Harangszó, 1944

1944-11-19 / 47. szám

204. HARANGSZÓ 1944. november 19. Hégi írásolc. JVe fúrássá el menned veteti gyenge mustársnagnyi fiitünlceí. Imádság a ,,Bujdosó Magyarok füstölgő csepüje“ c. 1676-ból való imádságos könyvből. Te örök szeretettel robogó irgal­mas Atya! terjeszd reánk a te ir- galmasságidat és az ítéletnek lelke által emészt essenek meg minden álnokságink: öljed azoknak mér­gét és rajtunk uralkodó erejét a Jézus oldalából kifolyt véres ten­gerbe. Téríts meg minket, mert Te vagy a mi Istenünk! vedd el a mi kőszíveinket és adj hússzivet, hogy Tőled újonnan született lelki gyer­mekeid lévén a mi bűneinkről so­ha többé mgg ne emlékezzél. Elé­geld meg Uram immár a mi meg­aláztatásunkat, mert talán szinte ideje, hogy ne szégyenüljünk még tovább is a mi ifjúságunk gyalá­zatja viselésében. Ne üldözz mind-- örökké bennünket és ne fáraszd el Benned vetett gyenge mustár­mag nyi hitünket, ne harcolj vélünk reménységünk fogytáig, hanem eleveníts meg és a mi hitetlensé­günknek légy segítséggel a te szent nevedért! Hiszem Uram va­lamicsodások vagyunk, de ugyan a te nevedről neveztetünk és noha vétkeztünk, de ugyan szent Fiad vérével keresett örökösid vagyunk, kik a te ítéletednek utában is Té­gedet egyedül várunk, azért re­ménységünkben miért hagynál meg­szégyenülnünk? mert ha azt mon­dod is, hogy nem kel lünk, de mégis irgalmadhoz ragaszkodunk. Vidá- míts meg hát a mi nyo'morúságink- nak napjai és iildöztetésinknek esz­tendei után, mert minden napon úgy tartatunk Teéretted, mint a megöletésre rendeltetett Juhok. Vájjon s meddig hagyod a porban a mi eltapodtatott koronánkat? avagy úgy vertél-e földhöz, hogy soha fel nem emelnél? Ne édes Urunk! mert eképpen gyalázattal illetnek Tégedet a te ellenségid és mi is elmúlván, nem dicsérhetjük szabadításodat a halál kapuiban. Ne nézzed hát óh szánakozó édes Atya! a mi táborunknak és a benne lévő Vitézeknek régi go­noszságokat, nyomorgató erőszak- tételeket, a szegénységen való ke­gyetlenségeket, szitkokat, esküvé- seket és egyéb mód nélkül való cse­lekedeteket, hanem Temagadat és dicsőséges Isteni tiszteletedet, hogy megkegyelmezz minékünk. .Talán vannak Uram miköztünk legalább tíz igazak, ne veszess el azokért bennünket! Vagy, ha mi köztünk annyi számút nem találnál is, ta­lálsz a mi édes Hazánkban, vagy a tömlöcökben, tekints azok őhajtá- sira s tartsd meg a Magyar mara- dékját! Légyen tekintetben Előtted a mi kicsinykéink sírása, mint ré- genten Ninivében, kik jobb és bal kezek közt nem tudnak külömbsé- get tenni, szánd meg azokat és ne add prédául az Antikrisztusnak, miért vonnád ki őket az édes Any- nyák öléből örök veszedelemre? Uram Isten! gyomlálj ki mikö­zül link minden nagy zásra, vissza­vonásra, pártoskodásra, irigységre célozó • igyekezeteket és adjad az egyességnek, szent szeretetnek lel­két mibelénk, hogy szíveink egye­sek lévén, egyet érthessünk és akarhassunk a táborozásnak min­den napjaiban és Hazánk szabadu­lására nézendő minden dolgokhoz egyt szívvel-lélekkel, két kézzel egyiránt nyúlhassunk. Most kell megbizonyliánunk, hogy a Megváltó tanítványai vagyunk! D. Raffay Sándor bányakerületi püspök' a következő felhívást in­tézte az egyházkerület lelkészeihez: „Isten megtartó kegyelméből több hónapig tartó gyógvítkozás után teljes munkakedvvel ismét munkába álltam. Érzem, hogy mindenre van erőm Abban, aki en­gem megerősít. De kellett is mun­kába állanom, most, mikor a jelen tengelyén jövendők sorsa fordul. Nehéz és válságos idők terhét hor­dozzuk. A teherhordozásból pedig mindenkinek, még erején felül is, ki kell a részét vennie. Egyéni ér­dek, kényelem, sőt maga az egyéni élet is másodrendű akkor, mikor a közösség sorsa forog kockán. Egy­ház, haza, vallás, nemzet, család, megmaradás és minden erkölcsi ér­ték veszedelemben van. Ilyen vál­ságos időkben az emberi és isteni törvények egyező parancsa az ön­megtagadás és a közjó szolgálata. Felhívom és rákötelezem lelkész- testvéreimet a pásztorkodó szol­gálat hűséges teljesítésére, az Isten Igéjében rejlő vigasztalásnak, bá­torításnak és reménykedésnek is­tenes szolgálatára. Senki még gon­dolatban se legyen hűtelen eskü­vel tett fogadalmához, hogy alkal­mas és alkalmatlan időben szolgál Istennek az emberek között. Hívők és hitetlenek között egyaránt. Sőt a hitetlenek és a kishitűek között kettőzött hűséggel és kitartással. Senki helyét el ne hagyja, mert a hűtelenek és a gyávák árulók. Az evangéliumi lelkészi karban pe­dig vértanúk lehetnek,. de árulók soha. Mindenkinek ki kell tartania azon a helyen, ahova őt az Isten gondviselő akarata és megtartó kegyelme állította. A gyülekezetek árván és gondozatlanul nem ma­radhatnak. Az emberek születnek, meghalnak, e nehéz időkben szen­vednek, kétségeskednek, vigaszta­lást és erősítést szomjuhoznak. A lelkésznek tehát éjjel-nappal, nap­sütésben és borulásban hívei kö­zött kell állania és munkálkodnia, mint aki az Istenben bízó hit és nyugalom példaképe. De ott kell állania, mint vezetőnek és tanács­adónak. Mert a híveknek ma buzgó vezetőkre is szükségük van, hogy a kétségbeesés, a csüggedés vagy a téves utakra való kalandozás ve­szedelmébe, ne kerüljenek, sőt a megvesszőzöttek és bujdosók, az otthontalanok és nélkülözők segít­ségére legyenek. Most kell megbi­zonyítanunk, hogy a Megváltó ta­nítványai vagyunk, akik készek egymás terhét hordozni és felka­rolni az elesetteket, mint ahogy a Krisztus is felkarolt minket. Most van az ideje a gyakorlati keresz- tyénségnek, hogy az éhezőnek ke­nyeret, ruhátalannak ruhát, az ott-' hontalannak hajlékot adjunk. Fel­hívom és rákötelezem egyházunk minden egyes hívét, hogy ne csak szájjal szeressük egymást, hanem cselekedettel és valósággal (I. Já­nos 3, 18.). És egymáson testvér­ként segítve várjuk az Isten ke­gyelmi esztendejének felvirradását. Mert az Isten a legsötétebb éjből is ragyogó hajnalt tud deríteni és sohasem kísért bennünket erőn­kön felül, hanem a kísértéssel együtt, hogy azt elviselhessük, a szabadulást is elkészíti (I. Kor. 10, 13.). Az Ür kegyelme legyen velünk!;“ Hiinuiniiii)Hiit'iiiniiHiiiii»iiuiniiiniuuiiiniuiiiiHiininiiunniiiiiiitiwniin» TERJESSZÜK A HARANGSZÓT! IIIIIIIIIIIIIIIMlllllllllllllllllllltlilllllllllllilllllllllllilllllllllllllllllllllllllliiíili III A tékozló fiú. — Elbeszélés. — Irta: Szende Ernő. 1. Az egyházfi kitárta a templomajtó mindkét szárnyát, az orgona éles hangja zúgva, harsogva csattant fel s messzire vágódott ki a nyitott ajtón át az utcára. Mint a kaptárból a méhek, úgy/ tódul­tak ki a hívek a templomból. Vége volt az istentiszteletnek. Ki erre, ki arra tar­tott hazafelé. Voltak, akik egymaguk- ban lépegettek. De többen voltak olya­nok, akik ketten, hárman vagy még nagyobb csoportokba verődve mentek az egy irányban, az egy utcában lakók. Özv. Tóth Istvánná, hogy kilépett az ajtón s jobbról Kissné, balról meg Baloghné csatlakozott hozzá és alig hagyták el a templomot, Kissné már rákezdte. — A Palit hát kihirdették! Baloghné rákon(,rázott. — Az ám! A Varga Juliskával! Tóth né vasvilla szemekkel nézett vé­gig előbb Kissnén, aztán Baloghnén. A homloka ráncba szaladt. Az ajkát össze- szorította. Nem szójt egy szót sem. Némán ballagott a,két asszony között. Kissnébe nagyobb adag kíváncsiság szorult, mint Baloghnéba, hát újra csak ő kezdte. Mit szol a dologhoz, Tóthné asz- szony? Tóthné megállt, úgy nézett a kér­dező szeme közé. ' Hogy mit szólok a dologhoz? Ki dolgához? Baloghné egy-két lépéssel előbbre került s úgy fordult vissza. . Igen. a Páli dolgához! Jobban mondva, a mai kihirdetéshez! Tóthné nehezen lélekzett: Csak úgy Kapkodta a levegőt. Egy-két pillanatig mereven nézett maga elé. Aztán csak úgy sziszegte fogai között a hangokat. —-' Semmit sérti'szólok! Semmi közöm a di loghoz! Nem Tesz abból a lagziból semmi! , ' S azzal mégifl.djíjt A két asszony véle tartott. • K'Ssné’ inökt már azért sem engedett. Nem, lejsz abból a lagziból -semmi? Már hogy ne volna? A pap ma kihir­dette egyszer és mindenkorra! Ez után már a víz se mossa el az esküvőt! Baloghné még ráduplázott. — Már a községházán is ott lógtak két hétig! Ezek után 'semmi sem áll az útjukban!'Pali meg Juliska egy pár lesz­nek! Pali nagykorú, azt tesz, amit akar! Tóthné szeme villámokat szórt.-— Ám jó, vegye el azt a szentes lelkű leányt! Egy vas nem sok, de any- nyija sincs! Pedig hallom, nagyon bújja apjával a templomot. Folytón imádkoz­nak, még sincs egy megveszekedett fil­lérjük sem! Minek lumpolta el az öreg a vagyonát? Most nincs semmijük! Csak az a rozzant viskójuk maradt! Az is cselédlakás volt annakidején! Oda hú­zódtak! Az maradt meg az ősi vagyon­ból! Most aztán járhatnak az. Isten után! Kérhetnek tőle segítséget akár örökkétig! Az ugyan nem adott még senkinek sem­mit! Kissné egészen megbotránkozott. — Hogy beszélhet így az Istenről? Hát nem ád az mindenkinek, még a gonoszoknak is? A maga földjét elvetik Ki ád arra áldást? Az elvetett magot ki sokszorosítja ezerszeresre? A fűben, virágban, fában, a madárban, bogárban s a jó Isten tudja, még’ mi mindenben nem magát a csodálatos Istent, az ő mindenható erejét látjuk? A ki... Tóthné ingerülten vágott a szavába. — Jó, jó, Kissné asszony! Ne prédi­káljon maga még az utcán is! Elég volt ebből a templomban is! Baloghné szerényen megkérdezte: — Igaz is, niaga, Tóthné asszony, nem igen jár az [step házába. Hogy­hogy, ma mégis eljött? — Meg akartam győződni, hogy Pali tényleg kihirdetteti-e magát? Baloghné meggyőző hangon folytatta: — Hát most hallotta. Bár erről oda­haza is meggyőződhetett volna már előhb is, ha szóba állt volna a fiával. De úgy tudóul; bár egy házban laknak, nem igen érintkeztek egy idő óta: Maga a ház elején, Pali meg a hátulján lakik. Ezt a részt hagyta rá az apja, meg a gazdasági épületek felét. Maga Több va­gyont, vitt a házhoz, mint az. urának volt. Azért is hagyta Tóth uram az ő részét a'fiára, -inert úgyis tudta és látta már ejöre,, hogy.-a maga jussából úgy sem enged át Palinak egy barázdára válót sem! Mivelhogy Pali Tóth uram első feleségétől való, hát. az anyja jussa is rámaradt. így maradt Palira vagy negy­ven hold s ebből már szépen megél sze­gény feleség mellett is! A'maga szülötte Mariska. Az úgyis gazdag lány lesz, mert a maga vagyona rászáll. Palinak hát semmit nem testál, miért akkor a nagy harag és gyűlölet Juliska iránt? Tóthné ép a háza elé ért. Megállt a kisajtó előtt s haragtól villámló sze­mekkel mérte végig a két asszonyt. — Maguknak csipisz az -orrukra! Értik? Csipisz! Azzal belökte az utcaajtót s nagy méreggel vágta be maga után... 2. Mikor Varga Juliska kilépett a temp­lomból, lassú léptekkel indult hazafelé, ami- ott kint volt a falu szélén. Alig ért a második ház elé, sietős csizmalépések siettek a nyomába. Juliska hátranézett. Látta, hogy Pali siet utána. Megállt, bevárta, aztán együtt ballagtak tovább. Úgy illet, hogy a vő­legény a kihirdetés napján hazakisérje a menyasszonyt. Hát Pali is ezért sie­tett Juliska után, hogy e kedves köte­lességének eleget tegyen. Egymás kezét fogva, boldog mosolygással mentek vé­gig az utcán. Hogy miről beszélgettek? Édes Istenem! Ez az ő édes titkuk volt! Alighogy hazaértek, megérkezett Ju­liska atyja, az öreg Varga. Azaz, hogy nem is volt még igazán öreg, hiszen álig töltötte be a hatvanadik évet. De arcán csúnya barázdákat szántott az élpt ekéje. Meglátszott az egész emberen, hogy megrokkantotta testét az élet súlyos terhe. Látszott rajta, hogy az élet ke­resztjéből több jutott neki osztályrészül, mint annak örömeiből, vagy könnyű ter­heiből. , _ Szeretettel üdvözölte Palit, leültette s.rátért arra, ami annyira nyomta a szi­vét, lelkét. Most itt az alkalom. Még az ésltüvő előtt könnyít a szívén. Senki nem illetheti váddal, hogy bármit is eltitkolt volna. Különben .sincs titka senki előtt. Ami vele történt, tudja az egész falu. Legfeljebb nem láthattak annak: a mé­lyébe. Olyan egyszerű.az. egész,és mégis oly borzasztó.-v Nézd, Pali fiam, én most feltárom azt, ami talán eddig titokzatos volt előt­ted s mások előtt is. Csak röviden ismer­tetem a dolgot s ha aztán kérdezni akarsz még valamit, arra is megfelelek utólag. Még jóformán gyerek voltál, amikor megtörtént a baj. Ép tíz éve, hogy hirtelen rám szakadt minden. Éppen tíz éve, hogy áldott feleségem hirtelen súlyos beteg lett. Vittem egyik orvostól a másikhoz, egyik kórházból a másikba. De hasztalan, emberi segítség már nem volt. Már az utolsó órákat élte, amikor a tapintatlan ápolónő átadott neki egy táviratot. László fiam kért sürgősen ötvenezer pengőt. Ha nem tud fizetni, börtönbe kerül. Az áldott jószívű anya megfogadtatta velem a halálos ágyán, hogy a pénzt a gyerek rendelkezésére bocsátom. Én megígértem, bár tudtam, koldusbotra jutok a leányommal. Az a hatvan hold élő- és holtfelszereléssel többet ért a kívánt összegnél, de kény­szerű eladásból sohse kapja meg az em­ber a rendes árat. Feleségem meghalt azzal a boldog tudattal, hogy fia meg van mentve, elkerüli a börtönt. Hát bi­tangba került a föld, az állatok és sok más minden. A pénzt elküldtem László­nak. Hogy most mi van vele, él-e, hal-e, nem tudom. Azóta semmi hír róla, el­tűnt nyomtalanul. S mi Juliskával itt maradtunk minden vagyon nélkül. TLzt a béreslakást megtartottam magamnak s azóta ábból az ispáni fizetésből élünk, amit ez hoz. Mert az uraság megkínált ezzel. Azt mondta, senki úgy nem ismer­heti ezeket a földeket, mint én, hát ma­radjak, ha akarok. S én maradtam. De- hát mi mást csinálhattam volna? Kimen­jek a nagyvilágba, ahol senkit sem isme­rek? Vagy itt maradjak, hol már az őseim is éltek!? S magam is ismerek mindenkit, meg engem is ismer minden­ki. Hát maradtam. Ez az én szomorú titkom, Pali fiam. Most hát már tudod, hogy és mint történt, hogy és miért kel­lett ebbe a szegénységbe süllyednem. Pál szótlanul meredt a beszélőre. Egy madár az ablak alatti szederfán élénk dalra gyújtott. Közben el-elhallgatott. Majd újra rákezdte. Ügy látszik, csipe­getett valami későn érett szedren. .Sok már nem martai’a fán; hiszen augusz­tus derekán járt az .idő. A Java gy.üinöl- csét már 'elhullatta' a fa. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom