Harangszó, 1943
1943-08-29 / 35. szám
1943. augusztus 29. HARANGSZÓ 279 ... Itt valahol, ott valahol Esett, szép szomorú fejekkel Négy-öt magyar összehajol S kicsordul gúnyos fájdalmukból Egy ifjú, ősi könny, magyar könny: Miért is? És azután, mint a zápor Jön a többi könny: Miért is, miért is, miért is? S nincs vége könnynek és miértnek. Fölöttük hahota köszön, Hahotája, akik nem értnek S akik sohse kérdik, kérdtek Miért is? (Ady) Amott hosszabban, mélyebben búg fel néhány szerető szív, emitt sietve zökken tovább az élet, hasztalan nem dia- dalmaskodhatik a gyász, a bánat nem terpeszkedhetik nyomasztóan a lelkekre, hív a hang, szólít az elodázhatatlan szolgálat, a támadt rés betöltésre kötelez. Jaj, aki nem tudja betölteni azt a helyet, ahol áll s mégis be akarja tölteni, nem tehet mást, mint hogy a fennmaradó ürességet önmagába helyezi el, fájdalom, nem pedig önmagát osztatlanul, maradéktalanul abba. ... Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek... Ami most történik, régen megvan, és ami következik immár megvolt, és az Isten visszahozza, ami elmúlt. (Pred. kve. 3.) Nem kényszeríthetem és sajtolhatom ki időnap előtt a fejleményeket, jön az a maga rendelt idejében. Nem csinálhatok tavaszt a télben, rügyfakadást az elmúlást susogó őszben. Az én időm, az én időm! A roham tetemrehívó alkalmait és szárnyas idejét nem használhatom építésre, még kevésbbé kesergésre, vagy jajgatásra ... Ha én nem az ellent, akkor ő engem!! — A lelki szépség, a szeretet nem jelent lágyságot, ellenkezőleg; erővel telítettséget. Tudod-e, hogy a hársfa nemcsak illat, hanem keménység is; a tölgy nemcsak lombkoszorú, de fejszével dacoló hatalom is; a fenyő nemcsak olaj, de árbóc is; az oroszlán nemcsak puha szőr, de szaggató fog és karom is; a tenger nemcsak kagylókat öblöget, de elsöpör kontinenseket isi... Ideje van a megölésnek és ideje a meghalásnak, ideje az ültetésnek, ideje a kiszaggatásnak, ami ültettetett. Az első keresztyének martiromsága idejében azt mondották a hívek: a kihullott vér mindmegannyi magvetés! Magvetés, amely egykor természetesen aratásra való ígéretet rejt magában. Meg ne vesd ezt az elvetést. Becsüld, értékeld sokra, csak értékén felül és túl ne, mert az már imádattá, kultusszá szélesül, teremtményt dícsér Teremtő helyett, ami pedig merő tévelygés. Én vagyok a te Urad Istened, rajtam kívül más, idegen isteneid ne legyenek, hallod a megfellebbezhetetlen kúriai, ítélkező végzést, még akkor sem teheted meg ezt, ha az a „drága lélek“ nem idegen neked, sőt szemed fénye. Figyelmezz az Igére, nyomban megfegyelmez az tégedet, ha tövébe telepedsz: az Úrnak élünk, az Úrnak halunk meg. Óh ezerszeresen jaj lett volna nekem, ha Krisztus vonakodott volna a keserű pohár kiivásától, a poklokra való átszállástól!... Halálában, feltámadásában van az én örök életem. Kihunyó életek százai zálogai, igazoló pecsétéi a jövendőnek; apró mozaikkövecskéi, kavicsszemei a holnap tartó oszlopának, s ez alap nem föveny és szélhordta homokból képződik, hanem gránitkeménységű, sziklaszilárd „beton“-egyéniségekből, ezekből épült meg Déva vára is a székely népballada szerint. Megépült viharral dacolóan, összedönthetetlenül, de ráment Kd- míves Kelemen tűnő élete ... Bennem ii, benned is megsajdul a kérdés: meddig tátja még el ez a nagy Moloch a száját, hány fiatal életet kér még áldozatul? Torokfojtogató kérdés, mely szorong mindnyájunkban, elkerülhetetlenül fel- horgad. Isten íme ezért szól az ő Igéjében, hogy kérdéseink ne maradjanak megválaszolatlanul. Meglepő a felelet. Jézustól