Harangszó, 1945

1945-02-11 / 6-7. szám

1945. február 11—18.

HARANGSZÓ

19.

Leányok vallomásai.

(Folytatás.)

A nap már eltűnt Kapernaum falai mögött, amikor egyik somogyi lányunkra került a sor, hogy elmondja: milyen -eredmények és kudarcok voltak keresztyén életében a népfőiskoláról hazatérve.

Elbeszélte, hogy szerette volna bevinni a bibliát családjába. Azt gondolta, hogyan fognak majd ennek örülni. „De egészen másképpen fogadták. Egyszerűen az volt a kifogásuk, hogy ők eddig is megéltek nélküle, ezután is megélnek. Én pedig meghátráltam.“ Az a gondolat élt benne, hogy igen kicsi á szolgálatban. „De valami mégsem hagyott nyugton. Éreztem, felelős vagyok családomért.“ Elkezdett imádkozni családjáért. Közben megindította másik falubeli leánynépfőiskolás társával a vasárnapi iskolát. Elmentek a tisztelendő úrhoz és elmondották: szeretnék ezt a munkát megkezdeni, segítsen nekik. Azután egyik vasárnap leányevangélizáció volt a faluban, majd tizenegyen vettek részt a gyenesdiási nyári leánykonferencián. „Legnagyobb boldogságom az volt, hogy az én kis húgom is résztvett a konferencián. Meghallgatta Uram az imádságomat. Megmutatta itt testvéremnek az utat.“ Most már vele együtt olvasták a bibliát. Sőt: „Édesanyám is lésztvesz elcsendesedésünkben.“ — így fejezte be: „Amikor a népfőiskoláról hazajöttem, mindent egyszerre akartam. Az Ür csodálatosan megmutatta, hogy ő mindent elhoz a maga idejében."

Hasonló ehhez falubeli népfőiskolás társának, lelki ikertestvérének története. Hazatérve a népfőiskoláról, már első este a biblia köré gyűjtötte szüleit és testvéreit. „Kinevettek, hogy milyen szentes lettem ott a népfőiskolán.“ Elcsüggedt. Ezután csak magában olvasta bibliáját. Imádsága meghallgatásaként azután két leánytestvére, majd édesapja is egy-egy nyári konferencián eljutott tudatos, élő hitre. „Olyan boldog vagyok, hogy együtt hajolhatunk a biblia fölé és együtt imádkozhatunk. Csak az fáj, hogy édesanyánkkal nincsen lelki közösségünk. Nagyon szeret bennünket; engedi, hogy mi menjünk, de ő nem vágyódik- Isten igéje után.“ Különben menyasszony. Vőlegénye hívő népfőiskolás fiú, akivel együtt is szoktak bibliát olvasni. „Látjuk, hogy igazi boldogság csak ott van, ahol Krisztus szeretete köti össze a szíveket.“ Vasárnapi iskola vezetése mellett leánytársával minden vasárnap ágyhoz kötött, beteg leányt látogatnak meg.

Következő leányunk elmondta többek közt, hogy elkezdett imádkozni egy hitetlen asszonyért. Még nincs látható eredménye imádságának. A bibliát reg- gelenkint ágyban olvassa, egyébként nincs nyugodt ideje. A nyári dologidőben sajnos sokszor elmarad a bibliaolvasás, mert igen korán kell felkelni.

Egyik kis buzgó apostolkodónak azt a gúnyos megjegyzést vágták fejéhez falubeliek: „Elveszed a papok hivatalát.“

Másik leányunk hiába próbálta családjával megismertetni a bibliát, „mosolyogtak rajt, látszott, hogy nem érdekli őket. Vártam s imádkoztam, hogy tudjanak megérteni engem. Aztán később már lankadtam. Azt láttam, lehetetlen itt valamit is kezdeni. Vitatkoztak velem. Ettől féltem. Így lemondtam erről a tervemről, ellenben megtaláltam szolg-ála- tom a vasárnapi iskolában, ami Isten kegyelméből szépen halad is“.

A következő leány elmesélte, hogy édesanyja mindig korholja, ha késői lefekvésekor is előveszi bibliáját. Egyébként iratterjesztést végez.

Még egyet: „Egy darabig örömmel mentem a vasárnapi iskolába, szerettem a gyermekek között. De a sátán nem Tiézte jó szemmel, egy barátnőt küldött, aki azt mondta, hogy vasárnap délután menjünk inkább moziba leánykor és vasárnapi iskola helyett. Először rossz -volt az az érzés, hogy templom helyett •moziba megyek. De ő azzal nyugtatott •meg, hogy úgyis voltál délelőtt. Ebbe belenyugodtam, pedig szüleim is haragudtak érte.“

Legyen elég ennyi. A figyelmes ol- -vasó levonhatott néhány fontos követ- ’keztetést.

Népfőiskoláról legtöbben komoly indításokkal térnek haza. A keresztyén élet: hullámhegy és hullámvölgy, amint 414. énekünkből is halljuk. Vannak elbukások és felemelkedések. Napról-napra, évről-évre meg kell »harcolni a hitnek iharcát a hitért és engedelmességért. — Legyen akármi is egyéni véleményünk ezekről, az evangélizációkon, nyári konferenciákon, télitáborokon Isten Szentlelke hathatósan dolgozik és Jézus Krisztus foglyul ejt embereket. A hit útján elindultakat és közben meglankadtakat

pedig — de rászorulnak erre időnkint, népfőiskolás találkozónk is mutatta a fenti vallomásokkal együtt! — megtölti új erővel, új hittel. Hívő keresztyén élet nem lehet naponkénti bibliaolvasás nélkül. Komoly keresztyén kegyesség nem élhet közösség nélkül. Közösségbe kell kerülnünk más keresztyén testvérekkel az igeolvasásban, imádságban, szolgálatban, szeretetbe«. A keresztyén hívő első bizonyságtevő területe: családja. Ide kell bevinnie először a bibliát. De ha ellen- mondásra talál és akadályra bukkan, kitartó imádság mellett rá kell bíznia az Istenre: hogyan vezeti el ő lassan,

egyenkint szeretteit, talán nem is mindenkit a családtagok közül, Jézushoz. Ne legyünk türelmetlenek, de bizalmatlanok sem mások megnyerésében, mert Isten néha csodálatosan előkészíti a talajt bizonyságtevésünk előtt talán éppen azokban, akikhez legkevesebb a reménységünk. Nekünk lelkipásztoroknak kettőzött a felelősségünk azok iránt, akik szórványban, magukban vannak. Visz- szük-e hozzájuk elégszer Isten igéjét? Minden komoly keresztyénnek számolnia kell a „világ“ gyűlöletével, csúfolódásával, sőt talán családja ellenségeskedésével is. A keresztyén ifjúsági egyesületi munkában nélkülözhetetlen és legfontosabb a heti külön leány- és külön fiúbibliakör. A gyermekek között pedig a vasárnapi iskola. Mindkettőben nekik- való szolgálati alkalmat találhatnak népfőiskolások, de más hívő legények és leányok is. Ugyancsak szép feladatuk lehet a gyülekezet betegeinek látogatása bibliával és énekeskönyvvel kezükben. Végül is: Nem igaz, hogy a magyar népnek nem való a komoly evangéliumi kegyesség. Hiszen itt ugyanolyan egyszerű, dolgos, életrevaló falusi lányokról van szó, mint ezren és ezren élnek magyar falvakban. De ők a Szentlélek műhelyében mégis mások lettek: józan, mély evangéliumi keresztyénséggel akarnak élni és szolgálni régi életük keretei között: családjukban, falujukban, gyülekezetükben, férjhezmenésükkor új otthonukban.

