Harangszó, 1944

1944-10-01 / 40. szám

176.

HARANGSZÓ

1944. október 1.

A lelkipásztor.

Magyar nyelvünk egyik legszebb szava a lelkipásztor szó. A lelkipásztorkodás nagy felelősséget, még több felkészültséget és állandó önvizsgálódást kívánó foglalkozás. A lelkipásztor kora reggeltől késő estig tartó apostolkodása mellett gondok között tölti el éjszakáját is. Nemcsak a, maga, családja, de gyülekezete minden rendű és rangú tagjának ezerféle gondja nehezedik a vállára. A lelkipásztorkodás nem lehet olyan tessék-lássék munka, tetszetős szórakozás, nagy jövedelmek felhajszolása, hanem áldozatos munka! A régi világban nem féltek a szótól és azt mondották: a lelkipásztorkodás szolgálat.

A lelkipásztor szolgál szavával és cselekedetével. A sebek között élőket meggyógyítja, a könnyezőket megvigasztalja, a félelmek között élőket bátrakká teszi, a munkanélkülinek foglalkozást keres, a ruhátlant felruházza, az éhezőnek kenyeret ád; felkeresi a betegeket, szereti az öregeket, reményt nyújt a kétségbeesettnek. Igyekszik mindenben teljesíteni a Biblia hozzáfűzött igényét.

A sokféle munka mellett mégis legnagyobb és legfontosabb munkája a lelkipásztornak: az igehirdetés. Itt tátja ki minden hallgatója számára a maga lelkivilágát. Itt mutatgathatja meg benső értékeit. Értsük meg: a nagy termet, a széles váltak, a sziklakemény mell, a falakat döngető, vagy orgonabúgáshoz hasonló hang, bárha tetszetőseit is — csak külsőségek, — nem fontosak. Ellenben a belső dolgok: a szív érzelme, az értelem biztonsága, a hűséges odaadás, az élet tisztasága, a szeretet megnyilvánulása — a lelkipásztor szolgálatában nagyon fontosak.

Az igehirdetés minden alkalommal Istenhez emelje fel a hallgatóságot. Istenhez — egyenesen! Zűrzavaros időben, amikor mindenki, irányítást vár, sokszorosan fontos szerepe van az igehirdetésnek. Nehéz napokban tájékozatlanul hagyni az Ige után áhítozókat, méltatlan dolog a lelkipásztori szolgálathoz. Az Ige világossága mellett tudunk tájékozódni a sötét időben S1 találhatjuk meg a helyes utat, melyen járnunk kell.

Igehirdetés hangzik el. Szívből jött és

szívhez szólt. Megjegyezték a hallgatók nemcsak a szentírási helyet, de magát a hozzáfűzött magyarázatot is. Ismerek 70 év felé közeledő férfit, aki ma is elmondja az 50 évvel ezelőtt hozzáinté?ett esketési beszédet. Temetési igehirdetéseknél pedig gyakori, hogy jönnek a lelkipásztorhoz a kéréssel: adja írásban, hogy azt elolvasva, újból és újból vigasztalást találjanak.

Az igehirdetés mellett a tudomány és irodalom terén is dícséretreméltó szerepet töltöttek be a múltban és töltenek be a jelenben is a mi lelkipásztoraink. Közülük került ki az első bibliafordító. Erdőst Szilveszter János, Luther Márton tanítványa, 1541-ben adta ki az első magyarnyelvű Újtestamentumot. És azóta is a szellemi motorok között, melyek a mi magyar népünket a műveltség és művelődés magasabb fokára vitték és viszik, nagyon fontos szerepet töltöttek be és töltenek be az evangélikus lelki- pásztorok. Az ő fáradozásuk és lelkesedésük eredménye, hogy evangélikusokból legkevesebb az írni-olvasni nem tudók száma és legnagyobb a száma, akik gimnáziumot és egyetemet végeznek. Természetesen arányszám szerint.

Evangélikus lelkészekből hosszú sorozata került ki a tudósoknak. Bél Mátyás az első magyar nyelvtan megírója; Magyarország legnagyobb mezőgazdásza, akinek nevét mostanában olyan sokat emlegették 200 éves születési évfordulója és szarvasi szobor-leleplezése alkalmával: Tessedik Sámuel; Kiss János, a költő; Székács József az „ország pap“- ja; Rázgha Pál, a szabadságharc vértanúja, mind-mind evangélikus lelkészek voltak. Ma is, legyen hálaadás érte, lelki- pásztoraink megállják helyüket. Viszonyítva más vallásfelekezetekhez, bizonyos, hogy nagyobb értéket képviselnek.

Ha evangélikus lelkipásztorokról van szó, meg kell említeni a gályarab-lelki- pásztorokat is. Gyalogosan hajtották őket, mint barmokat, országokon keresztül, majd Nápolyban eladták őket. El- ítéltetésük oka evangéliumi hűségük volt. Minden időkben példaképül állhatnak előttünk, lelkipásztoroknak és híveknek egyaránt: az ártatlanul elítélt evangélikus gályarab-lelkészek szenvedése és hűsége. Emlékeztetnek is bennünket a sötét időkre!

Ma össze van forrva édes magyar Hazánk ügye lelkipásztoraink működésével. Hazánkkal együtt élünk, vagy halunk! A veszély átérzése alkalmával elhalkul a szavunk, suttogóvá válik a beszélgetésünk. Nem drágaságról, nem is a nekünk megfizethetetlen árakról, gyermekeink jövőjéről, testi fájdalmainkról, lelki gyötrelmeinkről beszélgetünk, hanem Hazánk jövendőjéről, Krisztus országának biztosításáról.

Hiszünk a jövőnkben és ezt tiszta szívvel hirdetjük is! Ebben az áldozatos munkánkban nem szabad elfáradnunk és élrestülnünk. Ott kell lennünk mindenütt, ahol legveszélyesebb a hely, ahol legmélyebbre akarják ásni sírunkat. Minden helyen tegyük meg kötelességünket, mint a vártán álló hős katona; szélben és viharban legyünk őrtállók a magunk, családunk, 'gyülekezetünk, népünk megmentése érdekében. Minden kockára van téve, mindent megnyerhetünk, de mindent el is veszíthetünk.

A lelkipásztor két fajtáját János apostol mutatja be Evangéliumának 10. részében. Van jó és rossz pásztor. Mi szeretjük tudni, hogy ezek között a végletek között még hosszú sora van a különböző pásztoroknak. Jaj nekünk és híveinknek, ha másoktól kell megtanulnunk, hogy mi hová tartozunk. Verejtékünk nyomán kell, hógy ismerjenek meg minket és legyenek híveink lelkészeikhez bizalommal.

Az evangélikus lelkipásztorra sokan néznek. Nemcsak hívei és ellenségei, de a közömbösek is. Vigyázzák minden cselekedetét. Jaj nekik és nekünk, ha cselekedeteik inegbotránkoztatást keltenek.

Amilyen a gyülekezet —• olyan a lelkipásztora, szokták mondani. Adja a jóságos Isten, hogy gyülekezeteink épüljenek, erősödjenek, virágozzanak lelki- pásztoraink áldozatos munkája nyomán!

Szuchovszky Gyula.

Bombakárosultaknak a Harang szó útján érkezeti adományok :

Kadarkúti hívek adománya: Györgyi Bálint 40 P, Brener Oszkár 20 P, Kaszai Pál 20 P, Olasz Pál ref. 40 P, Ravasz Ferencné 20 P, Szula Bálint 30 P, Ho- lecska Kálmán 20 P, ifj. Bubik Sándor 30 P, Gombkötő Pál 20 P, Gombkötő József 20 P, Karácsonyi István ref. 10 P, Kovács József 30 P.

Honvédeink hősi helytállással védik Erdélyben az ősi földet.

A holnap.

Irta: Schlitt Gyula dr.

A nagy harcok óta még nem kaptak Pistáról hírt. Barátai közül már többen Ls írtak, de róla még egy sem tett említést. Szülei kezdtek nyugtalankodni. Mi lesz a vagyonnal, ha Pista nem találna hazajönni? Egyetlen gyerek, s nincs utód. Aztán ők is már öregek. Isten ne adja, de ha betegágyra veti őket valami nyavalya, nem lesz, aki jó szívvel csak egy pohár vizet is nyújtson nekik. Folyton ezen gyötrődnek.

András, ha már nagyon elöntötte lelkét a keserűség, kifakadt az asszonyra, mint most is.

— Mondtam én neked, Ágnes, de hányszor, megbánjuk még, amit teszel, de evett az ördög, hogy elaprózódik a birtok. Most aztán, ha megesnék Pistával, amitől félünk, mit csinálsz a fene sok vagyonnal. Mások híznak majd benne. Idegenek. A drága rokonaid. Ezért kellett egy életen át gürcölnöm.

Az asszonyt is ma megint sűrűbben lepték be a sötét sejtések és szó nélkül tűrte a szemrehányást. Bűnhődésfélét érez és hallgat. Sokáig azonban alig bírná. Már igen böködi a nyelve gyökerét, hogy szóljon, de megjött Lidi, Pista menyasszonya, s vele más levegő lebbent a szobába. Egyszerre világosabb lett. Lidi fiatal és szép. Kemény leány. Fény és élet árad belőle, az utódok hangos élete, s a két öregnek kigyulladt láttán a szeme.

Lidi izgatott. Ügy esett be az ajtón.

— Sebesülteket hoztak Szekszárdra a kórházba, be kellene menni, talán tudnak, valamit Pistáról?

András bácsi legyintett. Félt, hogy megbolygatják nyugalmában, s szeretné elütni a dolgot. Az asszony azonban kapott rajta, s ezzel persze András részéről is eldőlt az ügy. Megy Szekszárdra. Lidi is. Jaj, csak valami rossz hírt ne halljanak, mert megemészti magát.

Az út elég keserves volt. A vonat tömve, s egymás hegyén-hátán tolonganak asszonyok, férfiak, hogy az öreg már röstelte. Megbotránkozott a szemérmetlenségen s Lidi alig győzte csitítani. Kínos állapot. Pipázni sem tudott. Megpróbálta ugyan egyszer, hogy rágyújtson, de ráripakodtak, ne büdösítse a levegőt, s ijedtében elejtette pipáját. A pipa összetört, s az egész kupé röhögött rajta. Meg is fogadta, csak kerüljön még egyszer épkézláb haza, soha, de soha többé.

Lidi nem ment be a kórházba. Szé- gyelné magát a sok fehérre vetkőzött katona között, s inkább várt a kapu előtt. András bácsi is helyeselte elhatározását, s elszántan maga indult útnak. Kimért léptekkel kopog végig a folyosókon. Meg-megáll. Körülnéz. Föl-alá. De bolond magasan van itt a plafon. Belebelemártogatja orrát a nehéz levegőbe, s nagyokat tüsszent. Idegen1 neki ez a szag. Közben érdeklődik a járó-kelőktől Pista után, de nem igen lesz tőle okosabb. Végül is benyit egy ajtón. Rengeteg ágy. Elállt szeme, szája.. Ilyet még nem látott. Csupa sovány, sápadt ember. Feküsznek, üldögélnek. Kinek a feje, kinek a lába van bekötve. Egyesek botra támaszkodva próbálgatják, tudnának-e már lábra állni? Mások meg csendben beszélgetnek. András bácsi mélységes áhítatba zuhan. Még a sapkáját is leveszi, mintha templomban volna. Nem szól, csak áll egy helyt. Néz és figyel, hátha valami ismerős hang ütközne a fülébe. De semmi. Majd összeszedi magát s megszólal. Hangosan, hogy mindenki feléje fordul.

