Harangszó, 1944
1944-08-06 / 32. szám
* Hűség, hűtlenség! Ha azért a hamis mammonon ta'vek nem voltatok, ki bízná reá- tok az igazi kincset? Luk. 16, 11. Milyen nagy dolgok fordulnak meg rajta! A hűségnek Isten próbát állított. Ezt a próbát nem tudja állni az ember. A hűség próbája: a hamis mammonnal való gazdálkodó« Ez a hamis mammon pedig oetn más, mint ennek a világnak kincsei, értéket, gazdsarsás». Ezekkel kellene Isten tetszése szerint gazdálkodnunk. És a valóság? Az a valóság, hogy igen hűtlen gazdálkodás, végzetes pazarlás folyik velük. A háború is ennek a hűtlen gazdálkodásnak a következménye. Azért folyik a háború, hogy jobb, több kenyér jusson mindenkinek. Elosztása pedig igazságos legyen: munkája után kapja meg mindenki igazságos bérét. A hűtlen gazdálkodás szül forradalmakat népeken belül és háborúkat népek között. Még végzetesebb következménye az, hogy nem juthatunk hozzá az igazi kincshez. Ez az igazi kincs meg Isten országának evangélioma, úgy amint látod, hogy megvalósul Jézus Krisztusban. Mondd egész őszintén, nem sajdul meg a szíved az után a Jézus Krisztus után, akit az evangéliomból ismerhetsz? Bizony ez a kincs nekünk is meg van ígérve, sőt reánk van testálva. Mégis hiányzik. Még csak annyi sincs, ami valóságáról meggyőzhetne bennünket. Dehát aki a keveset nem becsüli, sokra nem érdemes. Ha mi így bánunk a világ gazdagságában reánk bízott kinccsel, mit csinálnánk akkor például azzal a hittel, melynek Jézus Krisztus hegyeket mozgató erőt ígért? Nagy a nyomorunk a világ javaival való hűtlen gazdálkodásunk miatt. Még nagyobb a nyomorunk az igazi kincs híján. Nyomorunk fokozódni fog akkor, mikor* Isten leszámoltat a reánk bízott e világi javakkal, mikor ezekből a javakból már nem lesz semmink sem, az igazi kincs pedig elzáratik előlünk örökre. Gondolj a gazdagra és gondolj Lázárra! Hűség a hamis mammonban, az igazi kincs kézhez vevésére jogosító biztosíték. Hűtlenség a hamis mammonban, eljátszása igaz kincseknek. Gondold meg, testvér! Kovács Géza. Egy-egy légitámadás utón. Azok, akik kénytelenek voltak már légitámadást kint átélni, anélkül, hogy óvóhelyre mehettek volna, azok hirtelen a földre vetik magukat, hogy így megmeneküljenek, de mégis, teljesen leszámolnak az élettel. Átadják magukat a halálnak, arra gondolva, hogy bármely pillanatban reájuk zuhanhat egy bomba, vagy elérheti égy repülőgép sortüze s meghalhatna!' Még azok is, akik nem teljes szívvel szolgáltak Istennek s tőle távol éltek, ilyenkor Istenhez fohászkodnak. A hívő szívűek életüket, lelkűket Isten kezébe ajánlják, — cselekedjék ő úgy, amint Neki tetszik. Csodálatos, kibeszélhetetlen élményük van azoknak, akik egy ilyen támadást átélnek, mikor hol közelebb, hol távolabb robbannak a bombák s a föld, füst és láng száll az ég felé. Akik egy ilyen támadás után életben maradnak, azok nem a szerencsének, hanem Isten megtartó kegyelmének tulajdonítják megtartatásukat. Ilyenhez hasonló élménye volt Pál apostolnak a damaszkuszi úton, aminit hirtelen nagy fényesség sugározta körüj őt és társait és mind a’földre esének. (Ap. csel. 26. r. 14. v.) Hirtelen azt sem tudták, hogy mi történt velük; azt gondolták, hogy azonnal végük van. Az Úr Jézus szavát, megszólítását csak ő hallotta, a többiek nem; — azok csak a fényességet látták. Ez a földreesés nagy figyelmeztetés volt az ő Számára. Már ő maga is a halálra szánta magát, hirtelen azt gondolván, hogy vége van. Ehhez a magát is halálra szánt emberhez hangzott az Ür megszólítása, életre, új életre hívó igéje és küldése. Az Ur Jézus már eddig is figyelmeztette, hívta őt. Hiszen Pál ott tanult Jeruzsálemben. Talán látta is Jézust. Ő üldözte a keresztyéneket és így tudnia kellett, hogy ki is az a Jézus, akinek követőit üldözi. Sőt ott állott István vértanú megkövezésénél. Hallotta őt imádkozni, látta őt boldogan meghalni. Látta az ő orcáját, még haldokolva is, mint angyal orcáját. Meggyőződhetett volna arról, hogy a Krisztusba vetett hit nem ltépze- lés, hanem boldog valóság, mert az Irta: (ierhát Sándor. Ür Jézus él és erőt ad az övéinek, hogy meg ne tagadják őt, még a reájuk zuhanó kövek között se és tudjanak Vele boldogan* meghalni. S mindez eddig hiábavaló volt az ő számára. Ö nem tért meg, nem lett az Ür Jézus követője. Pedig István vértanú arcán keresztül maga az Ür állott előtte. Sőt még ezntan N üidözte a Ktieszty'énekct. • Damaszkuszba is azért men/t, hogy ott is üldözze. Most az Ür még- egyszer figyelmeztette őt, odaállt az útjába, földre kényszerítette és elhívta őt. Ez használt is; megtért, régi életét a halálba adta s hogy élt, ezt az Ürnák köszönte s nem is lett hálátlan, engedetlen (Csel. 26. r. 19. vees), hanem ment mindig oda, ahová az őt küldő Ura küldte. / Pál apostol nagy bizonyossággal ment küldetése útján, tudta, hogy közben neki nem történhet semmi baja, hiába leselkedik reá a sátán, hiszen az Ür megígérte neki, hogy megszabadítja őt az ő népétől és pogányoktól. Mindig Isten kezében tudta a maga életét, ezért tudott a börtönökben, a fogságban is énekelni. Hiába zúdultak reá a kövek, hiába vesszőzték meg, hitében semmi sem bírta őt megingatni. Tudta, hogy míg hivatását be nem tölti, meg nem halhat. S mikor az Ür a Szentlélek által kijelentette, hogy pályafutását bevégzi, akkor ő maga is bizonyságot tesz: ,,Az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem ...“ (II. Tim. 4. r. 6—7. v.). Nem halhat meg Krisztus követője addig, míg hivatását be nem töltötte. Ez adhat néked is belső békességet, ha az ő követője -vagy, ha hivatásodat hűségesen teljesíted. De természetes, hogy ez nem vezethet fennhéjázásra, gőgös Istenkísértésre. Akit ő nem használhat, azt elveti és mit ér az, ha akár hetven-nyolcvan esztendeig is él. Kedves Testvérem! Hányszor figyelmeztetett már téged is az Ür Jézus. Hirdettetik az ő igéje, itt van ő közöttünk, itt élnek az ő követői, kik tudják, vallják, hogy Ö él. Nincsen egy ember sem, aki ne találkozott volna* az Ür Jézus nyomdokaival, azzal ■ ami feltétlenül figyelmeztette őt az Ür Jézusra. Hányszor állított az Isten olyan embert teeléd, akinek az orcáján ott ragyog a Krisztus dicsősége, aki Vele szenved, tűr és Vele boldogan hal meg s ez mind hiábavaló vdlt a te számodra. Hány embernek volt, vagy van még hfvö- szívű édesanyja, s gyermekei nem he!,gofnek- rgá kíné-, rik, lenézik az édesanya hitel. Ok csak élik továbbra is a maguk megszokott, világi életét. Most sok ember elé mégegyszer odaáll az Ür az ő útjukba, ö még e szörnyű támadásokat is felhasz. nálja a mi megtérésünkre, megtartásunkra. Földre kényszerít minket, hogv mi magunkat, eddigi életünket a halálba adjuk. Kicsoda az, aki ne gondolt volna már árrá, amikor fölötte rettenetes robajjal zúgtak az ellenséges gépek, vagy amikor légiharc volt felette, hogy hátha most ebben a pillanatban halok meg?! Az Ür figyelmeztet és hív, figyelj Reá, hogy meghalljad szavát. Óh bár te is elmondhatnád Pál apostollal együtt:' ,,Azért nem levék engedetlen!“ » ♦«»v— c W- • • • 5 ♦ « < „Ne félj, meri én veled vagyok!" Isten igéje a legválságosabb pillanatokban is csodálatos erőforrás és megnyugtatás az ember számára. Erről tesz bizonyságot egy édesanya vallomása, aki egyik budapesti bombázás óráiban a diakonissza-kórház pincéjében adott életet gyermekének. ,.Kicsit nyugtalan voltam — mondja —> mikor levittek, mert már szirénázás után értünk be a kórházba. A sötét pince képe nem volt valami megnyugtató, sőt a villany is kialudt váratlanul es csak zseblámpával világított egy diakonissza testvér. De a legnagyobb fájdalmak és nyugtalanságok között észrevettem egy feliratot a falon: „Ne félj, mert én veled vagyok!” S abban a percben csodálatosképpen megnyugodtam. Ügy éreztem, hogy Isten itt is velem van és megvéd. Rettenetes volt hallgatni
