Harangszó, 1945
Új harangszó
ÜJ HARANGSZO ..........................................................................................................ÜSS...................... I . évfolyam, 8. szám. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS NÉPLAP Győr, 1945. december t. ..................................................................................................................... A z egyházi esztendő fölkínálja magát néked az Isten. Igen, ily előzékeny Ő. Mielőtt hívtad volna, már belépett hajlékodba. S rögtön legnagyobb ajándékát teszi le az asztalra: önönmagát. Nem kérdi, méltó vagy-e rá, megérdemled-e? ő szüntelen abban foglalatos, hogy a szívét kitegye s ajándékba adja az embereknek. S mily türelmes, menynyire nem vesz rajta erőt a sértődés, bár fáj belé a szíve, ha félre toltad a drágalátos kincset, sőt talán durva kézzel lesöpörted az aszta! alá. lm, ismét felajánlja magát. Nem tolakodásból, puszta szerétéiből. Nem azért, mintha nélküled nem tudna meglenni, hanem azért, mert te nem maradhatsz meg Ő nélküle. S mivel Ő nem akarja, hogy te meg ne maradj, Ö sem akar nélküled meglenni; inkább járja a megaláztatás iskoláját, fölveszi az ember-ácsolta keresztet és az üdvösséget, egyszóval a szívét helyezi le eléd. Ma megint egyszer újra-kezdi veled. Ez új egyházi esztendőben, ez új Krisztus-évben, mert hisz minden ünnepnapja azt hirdeti, amit Krisztusban tett érted. Ahol pedig Krisztus kiábrázoltatik s megjelenik, ott felvirrad az Isten kegyelmének kedves napja. Ahogy a názáreti zsinagógában mondotta is Üdvözítőnk: „Elküldött, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.“ (Luk. 4, 19.) Oh ne nevess fel hideg gúnnyai: kedves esztendő? ily cudar világban?! Nem is más. Ismét kedves esztendő! Mert a mögöttünk lévők is azok voltak: Isten azidő alatt sokaknak megmutatta az ő szaba- dítását, letörte súlyos bűnök súlyos bilincseit, fogságban levőket magához térített és mindenkinél: kegyelmét fölkínálta. Talán te is a szabadítottak közül való vagy és akkor nincs mit magyarázni. Ha pedig nem volnál köztük, akkor halld meg nemcsak azt, hogy köztük kell lenned, de azt is, hogy köztük lehetsz. Van rá lehetőség, mert Isten ismét hív, ismét küldi Krisztust, hogy megszülessék, szenvedjen, meghaljon, feltámadjon érted! jaj annak, akihez utoljára jő és utoljára is visszautasításra talál! Pedig te sem tudod, megéred-e a következő ádventet. Oh, ne légy hát elzárkózó, nyisd meg az ajtót s ereszd be Őt! Kopaszok a fák, zörög az avar, havas az erdő, a nap hidegen ragyog és hamar nyugovóra tér: tél van. Zöldül a fűszál, nyílik az orgonavirág, gólyák kelepeinek, a napsugár simogatására ébred a természet: itt a tavasz. Aranysárgán hullámzik a kalásztenger, forróságtól rezdíil a levegő, érik a gyümölcs: ez a nyár. Búcsúznak a fecskék, rövidebbek a napok, aranysárgán-rozsdabarnán hullanak a falevelek: megjött az ősz. Azután újra tél és újra tavasz, újra nyár és megint csak ősz. így változnak az évek. Isten úgy rendezte be a világot, hogy „vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél meg nem szűnnek" (1. Móz. 8, 22).' A városi ember is megérez és átél valamit a természet esztendejének csodálatos körforgásából. De csak keveset, mert igazi mélységét elrejti előle a kőházak fala és a gyárkémények füstje. A falu közelebb van a terniészethez. Itt az emberek együtt élnek a nyárral és a téllel, együtt dolgoznak a tavasszal és az ősszel. Kevesen vannak azonban városon is, falun is, akik az esztendő körforgásában, az évszakok változásában megfigyelik a teremtő Isten csodálatos munkáját. Amint tavasszal új életet fakaszt,, nyáron érleli, ősszel búcsúztatja, télen eltemeti. — hogy minden évben újra megismételje, „mig a föld lészen“ (I. Móz. 8,22). A természet esztendeje mellett van még másik esztendőnk is: az egyházi év. Ha az előbbiben a teremtő Isten munkájával találkoztunk, aki ezt a földet évről-évre megtartja, megújítja a világ végezetéig,^- az egyházi évben a megváltó Isten csodálatos munkáját szemlélhetjük évről-évre. Mert az egyházi esztendő nem más, mint Isten üdvözítő tetteinek egész hatalmas sora egy esztendő keretébe foglalva. Adventiéi kezdődik: Isten ígéreteivel, a próféták lelkében felvillantott sejtésekkel, az útké szítő szolgálatával. Karácsonnyal folytatódik: Jézus Krisztus elküldésével. S -azután sorra következik földi életében felragyogó di csősége, szenvedése, halála, feltámadása, mennybemenetele. Majd a Szentlélek kitöltése következik s Isten Lelkének munkája az egyházban. Végül jönnek az „utolsó dolgok", Istennek még hátralévő nagy tettei: Krisztus vissza jövetele, feltámadás, ítélet, kárhozat és örök- élet. Az. üdvösségnek