Harangszó, 1942

1942-09-27 / 39. szám

m. HAftANÖáSÓ sabbra értékelte a munkát és min­denkinél jobban szerette a mun­kást: Krisztushoz. Végül: magyar. Ez azt jelenti, hogy nem nemzet­közi szervezkedésről van szó. Ez a szövetség izig-vérig magyar s cél­ja: magyarabbá is tenni a protes­táns munkásságot. Mit akar tehát? Belevinni poli­tikába, gazdasági életbe, üzemek­be, gyárakba, dolgozókba, munka­adókba, munkarendszerekbe és bér­politikába az evangélium szociális üzenetét. Újszerű szóösszetétellel röviden ezt mondhatnánk: a szö­vetség célja a dolgozó magyar protestáns társadalom szociális evangelizációja. A munka közvetlenül az egyház- községi csoportokban folyik. En­nek tagja lehet minden dolgozó férfi vagy nő, akár szellemi, akár fizikai munkás. Az egyházközségi csoport bibliai munkát végez, elő­adásokat rendez, polgári iskolai tanfolyamot szervez, szakembere­Tavaszí áradat. Történeti regény a magyar reformáció korából. Irta: Mohr Gedeon. (Folytatás.) Dobay összeharapta a fogát. Dö­römbölő léptekkel haladt át a Csermely patak vizére ácsolt pallón. Andrással nem törődött. Mintha nem ismerné el tárgyaló félnek, vagy méginkább gya­núsnak találná az utolsó megjegyzést. Hátha kulcsnak szánta a magiszter az ő leikébe. De azt ugyan senki meg nem tudja, hogy ő miként vélekedik. Egye­dül az ő dolga, akarja-e a Margitka pusztulását, vagy sem. A magiszter ártatlan szívvel búcsúz- kodott a mindinkább távolodó „messze- látó“ szőlőtől. Annak most teljes nagy­ságában kerekült ki alakja az acélkék égre. Oldalán a színes gyümölcsfák és a búbjára nőtt rozsdásodó erdő vígan mo­solygott vissza rá. — Mária, Mária! — változott zenévé benne az emlék: a lányka bogárszeme, az elvarázsolt természet és egy vígan csipogó kis madár éneke. — Menjünk! — rántotta vissza maga mellé a gróftiszt. András botladozva került ismét az oldalára. — Mátyás úr is ott lesz? — érdek­lődött. Dobay bosszúsan rántotta meg a vállát. — Tőlem kérdi? Kegyelmed lakik a húgomasszony tisztes özvegyi hajlé­kában! A magiszter nyelt egyet és elhallga­tott. Kétoldalt az északi előváros apró fakunyhói tűntek elő s az út végében, mint valami tágra nyilt torok ásított szürke kőboltozatával az északi város­kapu, Jöttükre bárddal tisztelegtek a két állít be szociális, orvosi és ne­velési tanácsadásra, szociális intéz­ményeket létesít, karitászt gyako­rol stb. A munkásszövetség nevében a felsőbb egyházi hatóság engedélye alapján a közeljövőben kopogtatni fogunk az egyházközségekben. Már most kérjük: ne zárják be előttünk az ajtót. £)r gegen András a munkásszövetség társelnöke. A. szeretet munka megbecsülése és értékelése jutott kifejezésre abban a jubileumi ün­nepségben, melyet a németországi evangélikus egyház a bétheli szere- tetintézmények 75 éves évfordu­lója alkalmából rendezett. 75 év­vel ezelőtt vette át Bodelschwingh Frigyes Béthel vezetését és nagy hitével, szeretetével olyan óriásivá fejlesztette, hogy ma az egész vi­lágon ismert a neve. A hatalmas porkolábok. Mintha ez lett volna a jel­adás, vészes harangzúgás hömpölygött velük szembe az utcán. Dobay uramnak elakadt tőle a léleg­zete. — Csak nem... — nyitogatta a szá­ját tanácstalanul — csak nem a húgom­asszony? András jóindulatúan nyugtatta. — Október estszálltára harangoznak. — Nem egyébre? — pislogott a gróf tiszt. András karon ragadta a nagyurat és sebes mozdulattal vonszolta a nagytemp­lom felé. — Mátyás úr! — bökött előre ma­gyarázatért szemöldökével. A piactér két oldalán sietve nyilt meg kapu, kapu után. Ünnepies tartású csoportok verődtek össze és szertartá­sosan vonultak harangozás irányt. Kö­zöttük egyenletes járással szikár, barna ifjú haladt. Egyszerű fekete ruhája nem új. Szürke szemei a nagytemplom csip- kefinom csúcsíveire tapadnak. De látni rajta, hogy tekintete befelé fordult. Mintha a leikével tanácskoznék. Az em- I berek tisztelettel nyitnak előtte utat. András ebben a pillanatban érte utol. — Mátyás! — szólította meg. Az ifjú lassan szembefordul vele. — Igen! — derült fel alig észreve­hetően sovány arca. De lehet, hogy ez csak a szürkület acélkékje volt, mely rátapadt és élesen rajzolta ki céltudato­san hajlott sasorrát. — Megvan! — dicsekedett András és álmodozó kék szeme diadalmasan mo­solygott. — Majd megmutatod! — bólintott a társa. — Most is elmondhatom! — fészke­lődön a tanító buzgósága. De a fiatalember erélyes marokkal csillapította a vállán. szeretetvárosnak sokezer lakó ja, iskolája, saját ipartelepe, sokféle üzeme, gyára, gazdasági telepe, műhelye van. Ennek a városnak érdekessége, hogy a lakói csak­nem mind betegek, főként epilep­tikusok s mégis csaknem mind dol­goznak és tehetségüknek megfele­lően foglalkoztatva gyógyulnak. Akit a szíve a szeretetmunka felé vonz, az Béthelben láthatja, ho­gyan lehet a krisztusi könyörület szolgálatában az élet nyomorultjai között szeretetet gyakorolni, az élet elesettjeit felemelni és Krisz­tust szolgáló keresztyén életre ne­velni. Hazánkból sokan megfor­dultak a szeretetnek ebben a vá­rosában és sok indítást hoztak ma­gukkal a szeretetmunkának hazai földön, magyar evangélikus egy­házunkban való gyakorlására. A bétheli jubileumra gondolva hálá­val telik meg a szívünk Isten iránt, hogy evangélikus egyházunknak egy nagy ember hite és szeretete ___________1042 szeptember Yt. — Majd! — mozdult meg a szemöl­döke. Dobaynak elhalkult a hangja. — Ne háborgassuk prédikátor ura­mat — indítványozta. Mátyásnak csattant a szava, ahogy vele szembefordult. — Vagy inkább a kegyelmed útja sietős! — Miért? — ámuldozott a nagyúr bájos ártatlansággal. Mátyás előtt sietve szerelte le szokott gőgjét. — A kegyelmed húga Csuka Péterné asszony! — Az! — ismerte el a gróftiszt. — Még most is keresztezi kegyel­med útját! — Mátyás uram az ő oldalán van? — védekezett és vágott egyszerre Do­bay. De a fiatalember nem tért ki egye­nes irányából. — Oda tart-e, vagy sem? — szúrt át tekintete a másik védekezésén. — Oda! — tartotta Dobay szilárdan a talajt talpa alatt. — De annak csak Isten dicsérete után kerülhet a sora. — Ügy! — fordult el tőlük Mátyás. Az északi kapu felől szekerek gör­dültek a főtérre. Vasalt kerekük harci sikongással kelt bírókra az egyenetlen gránit kövezettel. Robogva kanyarod­tak a hátsó utcáknak, hogy mielőbb színbe kerüljenek a mészárosok és ko­vácsok sikátora felől. András izgatottan tekergette a nya­kát. — Megjöttek — állapította meg sok­kal lelkesebben, mint a körülmények kí­vánták — itt vannak a szünetelők! Még az istentiszteletre is beérhetnek ide­jére! Dobay nem figyelt rá. — Nagy dolog az! — bólogat a saját gondolatához — nagy dolog, hogy köz­tünk él Dévay Biró Mátyás uram! (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom