Harangszó, 1945
Új harangszó
1945. október 21. ÚJ HARANGSZÓ 7. »Idái. dekával és az örökéletbe fogadással van egybekötve, ingyen adatik az Isten kegyelmét hittel fogadó embernek a Krisztus érdeméért. Kárhoztatjuk pedig azon megiga- .zításvitató embereket, akik a cselekedeteknek, böjtöknek, zarán- doklásoknak és vallási társulatoknak tulajdonítják a megigazulást.“ Ezután az Erdődi Hitvallás nyomban a hitről beszél, ugyanúgy mint az Ágostai. Ma is annyira félreértik, sőt készakarva félremagyarázzák a hit által való üdvözülésről szóló evangélikus keresztyén tanítást. Hát még akkor! „A hitet mi Isten ajándékának ismerjük, és amidőn azt mondjuk, hogy az ember hite által igazul meg, a hiten nemcsak történelmi ismeretet értünk, hanem azt a bizodalmát is, amellyel az Isten irgalmát elfogadjuk és az Isten Fiában megnyugszunk". Az evangélikusokat hazánkban is rágalmazták azzal, hogy ellene vannak a ,jó cselekedeteknek és így megrontják a jó erkölcsöket. Ezért Erdődön is megállapították, hogy éppenséggel nem ellenzik azokat, hanem szükségesnek tartják. Csak persze nem belőlük van a megigazulás. Három okból is szükségesek a jócselekedetek: 1. Isten parancsolatáért és dicsőségéért, 2. felebarátunk épüléséért, -3. azért, hogy hitünket velük megbizonyítsuk, gyakoroljuk és hivatásunkat jól betöltsük. A keresztségről vallották, hogy eltöröl minden bűnt és közli az Isten kegyelmét. Kárhoztatták azokat, akik csekélyellik az eredendő bűnt, és azokat, akik azt állítják, hogy nem kell megkeresztelni a kisdedeket. „Az úrvacsorában valósággal adatik a Krisztus teste és vére". A meghalt szentekről azt vallották, hogy követik hitüket, hivatásbeli és szeretetből fakadt jócselekedeteiket. „Dicsőítjük az Istent a szentekben, és hálát adunk Neki, hogy a hit és a kegyelem útját előttünk felmutatták. Dicsérjük magukat a szenteket is, hogy az Isten ajándékaival az egyház épülésére híven éltek és jó cselekedeteikkel előttünk fénylettek“. De nem helyezik beléjük szívük bizodalmát, és nem hívják őket segítségül. Aztán a keresztyén szahadság-, ról foglalták írásba tanításukat, majd a gyónásról, azaz bűnvallásról. A fülbevallás csak emberi rendelés, de megtartják a hozzá kapcsolódó vigasztalásért és oldoza- 1ért. E nélkül senkit sem bocsátanak az" úrvacsorához. A hitvallás befejezésében azok ellen a rágalmak ellen fordultak a zsinati atyák, amelyekkel a reformációt ellenző, a korábbi téves tanításhoz és rendhez ragaszkodó emberek gáncsolták őket az evangéliom hirdetésében, az egyház reformációjában. „A mi elleneink azzal rágalmaznak minket, hogy nekünk nincs fejünk, fejedelmünk és rendünk. Pedig mi a Krisztust valljuk az igazi egyház fejének, és hisszük, hogy annak mindnyájan tagjai vagyunk. Fejedelmeinket pedig és a polgári fel- sőbbséget tiszteljük, és hivatalaikat az Isten igéje szerint mindazokban, amelyek az Istent és az Ő dicsőségét nem sértik, engedelmességgel szeretjük. Rend nélkül nem vagyunk, mert van köztünk illő rendje a lelkipásztoroknak, az egyház szolgáinak és az ige hallgatóinak ... A tanításban oldo- zatban és a szentségek kiszolgáltatásában egy és ugyanazon szertartást követünk ...