Harangszó, 1943
1943-08-29 / 35. szám
1943. augusztus 29. HARANGSZÓ 281 tén kívánjuk ezt. Azután lassan kigördült a vonat. S a távozók ajkán magyarul felhangozott egyik szép énekünk: Maradj meg kegyelmeddel... s mi átvettük az elhaló dallamot s míg utánuk integettünk, magunkban imádkoztunk: Maradj meg kegyelmeddel, Velünk', óh Jézusunk ... ! Kemenesalja nyelve. Cikkem keretében szólni óhajtok röviden Kemenesalja nyelvéről. Kemenesalja tájnyelve, mely a műveltek fülének kissé idegenszerű, a nyelvészet körében számos kutatásra adott alkalmat. A ke- menesaljai tájnyelv sajátságai nem is annyira a kiejtési különösségében, mint inkább a különféleképpen kiejtett, vagy csak éppen itt használt szavakban állanak. Ami a kemenesaljai tájnyelv belső, nyelvtani jellemzését illeti, erre természetesen nem terjeszkedhetünk ki. tgy csak egy-néhány nyelvsajátosság felemlítésére szorítkozhatunk. Amiket erről az alábbiakban közlök, azokat a Simonyi Zsigmoncl által szerkesztett „Nyelvészeti füzetek“ 33. számából idézem, a Beke Ödön dr. „Kemenesalja nyelve“ című munkájának nyomán. Az itteni tájnyelvnek jellemző sajátságai a többekközt: a „v“ hasonító hatása: tezsvír, huzsvít, csugva (csukva), vedvá (vetve), od van, vezvä (veszve). — Néhány szóban a „t“ hasonltja magához a „v“-t: ötfen, hatfan, hetfen. — Néhány határ helyiségben „hadvan“, „hedven“ alakot használnak. — Egyik legszembetűnőbb sajátsága Kemenesalja nyelvének, a rövid magánhangzók. Az i, u, ü, nem is fordul elő hosszan, csupán az „é“-ből lett „1“. Még ez az „1“ is megrövidül az „ány“-végzetben: törvi(n), legi(n), szegen); továbbá „szíva“, „pintek“, „ibred“ szókban. Egyéb nyelvsajátságok: Rábo, várto, háttya (háta), nekijjä, mirná, szíp, kik, nígy, hetfe (hétfő); rágós alakban hetfin; borgyaja, lölkö, ölögendő, vörsönyöz, vüttö (vitte), küdvö (küldve), üdő (idő), bétüvő (betéve); innep, fiszfa (fűzfa), berázdo (barázda), vergányo (vargánya). Az „ly“ hang helyett 1-et ejtenek: góla, királi, illen, ollan. A „j“ helyett „ty“-t, vagy „gy“-t: raktya, iftyabb, győhónap jövő), gyeddző (jegyző). — Egyéb szólás mód: karajcár, kurumpli, dárága, gárádics, kálázli (pohár), tőfa (tölgyfa). — Amikor kiesik két magánhangzó közt a mássalhangzó: fües, kümies, Laos, peig stb. Némely szóban hangkapcsot használnak: divó, füjes; máskor összevonják a két magánhangzót: tnénk (mienk), őg (üveg), sőg (süveg). Amikor az lj-ből „11“ lesz: telles, gondulla, kertalla, Kemenes- alla, utollán, dobulla. Az „1“ betűt magánhangzók után rendesen elhagyják, péld: beszí (beszél), sétá (sétál), részesü (részesül); fónak (falnak megy), áttó (által), ókszik (alkszik), éküd (elküld), béső (belső). Ezeken túl még sok-sok sajátságosságát sorolhatnánk fel a kemenesaljai nyelvjárásnak. Mégcsak néhány tájszót sorolok fel: céhmester (egyházfi), kaca- tos (zsibárus), talált ember (máshonnan idekerült), toppancs (bőrpapucs), dómán (kabát), kalinkó (fonott-kalács), peszmeg (nem sikerült tészta), szülesség (takarmány), bokálló (cserépkorsó), dörgüllő (mángorló fa), csovaszt (hazudik), ketet (keres), főszél (északi szél), észér (mohó), ramatyos (piszkos), ellenbátu (áttelen- ben), átullábo (általában). Gúnynevek: gogyollás (golyvás), csontrágó (úri ember), tökmag (csök-bök legény), liptyutyu (lassú járatú). A közmondások közül: Tátottszáju embernek nincsen fija. Amellik madár kicsi físzket rak, annak kiáll a farka a físzegbű. Mint az imént jeleztem, még sok-sok példát hozhatnánk fel Kemenesalja nyelvjárásáról, de a térhiányra való tekintettel mellőzni vagyunk kénytelenek a továbbiakat. Azt hisszük azonban, hogy a felsorolt példák is eléggé illusztrálják e vidék különleges nyelvezetét, amely nyelvezet valósággal rányomja bélyegét az itt születettekre. E szép múlttal terhes vidék minden természetbarátnak, minden turistának, az ország történeti múltja iránt érdeklődő minden honfinak oly értékes kincs, melyet fel kell keresnie, meg kell ismernie. Aki felkeresi, meg is szereti. A természet egyébként is a szeretet birodalma, amely mindenkinek egyformán tárja fel szépségeit. A természet nemcsak a szeretet szimbóluma, hanem a szeretet maga! Itt vagyok, itt élek a Forgatagos város örök zajában. Óh, de képzeletem most is odafenn Ságon és Somlón van. Testi szemeimet Behunyom s lelkem szemeivel nézek S előttem lebegnek szépen, gyönyörűen a Költői vidékek. Benedek Vince. Zsibrik János honvéd, Z. 63/. üzeni szüleinek, a csanádapácai gyülekezetnek s a Harangszó olvasóinak, hogy jól van, nincs semmi baja és a Harangszót köszönettel megkapja és olvassa. Mindenkit hittestvéri szeretettel köszönt. ■ —Adjon Isten jónapot! Mire várnak? Talán bi- Izony meggyökereztek ott álló helyükben? I — Reátok várunk. Adjon Isten! Hát a nászuram? lő nem jön istentiszteletre? I — Tudja, édesapám azt tartja: vasárnap a nyu- Igalom napja. Nyugszik egész nap. Kiment a kertbe, la diófa alá leterített egy pokrócot és azon hever. [Felváltva pipázik és alszik. I — Hlég nem jól teszi. Én ugyan nem vagyok ■bibliás ember, mint a Nagy József bácsi, aki világért lel nem maradna egyetlen istentiszteletről sem, de lázért azt mondom: meg kell adni Istennek, ami az ■Istené. A vasárnap délelőtt arra való, hogy akkor Itemplomba menjen az ember. I — Én is azt tartom, ám édesapámmal nem lehet libben a tekintetben okosan beszélni. Azt mondja: I,Menjenek templomba a gyerekek, akiknek még so- ■cat kell tanulniok, meg azok a felnőttek, akiknek ■gén sok van a fülök mögött. Nekem nincsen már Szükségem tanításra és bűneimet sem kell leimádkoz- liom, mert világéletemben becsületes ember voltam." I — Rosszul beszél, ha így beszél; azonban nem Bróla akarunk veletek szót érteni, hanem az aratás Wolgában. ■ — Hogy-hogy? I — Aratásra hazajön a Jóska gyerek. Hazaengellik katonáéktól néhány hétre. Kaszást hát nem kell logadnunk. Pistával ketten majd kaszálnak, én meg kévét kötözök. Marokszedő kell kettő. Egy, aki Jóska után, egy, aki Pista után szedi a markot. Fogadni csak egyet akarnánk. Az a kérdés: eljöhetne-e hozzánk a feleséged marokszedőnek? — Valahogyan nehezen talán meg lehet csinálni. — Aztán persze mi is segítünk nektek. Ha végeztünk az aratással, Pista majd elmegy hozzátok kaszásnak. A ti gabonátok nagyobbrészt a Réti-dülőben van s ott későbben érik be, mint a miénk. — Hanem most már induljunk, hogy el ne késsünk a templomból! Nincs igaza ugyan József bácsinak, de minek zavarjuk a gyülekezetét az istentisztelet megkezdése után való bemenetelünkkel. —- Menjünk! — Mariska majd elmegy magukhoz markot szedni. Az ebédet édesanyám is megfőzi. Sokan álldogáltak a templom előtt. Még nem hangzott el a harmadik harangszó s a férfiak csoportokba verődve beszélgettek időjárásról, termésről, emberekről, állatokról, politikáról. Közben sűrűn megnyílt a templom ajtaja s leányok, asszonyok, legények, gyermekek léptek be rajta. Bálinték a sógorral, Molnár Jánossal együtt az egyik beszélgető csoporthoz csatlakoztak. Molnárné elszakadt tőlük és a templomajtó felé tartott. Csakhamar elnyelte a templom belseje, amely kívülről, a napsugarakban fürdő utcáról sötétnek tetszett — s az ajtó bezárult mögötte. (Folytatjuk.)
