Harangszó, 1943

1943-04-04 / 14. szám

TOB.

HARAN682Ó

T9'4tí. 'áftríftS?.

gok lehetnek, hogy a Krisztus nevéért méltókká tétettek a szenvedésre. Szenvedhettek! Sokat szenvedhettek!

Meg kell azonban gondolnunk azt is, hogy nem minden szenvedés a Krisztus követéséért szakadt reánk.

Szenvednünk kellett bűneink miatt is. Hitetlen csüggedezésünk, Istent felejtő kétségbeesésünk, hűtlenségünk, gyáva visszahúzódásunk, önző magunkféltése, testvérre nem gondoló önzésünk, megalkuvó gyengeségünk, öntudatlan meghu- nyászkodásunk, hitünket rejtegető hallgatásunk, a Szentlélek tüzét megoltó tunyaságunk, feladott harcunk, melyet az álbékesség húsos- fazekáért tagadtunk meg — mindmind reánk zúdította a szenvedést bűneink következményeként.

Az ilyen szenvedés sorvasztó hatalom. Ezért vezetünk a kitérési statisztikában, ezért halványodik anyaszentegyházunk arca a kárunkra adott reverzálisok szenvedése miatt, ezért vagyunk fogyó egyház!.. . Most ezért szenved a magyar evangélikusság, ezért szenved a Krisztus magyar népe.

Nagyobb jót alig kívánhatunk önmagunknak, mint azt az egyet: Olyan erős legyen Krisztust meg- valló hitünk, hogy szenvedni is tudjunk a Krisztus nevéért. Ne félj! Ez a szenvedés nem árthat! Teher alatt nő a pálma!

Nagy Miklós.

Tavasai áradat.

Történeti regény a magyar reformáció korából.

Irta: Mobr Gedeon.

(Folytatás.)

9. Az Isten népe.

Nagy tolongás van a kapitány háza előtt. Megtelt a piactér, mintha csak vásár lenne. Polgárok és falusiak, férfiak és asszonyok, aggok és gyermekek egymás hegyén-hátán verődtek össze.

öt napja, hogy Pekry Lajosék megérkeztek. Huszárai most is ott várakoznak lenn a nagytemplom tájékán, öt napja vajúdik a döntés: enged, vagy nem enged a nemes község? Szokatlan izgalom fejti le mindenkiről a munka békés kötelékét. Meztelen, sebes lélekkel bánkódik a tömeg. Egyre újabb hírek kelnek szárnyra. Legtöbbje csak üres szappanbuborék. El is tűnik azonnal, amint megpattan. De már tegnap este rebesgették, hogy a tanács kiszolgáltatta Dévay Bíró Mátyást.

így virradt fel ma ez a langyos íavaszi-verőfényes november 6.-ik napja.

20 esxiendö

telt el azóta, hogy magyarországi evangélikus egyházunk Radvánszky Albert bárót, mostani koronaőrt, magyar királyi titkos tanácsos, felsőházi alelnököt egyetemes felügyelőjévé beiktatta. Nem jelzi nagy ünneplés ezt a fontos évfordulót, mi mégis megállunk mellette és lélekben megköszönjük azt a nagy szolgálatot, amelyet egyetemes felügyelőnk ez alatt a húsz esztendő alatt egyházunk érdekében végzett. Nehéz volt ez a szolgálat, hiszen nagy idők viharában kellett vezetői őrhelyen állni, romok felett kellett építeni, bizonytalanságok között kellett biztos utat mutatni. S Radvánszky Albert báró egyetemes felügyelőnk az őrhelyen szilárdan állt, a romokon épített és mindig határozott útmutatást adott, mert az evangélium fényköréből nézte a magyar evangélikus jövendőt. Nehéz szolgálata ezért volt egyházat építő áldott szolgálat. A húszéves évfordulónál megköszönjük ezt néki is és Istennek is, aki vezéri méltóságba elhívta és munkáját Szentlelkével irányította. Ugyanakkor kérjük Istent, hogy sokáig tartsa meg egyházunk élén és az eddigiekhez soksok évtizedet adjon, hogy jóakaraté, önzetlen, bölcseségtől áthatott munkájával tovább építhesse magyarhoni egyházi életünket és még előbbre vezethesse a magyar Lu- therániát Isten által adott hivatása betöltésében. |

Úgy látszik igaz a hírverés. Háromfogatú könnyű szekér áll elő a kapitány kapujánál. Komoly dolog lehet, mert két kocsis irányítja a lovakat. Benn ül az egyik a szekéren, a másik pedig az éknek I előrefogott nyerges hátán. Ezek is huszárok. Peckes tartásukon azonmód meglátszik.

A tömeg semmiképpen sem rokonszenvezik velük. Gúnyos megjegyzések röpködnek feléjük. Különösen egy ifjú legény furakodik közelükbe.

— Viszi már őnagyságát Andris apám? — szemtelenkedik egészen a nyerges ló mellé. Kezével a ház emeleti ablaksorát mutatja, hogy ha nem tudja, ő- nagyságának a kapitányt hívja.

A tagbaszakadt huszár előbb föl sem veszi.

— Kendnek meg a nyelvét tekerték ki! — sercint a fiú és megemeli hozzá a süvegét. így ismerni csak rá. ö az, az „istenes ember“ árva magzatja.

— Elpusztulj, kölyök! — mordul rá a huszár.

— De majd inkább kend pusztuljon

innét! — ugrik neki a gyerek, mint a hörcsög. — Prédikátor urunkat nem engedjük úgy sem! ,

Gondolatok

a presbiter hivatásáról.

Tele van a világ hazugsággal. Az egyház az igazság oszlopa. A presbiter ennek az igazságnak harcosa. A gyülekezet a presbitertől munkát és szolgálatot vár. A gyülekezetben minden keresztyénnek munkásnak kell lennie, de elsősorban annak, aki tisztséget visel. Nem elég, hogy a presbiter ne tegyen semmit az egyház, hivatalos szolgái és munkásai ellen. A presbiternek a cselekedetek és a gyakorlati keresztyénség serény hívének kell lenni. A presbiter elöljáró, az élen halad, minden lehetősége* kihasznál és nemcsak a nehézségeket szimatolja mindenhol. „Milyen nagy baj lesz, ha valamikor majd a gyülekezet tagjai megjelennek Krisztus előtt és Krisztus szemükbe mondja: milyen keresztyének voltatok és a gyülekezet tagjai azt mondják: azok a példaadók és elöljárók is csak olyanok voltak, mint mi.“ A presbiter ezt sohasem hagyhatja ki életszámításából Sáfár és számadással tartozik. Minél nehezebb az idő és minél többet követel a kor, annál jobban megkell feszíteni minden erejét, hogy elöljárjon a Krisztus egyházában.“

(Németh Károly esperes beszámolójából.)

Magyarországon minden 25 percben egy ember hal meg gümőkórban. A gü- mőkór elleni küzdelem egyéni érdek és hazafias cselekedet. Küzdjünk ellenei

A huszár ostorát kapja marokra. Nyelével a fiú fejét célozza. Kemény csont a foglalatja, Ez még a felnőttnek is elég.

— Kotródj, ha mondom!— bosszankodik.

De az „istenes ember“ fia nemcsak saját nevében támadt. Ott áll mögötte mind az egész tömeg. S közvetlenül hátában a kovácslegények. Nem azért járták meg a „Lapis refugiit“, hogy szó nélkül hagyják az ilyen viszálykodást. Eredetileg amúgyis csak az alkalmat várják.

— Ne bántsd azt a fiút! — tanácsolja Ezékiel.

Konrád túlsó oldalról ágaskodik hozzá.

— Megállj, ha az életed kedves! Huszárembernek pedig mindent lehet

adni, csak éppen tanácsot nem. ö bizony megsuhintotta a fiút ostora nyelével. Nem úgy, hogy az életét vegye, de any- nyira bizonnyal, hogy virtusát kimutassa. Konrád kedélyesen ragadta tomporon.

— Jere csak, koma! Túl magasan ülsz ott!

Ezékiel vaskos ütleggel taszította meg.

— Le onnan! Szaporán! — biztatta. Ugyanakkor kinőtt valahonnan Dingó

nyurga teste is. Ö nem verekedett. Csak