Harangszó, 1944

1944-01-02 / 1. szám

Mindig Jézus!

UJ köntös, régi lélek.

... nevezék az ő nevét Jézusnak.

Luk. 2 : 21. v.

Üj év küszöbén állunk. Vastag függöny takarja el a jövőt. Nagy jótétemény, hogy nem látjuk előre. De a jövő sötétségébe bevilágít egy hosszú fénysugár — a bethle- hemi bölcsőből. E fénysugárban lépjük át két esztendőnek határvonalát. A határkőre pedig ez van írva: Jézus!

Az egész egyházi esztendő legrövidebb szentleckéje az újévi: nevezék az ő nevét Jézusnak. Erre igazán ráülik az a jeizo. rövid, de velős! Minden benne van, ami a földi boldogsághoz s az örök üdvösséghez szükséges. Jézus nevével tesszük meg az első lépést, — az ő nevével kívánjuk folytatni és — ha Isten is úgy akarja — befejezni. Legyen az 1944. év valóban az Ür esztendeje!

Jézus nevét írtuk lapunk homlokára ma is, mikor új külsővel, nagyobb köntösben látogat el a sok- sokezer hittestvér hajlékába és kíván Istentől gazdagon megáldott Üjévet. A külső tán tetszetősebb, a köntös nagyobb, de a szabás — a régi. Jézus szabta meg, hogy mit higyjünk s hogyan éljünk, mit szóljunk és mit írjunk. Az ő szabása nincs alávetve sem a divat szeszélyének, sem az idők változásának. Harmincnégy év óta zeng egyházunk ezen őrhelyéről a Harangszó s változatlanul azt hirdeti: Jézus!

Üjév napján boldog új évet kívánunk egymásnak. A jókívánság mindig jól esik, de a boldogságot nem biztosítja. Olyan vezetőre van szükséged, aki nem téved, aki tisztán és biztosan látja a végső célt. Luthert Wormsba utaztában egy vendéglős arra kérte, hogy az ebéd árát ne pénzzel fizesse meg, hanem olyan mondással, melyet soha el nem felejt. Luther nagy betűkkel ezt írta a vendéglő falára: Az Úréi vagyunk! — s hozzátette: Jézus a mi gazdánk, mi az ő tulajdona vagyunk, Ő a magáét mindig megóvja s róluk gondoskodik.

Visszhangozzék szívedben az egész esztendőn át a Harangszó: Jézus! ő az ajtó! Rajta keresztül lépj be bátran az ismeretlen új esztendőbe. Jézussal kezd és végezd. Mindig Jézus! Ámen.

K u s zy Emil.

Harmincöt évvel ezelőtt írtam a Harangszó első számába az első írást és most írom új köntösbe öltözködő Harangszónk 35. évfolyamának 1. számába az első vezetőírást.

Visszaemlékezem a Harangszó homlokára rajzolt első címképre.

Széles ívben lendülő harang uralkodik rajta. Első kondításá- nak Hangja levegőben úszik rnegT' de ércnyelve már sietve közelít a harang falához. Egymásután si- koltva többször kiált. Hanggal erősíti saját hangját. Ismétlődő zengéssel növeli zengő kiáltását. Ércszavának zápora ráhull egy árnyas falura, melynek népe ünnepi csendességgel ballag temploma felé. Sátrat terítő eperfák között kicsi házak. Kútágas mögött a messzeség puha takarója alatt álmodó tanyák. Templom mögött békességben másik templom. Az egész kép felett kiterjesztett fehérszárnyú galamb száll, mintha mindenhova eljutna, mégis mindig egy helyen maradna.

Kedves volt a Harangszó első címképe. Jól esik emlékeznem róla.

Az újköntösű Harangszó homlokára művész keze új címképet rajzolt. Erősen fellendülő harangból hatalmas zendüléssel kitör az ércnyelv beszéde. Kötelét kemény- vonású magyar acélkéz húzza. Tenyerének eresze alól messzevil- lantja kutató tekintetét, mintha a hang beszédének utat fúrna házakba, szívekbe, családokba. Vigyázza mindazt, amiért meghúzza a harangot. Figyeli azokat, akiket álomból felserkent, Istenhez hív, táborba szólít, munkába állít, bizonyságtételre kötelez. Mintha történelmi válságos időben az evangélikus keresztyén magyarság lelkiismerete, egyházszeretete és honszerelme zúdítaná szerte a harang szavát.

Irta: D. Kap! Béla püspök.

Kedves a Harangszó mostani címképe. Szívesen szemlélem s megtalálom benne a régi címkép gondolatát és lapunk híven őrzött programmját.

Új köntösben régi lélekkel országos evangélikus néplap akar maradni. Evangélikus egyházunk egész életterületét felöleli. Az egész egyházat szolgálja és az egesz*"egyhlí?éít erez ieíe'iősségef. Néplap jellege korlátokat állíthat eléje, megszabhatja hangját, befolyásolhatja témáit és tárgyalási módját, de nem változtat azon, hogy benne az evangélikus egyház teljességének kell kialakulnia. Munkát regisztrál és életet tükröz. Hiányokat feltár és vérző sebekre mutat. Gondolatokat nevelget s terveket indít megvalósulásuk útján. De mindezt nem a tanító- mester felsőbbségével és nem a bírói pulpitus ítélkezésével cselek- szi, hanem az engedelmes sáfár hűségével. Egyházi közszellemet ébreszt. Kidolgozza csendes munká- lással az egyház lelkiismeretét. Az egyház teljes szolgálására embereket nevel. Jogokat védelmez. Munkalehetőségek feltételeit biztosítja. Állammal, más egyházakkal és önmagával szemben képviseli az egyház igazi érdekeit. Mind ennek biztos, eredményes eszközét az erőteljes, egészséges egyházi közszellemben, az evangélikus öntudatban, a felelősségérzet és a lelkiismeret kiépítésében látja. Olvasótáborába éppen ezért nemcsak előfizetőket keres, hanem hívő, öntudatos evangélikusokat.

Hűséggel dolgozik népünk szellemi és anyagi emelésén is. Ápolja anyanyelvűnket. Tovább - örökíti történelmi hagyományainkat. Cselekvő hazaszeretetre ösztönöz.Azon meggyőződésben végzi munkáját, hogy nemzetünk életszínvonala s a mostani történelmi időkben helytállása, a Krisztus közösségében gyökerező vallásosságától függ. Gazdák, iparosok, kereskedők, hivatalnokok, szellemi munkások között akkor lesz egész ember, ha hivatássá teszi munkáját és Istennek tartozó felelősséggel végzi kötelességeit. Hazaszeretete és nemzetszolgálata akkor nyer értéket, ha a hazát és nemzetet Isten- aula drága órorvscgheK tckimi * “ azt becsülettel, jellemmel, tiszta élettel, munkával erősíti. Az igazi hazaszeretet erénye az istenfélelem televény humuszából táplálkozik. Ezért a vallásosság mindig nemzeterősítés.

Vallásossága a népiség megbecsülésére vezeti. A nemzetben Isten teremtését látja, a népiségben pedig az ő teremtő gondolatának színét, sajátosságát, egyéni tartalmát. Megbecsüli, keresi, összesze- degetí, visszaállítja népiségünk értékeit, mert azt Isten adta, azzal nemzetét erősíti és az történelmi hivatásának betöltéséhez segíti.

Mindezen felül és mindezért a családok barátja akarunk maradni. Ajtón zörgetünk, szíveken kopogtatunk. Körülült asztalokhoz letelepedünk. Beszédünk ércesen hangos néha, máskor halk csendességgel szálló, mint a félignyitott ablakon beszűrődő harangszó.

A harangszó Isten hívogató szava.

Tűzvészben, vízáradásban, támadásban védelemre hívó sikoltás.

Mindennapi munkában serkentő.

Fáradalmak után elpihenés csendes ígérete.

Erőpróbáló történelmi időben egytáborba sürgető érc-szavú kiáltás.

Különböző időben, változó körülmények között más a harangszó zengése, de mindig, minden esetben Istenkeresés és imádkozásra hívás.

Legyen új köntösben tégi lélekkel mindig harangszó a Harangszó!