kérdezték egyszer a tanítványai: Uram, avagy nem ez időben állítod-e helyre az országot? Nem a ti dolgotok tudni az időket és az alkalmakat! Értsd meg; nem a te dolgod! Aki hatalmában tartja az időket és az alkalmakat, az dönt fölöttünk és felőlünk. Ha ellenem döntött is, akkor is hozzá csorgok most a prés alól: Uram vedd véremet, már tiszta bor, — bár — lázongtam én, de, mint a must kiforrtam. Szikrákat, amik leikemből az égig ... Én nem bánom a pöröly zuhanását, ha reá, mint gránit felelek, Ügy felelek, hogy szikrákat vetek, Szikrákat, amik leikemből az égig szókénnek És aztán ott maradnak Elmulhatatlan fényű csiHagoknak. Én nem rettegek kegyetlen kezétől, a megtermékenyítő fájdalomnak ... Én nem félek a széthulló világtól, amig a lelkem erős sziklafészek, Én csak a széthulló önmagámtól félek. (Remény ik.) Káldy Lajos ev. tábori lelkész, Sopron. (Folytatjuk.) TERJESSZÜK A HARANGSZÓT! gazda odaért volna hozzá, kiugrott a búzából, megfordult és szaladni kezdett a krumpliföldön a vágodi határ felé, ahonnan jött. — Bálint Sándor szaladt utána néhány lépést, majd megállt. — Szemem elé ne kerülj többet, mert... ! A vészes ígéreteket hallva, a suhanc meggyorsította futását. Ügy rohant a krumplibokrok között, mint a nyúl. Szaladt, amíg csak a föld végére nem ért; ott aztán elnyelte egy kukoricás. Amikor a legény eltűnt szem elől, a gazda haragja a csősz ellen irányult. — Ez a csősz sohasincs ott, ahol kellene. Felőle az egész határt ellophatják, legázolhatják. Bezzeg, amikor a részt kell neki kiadni gabonából, takarmányból, akkor megjelenik mindig pontosan. így morgott magában egy darabig a gazda. Szidta a vágodiaknak minden ija-fiát. Szidta a lusta csőszt. Majd lassan a krumplira terelődött a figyelme. Jóleső érzéssel állapította meg, hogy nagyon szépen fejlődik. Néhány nap múlva tölteni lehet. Visszaballagott fiához. Folytatták a kaszálást s alkonyat felé befejezték. Amikor a lovakat szekérbe fogták és megindultak hazafelé, még sütött a nap, de a nagy hőség már szűnni kezdett. A napsugarak tüzes ostromában elbágyadt mező megéledt. Hűs alkonyati szél támadt és végigsímogatta a mezőről hazatérő emberek fáradt testét. Három nap múlva vasárnapra virradt a falu. Bálinték a vasárnap örömére megnyújtották az alvás idejét: későbben keltek, mint hétköznapokon szoktak. Héten végig használt, szennyes fehérneműjüket és hétköznapi ruhájukat öltötték magukra. Az istálló vasárnap is istálló marad; kár lenne ünneplő ruhában foglalatoskodni az állatok körül. Kihordták az istállóból a trágyát, tiszta szalmát hintettek a barmok alá. Vakaróval, kefével, szalma- csutakkal megtisztogatták a teheneket, lovakat, melyek közben állandóan bendőjüket tömték. Aztán következett az itatás. Nem eresztették ki az állatokat a kút mellett levő vályúhoz, hanem faedényben — pit- liben — behordták nekik a vizet az istállóba. Még mindig nem végeztek munkájukkal. Rendes gazda hétköznap is összetakarítja, ha nem is az egész udvart, de legalább az istálló, meg a takarmányos szín táját, szóval azt a helyet, ahol nagy a szemetelés — hát mennyivel inkább megteszi ezt vasárnap. — Az utcát, valamint az udvar elülső részét még szombat este tisztára söpörte Bálintné, a többit most a férfiak takarították össze. — No végre megkezdhetjük a vasárnapot — mondta az apa felegyenesedve és sajgó derekát tapogatva. Bementek a házba. A konyhában megmosakodtak tetőtől-talpig s belebújtak a tiszta fehérneműkbe, melyeket Bálintné a szekrényből már előre odakészített. Bálint Sándor fekete ünneplőbe öltözött ée c«k-
