Harangszó, 1943

1943-04-04 / 14. szám

TOB. HARAN682Ó T9'4tí. 'áftríftS?. gok lehetnek, hogy a Krisztus ne­véért méltókká tétettek a szenve­désre. Szenvedhettek! Sokat szen­vedhettek! Meg kell azonban gondolnunk azt is, hogy nem minden szenvedés a Krisztus követéséért szakadt reánk. Szenvednünk kellett bűneink miatt is. Hitetlen csüggedezésünk, Istent felejtő kétségbeesésünk, hűt­lenségünk, gyáva visszahúzódásunk, önző magunkféltése, testvérre nem gondoló önzésünk, megalkuvó gyengeségünk, öntudatlan meghu- nyászkodásunk, hitünket rejtegető hallgatásunk, a Szentlélek tüzét megoltó tunyaságunk, feladott har­cunk, melyet az álbékesség húsos- fazekáért tagadtunk meg — mind­mind reánk zúdította a szenvedést bűneink következményeként. Az ilyen szenvedés sorvasztó hatalom. Ezért vezetünk a kitérési statisztikában, ezért halványodik anyaszentegyházunk arca a ká­runkra adott reverzálisok szenve­dése miatt, ezért vagyunk fogyó egyház!.. . Most ezért szenved a magyar evangélikusság, ezért szen­ved a Krisztus magyar népe. Nagyobb jót alig kívánhatunk önmagunknak, mint azt az egyet: Olyan erős legyen Krisztust meg- valló hitünk, hogy szenvedni is tudjunk a Krisztus nevéért. Ne félj! Ez a szenvedés nem árthat! Teher alatt nő a pálma! Nagy Miklós. Tavasai áradat. Történeti regény a magyar reformáció korából. Irta: Mobr Gedeon. (Folytatás.) 9. Az Isten népe. Nagy tolongás van a kapitány háza előtt. Megtelt a piactér, mintha csak vásár lenne. Polgárok és falusiak, férfiak és asszonyok, aggok és gyermekek egy­más hegyén-hátán verődtek össze. öt napja, hogy Pekry Lajosék meg­érkeztek. Huszárai most is ott várakoz­nak lenn a nagytemplom tájékán, öt napja vajúdik a döntés: enged, vagy nem enged a nemes község? Szokatlan izgalom fejti le mindenkiről a munka békés kötelékét. Meztelen, sebes lélek­kel bánkódik a tömeg. Egyre újabb hí­rek kelnek szárnyra. Legtöbbje csak üres szappanbuborék. El is tűnik azon­nal, amint megpattan. De már tegnap este rebesgették, hogy a tanács kiszol­gáltatta Dévay Bíró Mátyást. így virradt fel ma ez a langyos íavaszi-verőfényes november 6.-ik napja. 20 esxiendö telt el azóta, hogy magyarországi evangélikus egyházunk Radvánszky Albert bárót, mostani koronaőrt, magyar királyi titkos tanácsos, felsőházi alelnököt egyetemes fel­ügyelőjévé beiktatta. Nem jelzi nagy ünneplés ezt a fontos évfor­dulót, mi mégis megállunk mellette és lélekben megköszönjük azt a nagy szolgálatot, amelyet egyete­mes felügyelőnk ez alatt a húsz esztendő alatt egyházunk érdeké­ben végzett. Nehéz volt ez a szol­gálat, hiszen nagy idők viharában kellett vezetői őrhelyen állni, ro­mok felett kellett építeni, bizony­talanságok között kellett biztos utat mutatni. S Radvánszky Albert báró egyetemes felügyelőnk az őr­helyen szilárdan állt, a romokon épített és mindig határozott útmu­tatást adott, mert az evangélium fényköréből nézte a magyar evan­gélikus jövendőt. Nehéz szolgálata ezért volt egyházat építő áldott szolgálat. A húszéves évfordulónál megköszönjük ezt néki is és Isten­nek is, aki vezéri méltóságba el­hívta és munkáját Szentlelkével irányította. Ugyanakkor kérjük Is­tent, hogy sokáig tartsa meg egy­házunk élén és az eddigiekhez sok­sok évtizedet adjon, hogy jóaka­raté, önzetlen, bölcseségtől áthatott munkájával tovább építhesse ma­gyarhoni egyházi életünket és még előbbre vezethesse a magyar Lu- therániát Isten által adott hivatása betöltésében. | Úgy látszik igaz a hírverés. Háromfogatú könnyű szekér áll elő a kapitány kapu­jánál. Komoly dolog lehet, mert két ko­csis irányítja a lovakat. Benn ül az egyik a szekéren, a másik pedig az éknek I előrefogott nyerges hátán. Ezek is hu­szárok. Peckes tartásukon azonmód meg­látszik. A tömeg semmiképpen sem rokon­szenvezik velük. Gúnyos megjegyzések röpködnek feléjük. Különösen egy ifjú legény furakodik közelükbe. — Viszi már őnagyságát Andris apám? — szemtelenkedik egészen a nyer­ges ló mellé. Kezével a ház emeleti ab­laksorát mutatja, hogy ha nem tudja, ő- nagyságának a kapitányt hívja. A tagbaszakadt huszár előbb föl sem veszi. — Kendnek meg a nyelvét tekerték ki! — sercint a fiú és megemeli hozzá a süvegét. így ismerni csak rá. ö az, az „istenes ember“ árva magzatja. — Elpusztulj, kölyök! — mordul rá a huszár. — De majd inkább kend pusztuljon innét! — ugrik neki a gyerek, mint a hörcsög. — Prédikátor urunkat nem en­gedjük úgy sem! , Gondolatok a presbiter hivatásáról. Tele van a világ hazugsággal. Az egyház az igazság oszlopa. A presbiter ennek az igazságnak harcosa. A gyülekezet a presbiter­től munkát és szolgálatot vár. A gyülekezetben minden keresztyén­nek munkásnak kell lennie, de első­sorban annak, aki tisztséget visel. Nem elég, hogy a presbiter ne te­gyen semmit az egyház, hivatalos szolgái és munkásai ellen. A pres­biternek a cselekedetek és a gya­korlati keresztyénség serény hívé­nek kell lenni. A presbiter elöljáró, az élen halad, minden lehetősége* kihasznál és nemcsak a nehézsége­ket szimatolja mindenhol. „Milyen nagy baj lesz, ha valamikor majd a gyülekezet tagjai megjelennek Krisztus előtt és Krisztus szemükbe mondja: milyen keresztyének vol­tatok és a gyülekezet tagjai azt mondják: azok a példaadók és elöljárók is csak olyanok voltak, mint mi.“ A presbiter ezt sohasem hagyhatja ki életszámításából Sá­fár és számadással tartozik. Minél nehezebb az idő és minél többet követel a kor, annál jobban meg­kell feszíteni minden erejét, hogy elöljárjon a Krisztus egyházában.“ (Németh Károly esperes beszámolójából.) Magyarországon minden 25 percben egy ember hal meg gümőkórban. A gü- mőkór elleni küzdelem egyéni érdek és hazafias cselekedet. Küzdjünk ellenei A huszár ostorát kapja marokra. Nye­lével a fiú fejét célozza. Kemény csont a foglalatja, Ez még a felnőttnek is elég. — Kotródj, ha mondom!— bosszan­kodik. De az „istenes ember“ fia nemcsak saját nevében támadt. Ott áll mögötte mind az egész tömeg. S közvetlenül há­tában a kovácslegények. Nem azért jár­ták meg a „Lapis refugiit“, hogy szó nélkül hagyják az ilyen viszálykodást. Eredetileg amúgyis csak az alkalmat várják. — Ne bántsd azt a fiút! — tanácsolja Ezékiel. Konrád túlsó oldalról ágaskodik hozzá. — Megállj, ha az életed kedves! Huszárembernek pedig mindent lehet adni, csak éppen tanácsot nem. ö bizony megsuhintotta a fiút ostora nyelével. Nem úgy, hogy az életét vegye, de any- nyira bizonnyal, hogy virtusát kimutassa. Konrád kedélyesen ragadta tomporon. — Jere csak, koma! Túl magasan ülsz ott! Ezékiel vaskos ütleggel taszította meg. — Le onnan! Szaporán! — biztatta. Ugyanakkor kinőtt valahonnan Dingó nyurga teste is. Ö nem verekedett. Csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom