Harangszó, 1944

1944-06-18 / 25. szám

% 115. HARANG SZÓ 1944. júuius 18. gármesternek a város bajtársi nagylelkű­ségét s azt mondta, hogy ezen a nagy temetésen még jobban összeforrt a ma­gyar bajtársi nemzettel és szívből kéri l9ten áldását a közös győzelem után a Magyar Birodalom és Német Birodalom boldog jövőjére. Az evangélikus lelkész­nek meleg kézszorítással köszönte meg, bogy a német hősi halott bajtársakért is imádkozott velük együtt...-Lángol az elszánt akarat a győzelemért. Bár a 8000 kát. hold belterületű, nagy város egész teste tele van most sebbel, bombatölcsérrel, romokkal, sőt még a gyönyörű temetőt sem kímélte a légi banditák vandalizmusa, mert P. Nagy holtán neves zeneszerző dísz-sírhelyét telitalálat érte, amely a koporsót és. a holtat izzé-porrá szaggatva szétszórta, — ezen a nagy temetésen mégis valami ki­mondhatatlan, felemelő érzés volt tíz­ezernyi szívben. Közelebb kerültek egy­máshoz és az Istenhez az emberek. Ke­mény emberek a „maradandóság“ váro­sának a szabad polgárai, lassan fognak tüzet, de most égnek. Lángol bennük az elszánt akarat a győzelemért. A Miklós-utcai evangélikus templo- inon is gyászlobogó leng a bezúzódott ablakok fölött. elvesztette egyszerre és egyedül maradt. Sok-sok megrázó dráma!... A szétszaggatott öreg Biblia. Estók Károly nyug. tanító-testvérünk otthona romjai alól kimentette gépfegy­vergolyó sorozattal cafatokra szaggatott öreg bibliáját és behozta emlékül a lel- készi hivatalba... A bibliaroncs felső lapjának a sarka 'ép maradt s utolsó verse az, hogy „Megvakítá az ő szemei­ket és megkeményíté az ő szíveiket, hogy ne lássanak szemeikkel..(Ján. evang. 12. 40.) Az örök Ige még szét­tépve is ítél!... Célját nem érte el és nem éri el a légi banditák vandalizmusa! Debrecem helytáll becsülettel. A német altábornagy elragadtatással nyilatkozott a debrece­niek példaadó magatartásáról. A „39-es bakák“ szelleme él Debrecenben. Magára talál a bajban s bajban mutatja meg a szívét. Ha minden magyar városban, faluban ilyen szellem él, akkor győzünk és új élet lesz a romokon, a hősi halot­tak sírjait pedig beborítja a nyíló virág. Dr. Pass László. Honvédőink üzennek. Istennél minden bánatra van vigasztalás. Egyik hősi halott hittestvérünk hozzá­tartozói tábori lelkészünkhöz az alábbi levelet itták: „Kedves Tisztelendő Ür! Köszönjük azt ä levelét, amelyben értesített szeretett bátyám haláláról. Noha mély gyászba döntött is mindnyá­junkat, -azért mégis találtunk benne vi­gasztalást is. Szeretnénk, ha kedves tisz­telendő úr bővebben tudomásunkra adná, hogy Istenben boldogult hősi halottunk miként lett a halál martalékjává. Ö volt a mi legfőbb reménységünk, ezután Isten lesz, mert ő hozzá ment. Az Urnái mene­déket és vigasztalást találva maradok hü kérelemmel, Domony, 1944 április 26., Valentényi Jáno s, a hősi halált halt Valentényi József öccse.“ Czepó György szkv. H/177. tábori postaszámról üzeni szüleinek és testvérei- nék Csorvásra, menyasszonyának, Kaczkó Máriának Békéscsabára és az összes csa­bai és csorvási rokonainak és ismerősei­nek: jól van, nincs semmi baja, ne ag­gódjanak miatta, ha néha késik a levél­lel. Sokat gondol haza szeretteire és ott­honára. Kér mindenkit, írjanak minél sű­rűbben. Több, drága testvért gyászol a gyülekezet. Dr. Makláry Elek városi tisztiorvos, presbiter, az eperjesi theológiai akadé­miánk dékánjának a kiváló fia, az egyik mentőállomáson orvosi hivatása teljesí­tése közben halt hősi halált. Mikor a hajléktalan bombakárosultak szálláshe­lyén, az evangélikus iskolában lévő sok- gyermekes szegény anyák meghallották halála hírét, sírva feljajdultak: „Jaj, a mi drága orvosunk is meghalt, a szegé­nyek áldott orvosa!!“... Dr. Sziklay László MÁV-tanácsos, állomási raktár­főnök presbiterünk és felesége, aMANSz mozgató lelke, az osztálymérnökség óvó­helyén telitalálat miatt együtt halt hősi halált. Még a halálban is egyek marad­tak. Főhadnagy fiuk — négy katonafiuk van — a tíz körmével ásta ki egy napi emberfölötti munkával a romok alól jó­ságos szüleit. Gyülekezetünk derék, öreg levélhordója, Czirják bácsi, az egész csa­ládját: feleségét, leányát, vejét, unokáit menni, de nem engedték a viharként dübörgő határra. A sebesült hadnagy pedig megparancsolta, hogy viseljék Pé­ternek gondját, amíg visszatérhetnek. Hilda Péterként ott maradt a bajtár­sak között mint szaunamelegítő, .konyhaszolgálatos és csomagszállító. Állandóan életveszély­ben járt. Együtt járt a bajtársakkal egyik helyről a másikra. Ezekről az utakról mesélte: „1942 telén, amikor a 3. ezreddel meneteltünk, senki sem tudta, hogy leány vagyok fiúruhában. Egy fa­luba értünk s ott megálltunk, mert előt­tünk erős ütközet folyt. Szaunát fűtöt­tem, mert naponta 400 embernek kel­lett megfürödnie. Az egyik reggel 6 óra tájt az oroszok tüzelni kezdtek. Ügy hulltak a bombák, mint a jégeső. A tűz­hely előtt ültem, mert hideg volt. Egy­szerre a fülembe dörrent. Se látva, se hallva lebújtam a pincébe. Amikor fel* tápászkodtam s kinéztem, a ház szét­esett volt s égett. Nagy volt az örö­möm, hogy egyáltalán életben marad­tam. Sokszor voltam azután is hasonló helyzetben.“ Eljött a tavasz. Az egész védterület lucsok és víz volt. A hadnagyról nem volt semmi hír. Hilda elvágyott. A tu­bája is szakadozott már. A századnál úgy rendezték, hogy Hil­dának indulnia kellett. Először Ljubaná- ba ment, amely kb. 60 km-re volt a fronttól. Onnan Viivitszába került, ahol egy hónapig tolmács volt az építőszá­zadnál. Innen az orosz munkás-századdal Németországba utazott. Magdeburgban volt három hónapig mezei munkán. Ami­kor a -századtól elment, megkapta a hadnagy feleségének címét, ahová most írt is. A betegszabadságra érkező had­nagy el is vitte Hildát berlini otthonába. A berlini otthonban látott Hilda először rózsásabb napokat azóta, hogy gyermekkori otthonából száműzték. A hadnagy és a felesége ara. nyos emberek voltak. Két bájos kis fiúk volt, akik annak a jövőnek munkálására nevelkedtek, amelynek érdekében apjuk a fronton küzd s amelyben Hildának is része volt. Végre Finnországban! Szabad idejében Hilda olvasott és tanult. Talált Berlinben finn barátokat is, .akiknek a közvetítésével a konzulá­tuson át levélbeli kapcsolatot szerzett nagybátyjával. Nagybátyja arra kérte, utazzon hozzá. Hilda így gondolkodott: „Végre alkalom nyílik, hogy Finnország­ba utazzam, amiről annyit álmodtam. Most van ez az alkalom. Üjra kezdhetem az életet. Mintha egy másik világba ju­tottam volna. Minden édes és gyönyörű, ami előttem van.“ Életének húsz éve alatt sok megpró­báltatáson ment keresztül. 7 éves kora óta egyedül van. Borzadva beszél szi­bériai éveinek élményeiről. Finn nyel­vét sok nehézség között is megőrizte. Konfirmációi oktatásra akar járni és várja, hogy meglássa nagybátyját a sza­bad ladogaparti Kákisalmiban, ahonnan a hullámok által üdvözletét lehet kül­deni szülőfalujába, ahol virágos kert közepén egykor világos, meleg otthona volt. Pitkänen E. finn cikkéből. ‘Bombakárosnltaknak a Harangszó álfán érkezett adományok : Danczkay Dezsőné Budapest ruha­nemű és cipő, Hutflesz Pál Balatonbog- lár 10, Borlay Endre Szombathely 30, Evangélikus Eeányegylet Tiszaföldvár 127, N. N. Sopron 20, Markó Endre Sal­gótarján 10, Evangélikus egyház Bodó- hegy 152.40, Asbóth Lidia Sopron 20, dr. Mikiét Lajos Kassa 100, Evangélikus Leánygyülekezet Edve 37, Agg Miklósné Rákoskeresztúr 5, özv. Németh Antalné Püspökladány 3, dr. Kiss Jenő Sopron 50 P. Az éh termésem. Ha szánthatnék a saját földemen, az én két ökröm húzná az ekét, az én búzámat szórhatná a kezem, kegyes volna talán hozzám az ég. 'Ha esőt kérnék, le is hullana, s átpaskolná a száraz réteket, ha napot kérnék, a nap aranya aranykalászba húzná a szemet. Az én kezembe pengne a kasza, s én magam lennék a marokszedé, s a drága kévét én vinném haza a két karomban, én, a magvető. S egy óriási teknő közepén dagasztanék belőle kenyeret, s egy égigérő tűzhely melegén addig sütném, míg rőtre sülne meg. S az óriási piros kenyeret letenném ott, hol kihalt a határ, s meg is szegném, hogy abból egyenek minden kis éhes énekesmadár. Mert Istené a föld, s virága is, s búzája is, s minden, mi rajt’ terem, s így kell, hogy abból részt kapjon az is, ki néki dalol kinn a réteken. Biztatnám őket: csipegessetek, mi nékem kell, még annyi tán marad, jóllakom véle, s bár szegény leszek, de gondtalan is, mint a madarak. Táskám üres lesz, de szívem teH, s Isten felé szállni csak így lehet, s a madarakkal zengeném neki: szeretlek Uram, nagyon, Tégedet. Kallós Erzsébet. Hadiárváink részére - érkezeli adományok : Borlay Endre Szombathely 20, Mogyo- rósy Sándorné Nagysimonyi 10, Kocsis Károlyné Szombathely 10, Bácskai Sán­dor Kurd 15, dr. Mikler Lajos Kassa 100, - Jósfay-Jausz Lajos Győr 10, Emődi Ele­mér Kecskemét 10, Varjassy Gézáné Ér­sekújvár 10, Orsy György Újszeged 30, Mailáth Imréné Bpest 10, Matolcsy Já­nos és Nagy Károly Szentantalfa 10 P. Katonáinknak a Harang szót előfizették, vagy tühllára, imakdnyvre adakoztak: özv. Fertig Alajosné Szarvas, Bodnár Pál Kispest, G. Nagy Sándorné Budapest, Zabczyk Margit Budapest, Erdős Julian­na Farád, Alexa Mária Pécel, özv. Lack- ner Ferencné Miskolc, Fonyódi Andrásné Szentendre, Hörömpöly Ilona Vajka, özv. Pintér Sándorné Ajka, özv. Szabó László- né Sopronnémeti, llauszky Sámuel Buda­keszi, Zuglói Ev. Ifjúsági Egyesület B.- pest, Bödey Zsigmondné Kőszeg, Gyulai István Rimaszombat, Szloboda János Győr, Kontsek Lászlóné Debrecen, Welsz Ödönné Győr, Z. Wagner Blahka Buda­pest, Hörömpölyi Ilona Vajka, Tóth Ala­dár Máramarossziget, Kuzmányi Gyula Budapest, Varga Samu Sopronnémeti, Kriska Mihály Budapest, Czelder Valeria Rimaszombat, özv. Pócza Jánosné Vas- egerszeg, Maderspach Ferencné Rákos­liget, Hegyi István Nagykanizsa, Baráth Imre Kajár, Zabczyk Margit Budapest, Svender Anna Budapest, dr. Aiakláry Andor Hajdúböszörmény, Tóth Aladár Máramarossziget, Bradák Béláné Tordas bibliát. Angyal Jenőné Győr 10, Prot. Tábori Püspökség Budapest 200, Nagy Aladár Kassa 50, vitéz Bornemisza Félix és Barurieder Mária Bpest 200, M .kir. 555. sz. hadikórház prot. lelkésze Ungvár 30, özv. Lackner Ferencné Miskolc 20, vitéz Muray Endre Székesfehérvár 5, Jánosfi Sándor Tp. B. 183. 32, Szkok Pálné Bicske 20, Stark József Ózd 14 P. Isten hív. Június 18. — Isten hív. Lukács 14, 16—23. Gondoljuk el, milyen nagy meg­tiszteltetés lenne számunkra, ha a király meghívna vendégségbe. Itt arról va* szó, hogy a királyoknak a királya hív bennünket csodálatos és örökkétartó vendégségbe az ő országába. Mindenkit meghív, minket is meghívott; nem is egyszer vagy kétszer, hanenr számta­lanszor. Meghívóját, igéjét napról-napra kezünkbe nyomja, követeit hozzánk küldi, a legnagyobbra szánta el magát, Fiát is elküldte, hogy meghívjon. Érez­zük meg különösképpen Isten végtelen türelmét. Nem törődik méltatlanságunk­kal, gorombaságunkkal, ahogy napról- napra visszautasítjuk a meghívást — új­ból és újból hív. , Június 19. — Hív Isten az ő művé­nek folytatására. I. Mózes 1, 27—31. Isten nagy méltóságra hívta el az em­bert. Az ő képére és hasonlatosságára teremtette; képességet adott neki, hogy az ő teremtett világában munkálkodjék, tovább folytassa azt, amit Isten elkez­dett és amihez lehetőséget adott nekünk. Azt akarja Isten, hogy a Tőle kapott csodálatos képességeinkkel tegyük ezt a világot széppé, teljessé; olyanná, hogy <3 gyönyörködhessék benne és dicsősé­gére váljék Neki. Nem csodálatos, hogy Isten munkatársakul fogadott el min­ket? Június 20. — Hív Isten szent életre. I. Péter 2, 9—12. Elhívott Isten mind nagyobb és nagyobb csodákra. Az el­bukott embert megváltotta, felemelte. Elhívott, hogy a bűn világában, ahol rettentő hatalom a Sátán, mi mégis ké­pesek legyünk szent életet élni. Ezzel is azt akarja, hogy rajtunk keresztül tündököljék az Ő dicsősége. Azt akarja, hogy szent életet éljünk ma, amikor tombol a gonoszság és aki látja a mi szent életünket, csodálkozzon, érezze meg Isten hatalmát. Június 21. — Hív Isten követnek. Máté 28, 18—20. Isten elhívott követ­nek, apostolnak. Szánkba adja igéjét é* küld, hogy mi magunk is közvetítsük a meghívást az egész világnak. Itt tesz bennünket igazán munkatársaivá. Gon­doljuk el, milyen hatalom az ige. Isten szavára világok jönnek létre, halottak támadnak fel, bűnösök változnak meg, az Ő szavára fog megszűnni a háború is. Ezért akarja, hogy mindig, mindenki és mindenütt szólja az Ő igéjét. Június 22. — Hív Isten az ő orszá­gába. Jel. 7, 14—17. A legnagyobb Isten hívásából csak most következik. Hív Isten az Ő országába. E helyett a világ helyett' készít számunkra összehasonlít­hatatlanul jobbat, igazabbat és örökké­valót, ahol nem lesz könny, gyász, be­tegség, halál, háború, emberi gonoszság. Érthetetlen, hogy még ma is közönyö­sen és hitetlenül hallgatjuk ezt, görcsö­sen ragaszkodunk az e világi javakhoz, pedig létbizonytalanságban, halálos ve­szedelmek között élünk. Június 23. — A meghívás visszauta­sítása. Máté 13, 3—7. Milyen szomorú, hogy Istennek a hívása — az ige, süket fülekre talál. Isten hívó szavával szem­ben olyanok vagyunk, mint a rossz ta­laj, be sem fogadjuk, meg sem hallgat­juk; egyszerűn elkerüljük az igét. De ha be is fogadjuk néha, gyümölcsöt nem terem bennünk, kiszárad, elsatnyul, mert nem vesszük komolyan a meghívást. Hol vannak azok az emberek, akik Iste* akarata szerint jobbá, szebbé teszik a világot? Akik szentül tudnak élni még ma is és nem szégyenük a bizonyság­tevést Krisztus evangéliumáról? Június 24. — A válasz Isten hívására. Róma 3, 11—18. tt világosodik meg, milyen rút és hálátlan módon utasítja vissza az ember a meghívást. A meghí­vásra a válasz vérontás, romlás, nyomo­rúság, a békesség felborítása. De ne általánosítsunk. Mi magunk is így uta­sítjuk vissza a meghívást: Isten igéje helyett átkozódással és álnoksággal va* tele a szánk, Istent nem akarjuk meg­érteni és keresni, a kárhozat útján já­runk, a helyett, hogy elfogadnánk a leg­szentebbet, a legnagyobbat, a legtöbbet. Isten országába a meghívást. Kovács László. ■

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom