Harangszó, 1944

1944-07-09 / 28. szám

128. 1944. július 9. HARANGSZO Templom Kézdivásárhelyen. Irta : Kovács László. Emlékünnep Gyóni Géza születésének hatvanadik évfordulóján. A költő születésének hatvanadik, halá­lának huszonhetedik évfordulóján, június 25-én kegyeletes emlékünnep volt Gyónón. Az ünnepség előtt az evangélikus temp­lomban Dr. Halász Kálmán budapesti lelkész tartotta az istentiszteletet és már ezen megfelelő módon kifejezést adott a Gyóni Géza iránti kegyeletes emlékezés­nek. Utána Rattkay Miklián Géza helyi lelkész nyitotta meg az evangélikus papiak, Gyóni Géza szülőháza falán elhelyezett emléktábla előtt az ünnepélyt, melyen helybeli és fővárosi vendégek nagy szám­ban vettek részt. Derkics Erzsébet Gyóni Géza egyik versét szavalta, Dr, Bánkuty Dezső tanügyi főtanácsos monűotta megem­lékezését a nagy költőről. A nagyhatású emlékbeszéd után Molnár Lajos tanító Gyóni verset szavalt, majd koszorút helyez­tek az emléktábla alá a helyi hatóságok, az evangélikus, református és római kato­likus egyház, továbbá a Gyóni Géza Irodalmi Társaság és a társadalmi egyesü­letek. Végül Bajári Sándor református lelkész zárószavai után a magyar Hiszek­egy eléneklésével záródott a szép ün­nepség. Jelen voltak az ünnepségen a Gyóni család tagjai, élükön Dr. Gyóni Ferenccel, aki a költő diákköri barátja, sógora és legjobb ismerője és akinek tollából rövide­sen megjelenik Gyóni Géza regényes életrajza, mintegy 400 oldalas kötetben. Az ünnepség után szűkkörü ebéd volt, s ezen a Gyóni Géza emlékét ápolók égy- hangulag kinyilatkoztatták azt az óhajukat és elhatározásukat, hogy a költő hamvait, ha az idők és körülmények azt lehetővé teszik, hazahozzák Szibériából és Gyónón méltó helyen helyezik nyugalomra. Hely­telennek tartják ugyanis azt a felmerült II. így jutottunk el június 11-ének verőfényes reggeléhez. Az épülő templom alaptaiai virágdíszben vár­ták az első istentiszteleti alkalmat. Bár az ünnepély előtt másfél órá­val tnég a légvédelmi riadó sziréna­hangjai süvítettek bele a kis város vasárnap reggeli áhítatába, de hála Istennek, baj nélkül mult el a ve­szély s az istentiszteleten a gyüle­kezet tagjain kívül is számosán je­lentek még meg. D. Gaál Lajos, a testvér református egyház lelkésze az egyházközség egész prec bitériu- mával jött el, jelen volt a varos polgármestere; Sepsiszentgyörgyről, a megye székhelyéről pedig átjött a vármegye főispánja, dr. Szent- Iványi Gábor és dr vitéz Barabás Andor alispán A rögtönzött oltáron a lassan erősödő szellő elolíoúa ugyan a meggyújtott gyertyákat, de a ki­csiny kézdivásárhelyi gyülekezet szí­vében olthatatlan fáklyaként -gyűlt ■ meg a hálaadás lángja. Az istentiszteleti szolgálatot Járosi Andor theol m. tanár, az Erdélyi Egyházmegye esperese végezte. Ige­hirdetésének alapját Efézus 2,19—22 képezte: Az ad nekünk lehetőséget és jogot az élethez, egyedül az ad erőt is, ha Isten oiszágának leszünk a polgáraivá. Ez a templom a kézdi­vásárhelyi gyülekezet polgárságának a forrása és biztosítéka lesz. A/, ige­hirdetés után az egyházközség fel­ügyelője pár szóval bevezette az alapkőletétel! szertartást. Elmondot­ta, hogy a templom rendeltetése ugyanaz, mint a követségé. A temp­lom Isten országának a követsége itt a bűn világában. Azért van szük­ség templomia ebben a világban és ebben a gyülekezetben, mert bűn van. Templomra akkor is szükség van és a templom akkor is teljesíti feladatár, ha tele vannak a templo­mok, vagy ha üresen ásítoznak a falak, ha az istent gyűlölő emberek istállóvá alakítják is át, vagy ha Isten megutálva bűneinket, méltat­lannak tartja az embereket az ő szent templomaira és lebombáztatja azokat. Felügyelő bevezetése után Kovács László lelkész felolvasta az alapkő­okmányt, majd az alapkő megáldása következett. A szertartást Járosi An­dor esperes végezte Rigó János szé­kelyzsombori lelkész, Beyer Aurél nagyváradi hitoktató-lelkész, vitéz Molnár János egy házmegyei s. lel­kész és a helyi lelkész segédleté­vel. Ugyancsak közreműködtek a jelenlevő református lelkész, főispán, alispán és polgármester. A himnusz hangjaival véget ért ünnepélyről nemcsak a mi híveink, hanem más vallású vendégeink is meghatcttan távoztak Mindenki érezte, hogy itt történt valami; cse­lekedett az Isten. Az alapkő letétetett; emelkednek a kézdivásárhelyi szórványtemplom falai. A Kárpátok sziklacsúcsai is csodálkozva nézik talán a lábuk alatt épülő ismeretlen templomot, hiszen mögöttük a világtörténelem legret- tentöbb háborúja dúl, felettük pedig békés városokat és Istent dicsérő templomokat pusztító gépszörnyete­gek keringenek. Mi is kéhégeskednénk és remény- telenkednénk, ha nem tudnár k, hogy nem mi, hanem Isten építi <-zt a templomot. Még ha egyik napról a másikra békés idők virradnának is ránk, emberileg kilátástalan lenne ennek az építésnek a befejezése: * Anyagi fedezet hiányzik az építés folytatásákoz, híveink nagyrésze nincstelen menekült és az épí é^hez még szükséges anyag beszerzésére’ sincs semmi kilátás De Isten építi ezt a* temDlomot! zett éppen egy pénr.kül- demény Szonda István fronton har­coló honvéd, menekült presbiterünk küld 40 P-t a kézdivásárhelyi temp­lomra Ilyen adományt még nem A kézdivásárhelyi evangélikus templom alapkőletétele. Járosi Andor esperes elhelyezi ;i templom alapkövét. Két »só egy szomorú édesanyának! irta: Maróti János ho. prot. vez. lelkész. A tábori kórház egyik kis szobá­jában halotti csend honolt, mikor beléptem súlyos sebtől haldokló fiadhoz. A mellette levő ágyakban fekvő bajtársak 'őszinte részvéttel figyelték az utolsó perceit élő sebe­sült lélegzetét. Megindultan álltam meg én is fiad ágyánál s tettem rá kezem egyre halványuló és halál­verejtéket gyöngyöző homlokára. Megszólítottam suttogva, áhítattal, mint, aki tudja, hogy nagy temlom- ban van, Isten közelében, az örök élet és halál ajtajánál. Felnyitotta még szemeit és megismert. Mintha a hála és öröm sugara villant volna fel egy pillanatra már nagyon messzire néző szemében. —- Aztán köszöntő bólintással újra lehunyta szemét, hogy kis vártáivá elmondja azt a két szót, amit én sohasem fogok elfelejteni. Elsóhajtotta a két szót s két perc múlva elsuhant a lelke is ahhoz az Istenhez, akinek az ügyéért fegyvert ragadott, elment a megdicsőültek hazájába az Úr Jézus közelébe, ahol a sok-sok ma­gyar vitéz már várt őreá is. Szeme nyitva maradt. Lezártam és imára kulcsolva immáron élettelen kezét, imádkoztám a bajtársakkal együtt helyette, érte mintegy folytatva azt a két szót, amit mondott még ha­lála előtt. Aztán mindnyájan sap­kánkhoz emeltük kezünket és né­mán tisztelegtünk a koporsóvá vált ágy előtt. Eljött hamarosan-az a pillanat, amikor a temetés végeztével le kel­lett ülnöm és meg kellett írnom, hogy fiad ne várd többé haza, inéit elment a másik hazába, ahová mindnyájan vágyakozunk s ahon­nan nincsen visszatérés a földre. Te megrendültén olvastad soraim és ömlőitek'könnyeid. Bgyszer. az­tán papírt vettél és megkértél, írjam meg, hogyan halt meg katonafiad? Mik voltak utolsó szavai? Mi volt utolsó kérése, kivánsága? Úgy érez­ted, hogy a felelet majd valamit enyhít nagy fájdalmadon, amelyről azt írtad, soha nem muiik el. És most megírtam, hogy halt meg. Megmondom azt is, mi volt a két utolsó szava. „Istenem* — ez volt az első. Drága szó é-i minden­nél értékesebb! Mondani sokszor mondják. Én azonban kevésszer hallottam még így kimondani e szent hevet. Maga volt ez a legrö­videbb és legtökéletesebb imádság. Volt benne hálaadás az eddig elvett javakért' és megtapasztalt kegyele­mért. Bocsánatkérés minden elkö­vetett bűnért és tévedésért. De volt benne valami a süllyedő hajón lé­vők segély kiálltásából is Végül üdvözlés és jelentkezés a legfelsőbb Hadúr előtt. Mintha így mondta volna: Istenem, én Istenem köszö­nöm a jóságot, bocsásd meg életem vétkeit, ha akarsz, segíts rajtam, ha pedig nem, akkor Uram itt va­gyok már egészen közel hozzád, kérlek bocsáss be, ereszd be fiad az örök hazába! Istenem! nála már elszakadást jelentett Tőled, Szo­morú Testvérem, elszakadást a föld­től es kö fedést a mennyhez. A másik szóban — „édesanyám“ — mégegyszer végigpillantott azon, ami öt e földhöz, e múlandósághoz kötötte. Volt valami benne a kiván­dorló hajók indulást jelentő sziréna- búgásából és a rajta levő utasok kendőlobogtatásából. Volt valami az uj otthonba költözködő fiatal férfi hálájából és köszönetéből. De benneéaett a bocsánatkérés is! Édesanyám 1 bocsásd meg, hogy oly sok szomorúságot és fájdalmat okoztam néked életemben. Azt sem lehetett nemérezni, hogy a szóbán vigasztalás és megnyugtatás szállt Feléd, aki oly sokat szenvedtél érte. Megnyugtatás, hogy mindent megtettek érié bajtársai, orvosai és vigasztalás, hogy nem hiába szen­vedtél érié eddig. Igei 1 Amikor Jegutolsó szónak a te neved rebegte el, arra is gon­dolt, milyen szomorú is leszel, ha halálhírét megtudod. Ezért üzente e drága szón. keresztül: hűséges fiad voltam, utolsó pillanatban is gondoltam Rád és a te fiad marad­tam végig.- Fáj, hogy el kellett mennem de ne zúgolódjál és ne sírj imndig, nem illik ez a magyar anyához. En már hazaértem a kö­telességteljesítés útján járva. Ne sírj, inkább értsd meg, hogy ennek így kellett lennie. Otíhon is meg­történhetett volna velem ugyanez. Értsd meg, szükség volt erre az én áldozatomra és a tiedre is, hogy uj tavasz, uj élet fakadjon a sok véráldozatból. Édesanyám ! Isten ol­talmazzon otthon! Ennyit éreztem ki a két elsóhaj­tott drága szóból. Tudom, hogy ez Néked nem nyújt vigaszt s nem hozza meg szíved íeljé§ gyógyu­lását. Édesanya vagy és ezután is hullani fognak könnyeid. Gyógyu­lásod nem is e szavakban van, gyógyulás csak a kereszt aljában található, ahol Jézus anyja, Mária is könnyezve térdelt egyszülött Fia halálakor meghozván az édesanyák legnagyobb áldozatát. Gyógyulás csak a Golgotán és a feltámadás hegyén van, ahol az Atya is sírt, gvászolt és örvendezett. A megvál­tás ténye és a feltámadás bizonyos­ságában való hit adja meg a lelki békességet. Ahol a szeretet- és a bűn találkozott a fájdalomban, ott az új élet öröme, ott a hegyeken. Te szomorú szívű Édesanya! Kér­lek ezért, mikor elküldöm Hozzád fiad két utolsó szavát, vidd el bá­natodat sok édesanyával együtt, kiknek szívén a háború bűnének és a szeretet találkozásából eredő fájdalom nagy sebet ütött, vidd el összetört szíved a golgotái ke­reszthez. Meglátod, ott nem üres a részvét, ott nehr konganak tom­pán és bután a vigasztaló szavak, ott nincs gyenge emberi szó, ott csak e két teljes gyógyulást kináló és hozó szó ragyog: Jézus Krisztus. Te vidd oda ehhez a kereszthez bánatod és mi, atnig itt vagyunk, fiad és a többiek fejfájára, sírke­resztjére hordjuk a szeretet virágait azzal a szent hittel és meggyőző­déssel, hogy gyermeked áldozata egy jobb és szebb jövendő zá­loga volt. D—492, 1944. június 20-

Next

/
Oldalképek
Tartalom