoztak, amig éltek és meghaltak észrevétlenül,

« alakjukat kövek, nevüket énekek nem őrzik.

Nem kell behunyni a szemem látásukért, legendák és nosztalgiák homályából kiválnak.

Szavaimban, gesztusaimban néha fölismerem őket.

Ültem velük a bőkezű szegénység asztalánál, fölém hajolva igazgatták szerszámokkal ismerkedő kezem, oltalmukban s oldalukon útban a felnőttség felé kinyílt előttem életük, ahogy ajtajuk is kinyílt.

Szerettem őket jellemükért, egyenes, pontos szavaikért; ügyességüket a munkában, állhatatosságukat a harcban született ellenségeik is tisztelni kényszerültek.

A sivatagos külvárosban, a barátságtalan üzemekben, a háború gyalázatában, lét és nemlét határvidékein az emberség bennük testesült meg, naponta megküzdöttek érte, s kivették részüket a fájdalomból és az örömből.

Nem ismerték a hűtlenséget, az önfeladást, a tanácstalan hányódást kocsmaasztalok és festett csillagok között, sem a magány kibírhatatlan szégyenét.

Vallották megvertségükben is, vallották egész életükkel: mindig talál tennivalót s a dologra társat az igaz ember. Figyelmes tekintetük követ a halál árkain túlról is, szemükkel nézem dolgaimat, velük mérem magam s velük a változó világot. Emléknél többek ők.

i Egyre sűrűbben gondolok rájuk, s újra meg újra fölismerem őket

az énekekből kifelejtett országban, igaz emberekben, akika végső kérdésekre egész életükkel felelnek.

1970. november 25