— Jó vitézek, nem tudnak valamit a fiamról? Két hónapjánál is több, hogy írt s az édesanyja már nyugtalankodik. Mátkája is van, s nagyon epekedik utána szegény Lidi. Az Isten megáldja kend- teket, ha valami jó hírt tudnának róla.

Megnehezedett az öreg szíve, hogy elnyomta benne a szót. Éhesre tágult szemével belenéz a nagy csöndességbe s vár. Kis időre szól valaki hátul a sarokból.

— Aztán, hogy hívják, urambátyám, a kend fiát?

— Pistának — siet válaszolni András. — Kovács Pistának, Bátáról.

— Akkor meghalt — szólt hátulról a hang —, aknára lépett. Derék katona volt. Isten nyugosztalja. Korotojakon temettük el nagy tisztességgel.

Kegyetlen szavak. Kopognak a csöndben, mint a jégverés. Az öreg megrogy- gyan. Rettentő kínok feszítik belülről a mellét s homlokát kiveri a víz. Összeszorítja a fogát, megfordul s szó nélkül kitámolyog az ajtón. Nagy, néma részvét nyomul utána. A folyosó végében megáll, nekidűl a falnak s kijajdul belőle a fájdalom. Keserűen, panaszosan.

Lidi kétségbeesik a hírre s ájuldoz. Meg akar halni. András bácsi vigasztal- gatja, de Lidit rázza a zokogás, hogy fejcsóválva megfordulnak utánuk az utcán. Egy katona meg is kérdezte:

— No, mi baj van, szép húgom?

Lidit megcsapta a hang, mint langyos

szellő a havas domboldalt. Fölnéz, rá- mélyed nagy szemével a katonára, még a sírás is lent rekedt a mellében, de csak egy pillanatig .s aztán kitört belőle:

— Elesett a Pista.

— Ezen aztán ne bőgjön, de legyen rá büszke. Pista megtette kötelességét. Katona volt. Férfi. Szép'halált halt.

Meleg szavak. Lidi úgy nézett a katona után, mint aki nagy terhet Vvett le a szívéről és viszi magával. Talán a búját. Annyi tény, a zokogás már kevésbé rázza.

Visszafelé az utazás sem volt már olyan veszélyes. Helyük is akadt, s legnagyobb ámulatára Lidi azon veszi magát észre, hogy a meleghangú katonával ül szemben. Meglepetésében rajtafelejtkezett a szeme. Három csillaga van és fekete kis bajusza. A szakaszvezető is ráismert Lidire.

— Megbékült már? — kérdi.

— Nem békül meg az én lelkem soha, de soha.

— Hány a gyerek? ’

Lidi elpirul s rá se mer nézni a katonára. Hirtelenében nem tudja, mit válaszoljon. Szerencsére az öreg résen volt, s megmentette a helyzetet.

— Egy sincs — motyogja kedvetlenül —, itt a baj. Még csak jegyben voltak.

— Akkor pedig egyenesen bűn ez a nagy nekikeseredésed — feddi meg a katona Lidit és kérdezi— hová valósiak?

— Bátaiak vagyunk — válaszol kurtán az öreg.

— Csak nem Kovács Pistáról vap szó?

—.De éppen arról, a fiamról. Szép

szál legény volt.

András bácsi arcán megviggyant a büszkeség:

— Ismertem én s bizony kár érte — simogatja meg a katona az öregnek apai önérzetét s egyúttal megnyugtatja —, dehát odakint megesik ilyesmi az emberrel. Megtörtént Pistával is. Mit tehessünk? Megsiratjuk és tovább megyünk.

Lidi nagyot sóhajt s törli a szemét. Az öregből pedig kicsattan élete alkonyának minden keserve.

— Nem lesz unoka!!

Akkorát dobbant a melle, mintha a ház mestergerendája szakadt volna ketté. Lidit átfutja a szégyen, a düh. Olyan lett, mint a pipacs. Mégis sok, miket pászmáiul össze ez az öreg ember. Ráförmedt.

— Egyéb baja sincs, örökké azokat siratja, kik még a világon sem voltak.