Harangszó, 1942
Kis harangszó
62. oldal. KIS HARANGSZÓ 1942. április 12. akik kivánkpznak a templom után és tőled kérnek segítséget. Ha neked drága az Úr háza, örülj, hogy másnak is az. B. J. tisztelendő bácsi. Itt a tavasz, minden örül ennek! IBOLYA. íme: Színe Tiszta kék, Mint az ég. Illata oly Üde s komoly. Maga mégis csak szerény: Virul bokrok rejtekén. Lelked legyen tiszta, égi. Üröm akkor reád nézni. Életednek illata Legyen életed maga. Szerénységed ne csak látszat, Legyen igazi alázat. — Szívén hord így Isten-atyád, Akárcsak mi az ibolyát! Sokoray Miklós tisztelendő bácsi. Az Idegen kutya. Éhesen, fáradtan ment az országúton hazafelé; ruhája rongyokban lógott rajta s az egész emberen látszott, hogy nyomorúság az -élete. Ma is hiába járt a városban; hiába kopogott itt is, ott is munkáért, amint meglátták rongyos ruháját, becsapták előtte az ajtót, mért azt hitték, kéregetni akar. Máshol" meg ráuszították a kutyát, mert azt gondolták, bizonyára tolvaj s lopni akar. Éhes és fáradt volt, de sokkal jobban fájt a maga bajánál az, hogy beteg feleségének nem vihet orvosságot, éhes gyermekeinek nem adhat kenyeret ma sem. Könnyek folytak végig megkínzott arcán, de szívéből forró fohász szállt az ég felé: „Én Istenem, segíts valahogyan rajtunk!“ Sötétedett. Itt-ott már egy-egy csillag is lekandikált az alkonybaborult földre, amikor honnan-honnan nem egy öreg, elhagyott, gazdátlan kutya szegődött emberünk nyomába. Hiába próbálta elkergetni, az csak nem tágított s hűségesen követte a férfit. Ki tudja, mikor iátott szegény utoljára embert s talán boldog volt, hogy kísérhet valakit, tartozik valakihez. Ki tudná megmondani, mi volt a hűséges kutyaszívben, mit érzett szegény állat, amikor szomorú, szegény társat talált az útszéli vándorban? Most már együtt folytatták az útat s az ember néha szólt a kutyához, amit az boldog farkcsóválással köszönt meg. Már csak kőhaj ításnyira lehettek a falutól, amelynek templomtornya még a sötétedésben is jól kivehető volt, amikor hirtelen-váratlan autótülök hangzott fel s reflektorfény vetődött az útra. A vándor még jókor az árokba ugrott s folytatta volna útját, ha nem állította volna meg egy kétségbeesett hang, amit sohasem fog elfelejteni. Hátranézett; abban a pillanatban állt meg erős fékezéssel az autó is; már nyílt az ajtó s a következő pillanatban egy megilletődött hangú férfi állt előtte. „Nagyon, nagyon sajnálom, ami történt, bocsásson meg uram“, mondta idegen nyelven, amit vándorunk nem értett. Majd látva ezt, mozdulatokkal igyekezett megmagyarázni, ami történt. Emberünk csak most vette észre, hogy az idegen kutya ott fekszik halálraroncsoltan az úton. Valószínűleg az erős reflektorfény vakította el s hiába volt a vezető igyekezete,..nem dudott elég gyorsan fékezni s vége lett az or-
