Harangszó, 1945

Új harangszó

/ 22. oldal ÚJ H A R A N G S Z Ó Uis&sza Cut&erQ&sz Mi a házasság ? Isten igéjét és munkáját csak hit és Szentlélek által érthetjük meg. Ezért az emberi értelem le­nézi a házasságot. Mert csak kese­rűséget és boldogtalanságot talál benne, ami a közösség hiányának nyomorúságából -fakad. Valóban, ahol nincs hit s Istennek és mun­kájának ismerete, ott béke és nyu­galom sohasem lehet. Előtte sokan azt gondolják, hogy a házasság csupa gyönyör. Amikor azután benne élnek és azt hiszik, hogy megtalálták, amit kerestek, hozzá még kíváncsiságuk is csillapodott, — akkor már csak csupa kelle­metlenség marad hátra. Erinek pedig az a vétkes oka, hogy fér­jedben vagy feleségedben nem fér­jet vagy feleséget kerestél, hanem az ó-ember hajlamainak és gonosz kívánságoknak kielégítőjét. Bizony a földön minden boldogtalanság­ért egyedül a hitetlenség a felelős. Az pedig a hitetlenség, hogy nem értjük meg, micsoda Isten mun­kája. Néhány sor csak, mégis csodálatos élességgel világít rá a házasság értéke­lésének és boldogságának titkára. Ez pedig: a hit. Csak a hívő ember tátja meg a házasság isteni méltóságát. Csak a hívő ember házaséletében nem törhe­tik meg a nehézségek a házasság bol­dogságát. Miért? A jegyesek a szerelem tüzén és az egymás után való vágyódásnak ködén át a házasságban látják a földi boldog­ság zavartalan, tiszta csúcsár. Később a hétköznapok szürke világításában megfakul a házasság. Egy:e élesebben tűnnek elő a házasélet nehézségei és terhei. Az első boldogság varázsa a meny asszony: csokorral együtt meg­hervad. Hány boldognak induit házas­ság fűlt a legteljesebb boldogtalan­ságba, mert ?, házasfelek nem láttak a házasságban mást, csak emberi érzése­ket, emberi boldogságot, azután pedig emberi nehézségeket. Isten igéjének világosságában a bit­nek felfedezése: a házasság isten mun­kája. Ez Luther hatalmas, mondani­valója. Nem emberi érdekek vagy a pezsdülő vér vonzása teremti a házas­ságot, hanem az Isten. E.zt persze csak a hit szemével lehet észrevennünk. Isten adta élettársamat és tett engem férjjé vagy feleséggé. A házasság nemcsak kezdetében Isten műve, hanem mindvé- giglen. Ha pedig a házasság Isten mun­kája, akkor nem szolgálhatja kényenret- kedvemet, csak Isten dicsőségét. Ha a házasság Isten munkája, akkor jigy kel’ élnem benne, hogy bűneimmel: hűtlenséggel, szeretetlenséggel, önzés­sel, be ne szennyezzem Isten művét. Ha a házasság Isten munkája, akkur a másik fél áldozatos, megbocsátó, szolgáló szeretetével azon kell lennem, hogy Isten műve minél szebben ragyog­jon át házasságomon. Ha a Házasság Isten munkája, akkor nem boríthatom ' fei csalódás vagy új szerelem miatt. Ha a házasság isten munkája, akkor nem szakíthatom meg azért, mert nem tudok a másiknak megbocsátani. Ha a házasság Isten munkája, akkor szent­nél', keil tartanom és megőriznem, A házasság méltóságának és boldog­ságának éppen az a titka, hogy tűi nézek benne az.on, ami csak emberi — akár jó, akár rossz, és meglátom benne Isten művét. Evangélikus jegyesek, higyjetik cl Luthernek, hogy a legizzóbb szerelem vagy a legjobb ,,parti“ sem elég a bo'dog házassághoz, csak a komoly keresztyén hit S higyjétek el, hogy nem lehet jobban előkészülni a házas­ságra, mintha keresitek egymás között ennek a hitnek a közösségéi közös bibliaolvasásban és imádságban! Evangélikus házastársak, ha válságba került vagy pokollá váll csábi,ii elete­tek, higyjétek el Luthernek, hogy ezért senki és semmi más, egyedül hitetlen- ségtek felelőse S higyieiek el, hogy minden megváltoznék és lóra fordulna köztetek, ha Isten Szén 111-Lite által hitre jutnátok s házasságtokat naponta Isten kezéből vennétek! V'. I. Lutheréknál Eresszük meg kissé a Képzeletünket: hipp-hopp csodamadár; röppenj vissza 400 esztendőt. Töltsünk el egy estét a reformátor családi körében. Hosszú kétemeletes ház kapuján ko­pogunk. Kolostor volt valamikor, Bölcs Frigyes ajándékozta Luthernak lakásul.. Míg beeresztenek, van időnk a kaput megnézni. Érdemes Is. Ezt a szép ka­put 1540-ben készíttette a reformátor­nak születésnapi ajándékul a felesége. Jobboldalt domborművű Luther-rózsa Alatta latin szó: Vivit = Él. Baloldalt Luther kedves igéje: Csendességben és reménységben lesz az erőm. Csikordul a kapu s egy-kettőre ott vagyunk Lutherék ajtajában. Hatalmas gyerekzsivaly hallatszik. Nem csoda: öten rosszalkodnak odabent. Itt nem félnek a gyermektől. „Minden gyermek felér egy-egy királysággal!“ — szokta mondani a reformátor. Belépünk; nagy szoba, faburkolatú falak, köröskörül lócák, középen hatal­mas asztal. Alatta felette, négykézláb, hancuroznak a gyerekek. Apjuk régi kedves cellájában dolgozik még, anyjuk a vacsorával foglalatoskodik. Anyjuk nagynénje, az öreg Léni néni volna a vigyázó, ha ugyan bírna velük. A nagy cserépkályha mellett kötöget. Ókulája mögül rá-rázördül ö csintalan társa­ságra,' —- hiába. Csak a kis Tölpel kutya szundikál zavartalan nyugalom­mal a sarokban. No majd lesz itt rend mindjárt: be­lép a nagy tállal Kata asszony. Mig megterít, hadd mondok e1 lóla néhány pletykát. Azt mondják a szom­szédok, hogy Bóra Katalin minden nap 4-kor kel. Nem is emlegetik máskép: „a wittenbergi hajnalcsillag“. Ez még csak hagyján. De mit szóljunk ahhoz, hogy ő viseli a nadrágot. Valami ebben is lehet, mert maga Luther is nem egy­szer „Kata úr“-nak titulálja kedves fele­ségét. Az-meg a legfrisebb pletyka róla, amit a napokban csinált. A maínzi ér­sek 80 arannyal akart kedveskedni a reformátornak. Luther kereken vissza­utasította régi: ellensége ajándékát. Kata asszony pedig kertről titokban visszahivatta a követet és — leo'vas- tatta vele a 80 aranyat. Nehogy érsek úr megharagudjék! Kell is ésszel gazdálkodni ekkora családban. Mert az ura az ingét is oda­adná. Minap is ezüstserleget adott pénz hijján egy hitvány kéregetőnek. No de legyen vége a mende-mendá- nak. Az az igazság, amit hites ura mond Kata asszonyról. — „Istennek egyik leg­becsesebb ajándéka. — istenfélő, házias feleség, akivel békességben élsz, akire minden javadat sőt életedet is rábíz­hatod .. Az ébredés népe. Útleírás a háború előtti Finnországról. Irta: Koren Emil. 5. folytatás. A belmisszió kevés munkása számára adatott meg, hogy még életében lát­hassa munkájának gyümölcsét. Ezen Isten-áldotta kevesek közé tartozik Aarnisalo esperes. öreg, fehérszakállas bácsi. Amint ott ülünk sortavalai laká­sán, teljes szellemi frisseséggel, eleve­nen beszéli el áldozatos életét. Néhány márkáról s egy kicsiny házról kezd beszélni. Eleinte teljes közöny, bará­tainak lebeszélő szándéka — de ő kitart. Csodálkozássalteli megrendüiísá'ggel hall­gatjuk szavait, amelynek egyre vissza­térő refrénje ez: és Isten megadta. Amikor kisétálunk megnézni a sze- rctetintézményeket, amelyek az ő ala­pításából nőttek ki, egész kis város­negyed áll előttünk a Ladoga parti kedves kis városka szélén. Nyomorék gyermekek ^otthona, — iskolája, kórház, aggok otthona, epileptikus gyermekek telepe, stb. Nem is mind egy helyen, hanem a városon kívül is vannak kisebb otthonai. No és ne feledkezzünk meg a biblia-nyomdáról sem. Látogassunk el a gyengeelméjű nyo­morék gyermekek otthonába. Tisztaság, rend és teljes kényelem. Hanem amikor beeresztenek az ápoltak közé, elszorul a szívünk a testi és szellemi nyomorú­ságnak a láttán. Mellbetaszító valóság­gal áll előttünk Isten kemény ítélete: megbüntetem az apák vétkét a fiák­ban! ... Egyeseket külön bemutatnak: ez a „legszomorúbb“ — semmit nem ért a gyerek, de arcán megdöbbentő szomorúság ül. Egy másik a „muzsi­kus“ — nem ért semmi beszédet, nyo­morultul hever korcs tagjaival, de ha énekelnek neki, felvidul az arca. A fiatal ápolónők csodálatos gyen­gédséggel és szeretettel bánnak velük. Szelídek, nyugodtak'és derűsek. Önkén­telenül is megkérdem tőlük, hogyan bírják ezt a szörnyű környezetet nap- mint-nap, éveken keresztül. Csodál­kozva néz rám egyikük s megszégyenít: pastori, ön jobban tudja, mint mi, hogy Krisztus ezekért is meghalt! Azt mondanunk sem kell,' hogy ugyanez a lélek uralja a diakonisszá­kat is. A finn egyház munkájában 1166 diakonissza és diakónus végzi csodála­tos hatású munkáját. (Négy anyaházuk van: Sortavala, Helsinki!, Viipuri, Oulu.) Belmissziójuk kiterjed mindenhová, ahol szükség mutatkozik. Nemcsak dia­konisszáik munkálkodnak a sokféle munkaágban. Fogházmissziójuk a bör­tönfalak közt nyújtja a megtérésre hívó igét, s a kiszabadultaknak új megélhe­tést teremt a társadalomban. Város­missziójuk a nagy városok templomtól elszakadt utcaközönségét tekinti mun­katerületnek. Bukott nőknek otthont tart fenn, ahol a bűnös élettől akarja őket megszabadítani. Gyermekotthona van. A szabadtéri istentisztelettől a nyomortanyákon tartott háziáhitatokig minden alkalmat felhasznál igehirde­tésre. Külön kellene szólnunk még majd a külmisszióról, diákszövetségekről, tengerészmisszióról. * * * Húsvét előtt kedves levelet hozott a postás. Viljanen Paavo lelkész Irta tökéletes magyarsággal s meleg szere­tettel hívott, hogy töltsem náluk az ünnepeket. Vonatra ültem hát s Paavo barátságos kézszorítással várt a tam- perei állomáson. Autójába ültetett, kivitt falujába Kuhmalahtiba. Végig futottunk a még hóval borított erdőkön, tópar­tokon, kerülgettük a kis öblöket s fel­kapaszkodtunk a kis dombocskákra és csöppet sem csodálkozom, hogy ezeken a pompás utakon tengeri betegséget szoktak kapni gyengébb szervezetű utasok — oly kanyargós az út oldalt és le-föL Nagy várakozás szállt meg, amikor a dombtetőn kifutottunk az erdőből s feltűnt a templomfalu, mert tudtam, hogy itt fogok megismerkedni az ú. n. laestadianus ébredéssel. Paavo laesta- dianus pap s már előre biztatott, hogy megyünk az ő seuratjukba. A finn egyházi életet az ébredési mozgalmak teszik lüktetővé s igazán lélekteljesse. Az efféle irányzatokra nemrég nálunk még a széktabélyeget ütötték volna rá. Suomiban ezek ter­mékenyítik meg az egyházat is. Több ébredési mozgalom él odafennt. Ezek közül talán egyik legszélsősége­sebbnek ismert irány a laestadianusoké! Érthető volt hát a kiváncsi várakozás. Paavo vendégszerető házában két emberrel ismerkedtem meg, akik él­ményt jelentettek számomra. Az egyik Havas Väinö volt, aki a laestadianusok vezető papja. („Havas“ finn szó, amely egy bizonyos háló-fajtát jelent, — amint magyarázták.) Seuratba mentünk vele. Ezt nem családnál tartották — kis ima­házaik vannak, ahol a hallgatóság pa­dokba ül s csak egy valaki hirdeti az igét. A textust azonban rendszerint egy „laikus“ olvassa fel. A kis imahá­zat, ahová mentünk egy parasztgazda' építette saját költségén. Most Havas beszélt. Egyszerű, világos szavakkal. A nép csak úgy csüngött rajta, szinte lélekzeni is elfelejtettek. Néha tört csak fel egy-egy sóhajtás valahonnan a lélek mélyéből. Nem sokáig tudtam a hallgatóságot figyelni, mert rajta felejtkeztem én is a beszélőn. Hihetet­len erővel beszélt! Keményebb szavú igehirdetést nem is hallottam .sem az­előtt, sem azután Finnországban, össze­szorultak a szívek a bűntudat béklyó­1945. november 18. Nicsak, milyen csend lett, pedig köz. ben meg is szaporodott a család. Maga a házigazda mutatja be a vendégeket. Éz itt Justus Jónás, ez a sauyaróven- del meg Melanchton Fülöp. Kedves munkatársaim. Nagy ajándék az Isten­től kapott lelklitestvér és jóbarát. Még legboldogabb családos' ember is sze­gény ezek nélkül. Ti meg ott ketten úgyis magyarok vagytok. Szólaljatok csak meg. Csak­ugyan: fiatal egyetemi hallgatók közt megismerjük Dévai Biró Mátyást c> társát. Több szegény diákkal törzsven­dégei a reformátor asztalának. Folyik a szó erről is, arról is. Tré­fás tere-fere, török-kérdés, tudományos vita, lelki dolgok, — minden előjön. Egyik diák jegyzi. Amit leír, 50 év múlva úgy hívjuk majd, hogy „Tisch­reden = Asztali beszélgetések". Ma is érdemes olvasni:. Vége van a vacsorának, felnőtt, gyerek megelégedett. Előkerülnek a hangszerek. Megalakul a hevenyészett énekkar és háziáhitat megszentelt leve­gőjéből száll égfelé a sok Isten-dicső­ítő ének. Aztán ige, aztán beszélgetés, aztán megint ének. Jánoska csillogó szemmel figyel, a kis Margit már alszik anyja ölében. „Ha előveszi az embert valami: kísér­tés, csak elő egy éneket, elfut az ördög. Nem bírja a dobhártyája...“ állapítja meg Luther. Kezdődik a búcsúzkodás. Elköszö­nünk mi is: nyugodalmas jóéjszakát! S miközben képzeletünk visszaröp­pen a mába, azért imádkozzunk: minél több ilyen evangélikus családot adjon az Isten!! Sz. J. Egyházunk és a választás című, múlt számunkban megjelent cikk­ben — nyomdahiba következtében — egy sor téves szedése miatt egész be­kezdés érthetetlen. A cikk egyházunk­nak a választás során tanúsított maga­tartását három pontban foglalta össze. Az első két pontban kifejti, hogy egy- - házunk a pártpolitikától távoltartotta magát, sőt hangulatkeltő. választási megnyilatkozástól is tartózkodott. A hibásan közölt harmadik pont viszont így hangzik: „3. Egyházunk felhívta a figyelmet a választás sorsdöntő jelentő­ségére és a választópolgárok mélysé­ges felelősségére. Az volt az álláspon­tunk, hogy minden evangélikus keresz­tyén Istenével intézze el a szavazás kér­dését“. jában, hogy végül a kegyelem felold­jon minden bilincset. Judásnál is go­noszabbnak éreztük magunkat, de nagy­péntek bűntörlő áldozatát sohasem éreztem reálisabbnak, mint akkor. A másik ember Norström. Pekka volt. Amerikai finn fiú, aki hazajött Finnországba teológiát tanulni. Már első este a sauna fullasztó gőzében arról beszélgetett velem, hogy bün-e a mozi, a tánc stb... Megtérésre buzdított lépten-nyomon s egyre azt kérdezte, hiszem-e Krisztus érdeméből a bűnök bocsánatát. Másnap még autózás köz­ben a volán mellől is bűnbocsánatot hirdetett Jézus nevében. Mert ilyenek a laestadianusok. Meg­rázó erővel vágják szemébe az ember­nek a bűnösségét, hogy annál hatalma­sabban hirdethessék isten kegyelmét s oldozhassanak fel a bűnből. Teljesen átvették Luthernek a személyes gyó­násra vonatkozó tanítását s alkalmaz­zák. Vallják, hogy a bocsánatadást, vagyis a kulcsok hatalmát Isten a hívők gyülekezetére — a laestadianusokra — bízta. Csodálatos összeforrt közösség. So­kat vitatkoztam Havas Vainővel is, meg Pekkával is. Közösségi erejüket akkor éreztem meg igazán, amikor néhány napi heves vita után maguk közé fo­gadtak. De ebben a közösség tudatban hibájuk is rejlik. Elzárják magukat a gyülekezet többi tagjaitól s nagyon különálló közösséggé válnak. Valahányszor a Kuhmalahtiban töl­tött húsvétra gondolok, Pekkának ame- rikaias, modern, elegáns alakja tűnik fel előttem s visszacseng két mondata, melyeket únos-untalan ismételt végtelen komolysággal. Eleinte az egyiket, ké­sőbb a -másikat. „Tee paranuss!“ (Térj meg), és „Higyjed testvér, meg vannak bocsátva a bűneid“! (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom