Harangszó, 1943
1943-05-02 / 18. szám
1943. május 2. HARANGSZÓ ÍÍT. 3 szebb arcot: Édesanyánk arcát és sokszor csak későn hullnak köny- nyeink. Akinek édesanyja él, ölelje át e napon s adjon hálát Istennek az élet e legdrágább ajándékáért. /só Pál. Szülök napfán hálával gondolunk mindazokra, akik a győri Diakonissza Anyaház hadiárva-mozgalmára felfigyeltek, megajánlásukkal a mozgalom támogatására siettek és egy-egy hadiárva nevelési költségét vállalták. Kedves leveleiket már közöltük. Most megemlítjük névszerint is őket. Bakonyszombathelyi Ifjúsági és Nőegylet havi 30 P, Erdős Sándor Magyaróvár havi 15 P, Maderspach Ferencné Rákosliget havi 15 P, Matolcsi János Nagykároly havi 10 P, Nagy Józsefné és ifi. Sipos Lajosné Győr havi 30 P, Reich Sándor és Reich Gusztáváé Szombathely Sopronnémeti havi 10 P, Torncsányi László lelkész Budapest havi 30 P. két árva után havi 60 P, Szkok Pálné Bicske havi 30 P, özv. Szabó Lászlónó Megajánlást tettek még Kocsis Ká- rolyné Szombathely, özv. Lackner Ferencné Miskolc. Veöreös-Kovács András hadbiztos alezredes Tp. 113/100, Zikes Mária és Janka Budapest, özv. Engler Andorné Rozsnyó, Pataky Antal Balatonszepezd, Schober Sándor Sárvár, Bácskai Sándomé Üidombóvár. — A sepsiszentgyörgyi Evang. Nőszövetség nevében Kritza Tivadar né 240 P adományt küldött e célra. menekültünk meg a pusztulástól! Ha a kijelölt városba érünk, ünnepnapod lesz! A kapitány megtartotta ígéretét és János sokáig vándorolt a híres nagyvárosban, hogy meglássa a látnivalókat, nevezetesen a császári palotát és az ott ki-bejáró embereket. Mennyire csodálkozott ezen a pompán! Egyik állami kocsi a másik után hajtott el mellette — de mi esett lábához az egyik kocsiból? Aranyból készült, drágakövekkel kirakott karkötő volt, valamelyik előkelő hölgy ejtette le. János gyorsan odahajolt, fölemelte és hangosan kiáltott a kocsi után: Állj, állj! — de hiába; a nagyváros zaja túlharsogta kiáltását és János a lelettel visszatért kapitányához. — Szerencsefia vagy! Ezek gyémántok — mondta, amikor a karkötőt látta. — Hogyan jutották hozzá? János mindent elmondott a kapitánynak. Az így válaszolt: — Nos, látom, hogy te' megtettél mindent, amit tehettél, hogy a karkötőt visszaadd tulajdonosának. Nem hallották, most már tulajdonod. — Nem, kapitány, nem az enyém! — válaszolt a fiú buzgón. Köszönjük a kis árvák nevében is testvéreinknek az apai szeretetet pótolni akaró szeretetét. Bár minél többen követnék példájukat. Adjatok szeretetet az apátián hadiárváknak! ken át szőttél egy álmot, — és semmivé lett. Az életednél jobban szerettél valakit, abban kellett csalódnod. Aggasztanak a gondok: mi lesz holnap, mi lesz a gyermekeiddel. A szíved mélyén sír- halmot hordasz és beletemetsz szülőt, hitvest, testvért, gyermeket, barátot, arcokat, hangokat, simogató kezeket. MegMíért vagy szomorú ? Annyi embertől lehetne ezt kérdezni! Hiszen ma majdnem mindenki siratja valakijét vagy valamijét... De most, húsvéthoz még közel, Ö állít meg bennünket ezzel a kérdéssel, mint ahogy megállította azokat, akik akkor már régen szomorúan hagyták el húsvétot. „Miért vagytok szomorú ábrázattal?“ — kérdezte két lehorgasz- tott fejű, bánkódó embertől, akik Emmaus felé tartottak.—-„Miért sírsz? — kérdezte egy zokogó asszonytól, aki egy nyitott sír partján temette kétségbeesetten afcát kezébe. ... Ezzel a két „miért“-te! kezdődik húsvét. Összetört, csüggedt, megrendült hitű, köny- nyesszemű emberekhez lép oda Valaki és csendesen kérdi: Miért? ... Tőled, 1943-nak szomorú vándorától ugyanezt kérdezi. Tudom jól, "sokat tudnál elmondani magyarázatképen... ÉveAz édesanya. — Mit, te együgyű fickó? Hiszen a tied! Add nekem a gyémántokat, ha Londonba megyek, eladom és sok pénzt kapsz érte. — Az meglehet — válaszolt János — de a gyémántok nem az egyémek. Ha a hazafelé vezető úton ismét vihart kapnánk, mint idejövet, ki imádkoznék, kapitány? Én képtelen volnék! —• Igazad van, fiam! Én se gondoltam komolyan; csak próbára akartalak tenni! Ki kell puhatolni a karkötő tulajdonosát. — Ez hamar megtörtént. János 800 márka jutalmat kapott a tulajdonosnőtől becsületességéért. A kapitány tanácsára szőrméket vett érte és amikor Londonba ért, kétszeres haszonnal értékesítette. így János Isten kegyelméből egyszerre gazdag ember lett. Szíve ugrált az örömtől, ha kedves szegény anyjára gondolt. Amilyen gyorsan csak lehetett, hazautazott. Hazaérve, a szülői ház felé sietett Azonban mit látott? Fű nőtte be a kapuhoz vezető keskeny csapást, minden sivár és elhagyott volt. Könnyek patakzottak arcán, szívében égő fájdalmat érzett. Hol volt kedves anyja? Talán meghalt távolléte alatt? Kérdőn nézett föl mennyei Atyjához. A szomszédasszony odajött és rákiáltott: — János, te vagy az? — Ö nem adott választ és az asszony észrevette, mi búsította. — Kedves barátom, édesanyád nem halott, ne sírj! — mondta az asszony. — Bizonyos, hogy nem halott? Óh, hát akkor hol van? — Odaaát a szegényházban — válaszolt a szomszédasszony. Gyorsan letörölte könnyeit és a közelben lévő szegényház felé futott. Ott azt mondta a gondnoknak: Édesanyámat szeretném elvinni. — Mit akarsz vele? — kérdezte az, miközben csodálkozással telten nézett a hajósinasra. — Gondoskodni akarok róla — hangzott a válasz. — Te akarsz gondoskodni róla? Azt nem hiszem. — János azonban nem hagyta magát visszautasítani. Ujjongva vitte el édesanyját a szegényházból és nem tudott eléggé hálát adni az Üdvözítőnek, amiért megadta neki, hogy nyugodt, gond nélkül való öregkort készítsen édesanyjának. Reinold János Bibliájából tanulta ezt. Isten igéje tette őt becsületes emberré, engedelmes és hálás fiúvá.
