Harangszó, 1944

1944-11-19 / 47. szám

HARANGSZÓ 1944: november 19. Tanított eddig is mindig, hol ■den, csendesen, hol meg erősebben nított igé.ie által. Állandóan az esemé­nyek által figyelmeztetett. Ebben nem volt hiány, csak az a kérdés, hogy ta­nultunk-e Tőle? Őszintén megadhatjuk a választ, hogy nem. Ezért Isten most már kénytelen erősebben tanítani, fi­gyelmeztetni az ő igazságaira s ezek el­fogadására. Az Isten érvényt szerez min­denképen akaratának. Ha szelíd szavára, kihívására nem hallgatunk, akkor erős eszközökhöz nyúl, mint amilyen e mos­tani háború a maga rettenetességével. .Mire is tanított az Isten és mire ta­nít ma? Arra tanított az ő igéjében, hogy minden az övé; életünk és vagyo­nunk. övé, mert Ő teremtett és váltott meg, s az ember éljen hálás, istendL csőitő életet. Így éltünk-e? Bizony nem. Ügy éltünk, amint mi akartunk élni. Magunknak. Most tanít meg az Isten, hogy életed nem a tied, nem te rendel­kezel vele, hanem oda mégy, ahová pa­rancsolnak, kirendelnek és úgy élsz, ahogy megengedik. Tanított az Isten, hogy rövid az élet, s bármely pillanatban a halálba mehetsz, ■s jön az ítélet. E földi élet arra való _ alkalom, hogy Megváltóddal találkozz. Mégis úgy éltünk, mintha örökké itt maradnánk és az Istennel való találko­zást elhalogattuk. Most tanít az Isten, hogy mily gyönge a ml életünk, bár­mely pillanatban meghalhatunk. Most véresen szemléltetve látjuk ezt. Hirdette Isten igéje, hogy Istené min­den, amink van, mert az Űré a föld és annak teljessége. (I. Kor. 10, 26.) Mi Istennek sáfárai vagyunk, ő bízta reánk azt, amink van. Bizony, ezt a világ ^se­hogyan 'sem akarta elfogadni és mi is úgy tettünk nagyon, sokszor, hogy csak az eszünkkel tudtuk, de nem eszerint cselekedtünk. Ügy cselekedtünk pénzünk­kel, vagyonúnkkal, mintha az teljesen a mienk lett volna, mintha nekünk soha­sem kellene számot adnunk, hogy mi­képpen sáfárkodtunk vele Isten dicsősé­gére, mások javára. Hány meg nem épült templom, vagy még félbemaradt temp­lomépítés és nem létező szeretetintézmé- nyek hirdetik, hogy milyen hűtelen sáfá­rok voltunk. Mily kevés az, amit Isten •dicsőségére adtunk, 'abból, amit az Úr adott. Most az Isten tanít, adja a leckét, hogy bármely pillanatban itt hagyhatod vagyonodat s mindaz, ami eddig drága érték volt előtted, egyszerre semmivé lehet. Napokban találkoztam egy tanító­nővel, aki több mint 20 évig gyűjtöge­tett egy kis hajlékra. Szépen fel is épí­tette. örült neki. hálát adott ezért és egyszerre csak telitalálatot kapott a ház és' mindene odaveszett. Tanít az Isten, hogy gyüjtsünk magunknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti. (Máté 6, 20.) De jó annak, aki már eljutott ide, erre a lelki magasságra, de sok gyötrelemtől és fölösleges aggodalomtól szabadul meg és érzi Isten gyermekei boldog szabad­ságát, felszabadulását a földiek meg­kötözése alól. Tanított áz Isten, hogy Ö szeretet és szeretete nélkül nem élhet az ember. Mi megpróbáltunk Isten szeretete nélkül élni, azt gondolván, hogy elég az ne­künk, ha emberektől kapunk szeretetet. Most tanít az Isten, hogy nekünk leg­jobban az ő szeretetére van szükségünk, mert enélkül nem élhetünk. A szenvedő, nyomorgó