Harangszó, 1944
1944-05-21 / 21. szám
9 94. Hittudományi karunk húsz éves életéből. Sopronban székelő hittudományi karunk, ahol lelkészeinket nevelik, 20. évfordulón lépett át. Fennállása húsz évében (1923— 1943) Kiss Jenő egyetemi tanár által készített statisztika szerint 605 hallgatója volt. Ennyien keresték íjövendő pályájukat hittudományi karunkon. Tanulmányaik befejezése előtt 210-en eltávoztak a karról. Ebben a számban benne van 27 hallgató az elszakított területről és 15 hallgató külföldről. A szigorlatot 395 hallgató állotta meg. Azt jelenti ez, hogy csekély százalék levonással egyházunkban húsz év alatt ennyien helyezkedtek el, ill. kezdtek szolgálatot. — Üjabb időben erősen fogy a teológusok száma. Mikor legtöbben voltak, 131 volt a számuk, ma 45 körül van. Ebből következik, hogy az utánpótlás nem elég. Mindent meg kell tennünk, hőgy a teológusok száma ne foggyon, hanem növekedjen. A hallgatóság zöme az adatok szerint földmíves, iparos, tisztviselő és lelkész-tanító családokból kerül ki. Kerületi megoszlás szerint húsz év alatt a bányai kerületből 246, a dunántúliból 233, a tiszaiból 43 és a dunáninneniből 41 hallgató volt hittudományi karunkon. Külföldön járt hallgatóink száma mégközelíti a százat. Gyermeknapod voltak május 12-én és 13-án országszerte. Azoknak, a magyar gyermekeknek a javára gyűjtöttek ezekben a napokban, akik a magyar jövendő hordozói lesznek s akikre ma a légi támadások, bombázások idején különösen nagy és féltő szeretettel gondolunk s akiknek oltalmazása, testben és lélekben való egészséges nevelése elsőrendű kötelességünk. Nagy jelentőséget adott a gyűjtésnek és eredmény tekintetében előrelendítette azt az a tény, hogy abba a levente fiúk és leányok is bekapcsolódtak. HARANXJSZd *1944.- május 21. Értesülésünk szerint a gyermeknapi gyűjtés túlszárnyalta a tavalyi egymillió pengős eredményt is. A mai uemzedék történelmi feladata. Vitéz Jaros Andor belügyminiszter rimaszombati beszédében rámutatott a mai nemzedék történelmi feladataira. Erről szólva mondta: — Ma az a helyzet, hogy alapvető szociális törvényeket hiányolunk. Ma, amikor lázban kell, hogy éljünk, bizonyos mértékben igen tragikus, tj,ogy egyidőben kell megvédenünk az országot hatalmas ellenséggel szemben és egyidőben kell azokat a szociális mulasztásokat pótolnunk és jóváten- nünk, amelyekre jövőnk érdekében feltétlenül szükségünk van. — A mai nemzedéknek történelmi feladatokat kell 'megoldania. Ez a nemzedék azonban nem hivat- kozhatik az ősökre, azok teljesítményeire, mert egyedül kell megoldania az eléje tornyosuló feladatokat. A nemzet nagyjainak történelmi árnyéka elér a mai időkig is, mi azonban nem elégedhetünk meg azzal, hogy történelmi nagyságaink árnyékába álljunk, úgynevezett „kismagyaroknak“. ífl/, engedelmesség és dldoxaívtíllalús. A veszprémi főispán beiktatásán vitéz Rátz Jenő miniszterelnökhelyettes beszédet mondott. Három dologra van szükségünk — mondotta beszédében — hitre, engedelmességre és küzdő áldozat- vállalásra. Hitre, hogy az Úristen, a Gondviselés, nekünk magyaroknak itt a Kárpátmedencében a régi határok között hivatást és kötelességet adott. Második követelménynek az engedelmességet jelöltem meg. Engedelmességet kérünk az ország minden polgárától és az engedelmességgel a fegyelmezettségnek is párosulnia kell. ) Harmadszor azt kérem, hogy küzdőképes áldozatvállalás legyen ebben az országban. Levél egy római katholikus tábori lelkéss bajtársam hős. Kedves Bajtársam! A . múltkoriban ismeretlenül egy kéréssel fordultam Hozzád. Amikor most megköszönöm a kérés teljesítését, úgy érzem, hogy kedves kísérő soraid mellett nem mehetek el szó nélkül. Leveledben megemlékezel protéstáns tábori lelkésztársadról, akivel az egyik tábori kórházban együtt szolgáltatok és a következőket írod: „Te, aki kint jártál, tudod, hogy kicsinyes dolgok nem választottak cl bennünket, ő éppen úgy foglalkozott kath. betegekkel, mint én protestánsokkal.“ Ez a pár sorod nagyon megkapott. Igen, ti tábori lelké- ' szék csodálatos példáját mutattátok ott kint a minden gátlás nélküli együttműködésnek, tudtatok Krisztus ügyéért megfeszített erővel együtt dolgozni. Igen, én láttam hősi példátokat, láttam, hogyan jártátok az együttműködés útját, melyre ott kint a jó Isten mutatott rá-és Ti tudtatok Neki engedelmeskedni. Mintha a kint elvetett mag első, igen zsenge hajtását látnám soraidban. Tehát idehaza sem felejtkeztél el a kinti közös munkáról. Én hittem mindig benne, hogy azt az időt Ti sem felejthetitek el soha és az Isten által kint elvetett mag még sok drága gyümölcsét fogja teremni az együttműködésnek. Soha ne is engedjétek, hogy annak az időnek az emlékei, a sok megtapasztalás elhomályosuljon Bennetek. Ti még sokat tehettek az együttműködés terén, mert Ti már megjártátok ezt az utat. Idehaza sok szó esik az egységmozgalomról, az „egység útjáról“, , sajnos azonban mindig jobban azt kell látnunk, hogy ez a szó: „egység“, a mai egyoldalú értelmezésénél fogva már magában foglalja az eredménytelenséget és addig kár is beszélni egység útjáról, amíg a testvéri együttműködés útját sem tudjuk járni. a Még egyszer köszönöm meleg soraidat, baráti .kézszorításomat küldöm a távolból és bajtársi szeretettel üdvözöllek, Révész László. A mezőlak! missziói egyház templomot épít. Az 1939. évben megalakult missziói egyházközség immár 1000 lelket számol 13 községben. A Mezólakon élő 390 (evangélikus lélek köré csoportosul a szórványban élők serege. Pásztori kutatás, figyelmeztetés és ébresztés közel- hoztá egymáshoz az evangélikus lelkeket. Piacon és otthon közös ügyükről beszélgetnek. Mikor lesz istentisztelet, mikor jön ki lelkészünk, kinek a házánál találkozunk? — kérdések az evangélikus egyházi élet. után való vágyódásról beszélnek. Alig várják, hogy havonta egyszer más és más hajlékban csendüljön fel az evangélikus ének. Minden együttlét után felmerül a gondolat, mikor lesz már egyszer templomunk? A gondolat imádkozássá válik és utána csakhamar megindul az Isten segftsége: az adakozás. ' D. Kapi püspök a vásárosmiskei árvák között. Hazafelé. Irta: Sághy Jenő. Teltek * napok. Az álláskeresésnek ajégis lett némi foganatja. Akadt megfejelő állás több is, de István óvatos volt. Előbb ki akarta puhatolni a körülményeket a szóbanforgó helyeken, hogy a legmegfelelőbb állást választhassa. Nyugdíjas alkalmazást szeretett volna mindenáron. Előre elgondolta, hogy mire Nyugdíjba megy, vesz egy kis házat valahol a főváros környékén és ott éldegél majd csendben, nypgalomban a családjával. A puhatolódzás é9 tervezgetés között elérkezett az a csütörtök, amelyre Patai u ifjúsági összejövetelt jelezte. István kedvetlenül gondolt Patainak tett ígéretére, de mivel szavát szegni nem akarta, amikor az idő elérkezett, elindult hazulról, hogy résztvegyen az összejövetelen. Nem ült villamosra, gyalog ment s így dég sokáig tartott az út. Közben volt íöeje Istvánnak a gondolkozásra és gondolkozott is. Úgy látszik, Isten nem akarta meghallgatni az ő imádságát. Lám, menynyit imádkozott már régen a békességért és nem lett békessége; mennyit imádkozott mostanában azért, hogy Isten jelentse ki neki Krisztust, tehát azért, hogy Krisztus ne csak puszta név legyen «ám ára, hanem valóságos élő Úr, olyan amilyennek a Szentírás mondja — és -. hiábavaló volt ez az imádsága. Patainak jó: Isten meghallgatta imádságát, Julis^ nak is, mert szintén kapott békességet, de ő csak nyavalyog már évek óta és «fern megy jóformán semmire a hitben. Talán az van elrendelve felőle az Isten- dél, hogy elkárhozzék s akkor úgyis Hiába kapálódzik: Isten rendelése ellen nem lehet semmit sem tenni. Másrészt azt mondja az írás, hogy Isten mindenkit üdvözíteni akar, 6 sem kivétel tehát Irften üdvözítő szándéka alól. Felfohász-' kodott magában: Istenem segíts! Juttass el engem Jézus Krisztus és az én üdvösségem felöl való jó bizonyosságra! így bandukolt a legény, gondok között, leverten, szomorúan, mintha orra vére folynék. Kérdezősködés nélkül megérkezett a lelkészi hivatal épülete elé. Abban a házban volt egy nagy terme és két szobája az ifjúsági egyesületnek is. Az egyik szobában már volt néhágy fiatalember, akik az összejövetel megkezdését várták. István' köszöntését barátságosan viszonozták, kezet fogtak vele és megmondták a nevüket — István is a magáét. A legénynek melegség futott át a szívén. Jólesett neki a szíves fogadtatás. Jóravaló emberek ezek — gondolta. Nem néznek le engem a^ért, mivel falusi vagyok, pedig úgy látom, tanult ifjak is vannak köztük. Beszélgetésükből, mely főleg a Biblia körül forgott, megértette István, hogy a mai összejövetel bibliakör lesz. Ha ezt tudom előre — morfondírozott a legény —• elhoztam volna a Bibliámat; legalább látták volna ezek a városi fiatalemberek, hogy én is foglalkozom a Szentírással. Közben újabb ifjak jöttek. Húszan- huszonöten lehettek a szobában, amikor bejött a lelkész. Nem Luther-kabátban, hanem közönséges fekete ruhában volt. Mögötte Patai mosolygó arca bukkant fel. Letelepedtek mindnyájan egy hosszú asztal köré. Középre a lelkész ült. Istvánnak, amint helyet foglalt a sok fiatalember között, az jutott eszébe, hogy ő így asztal mellett, civil legények társaságában soha más célból még nem ült, mint ivás céljából, most meg íme mindegyikük előtt Biblia és énekeskönyv van. Elénekelték a „Téged keres imádságom“ — kezdetű ének néhány versét. István az énekköltő kívánkozásában a magáéra ismert. Szíve csordultig telt vágyakozással, amikor énekelte: Nézzed lelkem, mint óhajtoz Forrásodhoz, Szomjúságban elepédt; Kívánságom enyhítheted S bétöltheted, Vidámítsd meg „szívemet! Ének után a lelkész röviden imádkozott. A Szentleiket kérte Istentől, hogy az vezessé el őket újból bűneik kárho- zatos voltának a meglátására és a Krisztusban adott ingyen kegyelem felől való megbizonyosodásra. Fölnyitották a Bibliát, István is főinyitotta. Az összejöveteleken az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet olvasták folytatólagosan. Ezúttal a tizenhatodik rész huszonötödik vdíse következett. Több verset olvastak fölváltva.. A lelkész néhány mondatban rámutatott az ige mondanivalójára. — Micsoda mélységes hit, békesség és öröm tölthette el Pál apostolnak és Silásnak a szívét, hogy megtépett ruhában, ütésektől fölsebzett, égő háttal, kalodába szorítva, börtönbe vetve, kínzóiknak kiszolgáltatva, a jövőjük felől való teljes bizonytalanságban is tudtak Istent dicsérő énekeket énekelni. A következmények megmutatták: nem valartii üres névben bíztak. Isten kiszabadította őket a börtönből és ugyanakkor engedte nékik megérniük azt az örömöt is, hogy börtönőrüket és annak háznépét megtéríthették. Csodálatosan munkálta Isten a tömlöctartónak a hitre- jutás.át. Nagy lelki megrázkódtatáson vitte’ keresztül. Már maga a földrengés is, amely álmából riasztotta föl, megindíthatta a börtönőr lelkét, de mégjob- ban megrémítette a földrengéssel kapcsolatban “támadt hiedelme. Amikor a börtön nyitott ajtait meglátta, meggyőződés erejével ragadta meg lelkét a gondolat: üres a tömlöc. Következő pillanatban eszébe villant a következmény is: a római törvény értelmében halállal büntetik majd, amiért keze alól megszöktek a foglyok. Elejét akarta venni ennek és ezért öngyilkosságra szánta el magát.- Már-már véghezvitte szándékát, amikor nagy ámulatára meghallotta az egyik fogolynak, Pálnak a hangját és megértette, hogy a foglyok közül senki sem szökött meg. A börtönőr úgy érezte és pedig helyesen: visszakapta az életét. Eszébe jutott, milyen közel volt hozzá az örök- kárhozat, amelyről pogány létére is hallott már. Ellenállhatatlan erővel ébredt föl benne a megtartatás, az üdvösség után való vágy. Mit ér visszakapott élete, ha a végén elkárhozik? Nem'Törődött senkivel, semmivel, egyetlen kérdés foglalkoztatta csupán és ez elemi erővel tört fel leikéből, elsöpörve az útból minden gátlást: álszemérmeí, következményektől való félelmet... „Mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözöljek?“ — .kérdezte. Ez a kérdés ott él minden ember lelkében, ha a lélek mélyén is, csak nem mindenki engedi felvetődni, megformálódni. Még kevesebben várnak rá feleletet is attól, aki egyedül tudja a helyes feleletet megadni: az Istentől. Pedig ő megadja a választ minden őszintén kérdezőnek — akár közvetlenül az írásból, akár úgy, hogy igéjét más emberek szájába adja. A felelet.régen és ma, Filippiben és Budapesten egyformán így hangzik: „Higyj .az Űr Jézus Krisztusban és üdvözülsz!“ A lelkész belezető szavai után beszélgetés .indult meg. Igyekeztek a bibliakör résztvevői az ige mondanivalóját magukra vonatkoztatni, mindennapi életük számára való üzenetét tisztázni. István feszült érdeklődéssel figyelt. Úgy érezte, egyenesen neki szól az ige, meg- • világosítja előtte a békesség megszerzésének a titkát: Nem kell semmit sem tennie, csak nem szabad visszautasítania az üdvösség és békesség királyi ajándékával feléje közelgő Krisztust: hinnie kell benne. Ó, de csodálatos dolog ez! Ó,‘ csak most segítené meg az Isten, adná Szendéikét, hogy tudna hinni most már egész szívével, kételkedés nélkül. (Folytatása következik.)
