Harangszó, 1942
Kis harangszó
34. oldal. KIS HAXXNGSZÖ 1942. január 4. rácsonyfákat, mert nálunk ritkaság volt az. Másutt nem is igen volt, csak nagy uraknál, gazdag embereknél. Megelégedtünk azzal, ha valahonnan egyetlen fenyőágat kaphattunk. Lássátok, akkor más volt az ünneplés formája, másban volt az emberek öröme. Ma 1-2 gyermek örül a telerakott karácsonyfának, akkor 6-8-10-en is ugrádoztak körülötte s harsogták boldogan, hogy: „Krisztus Urunknak áldott születésén ...“ Akkor kevés ajándék, sok gyerek, sok öröm, ma sajnos fordítva van: Sok ajándék, kevés gyerek s vele reszkető, aggódó örömök. Nekem is 10 testvérem volt s igen örültünk annak, ha karácsonyeste az ablakba rakhattuk fényes csizmáinkat, azután reggelre mindegyikben volt néhány szem sült krumpli, dió, sütemény meg „ka- linkó“ darab. — Hát az meg mi, Tanító bácsi?... — néznek szemre-fejre kis hallgatóim. — Mi ám! Kemence fenekén sült, körbe font kalács. Csak a Rába mentén tudtak ilyent sütni. Rettentő büszkék voltunk szép fényes újcsizmáinkra, mert bizony csak így karácsony felé készültek el. Addig mezítláb jártunk. Amelyiknek nem lett kész a csizmája, az egész nap a kuckóban rugdalódzott. A csizmák kirakása is gond volt ám, mert a 8 pár csizma alig fért bele két kis ablakunkba. A két legkisebbnek meg még úgyse volt. Így azután elfértünk. Meg az is körülményessé tette néha a csizmakirakást, ha valamelyiknek nem készült el ekkorra a lábbelije. Hova tegye a Jézuska ennek a krumpli s ka- linkó porcióját? Tudom úgy lett megoldva a dolog, hogy Öreganyánk csizmáját tette ki a magáé helyett. Annyira okosnak gondoltuk az ajándékot hordó angyalsereget, hogy a nagycsizmába is gyerek-porciót tesznek. Micsoda csizmapucolás volt már az előző estéken is!! Nagyapáitok még bizonyosan emlékeznek a 2 meg 4 kraj- cáros vikszos dobozokra. Karácsony este már alig lehetett aludni az elkent 2-3 doboz viksznak a szagától. Napokig megülte a ház levegőjét. Sőt talán pont erről ismert rá falucskánkra az angyalsereg a csillagos, zuzmarás kisalföldi éjszakában. Istenem! Mennyi ártatlan kíváncsiság, sóhajtás szállt fel onnan karácsony estéjén az ég felé? Mennyi keserűség lett volna abból, ha valamelyik fényes csizmából kimarad akár a krumpli, akár a kalinkó? Reggel azután összemértük az ajándékokat, melyik mennyivel nagyobb a másikénál? Mindig a két nagyobb gyerek tett törvényt, leharapással egyenlítve ki a mutatkozó különbségeket. Az osztozkodó medvék meséje is ilyen Nyilas János 13 éves magyar református elemista fiú román levele édesapjához 1940 —41. isk. év végén, melyet ő a kolozs- vár-hidelvei gyülekezet szórvány-otthonából akart hazaküldeni a zsebéből előkotort kis papirszeleten a fa- lujabeli ötvös Jánostól. Vájjon ez a fiú miért nem magyarul ír magyar református vallási! szülőinek? Mert jóformán beszélni sem tud magyarul, nem hogy írni tudna! Testvér! Te tartozol-e ezen segíteni? Ki mit gondol, mit tehetne? Írjátok meg elgondolásaitokat!
