Harangszó, 1942
1942-10-11 / 41. szám
HAÍUNGS2Ó 1942 október 11. 326. letti fájdalmát, amikor könnyeket hullatott érette, örök példa hiten felépülő áldozatos hazaszeretete. Én is ezután a példa után indulok, ennek a nyomán akarok elindulni és haladni a sírig! Püspöki munkaprogrammom egy szó: az Ür Jézus Krisztus. Ebben az egy szóban minden benne van. Ami ezenkívül még programmom, munkatervem, iránygondolatom van, “az mind ebből az egyből folyik. Mert én vele, mellette, alatta, benne, érte, miatta akarom életemet odaáldozni, hogy legyek befogadója és közvetítője azoknak az égi üzeneteknek, melyeket az ö evan- gélioma által közölt az Isten e világgal. Antenna akarok lenni az istenországa területén, amelyen keresztül jönnek és mennek az ég üzenetei. S ezt a hivatást csak úgy tudom teljesen betölteni, ha Ő: ve- lem; ha Ö nem egy távoli eszmény számomra, akit követnem kell, de élő valóság, aki velem van, velem érez, velem gondolkozik, velem cselekszik, ha kézen fog és vezet és minden lépésemet az egyházkormányzatban és magánéletemben vele teszem meg. Ha mellettem van és soha el nem távozik tőlem, ha Őt érzem magam mellett a zivatarok, villámok cikkázásában, ha az Ö közelsége elűzi tőlem a Sátánt. Ha általa az ö Szentleikének erejével gondolok, szólok és cselekszem, ha annyira megszenteli minden testi-lelki megmozdulásomat, Tavaszi áradat Történeti regény a magyar reformáció korából. Irta: Mohr Gedeon. (Folytatás.) Valahol lenn a házban mozgás támadt. Ellenkezőn és kelletlenül nyikorgóit a kapu. Egymásután szólaltak meg kis vártatva a belső ajtók. Mindegyik egyéniesre hangolt megszokott módján tiltakozott és visongott, hogy kitárják titkát. Végül a csigalépcső hangskálája rebbent fel mélán meg-megpercenő ábrándozásából. Pál Andronicushoz osont. — Mindjárt ideér! — suttogta. — Rejts el! ö sem szívlel engem. — Adél? — Az! Andronicus fölállt, hogy testével fedezze az apátot. — Bízd csak rám! — bátorította önmagát is. Most nyekkent meg a legfelső lépcső. Még egy pillanat. Valaki ujjával nekikoccant az ajtónak. — Na! — mordult fel Andronicus elutasítóan. Hangjában * biztatásnak árnyéka sem rezgett. hogy csak ő általa, mint akinek kezében eszköz az életem, eszköz az ajkam, amely az Igéjét hirdeti, eszköz a szívem, a kezem, mely a szentségek kiszolgáltatására, vagy áldásra nyílik. Ha Benne élek és halok, ha az evangéliomból kivirágzó életem olyan, hogy Pál apostollal elmondhassam: Élek többé nem én, de él bennem a Krisztus. Ha Neki — nem saját önző énemnek szolgálok, ha mindent az Ö dicsőségére teszek, ha neki munkatársa leszek abban, hogy „megtartsa, ami elveszendő“, ha átérzem a nagy apostol szavainak súlyát: Igaz beszéd ez és mindenképen teljes befogadásra méltó, hogy a Krisztus azért jött, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én. Ha Érte, az Ö országának eljöveteléért olyan jósággal, áldozatkészséggel, pazar bőkezűséggel tudok dolgozni, amint ő jósággal, szeretettel, hűséggel odaadta mindenét, s amikor már nem maradt egyebe, csak a szíve vére, azt is értem adta oda a Golgothán. ő az én egyetlen programmom, az én egyetlen iránygondolatom, az én irányelvem, mindenben mindenem! ö benne és Ö általa érkezett a