embernek Isten szeretetére van szüksége. Sok mindent elbír az em­ber, ha tudja, hogy Isten szereti. Láttam egy asszonyt, ki beteg férje mellett so­kat szenvedett, dolgozott és azt mon­dotta, hogy mindez* nem baj, mindent •eltűr, csak a férje szeresse. Az elviselhe­tetlen az ő számára, ha a férje szerete­dét nem érzi. Tanított az Isten, hogy egymással szeretetben éljünk, mert a szeretet sok vétket elfedez, a gyűlölség pedig vesze­delmet hoz. Mi vetettünk és most lát­juk vetésünk aratását, de ebben nincs köszönet. Hallottuk az Isten igéje tanítását,, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tet­szeni és azt is hallottuk, ha nem hiszi­tek, meg nem maradtok. Ügy gondol­juk, hogy hit nélkül is élhetünk a saját , erőnkből, igyekezetünkből. Most azt , tapasztaljuk, hogy az élet kemény meg­próbáltatásait hit nélkül néni bírjuk el­viselni. Aki nem hisz, az lelkileg halott, '.-elveszett ember. Tanított az • Isten igazan ünnepelni, lélekben felemelkedni ’Hozza, . átérezni szent Jéléntétét, hogy az" üniiép légyen udvnap. S tűdturik-e ‘ünnepelni igazán? Mi volt az ürinep?' Aki el is ment a templomba, , vágy elaludt, vagy pedig gondolatai másfele szálltak. Másnak az ünnep szőr^kózáé,' pihpnés vagy munka napja lett. Most tahit az 'Isten', igazán ünnepelni.. • Mikor a. ÍK©$#n.-.?ös.Sze- I JtlÁixKOVP ft SSOfSÖÍVsH) gyülekeznek istentiszteletre, akkor iga­zán drága kegyelmi ajándék az ünnep, vagy amikor az itthoniak úgy várják az Isten vigasztalását, az Isten üzenetét reá figyelvén. Óh milyen jó most hallani a feltámadás és az örök élet valóságának hirdetését. Most igazán odafordulunk az Istenhez, ha nem is mindenki. Tanít az Isten, de nemcsak azért, hogy hatalmát, erejét, igazságát meg­mutassa, hanem kegyelmét is éreztesse. Milyen nagy kegyelem, hogy még min­dig tanít. Az lenne a baj, ha már nem tanítana. Ez már azt mutatná, hogy el­vetett végleg és átadott a háború bor­zalmának. Nagyon köszönjük meg Neki, hogy még tanít. Hajoljunk meg előtte, tegyünk bűnbánatot, hiszen Ő a meg- térőn megkönyörül. Óh bár mi is Istentől tanítottak len­nénk, hogy meghallanánk Isten szavát és az Űrhöz mennénk (Ján. 6, 45.) Írja az apostol: „mikor ítéltetünk, az Ürtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk. (I. Kor. 11, 32.) Énekli a hívő gyülekezet szent meg­győződéssel : Méltán suitasz tudom vessződdel, Sokszor vétettem ellened, De tört szívet keservével Óh Uram, te el nem veted... 389. ének 3. verse. Te Szentlelked gyámolítson A nehéz kereszt alatt. Hogy alázattal csókoljam Ostorozó jobbodat. S • jöjjön hullám hullámra itt: Én legyek hű mind halálig. 391. ének 4. verse. Cerhát Sándor. Otthontalanok segítése. Nagy tiszteletű Szerkesztőség! Egyidejűleg feladtam címükre 80 P-t bombakárosult, vagy menekülő hittest- vérek segélyezésére. Isten iránti hálával küldöm, ki mindeddig megoltalmazta békés családi körünket, otthonunkat a veszélytől s így a feldúlt otthonok iránt még melegebb részvétet érzek. Épp aznap, mikor fizetésem állam- segélyi része megérkezett, Luther: „Jer, örvendjünk“ c. áhítatsorozatában ezt az igét olvastuk: „A szentek szükségeire adakozók legyetek.