Harangszó, 1942
1942-03-15 / 11. szám
1942 március 15. HXRXNGI10 85. Az utolsó órában. „Úgy dolgozzál, mintha mindig élnél, úgy imádkozzál, mintha ma kellene meghalnod.“ önkénytelenül jut eszembe ez a még gyermekkoromban tanult mondás, ha visszagondolok az alábbi történetre. Nem akar riport lenni a ma nagy küzdelméből. Még kevésbbé szépprózai dolgozat, amibe erkölcsi szabály van rejtve, hogy majd a történet csattanójaként levonhatjuk magunk számára erkölcsi tanulságul. Egyszerű, szürke, mondhatnám nagyon is hétköznapi történet, ami ezer m.'.s formában játszódik le újból meg újból. Megtörtént! Lejátszódott, mint eg/ dráma! (rója a sors! Rendezője az élet. Díszletek a tegnap és a ma vérrel írott eseményei. Szereplője a titánok küzdelmében még parányinak sem mondható, de minden parányisága mellett az ölökké ingadozó, gyarlóságot jelentő ember. 1940 augusztus havát írtuk akkor. Parancsra gyűlt a század egy tiszamenti kis falu gyümölcsösében. A vér, könny, pusztulás elől hozzánk menekült béke megpróbálta, hogy, talán utoljára, nyugalmat, derűt lopjon a szívünkbe. Álmo- sító nyugalommal figyeltük a kis ma gyár falu sajátosan jellemző, a pihenésbe vonuló esti hangulatát. A hazatérő csorda méla kolomphangja mellett, a friss gulyás illatát hozta felénk a Tiszáról éppen csak most kerekedett esti szél. Napostiszt voltam azon a napon. Megszokott nyugalommal olvastam fel a parancsot. Zászlóalj-napiparancs, mai dátum! Szolgálat stb. Egyhangúan peregnek a parancs pontjai. Majd hangosabban folytatom. Holnap • a protestáns tegénység részére úrvacsoraosztás lesz! Azután katonai szokás szerint jön az intézkedés a helyről, időről, ruháról stb. Mégegyszer felolvasom és még a biztonság kedvéért megkérdem: Megértették?! — Igen! — kiáltják kórusban! — Oszolj! — Szétrebbentek. — Én majd akkor megyek, ha literrel harangoznak! — rikkantja el tőlem nem messze Sz. J. Elfogott az indulat! Fegyelmezetlenség is, no meg tiszteletlenség is velem szemben! Első haragomban a megtorlás módozatai viharzottak bennem. — Sorakozó! — kiáltottam! De éreztem, hogy itt nem csupán függelemsértésről van szó. Ami itt elhangzott, azt nem lehet jóvátenni a katonai drill kemény eszközeivel. Vártam egy darabig! — Emberek! Hallották, hogy Sz. mit mondott az elébb? Tudják jól, hogy volna módom a megtorlásra és hatalmam ahhoz, hogy minden nyeglesége dacára erővel elküldjem az úrvacsoraosztásra! De a protestánsok ilyen lelkülettel nem járulhatnak az Úr szent vacsorájának a vételéhez, mert tudják, mit jelent az, ha valaki méltatlanul járul oda! Gondoljon ki-ki arra, hogy mindenkinek saját magának kel! számot adnia életéről az örök Biró előtt! — Végeztem! Másnap figyeltem az úrvacsorázókat! Sz. J. nem volt ott! Egy esztendő pergett le az idők homokóráján! Ismét parancsra gyűlt a század. Megint egy gyümölcsösben. De hol van már az idillikus békés tiszamenti hangulat?! Tompán hallatszik az ágyúk duhogása és a géppuskák száraz kelepelése. Néha-néha egy repülőgép húz el felettünk, mint a prédára leső karvaly. Nyugodtan figyeljük. A lombok alatt rejtve vagyunk. A légvédelmi ágyúk csöve egyik fa mellől halálos biztonsággal követi a gépek útját. Az alkonyat jöttével erősödik az ágyúk torko- lattüzének a villanása. Háború van! Én olvasom a parancsot megint. Napiparancs! Szolgálat, stb. stb. És ismét felhívás a protestáns vallású legénységhez, hogy holnap úrvacsoraosztás lesz! Azután intézkedések, ugyanúgy, mint máskor. Magam részéről csupán azt tettem hozzá, hogy kijelöltem a járőröket az úrvacsoraosztás alatt. Minden célzatosság nélkül tettem. Köztük volt Sz. .1. is. Este, vizsgálatból hazajövet, egy sötét alak bukkan fel az egyik sátor mellett. Sz. .1. volt. Hadnagy úr, kérem, mondja erősen szaggatott hangon, szíveskedjék valaki mást kijelölni a járőrbe! Szeretném felvenni az úrvacsorát! Nem szóltam semmit, csak kezet nyújtottam neki. Köszönöm, mondta. Erősen megrázta és már el is tűnt az éjszakában. Egy hét múlva elesett Nikolajew mellett ••• A n d o r k a Sándor. * Katonáinknak Bibliát, imakönyvet, vallásos iratokat küldtek: Günther Marianna, Magyaróvár, imakönyv, vallásos iratok. Pusztai Ferencné, Tata, 2 Újtestamentum. Missziói Egyesület, Székesfehérvár, 14 Üjtestamentum, vallásos iratok. Katonáinknak a Harangszót előfizették, vagy Bibliára, imakönyvre adakoztak: Balázs János Irsa 5 P, Takács Márton Cakóháza 5 P, Puxbaum Jenő Győr 6 P, Schwarzl Julianna Sárszentmihály 4.80 P, Éder József Lábod 10 P, Vörös Sámuel Répcelak 2 P, Páler János Kun- szentmiklós 2.40 P, özv. vitéz Egyed l.ajosné Győrszabadhegy 2 P, Virányi Lajos Bonyhád 1.28 P, Szabó Dezsőné Bakonyszombathely 2.50 P, özv. Lackner Ferencné Miskolc 10 P, Bendes- Zoltán Mátyásföld 1.30 P, Kosztra Pálné Bocsa 2 P, Jánosa Károly Vönöck 2 P, Szepesi István Sikátor 1.50 P. OLVASD TERJESZD TÁMOGASD A I IARANSSZDT! Apró történetein. Tövlmlcoronda király. Amikor Buillon Gottfried a kereszteshadak élén Jeruzsálemet elfoglalta a mohamedánoktól, serege Jeruzsálem királyává kiáltatta ki és meg akarta koronázni. De a hadvezér tiltakozott ellene s így szólt: „Azon a helyen, ahol az én Megváltóm töviskoronát viselt, nem fogok aranykoronát viselni!“ Gondoskodó szereiét. Betegen érkezett meg a bétheli szere- tetintézmények alapítója, Bodelschwingh Berlinből otthonába. Erős vérveszteség után az orvos a legrosszabbtól féltette. Egy diakónust rendeltek mellé az éjszakára. De amint az éj beállt, a beteg elküldte a diakónust: „Menj, feküdj le, testvér. Az én ágyam mellett az igazi Diakónus vigyáz, aki nem szunnyad és nem alszik.“ Ellenkezés nem használt s az ápoló pihenni tért. Hajnali két órakor azonban megszólalt a csengő. A legrosszabbtól tartva sietett a betegágyhoz a diakónus. „Bocsáss meg, testvér, hogy éjnek idején felébresztettelek. De megfeledkeztünk a szegény berlini ernyőtőltozóról. Nem tudom, megérem-e a reggelt. ígérd meg, hogy reggel első dolgod lesz, — akár élek, akár meghaltam —, hogy összeszeded a javításra szoruló ernyőket és elküldöd a szegény, munkára váró embernek Berlinbe.“ Ilyen gondoskodó annak szeretete, akinek szivét Krisztus uralja. KARCOLATOK „ífeJyzeíefangélikusok". A napokban egy tanúval jön hozzám egy 45 év körüli evangélikus férfi a szórványból. Nem ő kezd beszélni, hanem másvailású sógora, a tanú. Ki akar lépni az egyházból, mert „a helyzet“ úgy kívánja. Kisül, hogy ez a „helyzet" az anyósból, feleségből s a sógorából áll. A jelentkezőt egyébként most látom először, előbb nem volt gyülekezetem tagja. A Kemenesaljáról jött évekkel ezelőtt, evangélikus templomban esküdött, van fiúgyermeke, ki evangélikus. Különben határozatlan, látszik az idegen akarat befolyása. Sok mindent elmondok neki, hogy megingott hitét megerősítsem. Azt mondja, csak három család van abban a faluban evangélikus s olyan egyedül a többi között nem „kellemes", Mikor még ott, a „nagy" evangé-