földre az az örvendetes „üzenet“ az evangéliom, hogy az Isten úgy szerette ezt a világot, hogy benne senki el ne vesszen, aki hisz, hanem örök életet vegyen. Életünknek és Az ajtó lassan, kísértetiesen nyílt meg. Mögötte lobogó hajú gyertya nézett a szobába. Pillantását imbolygó bizonytalansággal aggatta szét a szűk térben. Végigfolyt a csövön, a széken, egy könyvekkel, pergamennel telihányt asztalon és bánatosan tapadt a falakra. Andronicus csak a gyertyát látta. — Oltsa el kegyelmed! — remegett bosszúsan a csillagász bozontos szakálla. Csúcsbaszökő, karcsú süvege derékban tört meg és puhán konyult a jobb fülére. Ujjait védekezőn meresztette előre. — Az embernek még feleségétől sem lehet nyugta! Az ajtó bezárult ismét, de a gyertya benn maradt. — Nem a felesége háborgatja kegyelmedet! — nyúlt metsző, éles hang a tudós velőjébe. Andronicusnak nyitva maradt a szája, ahogy szeme a fény mögé erősödött. — Kegyelmed itt? Pál apát kíváncsiságába fogózva lépett elő. — A prédikátor! — torzult az arca kegyetlenné. —- Én vagyok! Jó, hogy itt lelem mindkettőjüket. Beszédünk van egymással! — Velem? — ereszkedett székére a csillagász. hitünknek fundamentuma az evangéliom. Amikor mint evangélikus püspök megindulok új útamon, az örök evangéliomot viszem utitársul. Krisztus az evangéliom által vesz lakást a mi szíveinkben, a Krisztus az evangéliom által nő naggyá bennünk. Az evangéliomhoz kell sírig tartó hűséggel ragaszkodnunk, azt kell folyton hangsúlyoznunk, hogy minden tanításunk egyedül az evan- géliomban bírja alapját. Ezért programmom az evangéliom. K.ét, oltárra tett láng. A dunáninneni egyházkerület elnökségét beiktatása alkalmából a testvér református egyház nevében küldöttség élén dr. Ravasz László püspök köszöntötte. „Nem közömbös ránk nézve — mondotta —, hogy az evangélikus egyház kiket állít az élre: a református egyházra nézve is fényt jelent az ő lelkűk és erőt az ő hitük. Két, oltárra tett láng nem lehet egymásnak soha ellensége. Két patak, amely egymásba szakad, csak segítség, erőgyarapodás lehet egymásnak. A lángot csak a meg nem gyulladó kanóc fojtogató fiistfel- lege olthatja ki. A patakot elsodorhatja a szennyes árvíz. Ügy áll az evangélikus és református keresz- tyénség, mint két tiszta láng. Az evangélikus egyház annál evangé— A boszorkány mesterrel! — metszett a Dévay hangja. — Mi az a bujkálás, mi ez a settepkedés itten és mit akar ezzel a csővel? Andronicus összeharapta a fogát. — Tudós vagyok! Dévaynak elégedetlenül mozdult a feje. — Ördögi tudománya tartja távol az Ür gyülekezetétől! Miért az a sok értelmetlen eszköz? — mutatott a sarokba halmozott műszerekre. — Hiába magyaráznám — legyintett a csillagász — úgyse hinné! — Azért hanyagolja el polgári mivoltát! Felesége szégyenszemre két keze munkájával kell, hogy eltartsa, mert bitangjára került a kereskedése és semmivel sem törődik! — Az én dolgom az! — És a leánya? — lángolt a prédikátor szeme. — A leányom? — bizonytalankodott el Andronicus. — Malvin! Ugye így hívják? Ma hallottam róla először. Miféle mesterkedéssel rejtegeti? — Malvin! — gyömöszölte a csillagász a szakállát. — Szegényke! — Mi van vele? Az anyját sem engedi hozzá! — Kegyelmed megnézheti,
