Harangszó, 1943
Kis harangszó
1943. december 19. KIS HARANGSZÓ 31. oldal. — Igen, a szeretet olyan csodás, soha el nem fogyó kincs, hogy mennél többet adunk belőle, annál több marad. A kis vándorok útja mindig rosszabra fordult. Addig mentek, mendegéltek fáradhatatlanul, mígnem elmúlt a ragyogó szép nyár, beköszöntött a lombhullató ősz, hideg szeleivel. Már nem hálhattak éjjelenként a bokor tövében. A faluvégi apró kunyhókba köszöntöttek be esténkint, szállásért esedezve. Jó szívvel fogadták őket mindenütt. S egyszer egy szegény özvegyhez tértek be. Olyan szegény volt az özvegy, hogy a kunyhójának még födele sem volt. Leégett és nem tudta többé felépíteni. Volt egy kis beteges leánykája. A kis istenadta lélek olyan ruhátlan volt, any- nyira fázott, hogy folyton didergett. — Jaj, Istenem! Megfagy szegény gyermekem a télen. Pedig már itt a zord tél a közelben, — siránkozott a szegény özvegy. — Bizony, jó meleg ruha, bundácska kellene Árvácskának, mint amilyen neked van, báránykám, — szólt Jánoska szánakozó szívvel. — Odaadnád-e bun- dácskádat, báránykám, hogy megváltsad szegény kisleányt a szenvedéstől? A bárányka búsan biccentett: — Odaadom, hisz az a sorsom: életemet adom azért, hogy szenvedést eny- u'tsek s más hasznosabb életet megmentsek vele... A bárányka tehát elmaradt a kisván- Jortól. Már csak a kis fehér galamb /olt a társa, az vezette, az kalauzolta a nessze idegenbe, hol rabságban sínylődő íonfitársaira lelt a pásztorfiú. A szomorú rabok sorra ölelték Jánoskát, esdekeíve kérték, adja nékik a galambját. Levelet, hírt küldenek vele a rég nem látott szülőhazájukba. fgy ntaradt a kis pásztor egyedül. S nent tovább úttalan-utakon, hegyeken- völgyeken fáradhatatlanul, mígnem ép’ karácsony estéjére megérkezett Betle- ícmbe. Lihegő kebellel, égi fény ragyogásával kék szemében iramodott a betle- íemi jászolhoz és íme a kisded Jézus nellett találta az elhagyott báránykáját is galambkáját. Szívet, lelket égi gyönyörrel átható ingyali dal hangzott a magasból. A kis rásztorfiú behúnyta pár másodpercre a szemét, úgy hallgatta végtelen boldogan s mire feltekintett, a kisded Jézus helyén egy csodálatos mennyei szelíd- ségű férfiú állt. Lehajolt a kis pásztorfiúhoz s megcsókolta. Óh, mily mennyei édes volt a csókja! — Kis pásztorom, édes testvér, jer keblemre! Ajándékod hozzám jutott. Szívem örül, boldog vagyok. Csodafor- lás buzog benned, abból hoztál minden szomjat oltó édes vizet: szeretetet. — Azt is tudom, mi a szíved búja, vágya?... Vedd elő furulyádat: annak adok messze hangzó, bút-bánatot eloszlató, édes hangot. Kis furulya előkerült, a kis pásztor fújja-fújja, billegteti. Már nem néma, hangja csodá9, messze hangzó, hegyen, völgyön, országokon átrepül, repül a szomorú szülőhazába. Belopódzik minden bús, sebzett szívbe a hit, remény és szeretet csodás balzsamával. A bús, könnyes arcok felderülnek, sebzett szívek begyógyulnak, zengő, csengő, vidám dal hangzik újra réten, mezőn ... Halljátok-e? ... Érzitek-e ti is mind a szívet-lelket átható, csodás hangot: betlehemi üzenetet... szeretetet?... KICSINYEK <3 BIBLIÁJA Kedves gyermekek! Alig egy hét múlva beköszönt karácsony, de gondoltál-e arra, hogy néni messze tőled lakik egy kis testvéred, akinek nincs cipője és nincs ruhája és hogy a szülei nem tudnak venni neki? Ha nem gondoltál még rá, nézd meg* bizonyára van olyan ruhád, amit már nem hordasz. Vidd el remegő kis testvérednek és mondd hogy Jézus küldött téged. Meglátod, mennyire fog örülni és milyen örömed lesz neked is. Ügy lehet igazán áldott karácsonyod neked, ha örömet szereztél másnak szeretetből. Boldog ünnepeket kíván mindannyió- toknak Török Sándor b.
