Harangszó, 1945
1945-02-25 / 8-9. szám
A halál — mibennőnk ... Azért a haitit inihetmünk munkálkodik, az élet pétiig ti- hennetek. II. Kor. 4 : 11. v. Ezt az ií*'ét nem meri mindenki ajakára venni és magáról elmondani. Az ember általában fél a baláltól. Még a gondolatától is. Mennyivel inkább a halál pusztító munkájától. Különösen, ha azt önmagában érzi látja. Azt mindnyáján megértjük, hogy a halál a természet világában munkálkodik. Tv MiídMii vesszük, na ía.tuauna- san is, hogy körülöttünk nihelet- len erővel folyik a halál pusztító munkája. De megrémülünk arra a gondolatra, hogy a halál miben- niink munkálkodik. Megfordítva szeretnénk mondani az igét: az élet mibennünk és a halál másokban! Mégis így van ez jól: A halál mibennünk munkálkodik, az élet pedig tibennetek! S aki nem tudja elmondani, annak ma mint kemény leckét meg kell tanulni azt a nagy igazságot, hogy nekem el kell pusztulnom, áldozattá kell lennem, a halál kockázatát vállalnom, hogy ennek nyomán másokban élet támadhasson. Nem lehet önző, magamra korlátozott életet élni. Nem lehet a magam életét menteni s másokét veszni hagyni. A keresztyén élet törvénye az áldozathozatal. Ha valamikor, most kell ezt gyakorolni. Hogy megtehesd, ahhoz először is az szükséges, hogy legyen valaki, vagy valami, akiért és amiért meg tudod ezt tenni. Ilyen a családod, egyházad, nemzeted, hivatásod. De szükséges az is, hogy ezek iránt olthatatlan szeretet legyen benned. Csak így viseled el nyugodtan, sőt boldogan a t alál benned való munkáját, mert tudod, hogy ennek nyomán másokban az élet kezd munkálkodni. Ebben van az igazi szolgálat értelme, egyúttal öröme. Kezemmel, szívemmel, szolgálatommal, szavammal mások felé életet mozdító fényt hintettem. Halálommal életet mentettem és gazdagítottam. Ebben volt Jézus szenvedésének és halálának is a mély értelme. Menj utána a szenvedés útján, menj keresztjéhez s böjt csendjében tanuld meg ezt tőle. lukács István. Magyar Iceress/yének siralma Szemelvények Jeremiás siralmaiból. Osztozás népem szenvedésében. 3 : 1—7. v. Én vagyok az az ember, aki nyó- morúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt. Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban. Bizony ellenem fordult, elleiyyie Toidfija Kezet minőén nap Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsoltá csontjaimat. Erősséget épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal. Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat. Körülkerített, hogy ki ne mehessek. nehézzé tette lánczomat. A kétségbeesés. 3 : 15—21. v. Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel. És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem. És kizártad leljem a békességből, elfeledkeztem a jóról. És mondám; Elveszett az in „--s-rőot- -H- ; .“gr... Orbán. Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről! Vissza-visszaemlékezik, és meg' alázódik bennem az én lelkem. Ezt veszem szívemre, azért bízod). Kegyelem az ítéletben. 3 :22— 24. v. Az Ür kegyelmessége az, hogy még; nincsen végünk; mivel new fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! Az Ür az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom. Keresztyén kitartás a megpróbáltatásban. 3 :25—30. v. i * . v ^, v* őt: a leieknek, a mely keresi őf. Jó várni cs megadással lenni az Ür szabadításáig. Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában. Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára. Porba teszi száját, mondván: Talán van még reménység? Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal. Nagy próbákon ál új világ felé megyünk. Néhány évtizeddel az előtt történt, hogy a Csendes-óceán északi részén, ahol Amerika és Ázsia szinte találkoznak, egy új sziget keletkezett. "Nyugodt volt a tenger felszíne, de egyszerre csak >neg- mozdult s egyik helyen toronymagasságig emelkedett föl. A mélységből erős zúgással szállt föl a gőz, kőeső hullott és láng csapott ki. Mikor végre újra nyugalom lett s a sötét felhők elvonultak, a tenger színe fölött kiemelkedett az új'sziget,' amit a tenger alatt lévő vulkán hozott létre olyan módon, hogy áttörte a tengerfenéket s az óriási súlyú víztömeget. Az arra járó tengerészek pedig csodálkozva vették észre az új szárazföldet. Azután kikötöttek rajta, kitűzték országuk zászlaját s birtokukba vették a szigetet. Nemcsak a természetben vannak ilyen vulkanikus kitörések, melyek nyomában földrengés, pusztulás jelentkezik, — de utána jön az új élet, — hanem népek, nemzetek története is azt igazolja, hogy az életük nem folyik állandóan csöndes nyugodt mederben, hanem jönnek olyan válságos időszakok, melyek arra emlékeztetnek, „mikor a tenger és a hab zúgni fog, mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, amik a föld kerekségére következnek, mert az egek erősségei megrendülnek'. Luk. 21, 26. Ennék a vajúdásnak, népek, nemzetek pusztulásának, új lehetőségek kialakulásának nem csak szemtanúi, de igen sokszor szenvedő résztvevői is vagyunk ezekben az időkben. S mi lesz az az új valami, ami annyi áldozatot követel, hogy millióknak kell elvérezniük s a kultúra felbecsülhetetlen kincseinek is elpusztulniok? Tehetünk-e valamit, hogy elkerüljük végzetünket, avagy hagynunk kell magunkat, hogy sodorjon az áradat? Mi lesz egyházunkkal, népünkkel, hazánkkal? Nem kell-e panaszkodnunk a költővel: Ür Isten, aki nemzetekkel játszol, Életre hívod őket s temeted, Világok sorsát tartó tenyered, Mondd, elhullatja mostan a magyart? Élete fényes szálát elszakasztod, Hogy hulljon, mint egy csonka törött kard Az űrön át a végtelen sötétbe? Eldobod, mint egy kihűlt csillagot? Mi sorsra tartod, Ür Isten mi végre? Mai sorsa talán csak lepkeálca, Melyből kiszáll a fényes légi vándor? Vagy eltört sorsán a fekete pálca? (Re mányik.) Annyi ember gyötrődik ezekkel a gondolatokkal s veti fel a kérdést kétséges aggodalommal. Mi is telvetjük s Istenben vetett hittel, bizakodó reménységgel akarunk reá válaszolni. Istenben való hitünk azt mondja, hogy az ő akarata nélkül egy hajunk szála sem esik a földre. Ha elfogyatkozik ts testem és szívem: szívemnek kősziklája és az' én örökségem te vagy óh Isten mindörökké. 73. Zsoltár 26. v. S azt is tudjyik, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javákra van. Róm. 8, 28. Hitünk azonban próbatételnek van alávetve. Az a kérdések kérdése,'hogy kiállja-e azt? A segítség olyan nehezen jön. Sokszor úgy látszik, • hogy hiába várjuk. Mintha az ég bezárult volna, az imádságunkra nincs válasz. Az aggodalommal és a kétségekkel kell csatára kelni. S egyszer csak érezni kezdjük, hogy annyira elfogyatkozott az erőnk, hogy- ha segítség 36. évfolyam. 1945. február 25. — március 4. 8—9. szám.