íme, bepillanthattunk igénytelen, szürke kis ablakocskákon át hívő magyar falusi leányok keresztyén életének rejtelmeibe. Äki nem tudná még, ilyenek a keresztyének! Sok botlás, tévedés, elerőtlenedés, de sok próbálkozás, imádkozás, szolgálat, küzdelem, s mindezekben és mindezek felett az Isten, aki nem engedi ki őket soha többé kezéből, hanem csodálatosan áldja és növeli gyermekeinek táborát.

Veöreó's Imre.

Akác-sor ősz utóján.

Jobbról, balról, hátul, elől;

Tövis, tövis.

Tövis mindenfelől.

Virágtalan, levéltelen az ág,

Szúrószemű kísértetek a fák.

Ahogy köztük megyek,

Láthatatlan kezek Illesztik fejemre a koronát.

Tövisből, tövisből a koronát.

Én feketén és lázadón megyek.

Koronázó kezek

Ujjnyomán vérem rubintja hull.

A vérszomjas föld felissza vadul.

Ha minden cseppből csak egy fűszál nőne: Dús rét lenne itt, lelkek legelője.

De fű se nő az én vérem nyomán,

Őszi akácok ritkuló során.

Tövis, tövis.

Tövis mindenfelől.

A ritkuló sor túlsó végiről Valaki lassan szembejő velem,

De ő fehéren jő és csendesen.

És amerre vére rubintja hull:

Virág fakad, fa nő, hegy tornyosul, Tenger tágul a világ végéig.

S az Ő vérétől áldott mindenik.

Az ő fején is ott a korona,

Tövisből, tövisből a korona.

Ketten megyünk egy akác-soron át,

Csak — máskép hordozzuk a koronát.

Reményik Sándor.

Az elsötétítés új rendje. A honvédelmi miniszter és a honvédség fő- parancsnoka illetékes osztálya közli, hogy a légoltalmi elsötétítést 1945 február 28-ig este 6 órától reggel 6 óráig’ kell végrehajtani.

2 Reménységben.

Február 11. — A reménység alapja.

I. Mózes 15, 5; Róma 4, 18. A keresztyén reménység nem múlandó földi dolgokon épül fel, hanem örök, szilárd fun- damentomon: Isten ígéretén. Isten megígérte Ábrahámnak, hogy megsokasítja utódait, mint az ég csillagait. Ebbe az ígéretbe kapaszkodott bele Ábrahám, amikor minden ennek megsemmisüléséről győzhette volna meg. Minden reménység ellenére is reménykedve hitt Isten szavában. És nem hiába. Mert a keresztyén reménység teljesedik akkor is, ha az egész világ nemet kiált feléje, ha e világ minden bölcse észszerűtlen- nek tartja is, ha a tapasztalat az ellenkezőjéről győz is meg — teljesül, mert alapja Isten ígérete.

Február 12. — A reménység erőforrás. Zsoltárok 112, 6—7; 26, 1. A bűnnel való harcban hatalmas segítség a keresztyén reménység. Sok minden történik, ami eltakarja szemünk elől Istent. A háborúval járó sok borzalom, mely szinte a kétségbeesésbe taszít, arra akar rábeszélni: nem érdemes remélni, küzdeni, úgyis hiába. A reménység azonban drága biztatás. A küzdésben kitartásra segít, a csüggedésben új erőt ad, a Sátán elhomályosító munkájával szemben tiszta fényben ragyogtatja fel a győzelem bizonyosságát. Mert Isten ígéretének teljesednie kell, ha összeomlik is ez a világ s földi életünk.

Február 13. — A reménység új élet.

II. Kor. 7, 1; I. Ján. 3, 3. A táplálék életszükséglet testünk számára. Nélküle csak ideig-óráig lehet eltengődni. Hasonló -életszükséglet a reménység is. Reménytelenségben szánalmasan elsorvad a lélek. A reménység új életre serkentő hatalom. Nem hagy beleveszni a bűnökbe. Mikor a Sátán oly kívánatosnak rajzolja meg a bűnt, a reménység elvonja tekintetünket a földről, annak javairól, örömeiről, oda mutat az örök hazára. Az alvókat felébreszti, a tisztátalanokat tisztaságra inti, a csüggedőket felrázza, a földi kincset keresőkkel megérteti, hogy azokat a rozsda és moly megemészti, hogy itt csak jövevények és zsellérek vagyunk. Ezért kell magunkat megtisztítani, megszentelődni, új életben járni.

Február 14. — A reménység boldogság. Csel. 2, 26. Róma 12, 12. Az ember földi öröm s boldogság után vágyik s arra törekszik, hogy valóra váljanak e világi vágyai, tervei, reményei. Amikor aztán minden máskép történik, kesereg, zúgolódik. Elfelejti, hogy csak a keresztyén reménység tud tartós örömöt nyújtani, mert az nem múlik el a múló idővel. Mindig fénysugárral hinti be az élet sötét útját, boldogtalan körülmények közt is örvendezővé teszi a lelket. Mert földi határokon túl mutatja az utat s célt felfelé.

Február 15. — A reménység békesség. Róma 8, 24—25. Békételen, marakodó világunkban annyira vágyakozunk igazi, maradandó békesség után. Emberi jövendölés, törekvés nem tud tartós békességet biztosítani. Egyesek s népek közt milyen könnyen háborúságra fordul a békesség. Csak a reménység tud maradandó békességre segíteni. Ez tűrésre késztet a küzdelmek közt s a láthatókról a láthatatlanokra mutat, mert azok örökkévalók.

Február 16. — A reménység vigasztalás. I. Thess. 4, 13—18. falán sohasem volt oly általános szükség ezen ige vigasztalására, mint ma. Hisz alig van olyan közülünk, akinek hozzátartozóját a háború borzalmas vihara nem sodorta el. Kevés az az ember, akinek most nem kell gyászolnia. Mégis, a reménység megenyhíti a bánatot. Mi nem gyászolhatunk úgy, mint akiknek nincsen reménységük. Minden mi reménységünk hozzákulcsolódik a meghalt, de feltámadott Krisztushoz, aki az Első a feltáma- dottak közt. Őt követik majd az Ür hatalmas intése folytán azok a szeretteink, akik elaludtak s mi magunk is, kiknek cserépedény-élete bármikor összetörhet. A sírok felett húsvéti fény világok Ez a reménység a mi legfőbb vigasztalásunk.

Február 17. — A reménység beteljesedése. Máté 6, 10a. Jelenések 22, 20; 21, 1—7. A reménység beteljesedése: Isten országának teljességre jutása, Krisztus visszajövetele, az örök élet. Ezt a beteljesedést várja a bűn, betegség s halál béklyóiban vergődő hívő sóvárgó reménységgel. Ezért imádkozzuk: Jöjjön el a Te országod. Ezért kiáltjuk: bizony jövel Uram Jézus. Jövel, töröld le köny- nyeink“t, szüntesd meg a gyászt, kiáltást, halált. Adj az élet vizéből, hogy soha meg ne szomjuhozzunk.

Mogyorósy Gyula.

Egy öös feffáfára.

Kegyetlenül metsző, csontig ható hideg szél csap arcunkah, mikor csilingelő szánunk kifut a békés védelmet adó hegyoldal oltalma alól. Dühös süvöltéssel vagdalódzik körülöttünk, mintha bosszúját akarná kitölteni rajtunk, hogy eddig tehetetlen volt velünk szemben. Néha ugyan megcsendesedik, de csak azért, hogy ismét rohamra induljon. Majd segítőtársat vesz maga mellé s a csillogó, ragyogó hószemcséket veri elkeseredett haraggal arcunkba. A jobbra elmaradozó hegyoldal fehér téli takarót terített magára s most kénytelen tűrni, hogy a mérges szél itt-ott megtépdesse palástját. Pedig szép volt így. Fehéren, némán, fenségesen. Mintha halotti lepelt borított volna barna testére, hogy így várja a tavaszi feltámadást.

Meggémberedett tagokkal kászoló- dunk le s indulunk befelé. Balra tőlünk fekete gyászlepellel bevont nyitott ajtó s néma koporsó. Igen. Temetésre jöttünk, hősi halottat temetünk. A koporsó végénél sötét párnán elesett bajtársunk kitüntetései. A Magyar Érdemrend tiszti keresztje, lovagkeresztje (mindkettő kardokkal), a Legfelsőbb Dicsérő Elismerés, I. o. Tűzkereszt stb. Aki ismeri a magyar kitüntetéseket s tudja, hogy a hideg koporsó egy 34 éves századost takar, annak igen sokat beszél a kis bársony- párna. Azt hirdeti, hogy hősi halált halt bajtársunk valóban hős volt. Véres küzdelmeknek, gyilkos csatáknak bátor, vitéz harcosa. Dicső apáknak méltó fia. Összeszorult szívvel némán tisztelgünk s belépünk a házba.

Kisírtszemü, egyetlen fiát vesztett özvegy édesanya fogad minket. Persze, hogy hős fiáról beszél zokogó hangon, aki hosszú frontszolgálat után kényelmesen ülhetett \oina jól fűtött szobában, de önként jelentkezett harctéri szolgálatra. Önként jelentkezett, mert azt tartotta: azért katona, hogy harcoljon. S harcolt fanatikus hittel, hősiesen. Elsők között akart lenni, akik meggyötört magyar falvakat, városokat szabadítanak fel.

S azután megkezdődik a szertartás. Felolvasom a szentigét.. János 15:13. „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.“ De milyen gyarló az emberi szó. Most érzem, sokkal jobban, mint eddig bármikor. A legékesebb beszéd is csak dadogás ahhoz képest, amiről a tettek szólnak. A vigasztalás igéinek hirdetése, ima és a Himnusz után elnémult bajtársunk megindul utolsó útjára.

A sírnál feszesen tiszteleg a díszszakasz, mikor a Szózat hangjai mellett a koporsót lebocsátják a sírba. „A nagy világon ekivül, Nincsen számodra hely. Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod keil!“ S mialatt tompán dübörögnek a rögök az elesett hős koporsójára, csendesen fohászkodom. Istenem, add, hogy sok-sok ilyen tisztünk legyen, akiknek még az életük sem drága, hogy szolgálják hazájukat. Hiszen az ilyen hősöket alárendeltjeik is vakon követik, hozzá hasonló lelkesedéssel és hősiességgel. Mint ahogy őt is szerették katonái s tűzbe mentek volna érte. Adj ilyen hősöket, vezetőket és vezetetteket egyaránt s add, hogy harcaik s hősi áldozataik nyomán győzzön az az ügy, melyért bajtársunk is életét áldozta.

Véget ér a katonatemetés. Indulunk haza. A hó sűrű, nagy pelyhekben kezd esni. A hegyek megkopott takaróját ismét kifoltozza, csak azért, hogy az élet erőinek megjelenésére végleg eltűnjék. A dühös szél megcsitul. Zúgó vihar után mély csendesség borul a tájra. Háború után békesség, halál után feltámadás.

Kiss Jenő tábori lelkész Győrság.

Csekklapokon történi rendelésekre

vonatkozólag több reklamációt kaptunk. Mivel Budapest körül- zárása óta a csekkforgalom szünetel, csekklapokat hónapok óta nem kapunk s így a rendelésekről sem tudunk. Kérjük azokat, akik így eszközöltek bármiféle rendelést, hogy várjanak türelemmel, míg a csekkforgalom újból megindul.