Harangszó, 1944

1944-03-05 / 10. szám

3944. március 5. harangszó 45 Isten kedve szerint való böjt. Március 5. — A szív sanyarga­tása. Jóéi 2, 12—13. Az ember sokféle úton próbál Istenhez jutni. A tudás, erő, testi sanyargatás bonyodalmas útjain. A reá váró nagytiirelmfl Isten egy útat je­lölt ki, a bűnbánat útját. Ez az út az előbbieknél sokkal egyszerűbb, de nehe­zebb. Az előbbin a gazdag ifjú indult el s kénytelen volt eredménytelenül visz- szafordulni. A másikat a tékozló fiú járta végig és hazatalált. Ez az egy út van nyitva előtted is. Március 6. — Tettekben nyilvá­nuló bűnbánat. Jónás 3, 1—8. A bűn- bánat nem belső ellágyulás, hanem nagy életmozdulás. Ez kifejezést keres látható formában. Ne siessünk azért képmuta­tásnak, puszta szokásnak bélyegezni Is­ten gyermekeinek böjti elkomolyodását, -életörömökről való lemondását. Ha útunk a keskeny ösvény és nem a széles or­szágút, akkor mégis csak van korlát a mi számunkra is. Nem lehet böjtben mindent csinálni! Március 7. — Mindenekfelett Isten beszédével élni. Máté 4, 1—4. Drága kincsként adta nékünk Isten az ■ő beszédét. Míg arra éhezünk, nem kí­noz a testi éhség. Amikor általa meg- elégíttetünk, testi szükségleteink is meg­szűnnek. Jézus lábainál ülő sokaság egé­szen megfeledkezett a testi táplálkozás­ról. Három napig kitartott Jézus mel­lett, felejtve gondot, hivatást, kenyeret. Van ilyen mindenről megfeledkező szent böjt. Március 8. — Szolgáló szeretet. Máté 25, 35—40. Krisztus sorsközössé­get vállalt a bűnös emberrel. Minden nyomorúság forrása a bűn, azért ő egy­nek mondja magát az elesettekkel. Azoknak ruhájában övéi elé áll, akikre rábízta a könyörülő szolgálatát. Böjtölni, lemondani önmagámról azért, hogy egy otthontalan fedélhez jusson, hogy egy beteg, fogoly szive az együttérző sze­retet melegétől hitre, élő reménységre kivlruljon, a mi Urunk kedve szerint való böjt. Március 9. — Krisztus szolgála­tában való teherhordozás. II. Kor. 11, 16—33. Krisztus mindenkit, aki elfo­gadta Őt Megváltójának, egyháza szol­gálatába állít. Mindenkit megbíz vala­mivel. És akit csak megbíz valamivel, annak terhet is helyez a vállára. A fize­tés egyforma. Alkudozni nem lehet, sem a terhek között válogatni. Aki az ö nyomdokába lépett, „annak nem sza­bad se jobbra, se balra tekinteni, csak előre a diadalra“. Március 10. — Ellene mondani a testnek. Kol. 3, 5—9. Ez a böjt nincs napokhoz kötve. A keresztyén ember naponkénti böjtje ez. Mindennap újra kell kezdeni. ítélet és ígéret fűződik ehez a harchoz. Isten haragja jő el az engedetlenekre. A kitartók ígérete az óember levetkőzése. Űj életre való fel- szabadulás a Krisztus által. Nem bizony­talanra megy hát a nagy mérkőzés. Erőnk az élő Krisztus, Ő küzd velünk. Március 11. — Az életigények lefokozása. Zsid. 13, 5. Életünk fenn­tartásához csak annyi kell, amennyit Is­ten bölcsesége juttat. Az emhgr boldog­talanságának forrása a telhetetlenség. — Van elesett, nincstelen élet-állapot, amikor minden hiányzik. A nyomorúsá­guk miatt panaszkodók nagy részének azonban nem a miatt gyötrődik a szíve, bogy nincs, hanem emiatt: még mindig több kelll Annak nem hiányzik semmi és hálás a szíve, aki mindig azt szám­lálja, amije van. Böjtöljünk Isten kedve szerint. Rőzse István. A bombák pusztítása. Berlini utcarészlet a bombázás után. Vái*ay. Innen is, onnan is panasz hallat­szik az ifjúságra. Régi ifjúsági ve­zetők keserű kifakadással beszél­nek munkájuk csődjéről. Egyik nagy gyülekezetünk ifjú­sága azzal revolverezte lelkész ve­zetőjét: ha lesz tánc, fesz ifjúsági munka, ha nem, akkor nem. A fél­kész nem engedhette meg e mos­tani időben a templom tövében a mu!atgározást, szét is robbant az ifjúsági egyesület. Az abonyi római katolikus lel­kész írja: „... Hónapokon keresz­tül próbáltam összetartani föld­műves ifjúságunkat és rászorítani a komoly életszemléletre. A vége? Szemrehányás. ,,Nem lehet száraz fával madarat fogni." Ezt az ifjú­sági elnök vágta szemem közé. Nekik színdarab kell. De nem népi, hanem léha operett. Nekik tánc kell. De nem népi, hanem tangó, fox-trott, stb __“ Hajnalodik, VII. év /. 2. szám 41. oldal. Vájjon hány helyen van még vagy már komoly evangéliomi ala­pon nyugvó és eszközökkel dol­gozó ifjúsági egyesület? Tagadha­tatlan, hogy ifjúsági munkánk vál­sággal küszködik. Mit tegyünk? Természetes, hogy a munkát abba nem hagyhatjuk. Éppen ilyen természetes az is, hogy meg sem alkudhatunk. Az evangélikus ifjú­sági egyesület csakugyan nem bor­kimérés, tánciskola s nem is szín­ház. Ahol csak ezen az áron volna végezhető a munka, ott inkább szüneteljen egy ideig. Sok türelemre, hűségre, imád­ságra van szükség, míg a vezető egv-egy szétrebbent csoport he­lyére új komoly magot tud tobo­rozni, amely aztán megkezdheti a kovász szerepét. Tudunk gyüleke­zetei, ahol ötször meghalt már az ifjúsági egyesület s hatodszor is feltámadt. Ne csüggedjünk hát! Szabó József. A Budapest III. kér. (Óbuda-Ujlaki) egyháziközség a böjti időszakban min­den pénteken d. u. 6 órakor böjti isten­tiszteletet tart templomában, amelyen igét hirdetnek: Kaiser József s. lelkész, Rimár Jenő, Medvey Mátyás lelkészek, Zászkaliczky Pál, Kemény Lajos espere­sek és Zulauf Henrik lelkész. Az angol fővárost eddig nem ta­pasztalt sorozatos légitámadás érte. Egv hét alatt hatezer bambát dob­tak rá. Januári és februári német támadások urán 12.000 ház meg­semmisült. A lakáshiány óriási. Intézkedtek, hogy Londont ki­ürítsék. Az olasz arcvonalon újabb ösz- szecsapásra készülnek a németek. A szökreszorított nettunói hídfő­állást lázasan erősítik az angolszá­szok újabb csapatszállításokkal. .4 keleti arcvonalon Luck—Rov- no—Dubnó háromszögben ered­ményesen halad előre a német el­lentámadás. A lengyet kormány ragaszkodik a régi határokhoz s nem fogadja el a Curson-vonalat. Az új japán kormány fontos há­borús intézkedéseket tett. A finn köztársaság elnöke Kál- lay miniszterelnöknek és Szinnyei Merse miniszternek a finn Orosz­lán-rend nagykeresztjét adomá­nyozta. fTadfűrvdisk résgérc érkeaefí aáo many olt: Svircses Sándorné Győr 10, Szász Já- nosné Győr 10, Istvánvölgyi Lajos Etek 4.20, Károlyt Nővérek Ostffyasszonytá 7.50, Kohlmann Margit Kiskunhalas 11, Orsy György Szeged 30, Török Eszter Budapest 2, Ev. Egyházközség Kismá- nyok 20, Újhelyi Aranka Balassagyar­mat 25, N. N. Sárospatak 30, Keméaj Kamiin Budapest 15, Maderspach Fe­renc né Győr 30, PáJfy Józsetné Beled 40, N. N. Budapest 5.20, Orsz. Ref. Sze- retetszövetség Budapest 15, Somogyi Gá­bor Celldömölk 50, özv. Kiss Istvánná Nemeskajal 10, Szkok Pálné Bicske 30, Takáts Elza Veszprém 5.40, Evang. ele­misták Acsád 30, vitéz Felkay Jenőné Székesfehérvár 4.40, id. özv. Koczor Jó- zsefné Celldőmöik 5, Erdős Julianna Fa- rád 5, Pataky Antal Balatonszepezd 30, Reich Sándor Szombathely 60, Virágh Gáborné Budapest 5.40, Kocsis Károly Szombathely 10, Jóstay-Jausz Lajos Győr 10, Emödi Elemér Kecskemét 20, N. N. Szeged 30, N. N. Sárszentmiklós 10, Ev. Leányegyesület Szombathely 210, Nagy József és Sípos Lajosné Győr 30, Pam- mer Testvérek Budapest 10, Evangélikus Nőegylet Nemeskolta 87.10, Erdős Já­nos Mosonmagyaróvár 20, özv. Faragd Péterné Szerencs 5, Csekő Edéné Lajos- komárom 15.40, özv. Lukács Mátyásáé Kispest 10, Csite Sándor Győr 10, Halas Gyuláné Mesteri 10, özv. Benes Emihté Sopron 10, Fekete Irma Farkasgyepü 20, Lég rád y Sándorné Budapest 15. Mailátk Imréné Budapest 10 P. Böjt második hete. Legyen meg a te akaratod. Máté 6, 10. v. Alig van nehezebb, mint saját akaratunkról letéve, mindent Is­tenre hagyni. Ez . mutatja, hogy milyen felséges és szükséges imád­ság a Miatyánk harmadik kérése s mennyire teljes szívvel kell azt imádkoznunk. Mert bizony nagy dolog megöidökölni a mi akara­tunkat, hogy egyedül Isten akarata legyen. Bűnvallomás ez arról, hogy te nem tudod véghezvinni Isten akaratát és könyörgés azért, hogy Isten kegyelme bo­csássa meg tehetetlenségedet és adjon erőt megcselekvésére. Hogv Isten akarata megtörténjék, a mi akaratunknak meg kell törnie. Mert e kettő egymás ellen van. Luther. Te szent akaratod legyen E földön miként mennyekben. Ha szenvedünk, türelmet adj, Jó 5 balsorsban velünk maradi Irtsd ki a rossz indulatot, Mely megszegi akvatod. GYÜLEKEZETI HÍREK Rddfós IsieaíisíirJef. Március 5-én délelőtt negyed 12 órakor rádiós istentisztelet lesz a bécsikapu- téri templomban. Prédikál Szabó József győri lelkész, lapunk tőszerkesztője. Kitüntetés. Az ifjúság honvédelmi ne­velésének országos vezetője Cseplák Já­nos bakonycsernyei evang. igazgató­tanítót húsz éven keresztül tartó ered­ményes leventefőoktatói ténykedéséért az L osztályú díszjelvénnyel tüntette ki. Személyi változás a tiszai egyházke­rületben. A lelkészi karban: Nyuga­lomba vonult Mikula Zoltán gömörpa- nyiti lelkész. A tanári karban: nyuga­lomba vonult dr. Zsedényi Béla, a mis­kolci jogakadémia professzora. Lemon­dott állásáról Vargha Piroska, a rozs- nyói kereskedelmi középiskola tanára. Zágoni Dezső a nyíregyházi Kossuíh- gimnázium tanára, testnevelési felügyelő lett. A jogakadémia igazgatóválasztmá­nya dr. Hilscher Rezső egyetemi magán­tanárt hívta meg tanárául. A tanítói karban: elhunyt Szekeres Pál ny. nyír­egyházi tanító. Saarisalo Ábel finn egyetemi tanár­nak, aki két hétig vendége lehetett a Fébé anyaháznak, elutazásakor 2 ezer pengő külmissziói adományt nyújtott át a Fébé elnöksége a finn egyház Pa­lesztinái (mohamedán és zsidó) misszió­jának támogatására. Saarisalo Budapest­ről Románián és Törökországon ke­resztül Jeruzsálembe vette útját. Lapunk cikke Finnországban. A Ha­rangszó egyik januári számában tfj. Strasser Sándor hadifogoly főhadnagy levelével kapcsolatos cikkünket a fmr. testvémemzet Kotimaa című lapja Pe- sonen Mátyás fordításában közölte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom