Harangszó, 1942
Kis harangszó
1942. március 1. KIS H ARANGSZ O 51. oldat. 13—15 éves leányka. Inkább szánalomból, mint szükségből vette magához. Két-három év múlva sok értékkel távozott tőlük. Tétlenül senki sem ülhetett a háznál. Már a 7 éves kislány is kötö- getett, horgolt. Édesanyja meg valósággal művésze volt a kötőtűnek, varrótűnek. Nem volt olyan kötésminta, amit le nem vett. A falu uriasszonyait is többször ő igazította el ilyen dolgokban. Vagyont ér a tű az arravaló okos anyák kezében. A tőlük kapott divatlapokat valósággal áttanulmányozta s a szerencsés ötleteket — régiből ujjat — kiollózta. Varrni is ezekből tanult meg, ami lehetetlenségnek látszott. A ház minden alsó ruháját saját maga varrta. Varrnivalót ki nem adott a kezéből. Ha rendkívüli esetben mégis segítségre szorult, akkor elhivatta a szabót, ö tudta miért. Olyan férfigallérokat varrt egydarabból, mint a „Löwenstein és Társa“ cég. A különféle, elviselt ruhadarabok még meg nem kopott részeiből állította össze a gyermekruliákat, s azok mégis új divatként hatottak. Két este megszületett egy-egy ilyen tervezés. Egyiknek háta, másiknak ujja volt más-más anyagból. Mégis kedvesek, érdekesek, tetszetősek voltak és ami a fő: ruha volt. A korlátozások idején, amikor még rongyot se leheteti kapni! Amikor reggelenként gyermekeire adta az alakított ruhácskákat, azok nagy örömmel simogatták a tetszetős újdonságot: — Lássátok, Gyermekeim! Azért ma- iadtam lenn oly későig, hogy régi rongyokból nektek új ruhát csinálhassak. Így ragadt rá a szorgalom, a tevékenykedés az apróságokra is. Együtt tervezték, együtt beszélték meg az ilyen kedves munkákat gyermekeivel. A Fodor gyerekek írásai, rajzai, feladványai, kézimunkái az iskolában is sokat lettek emlegetve. Egy-egy elismerés, jó szó, simogatás rendesen jutott értük. Persze, csak akkor feküdtek le, amikor minden rendben volt, a szüleik jóváhagyása is ott ragyogott a szemükben. Mindegyiknek volt kis perselye is. Ebben gyűltek a fillérek, pengők, szinte versenyezve. Belőlük csak nagyon megfontolva kerül elő egy kis cukorra, vagy fagylaltra, színes írónra való. így szokták meg a takarékosságot, az előre, a holnapragondolást. A cipőjét maga tisztította, a ruháját maga kefélte már az I. osztályos is. Jámbor, jó gyerekek voltak, de azért nem mindenki keze-lába. Ha arra került a sor, megállták a helyüket a birkózásban is. Hogy irígyei is voltak Fodornénak?! Hát természetes. Ilyen asszonynak ne volna? A fél falu. Az ő okossága meg abban tűnt ki, hogy a legádázabb ellenségére mosolygott legkedvesebben. Ó! Az asszonyok ebben szinte művészek. S milyen nyugodt lélekkel mosolyoghatott a kajánul feléje villogó szemekre! Azok fuldokoltak tehetetlenségükben, ö észre se vette. Ha néha valaki szóba hozta szorgalmukat, okosságukat, munkásságukat, szép szerényen meghallgatták, s a másik szóval már maguk igyekezték a beszéd fonalát másra terelni. Az apa is méltó párja volt gondos feleségének. A nagy háborúból 19 éves korában jött haza, kisezüsttel, bronzzal. Amikor szétnézett a falu leányai között, azon akadt meg a szeme, akit sohse láttak korcsmában, csak a templomban, aki nem divatos rongyokba öltözött, nem mezítláb ment az állomásig, s ott selyem- harisnyát, betétescipőt húzott, hanem paraszti sorsához s az időhöz való ruhái voltak. Büszke volt falusi, paraszt származására. Nem kószált reggeltől estig, hanem mindig megtalálta a dolgot a saját házuknál. A divatról csak annyit tudott, hogy néhányan nyakig adósságba gázoltak érte. Nem is esett ám szó hozományról, amikor a kérők jöttek. Mégis a Zsuzsi volt a falu leggazdagabb leánya s lett hűséges, példás felesége férjének, szerető, gondos édesanyja gyermekeinek, példaképe falujának. A szeretet, munka, takarékosság emelte Fodorék házát oda, ahova eljutottak. Ma is ezek az erények tesznek nagy- gyá, falukat, városokat, népeket is. Felbecsülhetetlen értékek maradnak a bőség, a nyomorúság idején, a korlátozások napjaiban is. Orbán Károly tanító bácsi. Márc. 1. — Máté 18 : 1—3. Jézus mindig példaként állítja a gyermekek ártatlan egyszerűségét. Márc. 2. — Máté 18 :4. Isten éppen
