Harangszó, 1943
1943-09-12 / 37. szám
298 HARANGSZÓ 1943 szeptember 12. táviratban üdvözölte a Kormányzó urat és ugyancsak üdvözlő táviratot küldtek az evang. egyház egyetemes felügyelőjének: báró Radvánszky Albertnek is. Dr. Engel Rudolf, a kassai ev. egyház felügyelője egyházközsége nevében meleg szeretettel köszöntötte a Kassán összeült egyházkerületi közgyűlést. Lelkes beszéde általános tetszést váltott ki. Az üdvözlések után Turóczy Zoltán püspök olvasta fel nagyszabású évi jelentését, amelyet a közgyűlés élénk helyesléssel és megnyugvással fogadott. — Szünet után a közgyűlés többi pontjait tárgyalta le a közgyűlés, amely a Himnusz hangjaival nyert befejezést. Visszaforgatok a Naplómban. Egyévi oroszországi élet apró tükörképei. (Folytatás.) VI. Kórtermekben. A műtő és a kórterem között szerves a kapcsolat, onnan ide és viszont egyenes az út. Egymás mellett feküsznek sorban a betegek, gondosan megtömött szalmazsákokon, a helyzet megkívánta szükségszerűségnek megfelelőleg, néha emeletes ágyakon is. Példás a rend, ékes a tisztaság. Bajtársak készítették egy sors robotosai részére. Lázas bódulatban, önkívületi állapotban vonaglik a frisebb lakó, emitt csillan a kedély, gyöngyözik a humor, egyik levelet, zöld lapot ír haza, övéinek: megvagyok, élek, remélek, imáikból ki ne felejtsenek! Levelet írni és kapni nem utolsó lelki élmény. Néha egy-egy iromba betűkkel írt, kuszáit sorokkal rótt levél úgy odasimul a katonaszívekhez, mint otthon a kisgyermek ijedelmében az atyjához. Pár sort az apróság is vetett ide, elküldötte a feleségem a fényképét is; ime, tessék csak nézni, nyílnak meg a szívek. Amott az időleges „szövetségessel“, a mankóval az első bicegő lépéseket teszi a lábba- dozó. A negyedik megértvén és megvalósítván az evangélium üzenetét: egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét, láncszolgálatokat végez a még magatehetetlen bajtársak körül, fejaljat, párnát igazít, a fájós oldalról az épebbre fordítja; béna karja még mozdíthatatlan, tudatja helyette a szeretteit: megsebesültem, kórházban fekszem, ne aggódjatok, kétségbe ne essetek, javulok, bízzanak, imádkozzanak! íme pár futó pillanatkép a „beléletről“. Színes, fordulatos és mozgalmas az minden izében és felépítettségében. Sóhajok felhője úszik a szobákban, a betegség börtönéből szabadul „saslelkük“, ha a magyar rónák végtelenjére emlékeznek ... Néhány meleg, szívükhöz szóló ige után kutatok: a Mindenható büntetését meg ne utáljad, mert Ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak... Meg fogsz gyógyulni. Isten tanítása szerint a szenvedésnek nemző ereje van, tehát értéket termel, de ugyanakkor le is leplez, megmutatja ki vagyok, magamnak is, másoknak is. Megmutatja a kishitűségedet, amit nem is vettél észre addig, míg könnyű volt Isten hozzád való szeretetében bízni, hinni. Békességed nagyságát, türelmed hordképességét, alázatod mélységét, hited rendíthetetlenségét fényleti, csillogtatja fel... Néma csend hallgat az ágyak sorai között. Elhallgatok én is, nem a bőbeszédűség kedves az Ür előtt, hanem a lélek izzása, főleg ha az az ö Leikétől fog tüzet. Bibliákat, imakönyveket, egyházi lapokat, vallásos füzeteket osztok szét. Legyen kezük ügyében, mellettük a „lelki fegyverzet“, amikor a másik fegyvert nem tudja fogni roncsolt karja. Előveszi egyik a félig golyótépte imakönyvét, amely a „gyilkot“ a szívéről félreterelte, vagy megállította. Kezembe veszem, hosszan megszemlélem, visszaadom: őrtéd testvér híven, mert ezáltal, ezen keresztül őrizett meg tégedet az Isten!... Látod! Kiszámíthatatlanok az ö határozatai, végéremehetetlenek az utai... Továbblépek, élénkül a viszony. A sebesült, ha már javul, szívesen beszéli el a maga „esetét“! Lélektani tapintatlanság volna útját vágni ennek, megosztott bánat felényi terhű, megosztott öröm hatványozott öröm. Aknamezőkről szól a história. Meghátrált előlünk az ellenség, mert mi derekasan megálltuk ám a helyünket, de visszavonulása közben az elhagyott, a kiürített terepen aknákat helyezett el. A föld felülete hóval, gályákká!, vagy avarral volt takarva, úgyhogy semmi sem látszott, de amikor odaléptünk, megmozdult a föld és irtózatos erejű robbanás szaggatta, marcangolta szét társaimat, fülünk, orrunk, szemünk, szánk földdel telt meg, az én karomnak is az „adott be“ ... Sínben nyugszik a tépett végtag, nap, mint nap kötést kap... lassanként javulgat. Titokzatos rejtett halálforrások a mélyben, a felszín alatt. Óh hányszor dolgozik így a Sátán is, alant, burkoltan! Talán virággal szórja tele az utat, vagy földi haszonnak, előnynek a csábos igézetét villantja eléd, s aki utána, nyomába megy, aknamezőkre fut, hol rámegy az élet, vagy nyomorékká szerencsétlenít!... Gondolkozz rajta! Káldy Lajos ev. tábori lelkész, Sopron. OLVASSUK A BIBLIA? Az örökélet iskolája. I. A Tanító. Szeptember 12. — Máté 8, 27. — „Kicsoda Ö?“ — Első osztályba beiratkozott kis gyermekek tágranyitott, kiváncsi szemmel néznek a tanítóra. Soksok gyermekiélekben szólal meg ezekben a napokban a kíváncsi kérdés: „Kicsoda ő?“ — Az örökélet iskolájába beiratkozó felnőtt szívében is e kérdés vetődik fel, amikor megtörténik az első találkozás a Tanítóval, a Mesterrel: „Kicsoda 0?“ Sok-sok tudni vágyó lélek közös nagy kérdése ez. Keressük hát reá a feleletet! Szeptember 13. — Máté 16 : 13/b. — „Az Embernek Fia.“ — Örvendetes megnyugtatás számunkra, hogy az örökélet iskolájának tanítómestere: az Embernek Fia. Hús és vér, ember maga is, aki megismerte, átélte mindazt a nehézséget, ami az emberi sorssal együtt jár. Tudja, mit jelent embernek lenni. Osztályrészese volt a mi sorsunknak, kivéve a bűnt. Közülünk való volt, de mégis magasan felettünk álló és kiszámíthatatlanul több, mint mi. Szeptember 14. — Máté 16 : 16. — „Isten Fia.“ — Ezért állt magasan felettünk. Ezért volt több, mint mi. Ezért tudott Istenről és az Ö titkairól többet, mint akárki más. Ismerte az ember világát és az Isten országát egyformán. Azért tudott olyan bölcsen tanítani mind a két országról. Ezért tanulhatod meg tőle, s egyedül csak tőle: ki vagy és azt, hogy ki az Isten. Te: kárhozatra méltó bűnös. Isten: könyörülő kegyelmes Atyád. Szeptember 15. — János 10:11. — „A jó Pásztor.“ — Krisztus nemcsak tanít, hanem mint a jó tanító, fel is ügyel övéire, őrzi őket. Sőt, mint a jó pásztor: táplálja övéit, hogy növekedjenek. Nála valósággá lett a szó: a jó pásztor életét adja a juhokért. A Golgothán a Tanítómesterből Messiás lett, hogy tanítványainak necsak ismerete és tudása, hanem örökélete legyen. Szeptember 16. —• János 6 :48. — „...az életnek kenyere.“ — A mi tanító- mesterünk nemcsak ismeretünket gyarapítja, hanem az örökélet kenyerével és italával táplálja, élteti lelkünket. Kenyérré lett számunkra. Vagy befogadjuk öt és élünk, vagy nem és akkor nyomorultul éhenhalunk. Nála nélkül nincsen élet, amint nincs a kenyér nélkül sem. Szeptember 17. — János 14:6. — „Én vagyok... az élet.“ — Nem hiába mondja ezt. Szavában nincsen semmi túlzás. Az Atya minden utat és hidat felégetett, amelyen a bűnös ember hozzá juthatna. Csak ez az egy út áll nyitva még: Krisztus! Csak ez az egy út vezet a megtartó igazsághoz: én bűnös vagyok, — Isten kegyelmes Atyám. Csak ez az út és csak ez az igazság vihet visz- sza Istenhez, azaz: az élethez. Ezért Krisztus az én életem és a tied is, Testvér! Szeptember 18. —- Jánqs 6 :68. —- Jer hát és iratkozz be ebbe az iskolába, amelynek csodálatos szavú tanítója: Krisztus: Nézd kár minden próbálkozás más mestereknél! Tanításuk, bölcseségük csak a kárhozat felé nyit kaput. Az örökélet beszéde nála, Krisztusnál van. Hidd el és fogadd el ezt az igazságot, mint Péter —- és élsz! Ámen. Kiss György. KARCOLATOK ! ? Egyik munkatársunk panaszkodik. A mátrai Gallyatetőn volt s evangélikus templom hijján római katolikus templomba ment vasárnap. Ott a pap „prédikációja“ meglehetős bántó módon arról szólt, hogy csak római katolikus könyvet s újságot olvassunk. Eretnek-kézből semmit. Hogy efféle ,,prédikáció“ még manapság is elhangozhatik, arról nem tehetünk. De hogy meg ne hallgassuk, arról tehetünk! Kedves munkatárs! Jobban tetted volna, ha azon a vasárnapon otthon elővetted volna a bibliádat!