“ Azoknak a püspököknek, akik addig kormányozták az egyházat, azért nem engedelmeskednek többé, mert megrontották a tiszta tanítást, megszentségtelenítették a szentségek tanát és krisztusrendelte kiszolgáltatását. Kioltották az evangéliom fényét! „Az Isten országa egyedül az Isten igéjéhez van kötve“. Az 1545. évi Erdődi Hitvallás annál' drágább nekünk, mert aláírói mind magyarok voltak; egy sincsen közülük, akinek idegen hangzású lenne a neve. Minden bizonnyal magyar-voltuk is segítette őket abban, hogy világosan, velősen fejezzék ki mondanivalójukat. Csak annyit mondottak, amennyi az akkori viszonyok között szükséges volt. Azt azonban megvallottak. Azzal a szándékkal gyülekeztek össze, hogy Istent az Ő egyszülött Fiával és Szentleikével dicsőítsék. „Óhajtjuk, hogy amennyire tőlünk telik, mozdítsuk elő a világ előtt az Ő dicsőségét“. Mi pedig most, amikor megemlékezünk róluk és hitvallásukról, hálát adunk értük az Istennek, azért, hogy „a hit és a kegyelem útját előttünk felmutatták“, követjük őket hitükben. És dicsérjük őket magukat is, hogy „az Isten ajándékával az egyház épülésére híven éltek“. így adunk egy kavargó, lázadó világ közepette — dicsőséget az Istennek. Sólyom Jenő. Olvasd és terjeszd az ÚJ HARANGSZÓT! Evangélikus lelkészek A győri lelkészi kar 1945. május 19-éB * a következő beadvánnyal fordult a püspöki karhoz: „Alulírottak a Győr ostroma utáni időben D. Kap.i Béla püspökkel együtt előzetes meggondolás alapján Luther- kabátjuk felett nyakbaakasztott feszületet hordtak. Tetszett Istennek, hogy e mellünkön viselt feszület által szemmel látható módon sok mindentől megoltalmazzon bennünket és a ránkbizot- takat. Erről oly kétségtelen tapasztalataink vannak, hogy a feszület viselését szeretnénk folytatni. A püspöki kart, mint e tágabb értelemben liturgia: (szertartástani) vonatkozással is biró kérdés egyedül illetékes testületét arra kérjük, engedje meg, esetleg egyetemes érvénnyel rendelje el a feszületnek Luther-kabát és papi civil (papi mellény) feletti viselését. Kérésünket röviden az alábbiakkal támogatjuk. A szentírás tanítása staurocentrikus (azaz Krisztus keresztje van a középpontban). A „keresztről való beszéd“ (I. Kor. 1, 18) Pál apostol igehirdetésének központi tartalma, lényege. Ezért lett a kereszt egyházunk legfőbb szimbóluma. A lutheri egyház teológiája: „theologia crucis“ (a kereszt teológiája) s szolgáinak mindenkori egyetlen dolga: ennek a „keresztről való beszédének e világban alkalmas és alkalmatlan időben való továbbadása. Erre figyelmeztet bennünket oltárainkon a feszü’et, toronytetőinken a kereszt. Mikor a lelkész h:vatalos öltönye felett a feszületet hordja, már ezzel a „keresztről való beszédnek“ hirdetője, mert a feszület némán is a megfeszített Krisztust prédikálja. Az északi evangélikus országokban egyházunk szolgái eddig is hordták a keresztet. Nálunk is viselik némely diakonissza anyaház diakonisszái. Ügy érezzük, hogy ha a feszülettel, mint Isten oltalmazó eszközével jó volt élnünk a nehéz napokban, erre való hálás emlékezésül s Krisztus megváltó haláláról való bizonyságtevésül illő lesz hordanunk a békeidőkben is. * Bizonyságot teszünk arról, hogy győri híveink egyhangúan és nagy örömmel vették tudomásul lelkészeik keresztviselését. Lehet, hogy a kereszt viselése nem találkozik osztatlan tetszéssel. Bár reményre jogosít a győri példa s az a körülmény, hogy egyik egyházkerületünk kereszttel tisztelte meg püspökét. A kereszt a róla való beszéddel együtt mindig botlató és bolondság volt, de csak azoknak, akik elvesznek. 1. Kon 1, 18. Mivel a kereszt összetöi minden értelmi és erkölcsi, sőt vallási büszkeséget, az önmegigazító széplelkek mindig gyűlölik. A kereszttől való idegenkedés mélyén az autonóm (Istennel szemben önálló) embernek a kegyelem botránya ellen való ösztönszerű irtózása lappang. Mi azonban tudjuk, hogy a kereszt és a róla való beszéd „nekünk, akik megtartatunk, Istennek-ereje“. Feltehető, hogy lelkészeink keresztviselése kezdetben egyházunkon kivid is taszítóan hatna bizonyos vallási területen. (A reformátusokra gondol az irat — Szerk.) Viszont az is bizonyos, hogy másik vallási terület felé (róm. kát. egyház) meg kapcsolópont lenne s így a keresztyén ökumenicitást (egyetemességet) is szolgálná. Természetesen megállapítandó a kereszt alakja, anyaga, nagysága stb. Inkább korpuszos keresztről (az ú. n. feszület: kereszt Krisztus testének k!- ábrázolásáva!) lehet szó. A keresztyén- ség inkább húsvéti vonásokat hordozé egyéb területeivel szemben a lutheri keresztyénség jellegzetesen nagypénteki keresztyénség. S így egyházunk tanításbeli lényegének a nagypénteki tényre emlékeztető korpuszos kereszt felel meg. Aminthogy a kereszt Pál apostol számára sem üres kereszt, hanem a Megfeszített szenvedésének és halálának jele. A Főtisztelendő Püspöki Kar döntéséhez a Szentlélek Úristen világosságát kérjük'. Amint értesülünk, a püspök» kar a javaslatot melegen fogadta, de szükségesnek tartja, hogy e kérdésben a lelkészek véleményét szélesebb körben megismerje. A javaslatnak szélesebb- körű megvitatása bizonyára elősegíti az ügyet. Biztató jel érre a bányai egyházkerület Lelkészegyesületének szeptember elején a Hűvösvölgyben tartott konferenciája. A konferencián a résztvevők kötetlen formában részletesen foglalkoztak a kérdéssel. Ellenvetés nélkül egyhangúlag kialakult a kereszt mellett való állásfoglalás. A különböző vidékről, más kerületekből is összegyűlt s egy- házilag jelentős súlyt és értéket képviselő lelkészcsoport inkább az „üres kereszt“-mego1dás felé hajlott. Ordass Lajos püspök, az északi egyházak nagy ismerője kifejtette, hogy az evangélikus északon Ízléses, művészi, de sima keresztet viselnek. Ha eddig kereszt-nélküliségünk választott el 'tőlük, most hasonló üres kereszt hordása kapcsoljon össze :— mondotta. Hisszük, hogy a gondolat hamarosan valósággá válhat s lelkészeink megjelenése komolyabb alkalmakon némán is beszédes bizonyságtétel lesz a megfeszített Krisztusról, a mi Urunkról. Csodálatos Krisztus isten egyszülöttje — S Mária gyermeke. Angyalok hirdetti’k — S jászolba fektették. Királyok tisztelték S poroszlók kergették. Ártatlan rolt. tiszta — S bűnünket hordozta. Üdvösséget hozott — S a szír bezárkózott. Övéit kereste — És népe megverte. Királyok királya — S vérzik koronája. Eltemették sírjába — S feltámadt hásvétra. Felment a mennyekbe — •S velünk van örökre. \ála ran a kezdet. S nála a végezet. Angolból. Körülbelül ez következett nálunk is. Nem bibliaolvasás, hanem seurat. A finn vallásos életnek talán a legsajátosabb megnyilvánulási formája. Fordíthatjuk .„társaságinak, de ha a lényegét akarjuk kifejezni, Isten előtti elcsendesedés- nek fordítjuk. Ez a finn életnek hihetetlenül nagy ereje. Csendben tud lenni Isten előtt! Tudják, hogy először Istennek kell besz.élni és — amint egyik fiatal lelkészük mondta — „Isten előtt nekünk csak betapasztott szájjal lehet megállanunk". Megtapasztalták, hogy .„csendesség nélkül nincsen mélység“ -(Sormunen püspökük). Ezekben a csendességekben születnek az igazi ébredések. Egybegyűltünk mi is a villa nagyszobájában: a tupában. Nincs megnyitás és „kezdjük el", hanem valaki elkezd egy éneket. A második sornál már mindnyájan együtt énekeltünk. Csak úgy kívülről. Kerek 600 éneket tudnak igy. Előfordul, hogy nem is első versszakot éneklik — mégis mindenki rátalál. Nem tanulták ők ezt, hanem beleénekelték magukat. Az édesanya gyermeke bölcsőjénél már ezeket dúdolja, munka közben ez zsong a fülükbe, ez a népdaluk. Gyakfán voltam fültanúja, hogy utazáskor az utasok egy része ezekből énekelt. Senki sem tartotta különösnek. Csodálatosan egyszerű, mély énekek. Mintha imádkoznának. (Ezért ritka az ima a seuratokon.) Ének után felolvasnak rendszerint valamelyik híres igehírdető munkájából egy rövid részt, mintegy megindítónak s újra felcsendül egy különös dallamú, felütéses melódia. Vége az éneknek: csend. Magába mé- lyedve ül mindenki. A szemek befelé néznek és valami csodálatos remegés tölti el az embert, „Van olyan hangnélküli beszéd, mely a lelkűnkbe markol. Ilyenkor szívünk, mely hideg volt és kemény, kénytelen figyelni és ha nem akarjuk is, áttüzesedik. Ez a beszéd Istentől jön, aki megfogott bennünket, mi pedig, felmérhetetlen csodálattal tekintünk rá“. (Vapaavuori finn misszionárius.) Igery ilyen ez a csend. Pár percig így „őrölnek az Isten malmai“ s akkor megszólal valaki (csak nagyon ritkán pap!) Röviden, egyszerű szavakkal bizonyságot tesz. Majd újra ének — s újra csend. Ilyenkor beszél az Isten. Összeszoru! az emberben valami s ha nem is -érted a finn beszédet, nem is tudod, miről beszéltek az előbb, remegni kezd a lelked, rájuk nézel és látod, hogy most dolgozik bennük a Szentlélek. Itt van! Nem lehet ezt leírni. Ott kell ekkor összetörni, hogy bekerülj te is Isten malomkerekei közé! Ez az a megtermékenyítő csend: Az ember néma, lelke simává válik, mint a tó tükre s csak Isten ver rajta hullámokat: ítél, kegyelmez, megáld. Visszaemlékszem egy helsinkii seu- ratra. Egy bérpalota kétszobás kis lakásában ültünk vagy 20-an. Ugyanez a csend volt. Végignéztem a magukbame- rült jellegzetes finn arcokat. Egyforma volt mind. Utána kérdeztem meg, hogy kikkel voltam együtt. Megdöbbenve hallgattam a névsort: Helsinki egyik legnevesebb papja, egy államtitkár, a finn hadsereg egyik tábornoka, de velük együtt a fűszeres kiszolgálója, a cselédlány; egy kis hivatalnok, diákok.. . folytassam-e? Elnéztem az államtitkárt a tintásujjú kishivatalnok mellett. Egyformák voltak. Két finn. Nem. Isten előtt elnémult két egyforma lélek. íme, a finn demokrácia termő gyökere. Az öreg Pesonen Bácsi a mi viszonylatunkban tanügyi főtanácsos. A nyaraló tupája azonban ugyanolyan, mint bármelyik parasztház tupája. Az ablak alatt nyírfák susognak s ágaik között kilátni a szigetekkel sűrűn tarkított tengerre. Bent mélytüzű finn szemekkel ülnek a fiúk, elhal az ének, rövid a csend, s az öregúr lassú hangsúlyozással beszél: ......elültettem egyszer egy n yirfacsemetét s vártam, hogy fa legyen. Bokor lett. Levágtam az oldalhajtásokat, hogy fává nevelődjék. Újra kihajtott, bokor lett, mert Istennek az volt vele a terve, hogy bokor legyen. Az emberrel is terve van. Hiába vagdossuk, hogy mássá legyen. Azzá lesz, amivé Isten akarja...“ Fülembe csengenek ma is a szavai. Mennyit megtett Suomi, hogy békés életet éljen. Isterí a hit harcos védőjévé akarja tenni. De hallani vélem, tovább Matti bácsi példaadó szavait: „ ... hatalmas fenyő állt magában. Vihar jött s az ágait megtépázta, megritkította. Sajnáltuk nagyon. Ám jött egy nagyobb vihar, fákat csavart ki gyökerestül. A mi fenyőnk állva maradt. Ha több ágával sűrűbb lett' volna, mindenestől kidőlt volna. Az Isten az embernek sok ágát,' hajtását letördel:, megtépázza csak azért, hogjr egy nagyobb vihart kiáll jón...“ Óh, vihart álló, megtépázott finn fenyő! A seuratoknak u. n. „tartalmáról“, vagy „témájáról“ igen nehéz, talán nem is lehet beszélni. A lelki éhség hozza össze az embereket s képesek egy-egy seuratért 50—60 km-t szánkázni. A lelki éhség pedig nagyon sokféle. Ha mégis jellemezni akarjuk a seuratok alaphag- ját, talán a bűnbánatban találjuk meg minden seurat összefoglaló vonását. Ez tündöklik a magába merülő és gyakran ' könnyező szemekben. Ennél csak egy nagyobb van: Isten kegyelme. Folytatjuk.
