Harangszó, 1942
1942-05-17 / 20. szám
1942 május 17, HíRXNG3Íü 159. sabb természetű fertőzőbetegségben (vör- henyben, diftériában, himlőben, gümő- kórban, hastífuszban, kolerában stb.) betegedettet azonnal kivesszük a családi környezetből és a fertőzőkórházba szállítjuk. A kisebb községekben a törvény által megkívánt 2—3 ágyas ú. n. járványkórházak ennek a célnak sehogyan sem felelnek meg. Ezért egyedül az lenne a helyes megoldás, ha a hevenyfertőző betegek részére nagyobb központokban, legcélszerűbben a járási székhelyeken járási fertőző-kórházak állíttatnának fel. A lakások zsúfoltságát akkor lehetne megszüntetni, ha keresztül lehetne vinni, hogy minden felnőttre (16 éves kortól felfelé) legalább 15 m3 légtér, minden gyermekre és csecsemőre legalább 8 m3 légtér jusson. Ez igen nehéz szociális kérdés, a jövő megoldásra váró szociális problémáinak egyik legsürgősebbje és legfontosabbika. Vannak e kérdésnek erkölcsi vonatkozásai is. Itt csak rámutatunk arra, hogy helytelen, ha 10 éven felüli fiúk nőkkel közös hálószobában alszanak, de éppúgy helytelen, ha 10 éven felüli lányok férfiakkal, idősebb fiúkkal közös hálószobában hálnak. Ennek a kérdésnek megoldása a szűk lakás miatt sokszor lehetetlen. Így aztán meg kell elégedni azzal a komoly tanáccsal, hogy a felnőttek és serdültek igyekezzenek beszédeikben, tetteikben szemérmetesek maradni, hogy viselkedésükkel se egymást, se az ártatlan gyer- meklelkeket meg ne botránkoztassák. A zsúfolt lakások kiadós és rendszeres szellőztetésével némileg csökkenteni lehet azokat a bajokat és ártalmakat, amelyek a zsúfoltságból erednek s a lakást egészségtelenné teszik. (Folytatjuk.) csak éppen annyit: — Hát bizony rosz- szak az emberek. — Ezzel aztán kezet nyújtott és búcsút vett tőlem. Tiszteltette az egész falut és elment. De nagyon nehezen tudott indulni. Akart is, meg nem is. Láttam rajta, rágódik valamin. Hirtelen megállt. Elővesz zsebéből valami könyvfélét. ír, kitép egy lapot, borítékba teszi s visszajön felém. — Adja oda ezt a tisztelendő úrnak — mondja —, ha hazatér s használja fel, miről az írás szól. Ha átérek a vízen, még írok neki. — Nem igen volt ínyemre, hogy elintézzem ezt tisztelendő úrral, de azért csak megígértem neki, hogy majd eligazítom, csak adja ide. Ezzel odaadta a levelet és elbúcsúzott végleg. Néztem utána, míg el nem tűnt a tömeg között. Aztán a levelet néztem. Forgattam ide, forgattam oda. Rettentő kíváncsi voltam. Próbálgattam a súlyát. Nem sok pénz lehet benne, gondoltam. Könnyű. Megint csak megnéztem. Evett a kíváncsiság. De szörnyen. Végül mégis zsebre tettem. Indult a vonatom. Nem tudtam nyugodni. Mintha égette volna az oldalamat a levél. Mi lehet benne? Kínozott a kérdés. Valami biztatott, nézd meg. A vonat kerekeinek egyhangú zökkenései is ezt zakatolták: Tépd fel... Tépd fel!!... Nem mertem... Féltem... Nem a bűntől féltem, hanem a botránytól, ha kisülne. (Folytatjuk.) Katonák, közölt. Mint katona, hosszabb időt töltöttem katonák között. Reggelenként közös protestáns bibliaórát tartottunk. S egyszer egy keménykötésű százados, akit mindenki, mint „vadembert“ ismert, megkérdezte, hogy részt vehetne-e ő is a mi áhítatunkon, annak ellenére, hogy nem tartozik hozzánk. Természetesen igennel feleltünk. Megvallom azonban, csodálkoztunk kissé. Mert a százados, kinek puszta neve hallattára vigyázzba vágta magát a baka — nem egészen úgy beszélt és viselkedett addig, mely a fenti kérését természetesnek tüntetné fel. Csodálkozásunk azonban még nagyobb lett másnap, mikor a százados áhítatunkon hozzászólt a szentigéhez. Minden szavából komoly meggyőződés csendült ki s igazi evangéliumi alapon állva, fejtette ki gondolatait. Meg lehetett állapítani, hogy gyakran s komolyan foglalkozik a bibliával. * A városhoz közeleső egyik repülőtéren tartottam istentiszteletet. Amint megérkezünk a repülőtérre s kocsink a különböző épületek előtt suhan el, mindenünnen hangos, izgatott készülődés zaja hallatszik. Vártak, nehezen vártak itt minket, hogy egy heti kemény szolgálat után rövid órára elfelejtsenek mindent. Veszélyt, mely a levegőből s a levegőben les rájuk, fáradtságot, törődést. S hogy erőt merítsenek az újabb nehéz hétre. S mikor a nagy hangárban felcsendül az ének.— balról hatalmas bombázó, jobbról karcsú kis vadászgép társaságában — világosan ki lehet olvasni a szemekből, hogy most számukra eltűnt a világ s az ének szárnyain Isten trónjánál állanak. * Utána felfedező útra indulok egy igen kedves repülőszázados kíséretében. Megnézünk egy szerb Bristol Blenheim mintájú s egy orosz Rata gépet; majd az egyik magyar nehéz bombázógépbe ülünk be. A százados magyarázza a szer- skezetet, kezelést s egyszer csak fény gyullad ki a szemében: „Valami fenséges dolog egy-két ezer méter magasságban repülni — mondja. — Az ember szinte úgy érzi, hogy elszakad a bűnös, nyomorult földtől, hogy a lelke szabadon szárnyal, tisztán, hófehéren s közelebb kerül Istenhez.“ S midőn hirtelen rádöbben, hogy nem a felhők között jár, hanem itt lenn a földön van, kialszik szemében a fény s szomorúan mondja: „Itt nagyon érzi az ember bűnösségét és tehetetlenségét.“ * Bűnének súlyát, a lelkiismeret fájó niardosását érezte a katonai fogház egyik lakója is, aki vétkes könnyelműségből bajtársának életét oltotta ki. Álmatlan éjszakák gyötrő tépelődései, kínzó gondolatai közepette azonban megértő támogatás és szeretetteljes irányítás után rátért a bűnbánat útjára, mely elvezette őt Ahhoz, aki így hívta magához a megfáradtakat: „Jöjjetek énhoz- zám mindnyájan ...“ Mert ö nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket a megtérésre. Sok nehéz, de ugyanakkor sok bol- • dog s kedves órát js hozó katonai szolgálatunk végefelé közeledett. S az egyik szakaszvezetőnket megkérdeztük, hogy az együtt töltött hetek emlékére mit kívánna magának? Boldog örömmel hallottuk a választ: „Bibliát“. Megkapta. S derék szakaszvezetőnket attól fogva szolgálaton kívül szinte sehol sem lehetett látni. Olvasta az Isten igéjét. Egy másik tisztes a bibliájába igés jelzőt kért és így tovább. * Ilyen a mai, igazi magyar katona. Nem hangoskodó, éjt-napokat szemhu- nyás nélkül átmulató, hanem csendes, komoly, szerény. Hívő, vallásos ember, aki azonban, mint a jelen eseményei is fényesen igazolják, a harctereken is megállja helyét. Sőt éppen vallásos hite az az erő, mely bátorságot ad neki arra, hogy megkísérelje még a lehetetlent is; mert tudja, hogy „akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyük, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.“ Kiss Jenő. * * * Katonáinknak a Harangszót előfizették, vagy Bibliára, imakönyvre adakoztak: Jósfay-Jausz Lajos Győr 5 P, Fröhlich Lajosné Alberti-Irsa 1.80 P, özv. Ráüss Jenőné Budapest 3 P, Dollmayer Henrik Sopron 7.20 P, Lukáts Árpádné Körmend 1 P, Tánczos Lajos Szene 4P, Mód Sárika Beled 5 P, N. N. Sárospatak 10 P, Evangélikus Nőegylet Rákosliget 2.40 P, Kovács Pálné Acsád 1.20 P, Evang. Nőegylet Rákosszentmihály 10 P, Dr. Krämer Vilmosné 3 P, Jeszenszky Lászlóné 2 P, Zsemlye Istvánná Rákosszentmihály 2 P. Katonáinknak Bibliát, imakönyvet, vallásos iratokat küldtek: üzv. Petykó Dezsőné Rákosszentmihály 1 imádságos- könyv, Eőry Erzsébet Kisfalud 1 Uj- testamentum. Az evangélikus teológusok Ifjúsági Köre szeniortagokat gyűjt. Az Alapszabály 6. §. c) szerint „Szeniortagokul felvehetők, akik a M. kir. Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karán tanulmányaikat befejezték, a Kör rendes tagjai voltak vagy a Magyarhoni Evangélikus Lelkészek Egyesületének tagjai.“ A Kör kiadványait kedvezményesen kapják, és a munkajelentés minden évben megilleti őket, ha semmiféle tartozásuk nincs. Tagdíj egy évre 3.— P. A közeljövőben megjelenő Thurney- sen E.: Az ige szolgálata c. gyakorlati értékű könyvet a szeniortagok 2.— P-ért kapják. (Bolti ára: 3.50 P.) A régi szeniortagok közül mindazoknak, akik tag.
