Harangszó, 1942
1942-10-25 / 43. szám
gt&ndntuli fTot.Lep1» Kiadóhivatala PdPá HARANGSZŐ 1942 olcfóBer 25. 1 „HIIANGSÍÖ“ Uli|áonál ké|es« győri BAKOSS-NYOJEDA elsőrangú felszerelésénél fogva szépe a, ggorsaa és olcséa készít ff újságot, könyvet, vagy bármely nyoitatváayt. Az ostffyasszonyfai evangélikus gyülekezet a nyugdíjazás folytán megüresedett kántortanítói állásra pályázatot hirdet. Határidő a pályázat megjelenésétől számított 21 nap. Fizetés az államiakéval egyenlő, természetbeni modern lakás, gyülekezeti munkákért külön 850 kg. búza, 1000 n-öl szántóföld haszon- élvezete, kerthasználat. Elsősorban férfi tanítók pályázzanak. Pályázati kérvények váiaszbélyeggel ellátva, a szükséges okmányokkal felszerelve Evangélikus Lelkészi Hivatal, Ostffyasszonyfa, küldendők. 1—3 Keresem Ritter János keresztlevelét. Nevezett sári vendéglős volt és 1837-ben Sárvárott kötött házasságot, kb. 1800-tól 1815-ig születhetett Vas, Veszprém, Sopron vagy Győr megyében. Szülei Ritter Imre és Podensdorfer Mária. Az okmányokra nagy szükség van. Jutalom 10 P. Edelényi Béla Máv. felügyelő. Ágfalva, Sopron m. 1—2 Júniusban végzett oki. óvónő állást keres. Cím: Szánthó Éva, Magyarkeresz- túr, Sopron m. 1—1 A herédi evang. egyházközség, harctéri szolgálatot teljesítő tanítója helyettesítésére, zenéhez értő, férfi vagy női tanerőt keres. Állás azonnal elfoglalható. Megkeresés Evang. Lelkészi Hivatal Egyházasdengeleg. P. Szirák küldendő. 1—2 A domonyi, Pest m., evang. egyház újonan szervezett 111. számú tanítói állásra pályázatot hirdet. Pályázhatnak kántori oklevéllel rendelkező, vagy legalább is orgonálni rendesen tudó tanítónők. Fizetés a törvényes és lakbér. (Szép kétszobás új lakás fenntartva.) A rendes tanítói munkán kívül szükség esetén a kántort is kell helyettesíteni, valamint a belmissziói munkában segíteni. Határidő a hirdetésnek a Néptanítók Lapjában való megjelenésétől számított 21 nap. A tanítóválasztási szabályrendeletben felsorolt okmányokkal felszerelt kérvényeket Evang. Lelkészi Hivatal, Domony, Pest m. címre kell beküldeni. 1—1 Pályázat A ceglédi ev. egyház tényleges szolgálatra bevonult tanítója helyettesítésére egy, esetleg két évre helyettes tanítót, vagy tanítónőt keres. Fizetése a törvényes kisegítő tanerő fizetése. Kötelessége a III—IV. osztály tanítása. Az állást azonnal el lehet foglalni. Jelentkezni kell a ceglédi ev. egyház lelkészi hivatalánál. 1-1 Pályázati hirdetés. Kemenespálfa leányegyházközség pályázatot hirdet előkészítő tanfolyamánál tanítói állásra. Az állás javadalma: 2 szoba konyhás tanítói lakás melléképületekkel és kerttel, törvényes tanítói kezdőfizetés és 1 öl tűzifa. Vasútállomás az iskolától 2 perc. Pályázhatnak nők, esetleg nyugdíjasok is. Az állás azonal elfoglalható. --- Pályázati kérvények 15 napon belül Evang. Mkéanl hivatal, Boba aímra küldendők. Pályázat. A gecsei ev. egyház 2 évi katonai szolgálatra bevonult kántortanítója helyettesítésére férfi, vagy női tanerőt keres. Fizetés: a bevonult tanító javadalma. Az iskola államsegélyes, osztatlan, Vili osztályos. Mivel jelenlegi helyettes csak dec. 31-ig tud tanítani, azért az új helyettesnek csak jan. 1-én kellene helyét elfoglalnia. Ha azonban a helyettesítés elfogadása előnyösebb lenne az azonnali elfoglalással, mostani helyettes előbb is átadná. Határidő: megjelenéstől számított három hét. Kérvények a lelkészi hivatal címére küldendők. Gecse, Veszprém megye. 1—1 Bakonyszentlászló egyházközsége f. é. dec. 31-ig munkaszolgálatra bevonult tanítója helyettesítésére férfi vagy női tanerőt keres. Fizetése törvényes. Állás azonnal elfoglalható. Érdeklődők a lelkészi hivatalhoz forduljanak. 1—1 Házvezetőnek ajánlkozik a háztartás minden ágában jártas középkorú nő. Szives megkeresést házvezetőnő Monor, Liliom-u. 21. Pest m. címre. 1—1 „BÉTHEL“ Diakonisszaotthon Kőszeg. Felvesz lelki, testi nyugalmat, gyógyulást kereső nőket, férfiakat. Békés ott hont biztosít. Alpesi kiima, diéta, ápo- 'és. Tájékoztatót küld. Cím: BÉTHEL Diakonisszaotthon Kőszeg, Vas megye 24-26 Zongorák, harmóniumok eladása, vétele Mendölné hittestvérünk hangszertermében, Budapest, VIII., Bezerédi-utca 10. Telefon 14—64—11. 6—10 Bonyhádi ev. gimnázium fenntartó- sága szabályszerű illetményekkel pályázatot hirdet egy német-angol, esetleg latin-német, egy magyar-latin, s egy földrajz-természetrajz szakos helyettes tanári állásra. A kérvényeket az Iskolai Nagybizottsághoz címezvé, a gimnázium igazgatóságánál kell 1942. november 8-ig beadni. Mellékletei: Születési anyakönyvi kivonat, oklevél, működési bizonyítvány, származási- és magyar állampolgársági bizonyítvány és Nyilatkozat a Hiv. Közi. 1940. 7. számában (126. oldal) lévő szöveg szerint. Katonasághoz való viszony is igazolandó. Az állásokra ev. és ref. nők is pályázhatnak. Az állásokat 1942. nov. 15-én kell elfoglalni. Igazgatóság. 2—2 „Bástya“ Cipöüzletben olcsóbb lelt a gumi és fatalpu cipői Minden pár talpáért 2 havi jótállás. Bőrtalpú cipő nagy választékban jegyre Győr, Jedlik Ányos-u. 9. Dunakapunál. .......... ......................................... H örcsög-, csikó-, pézsma-, PERZSABUNDÁK ezüst- és kékrókák Alakítások a legújabb divat szerint Somogyi szűcsnél BUDAPEST, VI., KOSSUTH L.-u. 13. Félemeleten. 9 „BIZALOM“ KÖNYVECSKÉRE CSAK STIX VIRÁGÜZLETBEN vásárolhat KOSZORÚT, CSOKROT. Harangazóra hivatkozva 10% kedvezmény. GYŐR, DEÁK-U. 6 ii -i3 Telefon: B—4*. ni«. Miért támogassuk az Evangélikus Egyházkerületek. Jóléti Egyesületét? Mart az egyetlen evangéllkae Intézmény, mely halálesetkor temetkezési segély folyós! tácával a caalád segítségére aiet. Kiházaxftáai, tanulmányi, neveltetési se iéljn révén gondoskodhatunk gyermekeinkről I Az egyesület útján létrejött élet-, nyugdíj-, tfiz-, betörés-, baleset- és szavatossági biztosításainkat előnyös díjtételekkel köthetjlk raag • az Egyházkerületeknek ezért visszatéri tett jelentős összegekkel a szórványokban vég rett mentő munkát segítjük elő. Az egyesület taglétszáma: 24.500. Fennállása óta 1413 alkalommal 229.514 P femetkezésl segélyt fizetett ki. Felvilágosítással és tájékoztatással szolgál az egyesület központja, Budapest, IV., Fehér- kajó-n. 1/10. (Evangélikus bérház), telsfom 3-063-32, valamint a kerületi fiókok: Debre- cea. Gyér, Kolozsvár, Mlskole, Nagyvárad, Páes, Szeged, Szombathely, Ojvidák, Umgvár Ai egresilet állandóan felvesz ás leglalkesla» iir^ ít afil tadsaervfiket. Szerkesztő-bizottság:: Lie. Fizély Ödön, Irányi Kamill, dr. Ittzés Zsigmond, Marcsek János, Németh Károly, dr. Schlitt Gyula, Szende Ernő, Szuchovszky Gyula, Vargha Sándor. Főszerkesztő: Szabó József. Felelős szerkesztő és kiadó: Lukács István. A lap elfogadása előfizetési kötelezett- •éggel jár. — Kéziratokat nem őrzüak meg és aem küldünk vissza. Barosa-nyomda: Uzhaly és Konar, Győr. (Háfangaíó nyomdája,)