Harangszó, 1943
1943-10-03 / 40. szám
322 HARANGSZÓ 1943 október 3. van most, nem látja sehol? Bizonyára egy másik fedezékben. Közben kicsit csillapodik a vihar s ez alatt új emberek jönnek, akik elmondják, hogy egy közelben becsapódott bomba sokakat megsebesített, köztük X. őrvezetőt is. Jóska felkiált s mielőtt megakadályozhatnák kirohan. Szinte abban a pillanatban még egy utolsó bomba s a kis test földre- omlik. Sötét folt képződik az apró zub- bonyon s a lezárt ajkak szélén keskeny vércsík jelenik meg. A vezérőrnagy úr azonnal személyesen intézkedik, hogy súlyosan sebeVi’t kedvence z legjobb ellátásban részesüljön, de hiába. Vérátömlesztés sem seeít s a kis hős örökre lezárja csillogó két szemét, ue boldogan, abban a tudatban, hogy rajongásig szeretett őrvezető apahelyettese csak könnyebben sebesült. A hadosztályparancsnok rendelkezése alapján teljes katonai pompával, a többi hősök mellé temették. A század egyetlen tagja sem tudott könny nélkül búcsúzni a kis bajtárstól, mikor rátekintett a virággal borított sír egyszerű fakeresztjének felírására: „Karácsony József honvéd. Hősi halált halt 1943. VII. 5-én.“ * Egyszerű kis történet, szelíd sóhaj csupán a háború hangorkánjában, de beszédes bizonysága annak, hogy a véres események ellenére sem halt ki katonáink szívéből az emberi érzés. S bizonyára Isten is áldását adja az így küzdőkre. # „Én Istenem, onnan föntről, tekints le a csatatérre. S győzedelmes áldó kezed, tedd a honvéd fegyverére!“ Kiss Jenő tábori lelkész. oivA«sux * biblia* Az örökélet iskolája III. A tantárgyak. Október 3. — Önismeret. I. Timotheus 1, 15. Ez az örökélet iskolájában az ábc. Alap, melyre a többi ismeret felépül. Amig el nem jutok annak felismeréséig, hogy bűnös vagyok, sőt hogy „... a bűnösök közt első vagyok én ...“, addig a többi életbevágó ismeret rejtve marad számomra. Amig magamat igazán nem ismerem, addig minden más ismeretem hamis. „Ismerd meg önmagadat!“ Október 4. — Világismeret. I. János 2, 15—47. Életünk végzetes félreismerése, hogy a világtól nem látjuk a Teremtőt. Megittasodunk a világ szerelmétől és nem jut hely szívünkben az Atya részére. Az örökélet iskolájában megtanuljuk, hogy „a világ elmúlik és annak kívánsága is.“ Vigyázzunk tehát! Ne tékozoljuk időnket a világ szerelmére, hanem cselekedjük Isten akaratát. Így kapunk helyet Krisztus „nem e világból való országában.“ Október 5. — Istenismeret. Máté 11, 27.; János 17, 3. A legnehezebb tantárgy. Nem elég hozzá az ész. Hitre van szükség, amely Krisztushoz vezet. Krisztus nélkül nihcs lehetőség az Atya megismerésére. Pedig ezen az örökélet fordul meg. Csodálatos iskola! Hogy sikeresen kijárhassuk, ahhoz kevés az ész! Többre van szükség: hitre! ...... a hívő előtt az Ü r megfejti önmagát.“ Október 6. —- Bölcseségtan. Példabeszédek 9, 10.; I. Kor. 1, 25—31. Ma- gasabbfokú iskoláinkban tanítják ezt a tantárgyat. Az örökélet iskolájából sem hiányzik. Itt azonban egészen más böl- cseséget tanulhat az ember. Azt, hogy minden bölcseség kezdete az Úrnak félelme. Ha ez megvan bennünk, akkor eljuthatunk a bölcseség legmagasabb fokára. amely felismeri „... az Isten böl- csebb az embereknél.“ Október 7. — Hit-tan. Róma 1, 17. ..Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk.“ örökérvényű igazság. Iskoláinktól azt várjuk, hogy gyermekeinket megtanítsák „észszerűen“ élni. Az örökélet iskolája megtanít „hitszerűen“ élni. ..Az igaz ember hitből él“ azt jelenti, hogy az igaz élet biztosítéka a hit. Ez a biztosítéka Isten kegyelmének. Október 8. — Szeretet-tan. Lukács 10, 25—37. Ebben kell teljességre jutni minden ismeretnek. Szeretni Istent mindenek felett és embertársaimat cselekvő szeretettel: ez a legtöbb, amit a Mester iskolájában megtanulhatunk. Szeretni igazán csak Tőle tanulhatunk, aki előbb szeretett minket életáldozó szeretettel. Október 9. — Élet-tan. János 11, 25— 26. Mennyivel más ez az élettan, mint a testi életet kutató élettan, amelyet egyes főiskolákon tanítanak! Itt arról van szó, hogy: elnyeletett a halál diadalra! Krisztusban feltámadok és örökké élek! Aki Benne él és hisz, „ha meghal is él“. Ezt a legboldogítóbb élet-tant csak az tanulhatja meg, aki tanítványa lesz a Mesternek. Kiss György. Apró i&rfénetelc. blinden Istentelen fut. Egy lelkész meglátogatott egy ismerős családot. A leány meglátva a közeledő lelkészt, hirtelen átment a másik szobába, hogy ne kelljen neki Istenről és az örökéletcöl hallania. Mikor a lelkész elment, megkérdezte a leány édesanyjától: — A tisztelendő úr nem kérdezte, hol vagyok? — De igen, —- mondta az anya — hagyott is valamit a számodra. — S megmutatta neki a megjelölt bibliai he-, lyet: ..Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi is.“ (Péld. 28, 1.) A leány elolvasva e verset nagyon szégvelte magát és másnap felkereste a lelkészt, hogy megköszönje a figyelmeztetést és rövid idő múlva megtalálta lelkének békességét. Btzalnm. Egy kétéves gyermek egyik este ki akart menni édesanyjával a konyhába. — Ne gyere most, kicsikém, mert sötét szobákon kell keresztülmenni — mondotta az édesanya. De én megfogom édesanyám szoknyáját s akkor nem félek — felelte bizakodva a csöppség. Felbecsülbetétien sxolgúlat. Nagy tiszteletű Szerkesztő Ür! Mellékelve küldök egy cikket a Harangszó részére s egyúttal őszinte kö- rzönetemet fejezem ki annak rendszeres küldéséért. Felbecsülhetetlen szolgálatot végez, különösen ott, ahova nem tudunk eljutni istentisztelet tartására. — Sajnos, mostanában a posta olyan lehetetlenül működik a legújabb események hatása alatt, hogy pl. ebben a hónapban még az 5.-/ szám sem jött meg. Tehát már három kimaradt, ill. bolyong valahol. Reméljük azonban, hogy majd csak megérkezik. Valamennyi kollégát szeretettel köszöntve, maradiam szolgatársi üdvözlettel: Tp. B—241., 1943. IX. 25. Kiss Jenő táb. lelkész. KARCOLATOK tveresz/yíii e»/y\éq. Dunántúli kisvárosban történt. A református lelkipásztor leányát temették a református templomból. A szomorú szolgálatot a református lelkipásztor lelki testvére az evangélikus lelkész végezte. A zsúfolt gyülekezetben elől ült a római katolikus papság szinte teljes számban. Igazi keresztyén egység volt! Vajha e szomorú alkalmon túl is folytatódnék!! ttlTI RRiNIKA A Magyar Távirati Iroda jelenti: Churchill legutóbbi beszédében kemény és hosszú háborút jósolt. — Dél-Olasz- országban védőállásokat építenek a németek. A köztársasági fasiszta párt székhelye Róma. A párt ideiglenes vezetője Pavolini. — Japán elismerte Mussolini kormányát. — Megszűnt a személyforgalom Olaszország és Svájc között. — Keleten változatlan erővel folynak a harcok. — Hannovert és Oldenburgot bombázták az angolok. — Tozsó japán miniszterelnök rádiószózatában bejelentette az egész japán nép mozgósítását. — Magyarország és Finnország között új kereskedelmi szerződés jött létre. A finn lapok méltatják az egyezményt. — Kormányzónk meleghangú kéziratot intézett a 80 éves íróhoz, Herczeg Ferenchez. — A Nemzeti Munkaközpontban leleplezték Kormányzóhelyettesünk arcképét. Út előfizetőket szereztek a Harc nqszónak : Komjáthy Lajos lévai lelkész 14. Dedinszky Gyula békéscsabai lelkész 31, Biszkup Ferenc mezőberényi lelkész 2, özv. Hager Gottfriedné Orosháza I, Vargyay llus Jánosháza 2, Tóth Ká- rolyné Dáka 1, Garam Lajos egri lelkész 3, id. Ágner Pál Szécsény 3, Nyirő József lelkész Szentgotthárd 1, Turmezei Sándor esperes Nagyvárad 2. — Köszönjük szolgálatukat. — Kövessük példájukat!