Harangszó, 1942
Kis harangszó
66. oldal. KIS HARANGSZÓ 1942. április 26. IMA SZÜLŐIMÉRT. Én Istenem, Atyám, Hallgasd meg imámat, Tartsd meg egészségben Apámat, anyámat. A Te nagy hatalmadból Hintsd rájuk áldásod, Te légy, óh Istenem, Mindig erős váruk! Ámen. Páli Etelka V. oszt. tanuló, Alszopor. Melyik fán terem a legjobb gyümölcs. Mikor a délutáni vizsgának is vége volt, nagyapa kivitte Ferit és Magdát a gyümölcsösbe. Gyönyörű, verőfényes tavaszi nap volt. Az útszéli hársfák leveleivel a szellő játszott, az ágakon mókus ugrált, madár énekelt. Az árok széléről ijedve szálltak előlük a lepkék, a menekülő gyíkok után csak úgy mozogtak a fűszálak. Magda kezében újdonatúj könyv volt, mellyel a délelőtti vizsgán jutalmazta meg a tanító úr. — Ugy-e nagyapa, mindenki nem kaphat könyvet? — vigasztalta magát némi keserűséggel Feri. — Nem hát, de azért egy kicsit több szorgalommal neked is lehetne. Én is büszkébb lennék, ha mindegyik unokám jutalmat kapott volna. Ferinek összeszorult a szíve, mikor nagyapa tovább folytatta: —■ Mert, aki az iskolában nem teszi meg nagyon jól a dolgát, az később is könnyen hagyja. Közben a gyümölcsöshöz értek, melyben négy sorban álltak a szebbnél-szebb gyümölcsfák, a legnemesebb fajokból összeválogatva. Nagyapjuk a kert közepén, a cseresznyefa alatt állott meg, a gyerekek szótlanul követték: — No most nézzetek fel erre a fára! Amikor az egymás mellett csüngő érett cseresznyefürtöket megpillantották, örömükben majd kibújtak a bőrükből. Kiabálva, kérdezve ugrálták körül nagyapát is, meg a szép, cseresznyével megrakott fát is. — Nagyapa! Nagyapa! Szedhetünk-e? — Hát llágytle szedhetnétek. Hisz azért hoztalak ki benneteket. Csak rajta! De ne. feledjétek el, mennyi elég belőle! A következő pillanatban már fogták is a lehajló fürtös ágakat. — Jaj! Ez milyen édes, milyen jó! — Jaj ez meg mekkora?! — mondogatták örömükben a gyermekek. Azután csend lett, amíg ettek. Magda azonban még evés után sem fogyott ki a dicséretből: — Ilyen szép és jó cseresznyét még sohasem láttam a piacon. — Ami ott van, az ennek porába sem ér —- folytatta Feri, — mégis 40 fillér kilója. Hány esztendős ez a fa nagyapa? — Csaknem annyi mint én, fiam. Mikor a 12-ik születésnapomat megértem, annak az emlékezetére ültettem. A következő évben megnemesítettem, beojtottam és azután is csak gondját viseltem. — Áldja meg az Isten érte nagyapát, köszönjük, hogy gondját viselte — mondta csaknem egyszerre a két kis diák —, különben most nem ehetnénk ilyen pompás csereszhyét. — Hogyan kell fát ültetni, nagyapa? — kérdezte tovább Feri. — Nagyon szeretném megtanulni. — Majd megmutatok fiam mindent, csak ültess minél többet, mert a legjobb ízű, legszebb gyümölcs azon a fán terem, amelyet magunk ültetünk, magunk ápolunk. Feri megtanulta a faültetést, nemesítést és harminc éves korában már az egész országban híre volt a gyümölcsöseinek s pesti kereskedők vették meg a termését. Még talán Horthy Miklós asztalára is ebből tettek. Orbán Károly tanító Wá«si.
