Harangszó, 1943
1943-12-12 / 50. szám
84. évfolyam. 1948. december 12. 50. szártL KAM BÉLA 1911-bn, LaptaUjdonoti wnántúU Lutiisr-fzövataöQ >'«9|al9nik minden vasárnap, mgy*n tané* »litt »étfcatanként a KIS WARAK^KJO Eoolvadt lapoki |935-bon Jöjjetek én hozzám. |938-bcn a Felvidéki Lvthor 942 ben a Lelki Harmat. GYŐR II., PetSil-tér 1. Telelőn: 17—»1. Előfizetési ára: egyfcdévre félévre 4 Erős vár a ml Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha 6 velünk, ki elletünk? Az Hr a ml oltalmunkI 2 P 50 íillér, P 80 fillér, egy évre 9 P 60 fillér Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény. Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba évre 3 P. Postacsekkszámla: 30.526. Illetékes bíró. A sáfárokban megkívántatik, hogy mindenik hívnek találtassák ... Aki engem megítél, az Ür az. Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Ür. I. Kor. 4, 2. 4—5. A korinthusi gyülekezetben pártok alakultak. Egyik a másikról lesújtó ítéletet mondott. Pál illetékességi kifogást jelent be: mi szolgák vagyunk, s felettünk csak az ítélkezhet, akinek sáfárai vagyunk, az Ür Jézus Krisztus. A jogérvényes ítélet akkor hangzik majd el, amikor ő eljön. Az eljövendő Ür napvilágra hoz mindent, ami a sötétben bujkál. Pál megmondja azt is, hogy mi szerint fog ítélni: hű sáfárok vagyunk-e? Hívek nemcsak a láthatókban, hanem a bensőkben is, amit emberi szem nem láthat. Minden tettedet és mulasztásodat helyezd azért egy gondolat alá: mit fog rólad mondani az, akit látszat meg nem csal, akit nem lehet félrevezetni, aki szemedbe mondja: tudom a te dolgaidat. Az ádventi Ige kérdezi: megtalálja-e az Ür egyházunkon és rajtunk a hűséget, melyet egyedül keres? Életünk világos és érthető bizonyság-e Istennek a Krisztusban megjelent szeretetéről? Ügy fény- lik-e világosságunk az emberek előtt, hogy azok látván azt dicsőítik a mennyei Atyát? Az Ür ítélete végérvényes. Ő szigorúbb, mint az emberek, de — vigasztalódjál — igazságosabb és irgalmasabb is. A bíró egyúttal Megváltód is. A vádló és védő egyazon személy. Az ő irgalmába ajánljuk egyházunkat s magunkat, ö tanított az ádventi imádságra: Jöjjön el a Te országod! Az ítélet s a kegyelem országa. Kuszy Emil. Asz ádventi Király útján. A vendégfogadó háznál. Az utakon feketélett a nép. Porlepte, izzadt szamarak vánszorogtak a talyigák előtt, s a szekéren utazókra sóhajtva pillantottak fel a gyalogvonulók. Olyan volt ez a lázas vonulás, mint a nép- vándorlás. Mindez pedig akkor esett, amikor Augusztus császár összeírást rendelt el országában s kinek-kinek meg kellett jelennie születése helyén. Oda igyekezett József, az ács is Máriával. Mária terhes vala. Méhé- ben hordá Istennek fiát: Jézust. Betlehem városa pedig várá őket... S készült a város! Ki fiát várta, ki anyját, testvérét, rokonát. A vendégfogadó házban is talpon voltak. Kitakarították a szobákat s lakássá alakítottak minden kis zugot. A vidék legjobb italai a pincében értek. Az éléskamarába semmi sem fért több immár. A vendéglátó ház gazdája is várt. Soha meg nem ért üzletet, csengő aranyakat, verej- tékes készülődése várt gyümölcsét: jobb holnapot. Valamit — csodát... Szobáit elfoglalták a fizetni tudók. Amikor fáradtan ágyba hullott — megmosolyogtatták az álmai. A holnap érett! Néha kiállt a kapujába. Figyelte a járókelőket. S ekkor találkozott a szent családdal. József beesett szemmel állott elébe, szállást kért. — Nincs. Mária is a szemébe nézett: szál- . lás! kell! Szemei fáradtak és szo- | morúak voltak, de sugároztak, mint a csillagok. A vendéglátó szavai dadogva hullottak Mária lábai elé: — Az istállóban... talán... még van hely. A vendégfogadó betelt. S valahogy úgy fájt ajkán a szó. Szomorúan nyitotta fel a nagy kaput, hogy betessékelje a sugárzó vendéget. Ezen az esten nem tudott elpihenni. Csend ölelte. A szállóban gazdag kereskedők, nagytudású farizeusok és bölcsek virrasztottak. Előttük gyertyák égtek, össze- szíjjazott kezük görcsösen fonódott imára. Valami úszott a leve- gőben. Próféták izzó, sóvárgó szava tetszett fel: az idő betelt! S szívek szorongó dobogásából egyetlen név szüremlett elő: Més- siás! Advent volt már s az istállóban fényleni kezdett a jászol. Jézus — megszületett. Messziről pásztorok indultak a vendégfogadó felé, vezette őket a csillag. A vendégfogadós pedig: kitárta két, reszkető karját s szeméből boldogan hullottak a könnyek ... — Nincs hely — s elkomorodott József, az ács. — Nincs hely — borul be Isten arca. A vendégfogadós én vagyok, te vagy, — Jézus mégis csak megszületik!! Boldog az, aki kitárja leesett két karját és ég felé sírja: Halleluja! Akinek ádventja van. Jakus Imre.