egész története: kezdettől a végig — benne van az egyházi esztendőbén. Nem volt, nincs és nem lesz Istennek olyan üdvözítő tette, amellyel minden évben ne találkoznánk az egyházi esztendő megfelelő helyén. Az egyházi esztendőben látjuk az egész Krisztust: az eljövendőt és a szenvedőt, a földön élőt és a megdicsőültet, a megfeszítettet és a feltámadottat. Nem elég azonban megállanunk az egyházi esztendő folyamának partján és egyszerűen szemlélnünk, amint elfolyik előttünk ádvení, böjt, az egyházi év váltakozó szakai, hanem bele kell vetnünk magunkat a csodálatos, évről-évre ismétlődő áramlásba, s engednünk, hogy sodorjon. Ha ezt tesszük, akkor belekerülünk a Szentlélek Isten munkájának fenséges sodrába, amely minden évben végig - gisz bennünket az üdvösségnek e^ész útján: az ádventi várakozáson, karácsonyi örömön, böjti bűnbánaton, pünkösdi tűzön át az utolsó nap ítéletéig és örök üdvösségünkig. Nem elég messziről néznünk az egyházi esztendőben Krisztus útját, hanem reá kell lépnünk , erre az útra. Ha ezt tesszük, szembetalálkozunk a ■ mi Krisztusunkkal. Nemcsak egyoldalról látjuk, hanem teljes gazdagságában. Találkozunk vele, a gyermekkel; a fájdalmak férfiával, a mennybe távozóval, egyházával a földön maradóval és az ég felhőiben visszajövővei. S vele végigjárjuk az útat egészen addig, míg csak az egyházi esztendő végén fel nem érünk 9 mennybe. Szegényes, nyomorult, egyoldalú az a keresztyen élet, amely megfosztja magát attól a csodálatos lehetőségtől, amit az egyházi esztendő végigélése nyújt. Isten üdvözítő munkájának sodró áramlata zúg, Jézus Krisztus csodálatos útja vezet az egyházi esztendőben, s sodrába akar kapni bennünket is, a mi utunkká akar lenni nekünk is. , Az egyházi esztendő sodrába kerülni, útjára rálépni, elsősorban a templomban lehet: A templomban, amelynek élete teljesen az egyházi esztendő medrében áramlik. Adventben az egész templom ádventet zeng: az orgona és az ének, az imádság, a szenti: ási szakasz, a prédikáció, az oltárteríti >. Adventkor ádvent van a templomban és ádventkor igazában ádvent a templomban van. És karácsonykor karácsony van a templomban. És böjtben böjt. Pünkösdkor meg pünkösd. Az egyházi év egyik jelentéktelennek tartott szakaszán is megfigyelhetjük, hogy a templom és az istentiszteleti élet hogyan lesz medrévé az egyházi esztendőnek. A húsvét után következő vasárnapokon Jézus Krisztus 1 eltámadásának ténye sugározódik tovább kicsi falusi templomokban csak úgy, mint városok nagv templomaiban. Az oltárterítő 'hófehér színe, az oltárra tett tavaszi virágok, a vasárnapok régi nevei: Örüljetek! Énekeljetek! Kérjetek! — mind-mind a húsvéti tényből fakadnak. Amint az üveghasábon átbocsátóit napfény a szivárvány színeire bomlik, úgy szór ezekre a vasárnapokra külön-külön színt, külön-külön üzenetet húsvét hajnalának egyetlen, diadalmas súgóra. Bizony, boldogok templomaink hűséges és hívő lakói, akik énekben, imádságban, igében, az istentiszteleti rend változásaiban, az oltár és szószék ruhájában végig élik az egyházi esztendő ezerszínű váltakozását. Az egyházi esztendő hullámzó sodra a templomból tovább árad a hívő keresztyén otthonokba. Ugyanúgy van ez, mint ahogyan a tavaszt is igazában csak kint a természetben lehet megtalálni, mégis beszökik a tavasz nagyvárosi bérkaszárnyák sötét lakásaiba is egy-egy langyos napsugár — darabkában és néhány szál, vázába tett mezei virágban. Aki találkozott az egyházi esztendővel a templomban, nem tudja felejteni odahaza sem. Aki átéli ádventet és böjtöt a templomban, annak bizonyára csendesebb lesz élete ezekben az időszakokban a templomon kívül is, s nem jut eszébe ekkor tartani lakodalmat. Aki átéli ádvent várakozását, annak otthonában talán megjelenik a fenyőkoszorú s rajta minden ádventi vasárnap eggyel több gyertya hirdeti a karácsonyi Világosság közeledését. Legfőképpen aki benne él istentiszteleteken az egyházi esztendőben, annak otthoni imádsága, bibliaolvasása, éneklése rs megkapja ugyanazt a színt és ugyanazt a dallamot. Adja az Isten, hogy az új egv- liázi esztendőben minél több evangélikus testvérünk fedezze fel azt a gazdagságot, amit Isten az egyházi esztendőben hit-életünknek tartogat. Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint amikor hívőkké lettünk. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit és öltözzük fel a világosság fegyvereit. Mint nappal ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujáikodásokban és feslettségekben, nem versengésben és irigységben: Hanem öltczzétek fel az Úr Jézus Krisztust és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Róni. 13 :11—14. v. Scholz László. Veöreös Imre, Ismét
