Harangszó, 1943

1943-06-06 / 23. szám

HARANGSZÓ 1943. jűniuí_6. TM. Emlékezés egy konfirmációra. ... Akkor ketten voltunk, kik távol Kis akáclombos falucskánktól, Az Ür házába gyalog mentünk, Hogy oltárához térdepeljünk. Pici szivünk hitben égett. . S úgy itta a szentbeszédet, Mint nyári tarló a harmatot, Mit Isten-keze ráhullatott. Szép volt — míg bent a padok lközött Anyám sirdogált és hüpögött. — Én nem is tudom, miért tette? . .. Könnyét az Ür imának vette. És béke lett a vén templomban Ahogy térdeltünk szépen sorban S velünk zengték kicsik, nagyok ,,Ma újra hűséget fogadok.“ Azóta elszálltak az évek S bediene bizony mesének Az a perc, mikor ott térdelve Megujjultam a hitemben. ... De mégsem mese, mégsem /emlék Mert az a nap itt szívemben ég. S ha a Gonosz rámtör: rágondolok, S az Ürnak „újra hűséget [fogadok!“ Balogh Kálmán. Két fontos líönyv. Négy éve jelent meg kiadásunk­ban Győrffy Béla dr. finn nyelv­könyve. Jellemző a finn-magyar barátság mélyülésére, hogy a nyelv­könyv elfogyott. Azt jelenti ez, hogy sokan tanulnak hazánkban finnül. Most ez a nyelvtan javított és átdolgozott formával második ki­adásban jelenik meg. Ára 5 pengő körül mozog majd. Előjegyeztetni már most lehet. Ugyancsak még ez évben meg­jelenik Győrffy Béla dr. finn-ma­gyar szótára is. Mivel az utolsó finn-magyar szótár 10 éve jelent meg s az régen nem kapható már, a Harangszó új finn-magyar szó­tára igen nagy jelentőségű és nél­külözhetetlen segítője lesz azok­nak, akik kedves testvérnépünk nyelvét tanulják. Tanuljunk finnül! Oroszvár. A gyülekezetnek Dürr Já­nos és neje, Famler Erzsébet egv „Arany­könyvet“ ajándékozott. — A Julián isk. egyesület Gábriel Márton II. o. el. isk. tanulót kitűnő előmeneteléért 10 P jutalomban részesítette. Pedagógus evangelizáció. Ötödik pedagógus evangelizáció Deb­recenben 1943 június 23-tól július 2-ig lesz. Az evangelizáció tárgya a reggeli istentiszteleteknél: Péter, végzi: Dr. Pass László debreceni lelkész; a bibliakörök­ben: Krisztus nélkül nincs üdvösség; a délelőtti előadásokban: Wiehern, mint az evangélium pedagógusa s vele kap­csolatban az evangélikus pedagógia elvi jelentőségű kérdései: A bűn és a neve­lés, A kegyelem és a nevelés, Az evan­gélium és a nemzeti nevelés. Tartja: D. Br. Podmaniczky Pál egyetemi tanár; a délutáni megbeszéléseken: Az egyházi iskoláktól kívánt evangélikus többlet gyakorlati megbeszélése, vezeti: Dr. Mády Zoltán egyetemi előadó; a dél­utáni előadásokon: A misszió nevelő munkája, tartja: D. Br. Podmaniczky Pál egyetemi tanár; az esti áhítatokon: Az egyház, tartja: Túróczy Zoltán. Az evangelizációra Ev. Lelkészi Hi­vatal, Debrecen, Miklós-u. 3 címen kell jelentkezni június 15-ig. OLVASSUK A BifiLlAY Megfáradtaknak vigasztalása V. Június 6. — Nemzedékről nemzedékre. 90. Zsoltár 1—12. Meg kell látnunk Isten gondviselésének csodáit egyéni, egyházi és nemzeti életünk egész múltjában. A múlt bizonyságai megerősítik lelkünket a ma küzdelmeinek, kísértéseinek elhor- dozására. Egyik nemzedék váltja a má­sikat, kultúrák, népek semmisülnek meg: Isten örök! Menedékünk nemze­dékről nemzedékre! Június 7. — Aláhullő morzsák. Máté 15, 21—28. Elégedjünk meg a kegyelem morzsáival. Isten kegyelme oly végtelen, hogy még a morzsák is elégnek bizo­nyulnak számunkra. Betegség, halál, I gond és nyomorúság által hitünket pró­bálja az Űr. Boldog tapasztalása lesz annak, aki ilyenkor is tudja, hogy élete nagy kérdéseinek megoldásához is elég a kegyelem asztalának aláhulló morzsája. Június 8. — Félelem nélküli élet. I. János 4, 18—19. Csak annak lehet sa­játja, aki teljessé lett a szeretetben. Aki Istent szereti teljes szívéből, leikéből és elméjéből, az tudja, hogy nincs félni valója, annak „bizodalma“ van. Isten mindent megcselekedett érte és kezén hordozza, mert öröktől fogva szereti őt. Június 9. Győzelem a világ felett. I. János 5, 4—5. Isten fegyvert adott a kezünkbe, mely legyőzhetetlenné tesz bennünket e világban. A mi hitünk ez a fegyver. Semmi nem árthat, mert Jézus az Isten Fia, a mi Megváltónk, aki életét adta oda értünk. Viszont az élet gondjai elviselhetetlenül nehezekké válnak, ha fegyvertelenül, azaz hit nél­kül akarunk megküzdeni velük. Köny- nyelműen el ne dobd hitedet, mert nél­küle nincs győzelem a világ felett! Június 10. — A győztesek jutalma. János Jelenései 3, 5. A keresztyén ember élete állandó harc minden ellen, ami nem Isten akarata szerint való. Nehéz ez a küzdelem, mert a Sátán is tudja, hogy élet-halál sorsa dől el s mindent elkö­vet, hogy ő nyerje meg a csatát. De aki S*yőí, azé az élet! Nemesik itt a földöt), hanem az örökkévalóságban is. övé a kegyelem fehér ruhája s róla hangzik el az Élet Fejedelmének szava: „Jertek én Atyámnak áldottai, örököljétek az or­szágot“. Június 11. — Szüntelen vigyázás. Lu­kács 12, 36—37. Apokaliptikus időket élünk, reng a föld lábunk alatt. Az idők jelei fokozottabb lelki vigyázásra köte­leznek minket. Nem tudjuk, mikor hív számadásra minket a mi Urunk. Úgy éljünk, hogy erre a számadásra bármikor készek lehessünk! Boldog szolga lehetsz így, akinek az ő Ura szolgál! Június 12. — Halálból élet. Jób 19, 25. Minden evilági küzdelmünk, nyomo­rúságunk, bűnnel-, Sátánnal- és halállal folytatott harcunk között töltse el szí­vünket az a boldog bizonyosság: „Én tudom, hogy az én Megváltóm él!“ Fel­támadt a halálból és él s engem is elő­hív majd egyszer a halálból az életre! Nincsen próba, mit meg nem állnánk, nincsen kín, mit el nem hordoznánk, nincsen halál, mely legyőzhetne, ha sze­mély szerint valljuk: az én Megváltóm él! Megfáradtaknak egyedüli vigasztalása az élő Krisztus. Blatniczky Jenő. KARCOLATOK Alx egység úf/o. Öreg győri hívem panaszkodik, hogy elvonták a tejadagját. Min­dent megtett, hogy visszaszerezze: — hiába. Végül aztán egy római katolikus szerzetes, kedves bencés tanár szer­zett neki tejet, — teljesen ismeret­lenül. Kis dolog ez? Mi nagynak tart­juk. Ez a derék bencés tanár töb­bet tett a keresztény-keresztyén egységért, mintha ragyogó szóára­dattal órás szónoklatot tartott volna róla. Mert az egység útja nem szóla­mok gyártása, hanem egymás sze­rető segítése! Szabó Jószef. H KTI KRéNlKA A Magyar Távirati Iroda jelenti: Kor­mányzónk a hazatért 2. hadsereghez ha­diparancsot intézett, melyben elismerés­sel emlékezett meg katonáink harcáról, s kegyelettel szólt az elesett hősökről. Kállay miniszterelnök nagy beszédet mondott a MÉP pesti gyűlésén a magyar sorskérdésről, hadseregünk küzdelméről, az áldozatkészségről, szociális javasla­tokról, árszabályozásról, árdrágítás le­töréséről, a zsidókérdésről és a közer­kölcs tisztántartásáról. — Egyik moszk­vai lap beismeri, hogy a komintern fel­oszlatása csak kísérlet. Sztálinnak esze- ágában sincs ai világ bolsevizálásáéj-t folytatott harcot kapitalista szövetsége­sei kedvéért feladni. — Százezer főnél nagyobb orosz önkéntes sereg küzd a keleti fronton a partizánok ellen. — A Földközi tengeren fokozódik a légicsata.

Next

/
Oldalképek
Tartalom