Harangszó, 1942
1942-10-04 / 40. szám
318. HARANGSZÓ 1942 október 4. vitéz, mert megállt igazai mellett, megállt a gyűlölet és a meg nem értfs tüzében, megállt a csalódások viharaiban is. Kicsoda ma Tessedik Sámuel? A múltakból átragyogó példa. Hogy miképpen kell a közjót szolgálni, embernek maradni s embereket nevelni, vezetni, példaadással jó- útra terelni. Ezért újítja fel ma Tessedik Sámuel emlékezetét a Szarvasi öregdiákok Szövetsége. Mert e Tavasai áradat. Történeti regény a magyar reformáció korából. Irta: Mohr Gedeon. (Folytatás.) 2. A csoda. Még csengett a hívő sereg dicsőítő éneke, mikor az alkonyat izzó tűzijátéka végétért. Halványuló hosszúkás körszelet zöldéit a nyugati láthatáron, mintha az egymásba fonódó havasok óriási fenyői festették volna meg. Tündén valószínűtlen fény remegett benne s fagyos lehelet ömlött elő nyílásából. Valami ismeretlen, egészen halk, de annál üdébb muzsika zsongott a levegőben. A csillagok ütemére szökkentek elő és könnyedén-kecsesen szokott helyükre libbentek. Szende sziporkázásukat ragyogóra dörzsölte a kora őszi dér. Kiváncsi érdeklődéssel hajoltak előre. Egészen közel jöttek. Mintha meg akarnának lesni valamit a földön, vagy éppen itt a városban. Pedig valamennyi ház sötét. Csak a nagytemplom hosszú csúcsos ablakain át szűrődik ki a mécsesek és a karcsú gyertyák fénye. Az ének most elhallgatott. Kissé éles, ércesen csengő férfihang lép át időnként a boltíveken. Aki csak járni tud, az most mind ott van. Szövetség tagjait Tessedik Sámuel iskolájának falai között tanították meg az igaz emberi életre. Mi hálát érzünk Tessedik Sámuel iránt, aki megalapozta a szarvasi evangélikus főgimnázium jellemét és szellemét. Iskolánk és annak igazi atyja iránt érzett kegyeletből tűztük ki célul, hogy Tessedik Sámuel emlékezetét működése helyén szoborral örökítjük meg. Hálás köszönetét mondok mindazoknak, akik ez önzetlen célunk elA vidékről is. Ember ember mellett a magasba szökő és lazán egymásba kulcsolódó csúcsívek alatt. Csendben. Hallgatnak. Csak ő beszél. A sasorrú ifjú. ő se magáról. A szeme lángol. Mélyen a lélekből táplálkoznak ezek a lángok. S szent kapcsolatban égnek az örök lángforrással, az Isten Leikével. Igét hirdet a prédikátor. Az Ür Jézus Krisztus diadalmas evangéliumát. Bódult örömmel kandikálnak be reá a csillagok. Boldog és meghitt ez a csarnok. Itt a kegyelem és a hit találkozik. Ügy mint Betlehemben és Jeruzsálemben az első pünkösdkor a bezárt szobában s utána a háromezer előtt. De a csillagok egyébre kiváncsiak. Arra, aki őket akarja meglesni. Aki nincs a templomban. Otthon maradt és még sincs otthon. Kis padlás szobában gubbaszt apró székén. A csillagok csak egyik szemét látják. De ő ezzel az egy szemével az elébe épített lencsesoron át az egész égboltozatot kémleli. Áhítato- san és görcsösen ül. Csak a foga verődik néha össze és a szíve akasztja meg időnkint lélegzetét. Idegesen rezzen meg, ha a rozoga szék megreccsen alatta. Mintha attól tartana, hogy elárulják, hogy világgá kiáltják titkát. Mert most már — hiába is tagadná — ő is izgatott. Hátha cserbenhagyják a számok, hátha megcsalja az eredmény. érésében támogattak. Hálás köszönetét mondok az egyházi és világi hatóságok itt megjelent képviselőinek, akik Tessedik Sámuel áldott emlékének ma velünk együtt hódolnak. Hálás köszönetét mondok a művésznek, aki Tessedik nemes alakját, áldásos életének jelképeivel együtt olyan szépen kőbevéste. És midőn most a megjelenteket szívem egész melegével köszöntőm, hadd álljon elénk Tessedik Sámuel nemes alakja és hadd hirdesse időtlen-időkig a hit, a munka, a kitartás és az emberszeretet nemzetépítő, örök igazságait! /I Magyar Vöröskereszt október 3—4 napjaiban gyűjtést rendez, hogy a társadalom támogatása által segítve • még nagyobb erővel végezhesse katonáinkat segítő, sebesültjeinket ápoló, tanácstalanokat útbaigazító, felvilágosítást nyújtó áldott szolgálatát. Még nem felejtettük el, mit jelentett munkája az első világháború idején. Nagyon világosan látjuk, mit jelent a mostani háborúban. Mennyi könnyet töröl le, mennyi sebet gyógyít be, mennyi adományt, meleg ruhát továbbít a kemény télnek elébenéző katonáinknak a harctérre. Nem felejtettük el, látjuk, milyen nélkülözheVagy éppen eredménytelenség! Ezen az éjszakán kell eldőlnie. Hosszú hetek óta tudja, hogy ma kell jönnie. Ezt az éjszakát számította ki. Kissé remeg a keze, amint hónaljánál alátámasztott messzelátóját igazgatja. Egymás után célozza meg a csővel jó ismerőseit: a tündöklő, sziporkázó csillagokat. Végig siklik rajtuk, le egészen a keleti égaljra. Ott nagy vörös képével, ijesztő méretekben épp most bukkan elő a hold. — Megérkezett! — sípol a levegő szűk-szorongó torkán. Rekedtes hangja idegenül töri szét a csendet. Sötét van a kis padlásszobában, öt magát sem látni. De most a mély sarokból válasz érkezik. Mintha visszhang volna, az is érdes. — Kicsoda érkezett meg, Androni- cus? — Csend! — rebben meg a csillagász. Egészen elfelejtette, hogy nincs egyedül. De a titokzatos visszhang nem engedi. — Kicsoda érkezett meg? Adél asz- szony? Andronicus nem fogja fel az értelmet, csak a hangtól akar szabadulni. — Pszt! A Hold! Felkelt! Egyetlen felhő sincs az égen! — Ügy? — kedvetlenedik el a máMost avatták fel Tessedik Sámuel szobrát Szarvason. Háttérben evangélikus gimnáziumunk.
