Harangszó, 1942
1942-12-06 / 49. szám
33. évfolyam. 1942 aecwnUer 6. 49. szäm. AUpltottai KAPIBÉLA 1910-ben. Laptulajdonoa: gititúli Lumir Magialanlk mlnaaa nniriii. lagT** willéklit tani. alatt t*taitaakéat • KIS MARiMflQZC Beolvadt lapok:'* 935-kan a Jfi||*ttk tnhouim B3**-kaa a falvldtkl Lathar. S42-ban a Ltlkl Pa mat GRSZASQS EVANGÉLIKUS KÉPES NÉPLAP. Erős vár a mi Istenünk, Jó fegyverünk és pajzsunk. Ha ő velünk, ki ellenünk? Az Űr a mi oltalmunk! A Harangiiá ■sarkallt! - kladókWatala GYŐR II., Petöfl-tér 2. Előfizetési ára: negyedévre 1 P 28 fillér« félévre 2 P 40 fillér, egy évre 4 P 80 fillér. Csoportos küldéssel 10%-os kedvezmény Amerikába egész évre 2 dollár; az utódállamokba évre 1.60 P. Postacsekkszámla 30,526 Várakozó világ. Jövel! „Ámen, hizony jövel Uram Jézus!“ Je'- 22, 20. A biblia utolsó szava könyörgő imádság. Nem hálaadás mindazért, mit Isten csodamódon adott, hanem segélykiáltó szó. Könyörgés. Luther is hányszor kiáltott fel így: „Óh bárcsak megnyílna az ég és jönnél el Krisztusom, én Krisztusom.“ E segélykiáltó szó nemcsak ínségünkre mutat, hanem arra is, hogy a bibliában a beteljesedett ígéreteken kívül mennyi minden fog még ezután is történni. Advent van. Nemcsak négy hétig, hanem mindig. Karácsony, húsvét és pünkösd is ádvent. Istennek szent zálogai ők, a valóság még messze van. Ezért imádkozunk: Jövel Uram Jézus! Tudjuk, hogy ez az egész világ az övé. ö a királyok királya és egyszer minden ellenség lába elé hull. De most ők garázdálkodnak még közöttünk. Halál, Mammon, háború arat és szedi az áldozatait. Keresztyénségünk a maga hitével tehetetlenül áll mindezzel szemben. Minden beszédünk, tervünk a jobb világról üresen hull vissza reánk. Szomorú valóság, ember itt nem tud segíteni. Nem mert előbb az embernek kell megváltozni. Azért hát míg hitben járunk, fogjuk meg egyetlen fegyverünket és imádkoz- zuk buzgón: „Jövel Uram Jézus.“ Csak ö tud segíteni, ő tud új eget és új földet hozni. Ő hozza az igazi békességet. D. L. Ki tudná elmondani, hogy a mostani ádventben a törékeny emberszívekben mennyiféle várakozás parazsa izzik? A falun élő szülők már várják haza gyermekeiket, akik a meleg családi otthonból kirepülve idegen környezetben, a városban járnak iskolába és talán nélkülöznek, szükséget is szenvednek. Már egy órával a vonat érkezése előtt ott topognak a hideg állomáson és szülői szeretetük várakozó kitárulással néz a vaspálya végtelenébe, hogy mikor tűnik fel a vonat tűzszeme, mely a hosszú hónapok árvaságáért és sok töprengéséért kárpótolni fogja őket igaz örömmel és boldogsággal. Kórházaink ágyrengetegében a betegek ezrei várakoznak. Régen volt már ennyi ágy megvetve és régen volt már ennyi nyomorúság a földön! A szenvedő, beteg emberek várakozása könyörgő rimán- kodással ül ki a lázas szemekbe és görcsösen fogódzik meg orvosban, papban, enyhítő hűs cseppért, biztató reménységért. A Don partján álló honvéd-őrszem várva várja a sötét éjszaka múlását, mely tele van ezernyi veszedelemmel, a láthatatlan ellenség tőrvetésével, a sötétség fejedelmének álnokságával. Mily végtelen sorban állanak azok, akik várakoznak a mindennapi élet legelemibb szükségleteire. Órákhosszat várnak annyi fáért és szénért, amennyit a hátukon köny- nyen elvisznek; várnak húsra, lisztre, zsírra, melynek súlyát alig érzik, sőt még a szegény ember tápláléka: a burgonya és a kenyér is csak szűkösen jut osztályrészül. Irigylik a fákon ülő madarakat, melyeknek jó meleg ruhájuk van. — A „két kicsi kis szoba“ vágyálma olyan szerény lett, hogy egy szoba is nagy örömet okoz a szörnyű lakásínségben. Várnak hűséggel és el nem múló szeretettel a magyar anyák, hitvesek, menyasszonyok és gyermekek azokra, akik a messzi távolban védik hazánk vérrel öntözött ősi rögeit és mindazt, ami előttünk magasztos és szent. A szörnyű világégésben hányán kulcsolják imára kezüket a békéért, várják a béke angyalának átszállását és Arany Jánossal együtt álmokat álmodnak: „Azt álmodtam, hogy hangját Elveszté a háború.“ Várják, hogy az új boldogabb Európában majd az építő nemzedék lenyesi a békétlenség vadhajtásait: „Elirtózik a rettentő Vérontástól a világ S minden korból, új tavaszból Nem hull majd el a virág.“ A hívő lelkek, bibliás, imádkozó, kegyelemmel megpecsételt, egyházukat szerető szívek várják a nagy lelki ébredést drága hazánkban is, hogy Isten megajándékozza a mi népünket is felséges adományával: az élő, üdvözítő hittel. Krisztus egyháza átérzi a várakozó emberek kitárulkodását, a nemes érzéseket elmélyíti és megszenteli, támogat, vígasztal, sebeket kötöz és szüntelen imájával tu- sakodik a világ békéjéért, de legszentebb hivatása, hogy mint a szülő hazatérő gyermekét, mint a beteg az orvost, mint az őr a hajnalt, az éhező a táplálékot, a szerető szívek a hadbavonultakat, a békességre törekvők a vérzivatar múlását, a hívő lelkek a hit tavaszát, — úgy várja az Urat. — Az egyház ádventje: Krisztusvárás, —