“ (Róm. 12:13.) Ne­kem is szólt. így most tetté váltom már előbbi tervemet. Isten áldja meg munkájukat, segítse hazánkat igaz Hozzáférésre. „A mi segítségünk az Ür nevében van, aki teremtette az eget és a földet.“ ő hatalmas. Erős vár a mi Istenünk. Ac: egyház erőforrásai. November 19. — Krisztus. Eilippi 4, 10—13. Az anyaszentegyház leghatalma­sabb erőforrása Krisztus. Ő a többi erő­forrásokat mind magában foglalja. Ö -általa az anyaszentegyháznak mindenre van ereje. Gazdasági válság, szegénység, üldözés az egyháznak nem árthat, míg Krisztusra tekint s közösségben marad Vele. Amíg az egyház Krisztus erejével számol s földi hatalom és gazdagság- helyeit ebben látja támaszát, nihes mi­től félnie. A földi hatalom és gazdagság múlandó, de Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz. November 20. — A Szentlélek. I. Kor. 12, 111. Az egyház tagjainak Krisztus­ban való hite, Krisztusért végzett szol­gálata, egész keresztyén élete a Szent­lélek gyümölcse. A Lélek ereje nélkül olyan lenne az egyház, mint egy öntöző csatorna, melyből kiapadt a víz, mint egy gőzgép, melyből hiányzik a feőz hajtó ereje, mint egy emberi test, mely­ben megbénultak az idegek é> meg­szűnt a vérkeringés. Aki meggátolja a Lélek munkáját s a maga erejével dol­gozik, már megszűnt az anyaszentegy­ház tagja lenni, ha látszólag hozzá is tartozik. November 21. — Az ige.' Róm. 1, 16—17, II. Tim. 3, 14—17. A Szentlélek az ige által munkálkodik. Általa, mint drága kegyelmi eszköz által építi az egyházat, ébreszti és erősíti a lelkekben a hitet. Akik nem tudják, hogy milyen erő van az igében, sokszor lesajnálják Krisztus anyaszentegyházát, mely az igét tartja erejének. Testvérem! Tuda­tában vagy-e annak, hogy az evangéliom miatt nincs okunk a szégyenkezésre? Ma is ez a legnagyobb hatalom. Legfeljebb amiatt szégyenkezhetünk, hogy a mi lelkünket az még nem hatotta jobban át, nem lett számunkra mindennapi ke­nyérré, hatalommá és életté. November 22. — A szentségek. Róm. 6, 1—8. I. Kor. 11, 23—30. Csel. 2, 42— 47. A keresztséget és úrvacsorát is a kegyelmi eszközök közé számítjuk, mert a Szentlélek ezek által is Isten kegyel­mét, Krisztus erejét közli velünk. Hiába­való minden egyházépítő munka, ha el­hanyagoljuk a szentségek Krisztus ren­delése szerinti kiszolgáltatását és a ve­lük való élést. Egészséges egyházi élet csak ott van, ahol bűnbánat és hit tölti be a szíveket s úrvacsoraosztások alkal­mával bűnbánó s hívő egyháztagok se­rege veszi körül oltárainkat. November 23. — A hívők imádságai. Csel. 4, 23—31. Efez. 6, 18—20. I. Tim. 2, 1—4. A hitből fakadó imádság arra nézve is áldást jelent, aki mondja, arra nézve is, aki hallgatja $ arra nézve is, akiért imádkoznak. Az ilyen imádság által Istennel jutunk közösségbe, az Ö áldásaiban részesülünk, az Ö erejét nyerjük el. Ha valaki egy imaközösség­ben ilyen imádságokat hallgat végig, a Szentléleknek az imádságokban megnyi­latkozó ereje megérinti, Istenhez emeli. Ha pedig valakiért így imádkoznak, szintén tapasztalni fogja, milyen erő van az imádságban. Ügy érzi, hogy lát­hatatlan kezek hordozzák, az imádság karjai s az érette összekulcsolt kezek megnyitják előtte az isteni áldások tár­házának ajtaját. November 24. — A testvéri közösség. Róm. 1, 8 12. 1. Kor. 12, 14 -31. Az Atyával és a Fiúval való közösséget az ige, a szentségek és az imádság által közvetlenül is ápolhatjuk, de azért a testvéri közösségnek is nélkülözhetetlen fontossága van. Vannak az Ürnak olyan áldásai, melyeket csak a testvéri közös­ségben nyerhetünk el. Nagyon sok indí­tást nyerhetünk Krisztus követésére ke­resztyén testvéreink életéből. Ha valaki a testvéri közösségből kiszakítja magát s egyedül akarja Krisztust követni, ez­zel keresztyén életének elszegényedését, megbetegedését, elkorcsosulását idézi elő. November 25. - Az iidvbizonyosság. Róni. 8, 28—39. II. Tim. 4, 1- 8. Krisztus anyaszentegyházának a jelen harcai és szenvedései között hatalmas erőforrása a végső győzelem tudata, a Krisztussal való egyesülés boldogító reménysége, az üdvbizonyosság. Ez adta az egyház­nak a múltban is a hithősöket és vér­tanukat, kik bátran harcoltak Krisztus ügyéért, s boldogan mentek a börtönök­be, máglyákra, gályarabságra. Ma ami­kor az egyházra ismét a vértanuság ide­je következett el, ebből az erőforrásból minél többet kell merítenünk félénk szí­vünk, erőtlen lelkünk megerősítésére. Akárhogy tomboljon a világ gyűlölete, azok a keresztyének, akiknek a lelkét üdvbizonyosság tölti el, mint Jézus a háborgó tengeren, csodálatos nyugalom­mal pihennek Uruk oltalmazó karjai kö­zött s boldogan hirdetik: „Kincsünk, életünk, nőnk és gyermekünk mind el- vehetik, mit ér az őnekik! Mienk a menny örökre.“ T. S. Könyörgés veszedelem idején. Úristen, légy most mivelünk, Mert sokan támadtanak ellenünk, Nincsen kihez a mi fejünket Szükségünk­ben hajtanunk. Reménységünk, bizodalmunk, Mindenkor te voltál csak oltalmunk: Azért most is te Felségednek bátorság­gal könyörgünk. A te szent Fiadért kérünk, Légy nékiink paizsunk és oltalfnunk, Félelmünkben szárnyaid alatt hogy meg­maradni tudjunk. Mert megindult ellenségünk,' 'Végezést végezett mi ellenünk, Hogy még hírünk se maradjon meg e földön sehol nékünk. Kímélést nem tésznek rajtunk, Mind tűzzel, fegyverrel vannak rajtunk. Elveszteni igyekeznének, hogy nevesse­nek rajtunk. Elvégezték egy tanácsból, Hogy kikergessenek országunkból. De azt hisszük, hogy nem értették Fel­séged tanácsából. Meggyűlölt az Isten minket, Azt mondják, nem szeretsz, Uram, minket. Bűneinkért nagy haragodból meg akarsz verni minket. Ezeket ,mi mind érdemeljük, Vétkeinket ha előszámláljuk . A bűn ellen nagy haragodat, akarod, hogy es mérjük. Könyörülj immár mirajtunk, Lelkűnkben kik reád támaszkodunk. Szabadíts meg, ellenségünknek kezekbe hogy ne jussunk. Nagy hatalmadat hirdetjük, Azért jóvoltodat dicsőítjük, Szent nevedet mindenek előtt nagy fel­szóval dicsérjük. Kíméletlen sokszor vertél, De hamar ismétlen hozzánk tértél. Hogy lelkűnkben inkább tisztuljunk, fűzbe azért vetettél. örökké, lám, el nem hagytál, A te Szentlelkeddel vigasztaltál, Most se hagyj el kegyelmes Atyánk, ha fiaddá fogadtál. Mikoron. megmenekedünk, Melyet már bizonnyal mi reményiünk, Dicséretet és nagy hálaadást m'r tcnékeé » ének lünk. 1563-ban irta Szegedi Gergely. Aláírás. Hazánk földjén folynak a nagy harcok. Tani! az Isten. szeli- Ta-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom