Harangszó, 1945

1945-01-28 / 4-5. szám

Szenvedések tüzében* Az útkészítő. Annak növekednie kel!, nékem pedig alább szállanom. .Ián. 3, 30. Nagyon nekünk íródott ez az ige, mert a mai zűrzavaros világ­ban túlönző lett az ember. Ha csak puszta életét mentheti, mindent fel tud áldozni. Már vannak olyanok, kik szorgalmasan jártak templom­ba, ma azonban elmaradnak, mert félő, hogy számon tartják már most, kik járnak Istent tisztelni és ha az istentagadás lesz az úr, hívő voltukat hímül fn jak fel-, róni. No természetes, mert sokkal Kényelmesebb így az ige: nekem növekedni kell, Annak pedig alá- szállni. Keresztelő János Isten országának útját egyengette és ezért egy részeg éjszakán a bűn könnyelmű ígérete tálra tette fe­jét. Miért? Hiszen megmenthette volna életét, csak hízelegnie kel­lett volna Heródesnek. Igen, de akkor nem lett volna az Úr útjá­nak készítője és ellenkezésbe ju­tott volna azzal az igazsággal, mi életénél is drágább volt neki. „Nekem pedig alább szállni!“ Itt az alábbszáíió az én bűnös szemé­lyem, ki félre tudja tenni még az üdvösségét is, ha pillanatnyi bol­dogságról van szó. Ez az ige azt kérdi most tőlünk: vájjon ér-e valamit az én megmentett életem, ha abból Isten országa kárt vall? „Annak kell növekedni!“ Isten országa eljövetelét nagyon könnyű a zavartalan élet boldogságában hirdetni és várni, azonban a hívő­nek hirdetni és várni kell akkor is, ha azért reánk zúdul a szenvedés. Könnyű akkor viselni a keresztyén nevet, amikor ^iz előnyt, sőt mél­tóságot jelent. Most nagyon sokan megpróbáltatnak. Kérdezzük meg magunkat, milyen szívvel viseljük a próbát? Az űtkészítő Keresztelő János egész életét feltette. Egész életé­ből beszédesen tűnik elénk, hogy ö magát semmire sem becsüli, ha az Isten országa ügyének akadá­lya. Lelke minden vágyakozó vára­kozásával a Krisztus felé fordul. E várakozásban nincs veszély, szenvedés, önös érdek számára. Vájjon mi, a mának keresztyénéi, így nézünk-e az Úrra: „Annak növekedni kell, nekem pedig alább szállni.“ M á t i s István. Szenvedések tüzében ég ez a vi­lág. Szenvedések tüzes kemencéjé­ben gyötrődik a mi magyar né­pünk is. Százezer és millió testvé­rünk testét kínozzák sebek, nélkü­lözések, betegségek. Milliók és százmilliók lelkén marcangolnak kínzó aggodalmak, félelem és ret­tegés. Megmérhetetlen, végelátha­tatlan rajtunk és körülöttünk a szenvedés. A .szenvedéseknek ebben a nu g- c rnesTrorTesTét - lelket so rva -/tó ui- zében keserű és gyötrő gondolatok töltik el igen sok ember szívét. Hogyan lehetséges ez? Talán az Isten maga is elhagyta ezt a bűnös világot, levette rólunk a kezét? Talán már minden, de minden mind­egy és céltalan? Úgy látszik, értel­metlen, igazságtalan, vak végzet játszik életünkkel-halálunkkal. Hányán, de hányán vannak, akik aztán az életükkel, cselekedeteik­kel is vallják ezt a megkeseredett, kétségbeesett gondolkozást! Van, aki felelet híján gyötrő kérdéseire, felelőtlenül, válogatás nélkül, fel­fokozott életvággyal veti magát a kínálkozó örömök után. A másik reménytelen életuntsággal akarja elvetni magától ezt az Istentől ka­pott életet. A nagy tömeg pedig a két véglet, a vad, önző életigenlés és a halált kereső élettagadás kö­zött hányódik ide-oda, tehetetlen bábjaként a körülötte zajló esemé­nyeknek. Inkább sárbaránt min­dent, ami szent és igaz. Inkább vá­lasztja a halált magát. De minden­képpen menekülni akar a szenve­dés, a reánk mért teher hordozása alól. Nem kell-e mélységesen szégyen­keznünk azon, hogy így gondol­kozhatnak és még inkább, hogy így élhetnek emberek, akik a ke­resztyén nevet, a Krisztus nevét viselik? Amíg jól ment a dolgunk, talán fogtuk az Isten kezét. Csak éppen a szenvedésben és nyomorú­ságban, a legnagyobb szükségben eresztjük el, akkor nem keressük a Krisztus keresztjéből áradó erőt és vigasztalást. Pedig a szenvedé­sek nagy próbájában csődöt mond minden emberi jótanács, összerop­pan minden megkeményített gerinc. A szenvedések tíizét égy edül az Is­tentől való, a Krisztusból kiáradó vigasztalás és erő állja. Állja és kiállja mindvégig. Értelmünk, gondolataink gyötrő­désében egyedül Istentől jön ta­nács és vigasztalás. Ebben a földi világban változha- tatlan isteni rend, hogy jósors és nyomorúság egymás kezét fogják. Talán többet is sírunk itt, mint ne­vetünk. És néha a könny és szenve­dés szinte elviselhetetlenné árad. E. világon nypinorúságtok lé>zen- minden embernek, de a tanítvá­nyoknak még inkább. Isten ozent e.-, megváltozhatatlan akarata, hogy ez a földi világ nem a mi végső, igazi otthonunk. Erre figyelmeztet minden könny és minden fájdalom­rezdülés áltai. De ha Isten maga helyezte is en­nek a világnak a szerkezetébe a szenvedést, tisztán kell látnunk, hogy a szenvedés és nyomorúság az emberi bűn, a mi bűneinknek és népek bűneinek a büntetése. Békes­ség és jólét idején ez a világ köny- nyű szívvel veti a háta mögé és kacagja ki teremtő Urának akara­tát, örök törvényeit. De ha e világ sátáni ura fizetni kezdi a tenger bűn zsoldját, a szenvedést, a köny- nvet, a vért és a halált, akkor Is­tent vádolja, Ő ellene lázad. Meg­romlott szívünk szerint mi is ennek a bűn világának a gyermekei va­gyunk. Népünk bűneibe a mieink is belefonódnak. Az őszinte szív bevallja: nem ér igazságtalanul a nyomorúság és a szenvedés. Minden szenvedés megérdemelt büntetés, a magunk és a világ bű­neiért. De ennél sokkalta több is. Az Isten nevelő, új életet formáló szeredetének eszköze, isten nem büntet ok nélkül. De nem büntet cél nélkül sem. A cél a másik, örök világ, az Isten országába való el­jutásunk. Erre nevel bennünket a nyomorúsággal. Szenvedések os­torcsapásaival űzi ki a szívünkből e világ szerelmét. Elveszi a lábunk alól a biztonságos földi talajt. .Megmutatja ennek a világnak" az igazi arcát, bűneinek és nyomorú­ságának rútságát. Elfordítja a te­kintetünket róla, hogy szent és tiszta világára, a nékünk készített igazi otthonra tekintsünk, hazavá­gyódjunk, Hozzá! A szenvedést Isten igazsága bo­4pT7x t&sau ) _________________________________ c sátja reánk és a világra. De ez az igazság nemcsak szent és bűnt bün­tető igazság. Sokkal inkább kegye­lem és nevelő, életújító szeretet. Ez Isten üzeneté és az ige taní­tása a szenvedésről a szenvedők­nek. Különösen, is azoknak, akiket kínzó gondolatok és kétségek gyö­törnek. Különösen is akkor, ami­kor a bennünk és körülöttünk lévé végtelen szenvedés annyi gyenge hitet tör össze, annyi embert visz a kétségbeesésbe, .ló meeTiallanunk Isten azonban nemcsak kijelen­tést, tanácsot és útmutatást act a szenvedés értelme, oka és célja fe löl. Mindenekfölött erőt ad annak az elv iselésére. A világ kitér, a mámor Kábula­tába vagy a halálba menekül a szenvedések elől. Erőt nem ad hoz­zájuk. Az erő felülről, Istentől jön. Isten nélkül megállni ezekben a szörnyű, próbás időkben nem lehet. De Istennel, a Krisztussal mindé« nyomorúságon és szenvedésen át­jutunk, bennük és* általuk is csak erősödünk. A szenvedéseken átvi­vő, felülről való erő forrása az Is­tennel, Krisztussal való közösség. Az ige állandó hallgatása és tanu­lása. az imádság hídja Isten és az ember között, a gyülekezet élő kö­zösségébe való bekapcsolódás. S«- ha nagyobb szükségünk nem volt e:re az Istennel, Krisztussal össze- kötött és Istenből táplálkozó élet­re, mint most! Csak az állhatatos­ság az, ami tőlünk megkívántatik. Tudjunk szüntelenül könyörögni ezért a felülről való erőért a szen­vedésekben. A merev, kemény vasércnek tűz­ben kel! átizzania, hogy a salaktól megtisztuljon és alakítható, for­málható legyen. Isten most a szem védések tüzében akar bennünket a bűn salakjától megtisztítani és újjá, néki tetszővé, belőle és benne élővé formálni. Talán még erre a földi életre, hogy itt, a bűn vilá­gában sugározzuk az Isten erejét és világosságát. Talán csak a má­sik, eljövendő világ szántára, hogv a földi elvesztése árán megnyerjük az örök életet. De mindenképen fö­löttünk tartja a kezét. Ne álljunk ellen Isten szándékának! Ö a szen­vedésekből, a könnyből, a vérbél és halálból is új életet teremt. (Vagy Gyula ár.­rwvian.1 Liiatr, l«»i uirmii. roiuniur»p«««iui « •»> pflipflkök. 36. évfolyam. 1945. január 28. — február 4. 4—5. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom