Harangszó, 1944
1944-12-10 / 50. szám
HARANGSZÓ 1944. december 10. iálösxerütlen dolgok. Tönkremegy a dívány. Jómódú, magtalan családhoz menekülteket szállásoltak. Messziről jöttek, mindenük a háború martaléka lett. Beszélgetés közben a ,,vendéglátó" háziasszony azon panaszkodik, hogy a menekültek tönkreteszik a díványát. Csendesen csak annyit mondtam neki, hogy ez még mindig jobb, mintha azt a díványt az ellenség tenné tönkre. Ó emberi önzés, amely szörnyű országégés közepette nyomorult díványát sajnálgatja! * Micsoda Igényi Egyik győri újságban jelent meg az alábbi keretes hirdetés: ELŐKELŐ budapesti ú r keres csendes, különbé járatú, tiszta, jól bútorozott, lehetőleg központi fűtésű és fekvésű, tágas, világos, uc- cai szobát, fürdőszobahasználattal, azonnal." Ez az „előkelő úr" mintha nem te háborúban élne. A kilencszer megbombázott Győrött majd megtanulja, hogy „földi ember kevéssel beéri, vágyait ha rövidebbte méri Szabó József. 0. KAPI BÉLA KEGYELEM ES ELET 1100 oldalas kétkötetes dlszmű Prédikációk, előadások, tanulmányok. Ára 15 pengő. Háromhavi részletfizetés v's kaphat r. Advent 2. hete Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert el- közelget a ti váltságtok. Lukács 21 :28. v. Amit e világ a pusztulás jelének lát, abban Krisztus meglátja a jót 's meg tudja benne találni a boldogító, édes szót: „a ti váltságtok.". Mi má^t jelent „a ti váltságtok". minthogy téged, ki most az ördög foglya s 'minden ő nyilának célpontja vagy, akit szorongat és nyomorba/ a Világ s tengernyi veszélyes szükségben úgy megrekedtél, hogy se magad, se társad abból kisegíteni nem tud, — Krisztus megszabadít s magához visz, ahol úrrá leszel ördögön, világon, halálon, mert mindezek lábad előtt fognak heverni?! Mért félnél és rettegnél hát az ítélet jeleitől? Sőt örülj nekik boldogan. De nem a jelekben van a vigasztalásunk, hanem abban, hogy maga a Krisztus nincs- messze. Luther. Nem lehet, hát vesztes állnom, Mert az álom Elnyomhatja lelkemet. A szövetnek lánggal égjen. Legyünk ébren, Az 'Ür még ma itt lehet! Hazánk területén egyre fokozódik a szovjet támadása. Dunántúlon a Balaton és Duna közötti területen, valamint Budapest körül erős harcok folynak. Szálasi Ferenc nemzetvezető látogá- tást tett Hitlernél. Megbeszélték Németország és Magyarország politikai, s katonai és gazdasági együttműködésének kérdéseit. Hűtlenség miatt elítélték az ellenséghez pártolt .külföldi követeket és követ- ségi tisztikart. Az ellenséges repülők ismét támadták hazánk nyugati részének egyes helységeit. Görögországban a bolsevisták felforgató munkája nyomán egyre válságosabb a helyzet. Az angol alsóházban megvitatás tárgyává teszik a görögországi helyzetet. Az elsötétítés délután 4 órától reggel fél 8-ig tart. veskedjék, ki mit tud: Takó István pécsi ev. lelkészről, családjáról, valamint az egyház alkalmazásában álló Kovács M. Józsefről, családjáról, valamint feleségemről sz. Hoffmann Editkéről. Hol vannak, Pécsről hova, kihez költöztek. Kérem címüket közölni velem. Ha Valáki tud róluk valamit, azt közölni velem táb. postán szíveskedjenek. Hittestvéri szeretettel köszönök minden értesítést és a mindenható Isten áldását kérem anyaszentegyházunkra. Hazafias és hittestvéri szeretettel Kovács József ht. őrm. P 655. Nemesszívű adomány. Dr, Tomcsányi Móric-egyetemi ny. rendes tanár á Deák téri lelkész! hivatalhoz 10 ezer pengős , adományt juttatott el azzal, hogy néhai Tomcsányi Móricné, sz. királyfalvi Gcr- 'Hardt Margit akaratához képest, hogy ez az összeg megfelelő módon szegénysorsú, de kiváló tehetségű, derék evangélikus fiatalemberek megsegítésére for- díttassék. A jókedvű adakozót szereti 'és megáldja az Ür. A szép példa buzdítson másokat is. A „MAGYAR ÉRTESÍTŐ“ -v- protestáns hirlaptudósító újságunk új lakcíme (Mátyásföld és Gödöllő helyett) Budapest, VIII., Üllői-út 24. Minden postai küldeményt, napilapba szánt közleményt erre az új címre kér Farkas Sándor felelős szerkesztő. (MÉ) Katonai Ielkészi szolgálatra Groó Gyula és Spiegel-Schmidt Frigyes lelkészek bevonultak. HOZZÁTARTOZÓIT KERESI. Köpe Vilmos üzemvezető főmérnököt beteg édesanyja és nővére Nagykanizsáról keresik és kérik azonnal adjon életjelt magáról a nagykanizsai Evangélikus Lelkészi Hivatalba. Kovács József ht. őrm. a P 655. táb. post, számról felkérem a dunántúli egyházkerület és gyülekezetek lelkészeit, híveit, valamint a pécsi gyülekezet menekült híveit, hogy velém közölni szíCSALÁDI HÍREK Eljegyzés. Nagy Kálmán zászlós, cv. tanító és Hajba Erzsébet november 4-én tartották eljegyzésüket Faradon. — Mód Sarolta (Beled) és Búza István m. kir. hadnagy (Szombathely) jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Oltár. Németh Sándor lébényi evang. kántortahító november 28-án vezette oltárhoz Tóth Saroltát a lébényi evangélikus templomban. Minden külön értesítés helyett. Házassági évforduló. Horváth Károly a békási gyülekezet magtárgondnoka és felesége Tüske Karolina most tartották házasságuk 35 éves évfordulóját. A jubiláló házaspár otthonában ez alkalommal Tóth Sándor lelkész házi úrvacsorái istentiszteletet tartott. Rózsi leánya ez alkalommal 15 pengőt adott épülendő templomunkra. Békáson egész éven át minden vasárnap este házi biblia- és imaórákat tartanak. Koporsó, üzv. ükolii;sányi Gyű tátié, egykori bankigazgatónak, az evangélikus égyházi élet ismert alakjának felesége, nyolcvanegyedik évében elhunyt. Özv. Kiss Istvánná, evangélikus püspök hitvese testvérét gyászolja benne. — Üzv.' Veczer Lajosné, szül. Stráner Kandin életének 81. évében hosszas szenvedés után november 25-én Szombathelyen meghalt. — Feltámadunk! KÜLÖNFÉLÉK ' Rövidített tanulmányi rend a mezőgazdasági főiskolákon és gazdasági akadémiákon. A földmívelésügyi miniszter rendeletet adott ki a mezőgazdasági főiskolák és a gazdasági akadémiák egyes évfolyamain a tanulmányoknak rövidített tanulmányi rend szerint való befejezéséről. A riasztási rendszerrel kapcsolatos újítások. Mivel az ország meg nem szállt területének legnagyobb része az ellenséges repülőalapok közelsége miatt állandó légiveszély állapotában lévőnek tekintendő s így a riadót megelőzőleg nings mód arra, hogy a légiveszély eddig használatos előjelzése figyelmeztesse a közönséget a bekövetkezhető riadóra, a légiveszély eddigi,, nyilvános jelzése elmarad s a szirénák egyszer fél percig tartó, egyhangú bugása az ú. n. „kjsriadót“' jéizi. A kis- és nagyriadó között csak az ellenséges gépek számában van különbség. A támadás Veszélye kisriadó esetén is meg van. Zavaró repülést négynél kevesebb gép közeledése esetén jeleznek. „Nagyriadót“ tizenkettőnél több gép közeledése esetén az eddigi riadójellel, tehát háromszor félpercig tartó szirénázás üvöltő hangjával jelzik. Nagyriadó esetén az. óvóhelyre való levonulás kötelező, még zavarórepülés és kisriadó esetén igen ajánlatos. Anyagi és erkölcsi kárpótlást kapnak mindazok a személyek, akiket nemzeti- szocialista magatartásuk miatt az 1938 május 21. napja óta közszolgálati vagy magánszolgálati állásukból elbocsátottak vagy előléptetésük elmaradt. Ezek a személyügyek kormánybiztosától kérhetik újból való kinevezésüket, illetőleg előléptetésüket, valamint azoknak az illetményeknek utólagos megfizetését, amelyektől elestek. MAGYAR GAZDA Fák védelme nyúlrágás ellen. A gyümölcsösök teljes bekerítése olyan költséges, hogy mint védekező eljárás gyümölcsösben nem jöhet szóba. Legjobban bevált az újságpapírral való kötözés, mikor is két rétegben legalább 8Q cm-ig fedjük be a törzset s három helyen jól megkötjük. Kár, hogy a var, jak leszaggatják. De meg a hó is.be- fúhatja a törzset, mikor is a nyúl a hó1 fölött eléri a kötetlen kérget. Jobb már a náddal vagy vesszővel való bekötés. Sőt, ha a vesszőt a földbe benyomjuk, akkor a szél nyomása ellen is véd valamennyire. A kukoricakóróval való bekötést az egérrágás miatt nem ajánlják. Megesik , ugyanis, hogy az egér még bele is fészkel. —- Célszerű azért, ha a vesszőt, galy- lyat, nádat már jó előre megszedetjük, hogy szükség esetén a bekötözésse! időt. r.e veszítsünk. Miért támogassuk az Evangélikus Egyházkerületek Jóléti Egyesületét? Mert az egyetlen evangélikut intézmény. mely halálesetkor temetkezési segély folyási- tásával a család segítségére siet. Kiházasítási, tanulmányi, neveltetési segély« révé« gondoskodhatunk gyermekeinkről. Az Egyesület útján létrejött élet-, nyugdíj-, tűz-, betörés-, baleset- és szavatosság! biztosításainkat előnyös díjtételekkel köthstjik meg s az egyházkerületeknek ezért visszatérített jelentős összegekkel a szórványokban végzett mentő munkát segítjük elő, Az egyesület taglétszáma: 28.915. Fennállása óta 2227 alkalommal 372.827 »•- metkezési segélyt fizetett ki. Felvilágosítással és tájékoztatással szolgál az egyesület központja: Budapest, IV., F«hér-> kajó-u. 8—10. (Evangélikus bérház.) TtUfno1 386—332,, valamint a kerületi fiókok: Dstr«- cen, Győr, Kolozsvár, Miskolc. Nagyvárad, Pécs Szeged, Szombathely — Az egyssAUt állandóan (elvesz ea foglalkoztat férfi és oá! tagszerzőket Rendelje meg Z. TOPELIUS: A NYÍRFA ÉS A CSILLAG című füzetet. Gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt kedves és tanulságos olvasmány. Mély hit és hazaszeretet árad minden sórából Ára csak 30 fillér. III. polgári iskolát végzett leány, akinek édesapja a háborúban eltűnt, irodai alkalmazást vállalna. Megkeresés a fa- rádi evangélikus lelkészi hivatalhoz: küldendő. 1 — l GYÖNYÖRŰ ÉL ÖV I RÁG O K, MŰVÉSZI ÖSSZEÁLLÍTÁSBAN Sfixnétöl GYŐR, DEÁK FERENC-U. 6. SZ. Telefon: 9-46. 13 13 Egészséges, 3 hónapos kisfiút örökbe adnék, cím válaszbélyeg ellenében a kiadóhivatalban 2—2 Angóra szőrt megvételre keresek. Macher Ferencné Győr, Szent Erzsébet telep 42. 1—1 BUNDÁK, BOLERÓK, RÓKÁK Ízléses forma, finom kivitel, nagy választék SOMOGYI szűcsmester szőrmeszalonjában. Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 13 i t% (Félemelet.) Felelős kiadó: Lukács István. A lap elfogadása előfizetési kötelezettséggel jár. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk visszat Előfizetési ára: negyedévre 2 P 50 fillér, félévre 4 P 80 fillér, egy évre 9 P 60 fillér. Csoportos küldéssel 10% kedvezmény. Baroas-nyomda: Uzsaly és Koncz, Győz (Harangszó nyomdája.)