Harangszó, 1944
1944-07-09 / 28. szám
128. 1944. július 9. HARANGSZO Templom Kézdivásárhelyen. Irta : Kovács László. Emlékünnep Gyóni Géza születésének hatvanadik évfordulóján. A költő születésének hatvanadik, halálának huszonhetedik évfordulóján, június 25-én kegyeletes emlékünnep volt Gyónón. Az ünnepség előtt az evangélikus templomban Dr. Halász Kálmán budapesti lelkész tartotta az istentiszteletet és már ezen megfelelő módon kifejezést adott a Gyóni Géza iránti kegyeletes emlékezésnek. Utána Rattkay Miklián Géza helyi lelkész nyitotta meg az evangélikus papiak, Gyóni Géza szülőháza falán elhelyezett emléktábla előtt az ünnepélyt, melyen helybeli és fővárosi vendégek nagy számban vettek részt. Derkics Erzsébet Gyóni Géza egyik versét szavalta, Dr, Bánkuty Dezső tanügyi főtanácsos monűotta megemlékezését a nagy költőről. A nagyhatású emlékbeszéd után Molnár Lajos tanító Gyóni verset szavalt, majd koszorút helyeztek az emléktábla alá a helyi hatóságok, az evangélikus, református és római katolikus egyház, továbbá a Gyóni Géza Irodalmi Társaság és a társadalmi egyesületek. Végül Bajári Sándor református lelkész zárószavai után a magyar Hiszekegy eléneklésével záródott a szép ünnepség. Jelen voltak az ünnepségen a Gyóni család tagjai, élükön Dr. Gyóni Ferenccel, aki a költő diákköri barátja, sógora és legjobb ismerője és akinek tollából rövidesen megjelenik Gyóni Géza regényes életrajza, mintegy 400 oldalas kötetben. Az ünnepség után szűkkörü ebéd volt, s ezen a Gyóni Géza emlékét ápolók égy- hangulag kinyilatkoztatták azt az óhajukat és elhatározásukat, hogy a költő hamvait, ha az idők és körülmények azt lehetővé teszik, hazahozzák Szibériából és Gyónón méltó helyen helyezik nyugalomra. Helytelennek tartják ugyanis azt a felmerült II. így jutottunk el június 11-ének verőfényes reggeléhez. Az épülő templom alaptaiai virágdíszben várták az első istentiszteleti alkalmat. Bár az ünnepély előtt másfél órával tnég a légvédelmi riadó szirénahangjai süvítettek bele a kis város vasárnap reggeli áhítatába, de hála Istennek, baj nélkül mult el a veszély s az istentiszteleten a gyülekezet tagjain kívül is számosán jelentek még meg. D. Gaál Lajos, a testvér református egyház lelkésze az egyházközség egész prec bitériu- mával jött el, jelen volt a varos polgármestere; Sepsiszentgyörgyről, a megye székhelyéről pedig átjött a vármegye főispánja, dr. Szent- Iványi Gábor és dr vitéz Barabás Andor alispán A rögtönzött oltáron a lassan erősödő szellő elolíoúa ugyan a meggyújtott gyertyákat, de a kicsiny kézdivásárhelyi gyülekezet szívében olthatatlan fáklyaként -gyűlt ■ meg a hálaadás lángja. Az istentiszteleti szolgálatot Járosi Andor theol m. tanár, az Erdélyi Egyházmegye esperese végezte. Igehirdetésének alapját Efézus 2,19—22 képezte: Az ad nekünk lehetőséget és jogot az élethez, egyedül az ad erőt is, ha Isten oiszágának leszünk a polgáraivá. Ez a templom a kézdivásárhelyi gyülekezet polgárságának a forrása és biztosítéka lesz. A/, igehirdetés után az egyházközség felügyelője pár szóval bevezette az alapkőletétel! szertartást. Elmondotta, hogy a templom rendeltetése ugyanaz, mint a követségé. A templom Isten országának a követsége itt a bűn világában. Azért van szükség templomia ebben a világban és ebben a gyülekezetben, mert bűn van. Templomra akkor is szükség van és a templom akkor is teljesíti feladatár, ha tele vannak a templomok, vagy ha üresen ásítoznak a falak, ha az istent gyűlölő emberek istállóvá alakítják is át, vagy ha Isten megutálva bűneinket, méltatlannak tartja az embereket az ő szent templomaira és lebombáztatja azokat. Felügyelő bevezetése után Kovács László lelkész felolvasta az alapkőokmányt, majd az alapkő megáldása következett. A szertartást Járosi Andor esperes végezte Rigó János székelyzsombori lelkész, Beyer Aurél nagyváradi hitoktató-lelkész, vitéz Molnár János egy házmegyei s. lelkész és a helyi lelkész segédletével. Ugyancsak közreműködtek a jelenlevő református lelkész, főispán, alispán és polgármester. A himnusz hangjaival véget ért ünnepélyről nemcsak a mi híveink, hanem más vallású vendégeink is meghatcttan távoztak Mindenki érezte, hogy itt történt valami; cselekedett az Isten. Az alapkő letétetett; emelkednek a kézdivásárhelyi szórványtemplom falai. A Kárpátok sziklacsúcsai is csodálkozva nézik talán a lábuk alatt épülő ismeretlen templomot, hiszen mögöttük a világtörténelem legret- tentöbb háborúja dúl, felettük pedig békés városokat és Istent dicsérő templomokat pusztító gépszörnyetegek keringenek. Mi is kéhégeskednénk és remény- telenkednénk, ha nem tudnár k, hogy nem mi, hanem Isten építi <-zt a templomot. Még ha egyik napról a másikra békés idők virradnának is ránk, emberileg kilátástalan lenne ennek az építésnek a befejezése: * Anyagi fedezet hiányzik az építés folytatásákoz, híveink nagyrésze nincstelen menekült és az épí é^hez még szükséges anyag beszerzésére’ sincs semmi kilátás De Isten építi ezt a* temDlomot! zett éppen egy pénr.kül- demény Szonda István fronton harcoló honvéd, menekült presbiterünk küld 40 P-t a kézdivásárhelyi templomra Ilyen adományt még nem A kézdivásárhelyi evangélikus templom alapkőletétele. Járosi Andor esperes elhelyezi ;i templom alapkövét. Két »só egy szomorú édesanyának! irta: Maróti János ho. prot. vez. lelkész. A tábori kórház egyik kis szobájában halotti csend honolt, mikor beléptem súlyos sebtől haldokló fiadhoz. A mellette levő ágyakban fekvő bajtársak 'őszinte részvéttel figyelték az utolsó perceit élő sebesült lélegzetét. Megindultan álltam meg én is fiad ágyánál s tettem rá kezem egyre halványuló és halálverejtéket gyöngyöző homlokára. Megszólítottam suttogva, áhítattal, mint, aki tudja, hogy nagy temlom- ban van, Isten közelében, az örök élet és halál ajtajánál. Felnyitotta még szemeit és megismert. Mintha a hála és öröm sugara villant volna fel egy pillanatra már nagyon messzire néző szemében. —- Aztán köszöntő bólintással újra lehunyta szemét, hogy kis vártáivá elmondja azt a két szót, amit én sohasem fogok elfelejteni. Elsóhajtotta a két szót s két perc múlva elsuhant a lelke is ahhoz az Istenhez, akinek az ügyéért fegyvert ragadott, elment a megdicsőültek hazájába az Úr Jézus közelébe, ahol a sok-sok magyar vitéz már várt őreá is. Szeme nyitva maradt. Lezártam és imára kulcsolva immáron élettelen kezét, imádkoztám a bajtársakkal együtt helyette, érte mintegy folytatva azt a két szót, amit mondott még halála előtt. Aztán mindnyájan sapkánkhoz emeltük kezünket és némán tisztelegtünk a koporsóvá vált ágy előtt. Eljött hamarosan-az a pillanat, amikor a temetés végeztével le kellett ülnöm és meg kellett írnom, hogy fiad ne várd többé haza, inéit elment a másik hazába, ahová mindnyájan vágyakozunk s ahonnan nincsen visszatérés a földre. Te megrendültén olvastad soraim és ömlőitek'könnyeid. Bgyszer. aztán papírt vettél és megkértél, írjam meg, hogyan halt meg katonafiad? Mik voltak utolsó szavai? Mi volt utolsó kérése, kivánsága? Úgy érezted, hogy a felelet majd valamit enyhít nagy fájdalmadon, amelyről azt írtad, soha nem muiik el. És most megírtam, hogy halt meg. Megmondom azt is, mi volt a két utolsó szava. „Istenem* — ez volt az első. Drága szó é-i mindennél értékesebb! Mondani sokszor mondják. Én azonban kevésszer hallottam még így kimondani e szent hevet. Maga volt ez a legrövidebb és legtökéletesebb imádság. Volt benne hálaadás az eddig elvett javakért' és megtapasztalt kegyelemért. Bocsánatkérés minden elkövetett bűnért és tévedésért. De volt benne valami a süllyedő hajón lévők segély kiálltásából is Végül üdvözlés és jelentkezés a legfelsőbb Hadúr előtt. Mintha így mondta volna: Istenem, én Istenem köszönöm a jóságot, bocsásd meg életem vétkeit, ha akarsz, segíts rajtam, ha pedig nem, akkor Uram itt vagyok már egészen közel hozzád, kérlek bocsáss be, ereszd be fiad az örök hazába! Istenem! nála már elszakadást jelentett Tőled, Szomorú Testvérem, elszakadást a földtől es kö fedést a mennyhez. A másik szóban — „édesanyám“ — mégegyszer végigpillantott azon, ami öt e földhöz, e múlandósághoz kötötte. Volt valami benne a kivándorló hajók indulást jelentő sziréna- búgásából és a rajta levő utasok kendőlobogtatásából. Volt valami az uj otthonba költözködő fiatal férfi hálájából és köszönetéből. De benneéaett a bocsánatkérés is! Édesanyám 1 bocsásd meg, hogy oly sok szomorúságot és fájdalmat okoztam néked életemben. Azt sem lehetett nemérezni, hogy a szóbán vigasztalás és megnyugtatás szállt Feléd, aki oly sokat szenvedtél érte. Megnyugtatás, hogy mindent megtettek érié bajtársai, orvosai és vigasztalás, hogy nem hiába szenvedtél érié eddig. Igei 1 Amikor Jegutolsó szónak a te neved rebegte el, arra is gondolt, milyen szomorú is leszel, ha halálhírét megtudod. Ezért üzente e drága szón. keresztül: hűséges fiad voltam, utolsó pillanatban is gondoltam Rád és a te fiad maradtam végig.- Fáj, hogy el kellett mennem de ne zúgolódjál és ne sírj imndig, nem illik ez a magyar anyához. En már hazaértem a kötelességteljesítés útján járva. Ne sírj, inkább értsd meg, hogy ennek így kellett lennie. Otíhon is megtörténhetett volna velem ugyanez. Értsd meg, szükség volt erre az én áldozatomra és a tiedre is, hogy uj tavasz, uj élet fakadjon a sok véráldozatból. Édesanyám ! Isten oltalmazzon otthon! Ennyit éreztem ki a két elsóhajtott drága szóból. Tudom, hogy ez Néked nem nyújt vigaszt s nem hozza meg szíved íeljé§ gyógyulását. Édesanya vagy és ezután is hullani fognak könnyeid. Gyógyulásod nem is e szavakban van, gyógyulás csak a kereszt aljában található, ahol Jézus anyja, Mária is könnyezve térdelt egyszülött Fia halálakor meghozván az édesanyák legnagyobb áldozatát. Gyógyulás csak a Golgotán és a feltámadás hegyén van, ahol az Atya is sírt, gvászolt és örvendezett. A megváltás ténye és a feltámadás bizonyosságában való hit adja meg a lelki békességet. Ahol a szeretet- és a bűn találkozott a fájdalomban, ott az új élet öröme, ott a hegyeken. Te szomorú szívű Édesanya! Kérlek ezért, mikor elküldöm Hozzád fiad két utolsó szavát, vidd el bánatodat sok édesanyával együtt, kiknek szívén a háború bűnének és a szeretet találkozásából eredő fájdalom nagy sebet ütött, vidd el összetört szíved a golgotái kereszthez. Meglátod, ott nem üres a részvét, ott nehr konganak tompán és bután a vigasztaló szavak, ott nincs gyenge emberi szó, ott csak e két teljes gyógyulást kináló és hozó szó ragyog: Jézus Krisztus. Te vidd oda ehhez a kereszthez bánatod és mi, atnig itt vagyunk, fiad és a többiek fejfájára, sírkeresztjére hordjuk a szeretet virágait azzal a szent hittel és meggyőződéssel, hogy gyermeked áldozata egy jobb és szebb jövendő záloga volt. D—492, 1944. június 20-